Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-11 / 289. szám
1979. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Milliókat „hagytak” az üzletekben Kevés a műszaki áru Kelendő a szőnyeg Vezet a játék és a hanglemez EzUstvasárnap négy városban Vasárnap — a korábbi éveknél előbb — ezüstvasárnapot tartott a kereskedelem. A megyeszékhelyen még mindig a legnagyobb érdeklődésnek örvend az alig egyhónapos Skála Tiszavidék. Ezen a napon nem hiába tartottak nyitva: a vásárlók pontosan 1 millió 269 ezer forintot-, hagytak az áruház kasszáiban. A legtöbb vásárló a vas-műszaki osztályon fordult meg, bár — mint általában mindenütt — híradástechnikai cikkekből és háztartási gépekből, se választék, se készlet nincs korlátlanul. A Centrum Áruházban majdnem egymillió forint az ezüstvasárnapi mérleg. A vásárlók ott is hiába kerestek színes tv-t. mosógépet és egyéb műszaki cikkeket. Az IKV áruházai és üzletei több mint. két millió forintot forgalmaztak december 9-én. Bár a Domus bútorkínálata szegényes, rengeteg lakástextilt, szőnyeget, valamint, tapétát vásároltak. Az ajándékok közül a hangszerek és hanglemezek voltak a legkelendőbbek és természetesen a játék, amelyből a Ságvári körúti áruház szép kínálatot nyújtott a szülőknek, nagyszülőknek. A kereskedők máris készülnek a következő, az aranyvasárnapi rohamra. Mint hírlik, a Centrum és az IKV szakboltjai akkorra műszaki cikkekből is igyekeznek készletüket kiegészíteni. Mintha hétvégi kirándulóhellyé lépett volna elő vasárnap Jászberény. Vonattal, autóbusszal, személygépkocsival érkező környékbeliek Ennek ellenére a műszaki osztály pontosan a dupláját árulta tavalyi ezüstvasárnapi forgalmának. Sok rádió, csillár, villanyborotva talált gazdájára, s ugyancsak fogyott a fekete-fehér tévé is. és gyalogosan útrakelő helybeliek „szállták meg” az ezüstvasárnapon nyitvatartó üzleteket. A Jászsági ABC áruház — ahol már napokkal ezelőtt elkezdődött az ünnepi forgalom — gazdag választékot kínált ruhafélékből, vas. műszaki, üveg és porcelán árukból, villamossági cikkekből. Nem mindegyikből, mert színes tv, minimatt mosógép és import magnó hetek óta nincs. Murvai József zagyvaré- kasi lakosnak viszont szerencséje volt, feleségével utazott Jászberénybe bőrkabátot venni és volt miből válogatni. Egy mutatós juh- nappa nyerte meg tetszését, de a szigorú meós. a feleség „hosszú ez a kabát” megjegyzéssel közbeszólt. Az eladónő egyetértett vele, a raktárból egy kisebb méretet hozott elő. Kiderült, hogy a nőknek volt igazuk, a valamivel rövidebb kabát jóval mutatósabb, ára 5 ezer 500 forint, pontosan erre gondoltak. A játékosztályon Besenyei Tibor logikai játékot keresett, a" kezébe kapaszkodó három éves Robikénak. Nehezen tudott választani, nem úgy a kisfia, aki a felfedezők boldog örömével egy műanyag, sárga villamost szorított magához. Az Óra és Ékszerboltban egy jászberényi fiatal pár jegygyűrűt akart vásárolni. Sorra próbálták a gyűrűket — ezen a vasárnapon volt belőlük keskeny meg szélesebb is — csak éppen a nekik való méret hiányzott. Az eladónő zsinegre fűzött „függönytartó” karikacsomót tett eléjük. Kikeresték az ujjúkra való méretet, s a próbakarika kollekció a fiókba, a fiatalok neve az előjegyzési naplóba került, ígéret: a bolt néhány nap múlva árut kap. az úi szállítmányban biztosan lesz az eljegyzéshez szükséges karikagyűrű. Egyébként ezüstvasárnapon a Jászsági ABC áruház forgalma 650 ezer forint, az Óra és Ékszerbolté pedig 50 ezer forint volt. Mezőtúron vasárnap 9 órától 14 óráig vehették birtokukba a vásárlók az iparcikk áruházat, a könyv-, a sport-, a játék- és a népművészeti boltot. Nem eredménytelenül. Az öt üzletben 212 ezer forintot hagytak. Törökszentmiklóson tizenegy IKV szaküzlet és három áfész-áruház dolgozói állták az ezüstvasárnapi „rohamot”. A nyitvatartás öt órája alatt 232 ezer forint értékű áru cserélt gazdát. — sj — ia — Négy, egyenként ezer férőhelyes juhhodólyt épít a tiszajenő-vezsenyi Tiszamenti Tsz. A kivitelezési