Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-11 / 289. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. december 11. 175 éve született Damjanich János Iskola és üzem szoros kapcsolatban II szakmunkástanulók nem „inasok” A szerb származású hős vértanú, az 1848—49-es szabad­ságharc és forradalom legendás honvédtábornoka szüle­tésének évfordulójára azokból a visszaemlékezésekből vett részletre hívjuk fel a figyelmet, amelyek aradi utolsó óráit ábrázolják. Egyéniségéről talán parázs szuronyrohamainál is hívebb képet adnak ezek a sorok. Damjanich János levele Leiningen Westerburg Ká- rolynak. Kedves Károlyom! Ma reggel megérkezett egy gránátostiszt futárként az ítéletünkkel. Nem sejtek semmi kedvezőt, mert sze­gény Emíliámat nem enged­ték be, pedig volt engedélye, hogy bejöhessen hozzám. Amit Isten ad, kedves öre­gem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús veszedel­met; keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és próbált férfi­ként álljuk ki azt, amit ránk mértek. Vigasztaljon Isten, jó barátom, mennyire sze­retnélek látni!, Igaz barátod Damjanich Fél ötre elmúlt, s én (Su- jánszky György Euszták) be­végezvén Poeltenberg Ernő és Aulich Lajos uraknál papi kötelességem kolosto­runk meghagyásából, azany- nyira ismeretes, lábtörés kö­vetkeztében ágyban fekvő nagy hőst, Damjanichot lá- togatám meg. őszinte rész­vétünket előtte nyilvání­tandó. Kezet szorítva fogadott beléptemkor, s a brünni hó­hért (Mayer), ki éppen szo­bájában kémlelőd,ött, vala­mint az őrt is kiparancsol­ván, velem barátságos be­szélgetésbe elegyedett. Sokat beszélt a politiká­ról, többet Kossüthról, s igen bosszankodva Görgey- ről. Többek közt mondá: „Tisztelendő barátom (ily címmel illetett beszéd köz­ben)! Nem félek a haláltól, hiszen ezerszer néztem én szemibe; ámde mégis fáj, hogy a császári háztól azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint, katonához illőleg — golyó által végeztetnénk ki.” Ezeket mondva felkére, hogy az éj óráiban vigasz- talhatlan nője, Emília szá­mára némi megnyugtatásul általa készített imát imá­dott nőjének kézbesítsem, melyről ő megnyugtatva, mi­dőn már-már távozandó va­lók, így szóla: „Tisztelendő barátom Ön tán nem is tud.- ja, ki vagyok.” Mire fele­lém: „Igenis tudom.” Legnyugodtabb, sőt tel­jesen vidám volt a reformá­tus Dessewffy Arisztid, kit Baló Béni lelkész keltett föl álmából. „Tiszta. lelkiismere­tem van. s az hagyott alud­ni” — mondta a papnak derülten, s azzal felöltözött, hatalmas szőke bajuszát hu­szárosán ki pödörte, mintha csak ünnepélyre menne. Az öreg Auliöh Horatiust olvas­gatta a két gyertya fényé­nél. Török Ignác pedig Vau­ban munkáját a várerődí­tésről, melynek ő oly mes­tere volt. Láhner este, mi­kor neje eltávozott tőle, elő­vette fuvoláját s Lammer- moori Lucia híres hattyúda­lát játszotta el rajta búcsú­zóul. A többi kivégzendő családjával foglalkozott, Nagysándort kivéve (ki nőt­len ember volt, de kinek szép arája megtébolyodott a nagy csapástól); Damja­nich még a kivégzésükre Grácból hozatott hóhért is magához hívatta, s megkérte, hogy törött lábára legyen tekintettel, és kevés kínzás­sal ölje meg. Bott. Ferenc, a hóhér, nagy buzgalommal válaszolta: — Excellenciád meg lesz velem elégedve. — Maga töbfilkó! — tré­fált vele Damjanich. — Hogy lennék én megeléged­ve azzal, hogy felakaszt. A megye szakmunkás utánpótlását — a nemrég be­vezetett szakközépiskolai képzés mellett — tizenöt 'ha­gyományos szakmunkáskép­zőben és három kihelyezett tagozaton oktatják, nevelik. Az intézetekben az idén hét- ezer-tizenöten tanulnak, is­merkednek a választott szak­mával, készülnek fel hiva­tásukra. A tanulók száma — az idén már több, mint a