Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-29 / 303. szám
1979. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Planetárium a Népligetben Csillagos § utazás hogy azt ne mondjuk, iUő — megtekinteni. Illő, ámbár korántsem áldozat, ha van rá egy-két napunk. Tüstént hozzátesszük, hogy javaslatunkkal a legkevésbé sem törekszünk „teljességre”, hiszen ez több okiból is lehetetlen. Egyrészt, mert Budapest tényleg sok széppel, értékessel és érdekessel lepi meg látogatóit. Másrészt, ahány ember, annyiféle, és a különféle ízléseken fölösleges vitatkozni. Fotóriporterünk a szó szoros értelmében kapósból örökített meg néhány újdonságot. Csupa olyasmit, ami a téli hónapokban is — attrakció. Legyen egy kellemes este az újjávarázsolt Várszínházban, egy délelőtt a Nemzeti Galériában, képek közt forgolódva, vagy egy hangversenyben gyönyörködve, kis frissítő a sokak számára még teljesen új Kamjádi uszodában, vagy egy felhőtlen kiruccanás a gyerekekkel a Fővárosi Nagycirkuszba. Budapest 2000 éve — a Történeti Múzeum új állandó kiállítása Aki pedig Budapest egészével szeretne jobban, közelebbről megismerkedni, az térjen be a Történeti Múzeum legfrissebb kiállítására és nézelődjék a kétezer éves főváros izgalmasabbnál izgalmasabb tanúságai között. És ha kevésnek bizonyul mindez, sétáljon ki a Népligetbe, a csaknem új Planetáriumba és tekintse meg az égbolton látható összes mozgást, illetőleg a legújabb műsort: Magyarország csillagos égboltját. A régi magyar csillagképneveket hallván, érezze-élvezze a Pestre „fölutazás” igazi gyönyörűségét. B. J. Próba a Várszínházban „Fölmegyek Pestre.” Ez a kijelentés járta századokig, Nem mintha ma már nem hallanánk, mondanánk, de ritkábban és valahogy mást értünk rajta, mint hajdanán. A „föl” akkor azt jelezte, hogy aki mondja, .denn” él, ahol minden sokkal szürkébb, unalmasabb, kicsinyesebb. és főleg alacsonyabb rendű, mint fönn a magosban, a fényes Budapesten. Ez ma már sehogysem igaz. Nem a főváros adta alább, hanem a vidék talált magára. Nem csupán sokszorta több a város, hanem többet nyújtanak ezek a városok. Kultúrában, szórakozási lehetőségben is, ha úgy tetszik. Ámde Budapest ma is hívja-vonzza a népet. Bár a föl- utazó nem mindig azért fárad, amiért valóban érdemes. Máig is él például a meggyőződés, hogy Pesten sokkal jobban, könnyebben lehet bevásárolni, minit odahaza. Pedig ez — a gyakorta vidékre látogató pestiek váltig állítják — nem így van:- Szerintük egy sor megyeszékhelyen, sőt kisvárosban eredményesebb és kivált kényelmesebb, kellemesebb a beszerzés, mint a zsúfolt Budapesten. Feltehetőleg mindkét állításban akad igazság —; meg aztán városa és helyzete válogatja. Különben is, Hangverseny a Galériában a szomszéd kertje mindig zöldebb. A nagy bevásárlásokon pedig egyelőre amúgy- is túl vagyunk. De van más, amivel csábít télvíz idején is a főváros. Amit valóban érdemes —, Két szoba összkomfort boldogság Az ifjúsági takarékbetét segítségévei Amikor tíz esztendeje — 1969 végén — a karcagi Olajos István és Ökrös Mária ifjúsági takarékbetétet váltott, egyikőjük sem sejtette, hogy elhatározásuk döntő fontosságúnak bizo— Engem édesanyám szervezett be az áfész-nél. ahol kereskedőként dolgoztam akkoriban. Ragadd meg lányom a lehetőséget, rakosgasd csak a forintokat, majd jó lesz öt év múlva valamire, ha összegyűlik egy szép summa! Nem kellett sokáig győzködni, havi kétszázzal már a következő hónaptól kezdve én is az ifjúsági takarékbetéttulajdono- sok táborába léptem —kezdi a fiatalasszony. — Nékem meg tetszettek a feltételek — folytatja a férj. — öt + egy százalék akárhogy is vesszük, szép kamat. KISZ-tag voltaim nem kellett sokáig rágni a fülem, tudtam ezziel is segítek az államnak, és alkalomadtán biztosan ő is mellém áll viszonzásul. Én havi négyszázzal kezd.tem, és raktam is szorgalmasan, ugyanis egy Trabantra fájt a fogam. Hűtőgépszerelő voltam, garanciális javításokat végeztem több helyen, városban:, falvakban, és úgy gondoltam, így gyorsabban elérhetem a bejelentőket. Nem szaporítjuk a szót: de az előzményekhez még hozzátartozik, a két fiatal ekkor még nem is ismerte egymást. Csak 1972-ben találkoztak először, és ahogy mondják, szerelem lett belőle az első látásra. így aztán — Felkerestük a városi OTP vezetőjét, vittük az ifjúsági takarékbetét-könyveinket, és előadtuk kérelmünket. Pár perc szorzás, osztás, majd közölte: az eltelt