munkákat a szövetkezet saját építőbrigádja végzi Sarlós István, a párt Politikai Bizottságának tagja Jászberényben Sarlós István felszólalt a 10-es pártalapszervezet taggyűlésén Fotó: Nagy Zsolt (Folytatás az 1. oldalról.) pést Jászberény kommunális helyzetének javulása. Nagy gondot okoz a lakáshiány, az útépítés, a csatornázás, a köz- tisztaság. És az is, hogy a közoktatási létesítmények fejlesztése sem éri el a tervezettet. Nyolc tantermet például nem tudnak felépíteni. A beszámoló taggyűléseken elhangzott bírálatok elsősorban ilyen tényekből adódtak. Andrikó Miklós megjegyezte, hogy a bírálatokra és a javaslatokra a kongresszusi irányelvek tárgyalása mellett is vissza kell térni a párt- szervezeteknek a közeljövőben. A tájékoztatók meghallgatása után — Andrikó Miklós, Szívós Antal és Major Tibor kíséretében — a Hűtőgépgyárba vezetett Sarlós István útja. Az üzem bejáratánál Csömör József vezérigazgatóhelyettes és Kókai Rudolf, az üzemi pártbizottság titkára fogadta a vendégeket. Mindketten rövid tájékoztatót tartottak az üzemről, illetve a gyár pártalapszervezeteinek életéről. Csömör József — többek között — megemlítette, hogy árbevételük az idén 3,4 milliárd forint körül alakul. Az export fokozásáról szólva aláhúzta, hogy gyártmány- és gyártásfejlesztés, jó minőség és alapos piackutatás kell hozzá. Szólt' .arról is, hogy jövőre új típusú hűtőszekrényeket hoznak forgalomba. Kókai Rudolf arról adott számot a pártélet elemzése során, hogy kiemelt munkájuknak tartották a gazdasági feladatok tervezésének és megoldásának segítését, ellenőrzését. A pártvezetőségek újjáválasztási előkészületeiről szólva megemlítette, hogy a fiatalítás, a munkás jelleg erősítése, a szakemberek erőteljesebb bevonása a cél. Sarlós István ezek után több kérdést tett fel. A vezérigazgató-helyettes válaszában elmondotta, hogy korszerűsítették a Heller-Forgó berendezést, a kereskedelem érdekeit még inkább figyelembe véve gyártják a jövőben a kereskedelmi hűtőpolcokat, és szólt arról is, hogy háztartási hűtőszekrényekből nehezen tudják kielégíteni a hazai piac nagymérvű igényeit. Kókai Rudolf viszont kitért arra, hogy a nők nagyobb mértékű előléptetésének jórészt gátja a megfelelő képzettség hiánya is. A tájékoztatás után üzem- látogatásra került sor, majd a vendégek részt vettek a Hűtőgépgyár 10-es számú párt alapszervezetének taggyűlésén. A pártalapszervezet vezetőségének beszámolója eredményes munkáról adott számot. Az elhangzottakból kitűnt, hogy a párttagok mindig ismerték a kialakult helyzetet, és tudták, mit kell tenniök. Nem véletlen, hogy az alapszervezet működési területéhez tartozó kooperációs gyáregység üzemei (a daraboló-sajtoló, a forgácsoló, az asztalos és csomagoló, a műanyag, az abszorpciós és a galvanizáló üzem) minden évben teljesítették előirányzataikat: A pártéletet is részletesen elemző beszámolót élénk vita követte. A felszólalók egyetértettek abban, hogy a pártszervezet jó munkája nélkül nem lehet eredményes a gazdasági tevékenység. Fordítva is áll ez az igazság: nem lehet teljes a pártszervezet munkája, ha működési területét nem fémjelzik jó gazdasági eredmények. A felszólalók hangsúlyozták: érvényt kell üzemükben is szerezni annak, hogy több pénzt az kapjon, aki munkája után meg is érdemli. A vita azt mutatta, hogy az alapszervezetben a beszámolási időszakban színvonalas, egyenletes volt a munka. A taggyűlésen felszólalt Sarlós István is. Bevezetőül arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint korunk igényeinek megfelelő, jól szervezett tevékenység folyik a Hűtőgépgyárban. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az olyan ember nem vádolható anyagiassággal, aki valamilyen meghatározott célja érdekében sokat dolgozik. Anyagias tudniillik az, aki fondorlatos módon, munka nélkül akar meggazdagodni. Hangsúlyozta: nemcsak annak az elvnek kell érvényt szerezni, hogy aki többet dolgozik, többet is kapjon, hanem annak is, hogy kevesebb jusson az átlagnál annak, aki rosszul dolgozik. A várható „nehezebb” időszakról szólva megemlítette: a felszabadulás óta minden év nehezebb volt az előzőnél, hiszen a társadalom igényei mindig nőnek — mégpedig jobban, mint a kielégítésük lehetőségei. Ezért rangsorolni kell az igényeket, mégpedig úgy, hogy a legrosszabb körülmények között élők gondja legyen a legfontosabb. Ezek után hangsúlyozta, hogy népünk helyt tud állni jövőre is, mert a dolgozóink jól felkészültek, feladataikat alaposan ismerik. Javítani kell viszont a vállalatok ,kooperációján és el kell érni, hogy a hazai piacon né az „exportból visszamaradt” áru jelentse a minőséget. A határozatokat meg kell értetni az emberekkel és érdekeltté kell tenni őket megvalósításukban. Felszólalása befejező részében Sarlós István átadta a Központi Bizottság üdvözletét a hűtőgépgyáriaknak. Ezt követően elhangzott a zárszó, majd megválasztották a vezetőség-új jáválasztó taggyűlés tisztségviselőit. Sarlós István az esti órákban visszautazott Budapestre. S. B. Vasút, Volán Ev végi hajrá „Feltérképezték” pusztuló talajainkat Tízéves tudományos kutatómunka fejeződött be a kertészeti egyetemen: a talajtani tanszék szakemberei megvizsgálták az ország valamennyi víz- és szélpusztította területét, s azok talajmintáit laboratóriumban elemezték. Az egyetem munkatársai több közös gazdaság területén végeztek talajtani vizsgálatokat, s az ezekkel kapcsolatos tapasztalatokat a helyszínen beszélték meg az érdekelt termelés-irányítókkal. Az elmélet és a gyakorlat termékeny együttműködésének jegyében folytatott konzultációk a lejtős területi gazdálkodás csaknem valamennyi megoldásra váró problémájára választ adtak. A tanszéken kísérleteket végeztek a zömében hazai gumigyárak hulladékanyagaiból készült talajstabilizáló kötőanyagokkal. Azt tapasztalták, hogy ezek a talajba permetezve általában két—három hónapig olyan vékony kérget képeseik a homokfelületen alkotni, amelyet a szél már nem tud kikezdeni, de ugyanakkor a növény gyökérzete és az eső is könnyűszerrel áthatol rajta. Az id,én is bebizonyosodott, hogy ami árut az év elején nem adtak vasútra, azt a csúcsforgalom idején már a legnagyobb erőfeszítések mellett sem tudják pótolni. Az októberi kimagasló, 12,4 millió tonnás teljesítmény után a MÁV novemberi eredménye elmaradt a várakozástól. Az elmúlt hónapban 11,6 millió tonna árut továbbított a vasút, kevesebbet a tervezettnél. Elsősorban a belföldi forgalom volt kisebb, ezen belül egyedül a jól szervezett cukorrépa szállítást bonyolították le a menetrend szerint, szénből, kőből és cementből vittek el többet _a tavalyinál. A MÁV nem tudta hiánytalanul teljesíteni a kocsimegrendeléseket, pedig a különböző intézkedések eredményeként az előző évhez viszonyítva jelentősen csökkent a kocsihiány, az igényekhez képest, azonban változatlanul kevésnek bizonyult a MÁV kapacitása. A nehéz helyzeten csak enyhíteni tudtak azzal, hogy a tárcákkal megállapodva kontingenseket határoztak meg, s kijelölték azokat a területeket, árucsoportokat. amelyekhez mindenképpen biztosították a szállító eszközöket. Az év tizenegy hónapjában 122,9 millió tonna árut fuvarozott a vasút, amely a jelzések szerint ezúttal sem kerülheti el az év végi hajrát, bár az utolsó havi terv mérsékeltebb. 10,8 millió tonnás teljesítményt ír elő. Az év hátralevő feladatainak teljesítéséhez a vasút figyelemmel kíséri az ipar munkáját, közösen felmérték például a még exportra kerülő árumennyiséget, amelynek elsőséget biztosítanak, akárcsak az üzemek számára nélkülözhetetlen nyersanyagoknak és a lakosság ellátását szolgáló termékeknek. A Volán néhány helyi esettől eltekintve kielégítette a fuvarozási igényeket, rendben teljesítette a szabolcsi alma szállításával, a cukorrépa fuvarozásával és a téli tárolással kapcsolatos feladatait. Az 1—11 hónapi 176,9 millió' tonnás teljesítménye azonban kisebb <*a tervezettnél. Az év utolsó hónapjában még 12,7 millió tonna áru elfuvarozása vár a Volán vállalatokra. Hiába, nagy gond a választás!