megelőző években '— és a vállalatok, munkahelyek igényei még sincsenek össz­hangban. Az igények persze gyakran irreálisak, az üze­mekben, szövetkezetekben uralkodóvá vált az a szem­lélet, hogy ha kérek tíz ta­nulót. akkor biztosan kapok hármat vagy négyet. Tehát „ha többet kérek, többet is kapok, azaz körülbelül any- nyit, amennyire szükségem van”. Divat szakmák, hiány szakmák A tanulók számát tekint­ve a szolnoki 633-as számú Petőfi Sándor Ipari Szak­munkásképző Intézet a leg­nagyobbak közé tartozik, az oktatott szakmák skáláját tekintve pedig megelőzi va­lamennyit. A csaknem ki- • lencszáz tanuló huszonnégy generál építőipari, faipari, ruhaipari és szolgáltató ipa­ri szakma közül választott. A választás persze szinte so­hasem a munkaerőigények­nek megfelelően történik, a divat szakmákra többszörös a túljelentkezés, míg más területekre nem jön össze egy csoportnyi diák sem. Az iskola tanárai ilyenkor — mivel a tanuló nemcsak egyetlen egy szakma elsajá­títására alkalmas, másikat javasolnak. Az esetek több­ségében következmények nél­kül. a diákok megtalálják számításukat a másik szak­mában is. A szakmunkásképzés alfá­ja és ómegája — mondják — az iskola és az üzem együttműködése. Csak az is­kolai tanműhelyben nem lehet megvalósítani a képzé­si célkitűzéseket, a tanulók alapos felkészítése a mun­káséletre csak a leendő mun­kahelyekkel közösen ered­ményes. A 633-as számú in­tézetben az „elszigetelt gya­korlati képzés” még véletle­nül sem fenyeget, az iskolá­ban ugyanis nincs tanmű­Goose Árpád kiállítása Az Alattyánban élő és alkotó Gecse Árpád festőművész műveiből nyílik kiál­lítás holnap este 6 órakor a budapesti Ri­deg Sándor Művelődési és Ifjúsági Ház — XXI. kerület Kalamár utca — kamarater­mében. A 80. születésnapjához közeledő mester, aki a Jászság festőjének vallja magát — mindemellett erős érzelmi és szakmai szá­lak kötik a szolnoki művésztelephez — ma is jó egészségben, szellemi frissesége tel­jében dolgozik, több évtizede aktív köz­életi tevékenységet folytat, szenvedélyes és értő gyűjtője, krónikása Alattyán és környéke néprajzának. Gecse Árpád budapesti tárlata január 2-ig tart nyitva. hely. S ez nem panasz, hi­szen ennyiféle szakma okta­tásához egy egész tanmű­hely-komplexum kellene. A gyakorlati oktatás a vállala­tok, üzemek tanműhelyeiben történik, ahol pedig nincs, ott munkahelyi csoportos il­letve egyedi képzés során sajátítják el a fiatalok a szakma fortélyait. Az inté­zet több mint ötven munka­hellyel áll kapcsolatban. Ál­talában — az üzemeket, szö­vetkezeteket s a kisiparosok zömét tekintve — jó kap­csolatban. Ösztöndíj helyett „tandíj” Néhány kisiparos azonban „inasként” kezeli a nála gyakorlatozó szakmunkásta­nulót. a diákkal végezteti el a takarítást, s afféle házi mindenesnek tekinti. A je­lenség — bár létezik — alig bizonyítható. Előfordult már az is, hogy a tanuló nem kapta meg az ösztöndíját mesterétől. Ártatlan biza­lommal aláírta ugyan az összeg átvételét, s így aztán ki tudná eldönteni, hogy kinek van igaza? Egy má­sik „mesternek” pedig a ta­nuló szülei fizettek azért, hogy foglalkoztatja gyere­küket. Szélsőséges esetek ugyan az említett példák, — felsorolhatnánk számtalan jót is — de figyelmeztetőek az illetékesek számára, hogy nagyobb körültekintéssel ad­janak engedélyt a kisiparo­soknak a szakmunkástanu­lók oktatására-nevelésére. Az üzemekben, vállalatok­nál már csak elvétve for­dul elő, hogy a diákokkal ta- karíttatják ki a műhelyt — gyakorlat címén. Az a vál­lalat ugyanis, amelyik fel­ismerte, hogy a szakmunkás- tanulók alapos felkészítése neki is érdeke — lehetősé­geihez mérten — mindent elkövet a diákok szakmai tudásának elmélyítéséért. A 633-as számú intézet legtöbb diákot foglalkoztató partne­re az Állami Építőipari Vál­lalat. a Bútorgyár, a Május 1. Ruhagyár, a Papírgyár, valamint a Minőségi és Ru­házati KSZ. Mindenütt léte­sítettek tanműhelyt a diá­kok számára. Munkahelyek gyermekszemmel Rajzkiállítás Szolnokon A szobafestő egy napja versben; rajzok a Széchenyi lakótelepről; a törökszent­miklósi baromfifeldolgozó­ból, a tiszafüredi Alumíni- umárugyárból, néhány kiraga­dott cím a megyei gyermgk- rajz-kiállításról, amely teg­nap délután nyílt meg a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban. A gyerekek szüleik mun­káját, munkahelyét örökí­tették meg a rajzlapokon vagy írásban. A pályázatot a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa hirdette meg azoknak az üzemeknek, vállalatok­nak, amelyek kapcsolatban" állnak iskolákkal, illetve osz­tályokkal. A kétszáz pálya­munka tizenöt üzemben ké­szült el. A kiállítás bizonyítja, hogy az üzemek, vállalatok és a patronált iskolák kö­zött a tartalmi munkában is jó az együttműködés. A versek, írásos beszámolók, az alsó tagozatosak ákom-bá- komjai, a felsősök ügyes rajzai elárulják, hogy nem az első látogatás volt ez a szülők munkahelyén. A gye­rekek jól ismerik az egyes szakmák jellegzetességeit, nyilván nem is okoz majd különösebb fejtörést szá­mukra a pályaválasztás. Emellett szinte felmérhetet­len az a segítség, — bizo­nyítéka ennek az egy hétig nyitvatartó kiállítás — ame­lyet a diákok munkára ne­veléséhez adnak az üzemek, vállalatok az iskoláknak és a szülőknek. / II dk II > iht ivet 1/1 Végre egy izgalmas és pontos tudósítás a színház világáról, a színházi alkotó­munkáról! Nem volt ebben szakmai hebegés, makogás, hivatalos vagy fennkölten művészi fogalmazás, köntör­falazás. (Ami egyébként nem ritka a rádió és a tévé színházról szóló műsorai­ban). I „Hat hét vajúdás — ötvenkilenc percben” című, péntek délelőtt a Színházi Magazin különki­adásaként elhangzott adás nem profi színházi rádiós, nem vájt fülű és jól érte­sült szakember munkája volt. De a profi, a jelensé­geket tömöríteni és érdeke­sen „tálalni” képes ripor­teré. Mi is történt? Forró Tamás, a riporter magneto­fonjával hat héten át, hosz- szú órákat, délelőttöket töl­tött a szolnoki Szigligeti Színházban, a színház ké­szülő új produkciójának, — „A láncra vert Übü” című Jarry-rémbohózat — próbá­in. Tétován eszembe jutott a műsor hallgatása közben, hogy talán Jarry, a század­előn meghalt kamasz-zseni sugallatára lett ez a műsor ilyen izgalmassá. Ahogy Jarry a megközelíthetetlen istennőt, Tháliát meztelenre vetkőztette (s ettől csak csodálatosabb lett Thália). úgy hatolt ez a műsor a színházi munka lényegéhez. Hogyan, miért lepleződik le a színház gépezete a dísz- letezésben, mi a dramaturg dolga, min töpreng a rende- - ző, min gondolkodik han­gosan a színész? A mikro­fon mind,enhol ott van, ke­resőn, kíváncsian. -Nevetés hömpölyög a „háttér-zajban”, miközben az egyik próbán felbukkanó Bajomi Lázár Endre Jarry-világáról beszél a színészeknek. „Kétségbe vagyok esve. hogy csak ma­gamban bízhatok” — így té- pelődik a következő „vásás” után a színész. Élettel, konfliktusokkal töltődött fel a műsor — a rádiós tette a* dolgát, ott tartotta mikro­fonját. ahol —f végtére is — a hallgató számára fontos dolgok történtek. Szerencsés ötlet volt a premier napján sugározni a műsort. Még valamit: jó lenne más mikrovilágokat, más „vajúdási” folyamato­kat hasonlóképp megfigyel­ni, megörökíteni, górcső alá venni rádiósainknak. Röviden A foci már rég nem fi­gyelemre méltó Magyaror­szágon. Most mégis elindult „.. .szóval foci” címmel egy új rádiós műsor. Első adá­sában a kitűnő Szilágyi Já­nos — és a hallgatók — kérdéseire a magyar labda­rúgás irányításában dolgo­zók válaszoltak. Nem voltak rosszak a kérdések, s a vá­laszok is töprengők, tovább­gondolásra méltók voltak. Mert beszélni azért még most is jó. most is szere­tünk a fociról... — esz,jé — KÖZÉPISKOLÁKBAN Készülődés a Verseghy diáknapokra Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója, s a párt XII. kongresszusa tiszteleté­re rendezik meg jövőre a megye középfokú oktatási intézményeiben tanuló fia­talok hagyományos kulturá­lis seregszemléjét, a Ver­seghy diáknapokat. A már­cius 9-én, 15-én és 16-án sorra kerülő versenyen —az iskolai selejtezők már el­kezdődtek — diákszínját­szók, vers- és prózamondók, énekkarok, kamarakórusok, éneklő körök, szólóénekesek, duók, triók, szólóhangsze­resek, kamaraegyüttesek, pol- és folk-beat együttesek, va­lamint néptáncosok mérik össze tudásukat. A legjob­ban szereplő csoportokat, szólistákat ezúttal is arany, ezüst, illetve bronz oklevél­lel jutalmazzák. Geese Árpád: „Vállalom, ha mondják, hogy a jászok festője vagyok" Dz építőipar bázis iskolája Az ÁÉV-nél a megye hat szakmunkásképzőjének tanu­lói vesznek részt gyakorlati oktatásban. A 476 diákból 230-an a 633-as intézetből. A szolnoki iskola mondhat­ni a vállalat bázisa. Az ÁÉV az ösztöndíjon kívül külön­böző ajándékokat is; télika­bátot, öltönyt; ad azoknak a diákoknak, akik a kiemelt szakmák közül választottak. A vállalat a szolnoki iskola tanulóinak élet- és munka- körülményeit jól felszerelt tanműhelyekkel, s a mun­kásszállón kollégiumi elhe­lyezéssel is segíti. Nem va­lószínű mégsem, hogy ..há­lából” maradnak a diákok a szakmunkásvizsga után a vállalatnál. Az utóbbi idő statisztikája alapján évről évre többen választják mun­kahelyül is a7 ÉÁV-t. Tavaly például a végzettek 80 szá­zaléka; ezzel az aránnyaT a vállalat az országos első he­lyezést szerezte meg. Az ÁÉV akárcsak a többi gyár, szövetkezet együttmű­ködése az iskolával a diákok munkássá válásában ered­ményesnek mondható. A fia­talok, ahol egykor még mint tanulók ismerkedtek a szak­mával, a végzés után álta­lában jól megállják a he­lyüket. Nem ritka a válla­lati, gyári vezetők között, aki szakmunkástanulóként lépte át először a küszöböt. S az sem ritka, hogy az is­kola egy-egy volt diákjából diplomás lett, az érettségi bizonyítvány megszerzése pe­dig már szinte mindenna­pos. Az intézet a vállalatok, gyárak vezetői megállapítá­sa szerint jó alapot ad a tanulóknak szakmai szem­pontból és általános művelt­ségből egyaránt. Egyértel­műen dicsérik a közismere­ti, szakmai tárgyakat taní­tók és a szakoktatók munká­ját. Diploma nélkül, nagy gyakorlattal A 633-as számú iskola 31 szakoktatója közül mindösz- sze egynek van meg a meg­felelő felsőfokú pedagógiai, műszaki-oktató képzettsége, de valamennyien lelkiisme­retesen dolgoznak, sokan már több évtizede. A le­hangoló arány nem jelenti a „hozzánemértést”. ráadásul a szakoktatók nyolcvan szá­zaléka „jogosítvánnyal” is rendelkezik, elvégezte a há­roméves pedagógiai vagy szakoktatóképző tanfolyamot, s micsoda pech, még 1974 előtt. Az új szakmunkáskép­zési törvény ugyanis öt év­vel ezelőtt könyörtelenül semmibe sem vette a tanfo­lyamon már megszerzett „jogosítványt”. Az intézetből különben jelenleg három szakoktató jár felsőoktatási intézménybe. A magasabb szintű kép­zettség megszerzése egyéb­ként az iskola egyik kiemelt feladata. Tervezik, hogy a hagyományos szakmunkás- képzés mellett bevezetik a szakközépiskolai oktatást is, s — amennyire — ehhez kell — tovább fejlesztik a tár­gyi feltételeket. A tervek, feladatok végrehajtásában se­gítőkész partnerként mű­ködnek közre a vállalatok, gyárak, üzemek, hiszen a cél azonos: felkészült, mű­velt szakmunkások képzése. Tál Gizella

Next

/
Oldalképek
Tartalom