időt, valamint a betétkönyvek összegét is figyelembe véve: erre a két könyvre 41 ezer forintot kaphatunk összesen, ha igényeljük. Hű, mi az hogy igényeljük-e? Természetesen mindet! Majd a nyakába ugrottam örömömben! A feleségem meg csak ezt hajtogatta: látod, megérte hogy nem szüntetnyul további életük, sorsuk alakulására. Viszont történetük jól példázza: hogyan lehetnek a kispénzű fiatalok rövid időn belül egy kétszobás, összkomfortos, tanácsi értékes!tésű öröklakás boldog tulajdonosai. még ugyanabban az évben összeházasodtak. És jöttek a gyerekek: két év múlva kislánnyal, majd 1976-ban fiúval gyarapodott az Olajos család. A nagyszülőknél húzták meg magukat, szerették őket, jó helyük volt, de tudták: szállásuk csak átmeneti, hiszen titokban mindketten önálló otthont, saját lakást áhítottak. Az asszonyka gyermekgondozási segélyen volt, a férj időközben már Kisújszállásra járt át dolgozni a RAMOVILL nevű szolgáltatásokat végző szövetkezeti vállalathoz. Lakáskérelmüket is id,e adták be. a városi tanács illetékes osztályára. — Tanácsi értékesítésű öröklakást áhítottunk — érvel a férj — mert ehhez kevesebb a beugró, több a segítség. no meg olcsóbb is. Amikor egy bő év múlva megtudtuk, hogy mi is felkerültünk a listára, örömünkben madarat lehetett volna fogatni velünk. Papírt, ceruzát ragadtunk, és törtük a feiünket: honnan teremtsük elő a szükséges 90 ezer forintot. Telnek a sorok, mutatták a „hadműveletet”: a vállalattól 25 ezret kaptak, ugyanannyi megtakarított pénzük is volt. de még mindig nagyon távolinak látszott a 90 ezer. tűk meg. Az igazság az, hogy egyszer már megfordult fejünkben a gondolat, de aztán benn hagytuk az egészet — sorolja a férj. így már nem volt semmi híja a forintnak, és a formaságok elintézése után a négy boldog ember nyárutó óta egy negyedik emeleti kétszobás lakás boldog tulajdonosa. Marika is visz- szajött a gyesről. Bár Karcagon boltvezető volt. a két apróság miatt mindezt itt, Kisújszálláson nem tudta vállalni, és kereskedelmi előadóként helyezkedett el. A havi átlaga, jutalékkal együtt 3 ezer körüli, a férjé családi pótlékkal négy, négyezer-kettő. Szóval a havi bevétel hétezer forint körüli. Szórakozásra jelenleg még nem futja. Helyette a TV, Nők Lapja és a megyei napilap hozza el a nagyvilág és a szűkebb, „haza” híreit. Ami a berendezést illeti, nagyjából kész. A nagyobb szobában ízléses, világos- barna szekrénysor, heverők, fotelok, asztalka, A kisebb a gyerekek birodalma. Hogy nagyjából a meghatározást is magyarázzuk: még 25— 30 ezer forint értékű . ki- sebb-nagyobb szőnyegek, konyhai asztal, kisszekrény stb. berendezés, házigép elkelne, d,e sebaj... Így is nagy az öröm, a két apróság teljesen ..belakja” a szobát, láthatóan jól érzik magukat az eddig ismeretlen kényelem falai között. Ami a házi pénzügyminiszteri tisztet illeti, ezt a szerepet Marika tölti be. Kérlelhetetlen, következetes. — Hétezer körüli a bevétel. A törlesztések összege havi 1 ezer 150 forint, az óvodai díj 700, azután van még villanyszámla, gáz. vízdíj, újság, ez is ezret, ezerkétszázat elvisz, úgy hogy nem biztos, hogy marad négyezer. Ebből élünk, ru- házkodunk, eszünk. fedezem a mindennapi apró kiadásokat. De megéri, mert a legfontosabb, életünk álma: a különálló, saját lakás már megvan. Én még innen vagyok a harmincon, a férjem 31 éves, és 2015-ig reméljük lesz még erőnk, egészségünk, lehetőségünk kifizetni a hátralékot. Megint váltottak Búcsúzáskor a kapuig kísérnek. Már az utcán lépkedem, amikor utánam szólnak: jöjjek már vissza néhány pillanatra, mert valami nagyon fontosat elfelejtettek. Azt, hogy újra váltottak egy havi négyszáz forintos ifjúsági takarék- betétet. Elvégre ahogy sorolták, néhány nagyobb dolog: konyhaasztal, szőnyegek, faliképek még hiányoznak a helyiségekből... D. Szabó Miklós Családi sugallatra Az OTP is a „zsebbe nyűit” „Ápolónő vagyok. írásom a magam és munkatársaim életéről szói. Az egyik nap tűi nehéz volt. Úgy éreztem le kell írnom...”-Nincsenek ünneped Édesapám korán meghalt. Nehéz volt otthon, nem tanulhattam. Felnőtt fejjel ültem be az iskolapadba és gyermekkori álmom teljesedett akkor, amikor átvettem ápolónői oklevelemet. Azelőtt hosszú éveken át gyárban dolgoztam, gyerekeim emlegetik is. Főleg a szombatokat, vasárnapokat. Akkoriban mindig otthon voltam. Különösen kisebbik lányom sírja vissza ezeket az időket. „Már megint elmész?” — kérdi szemrehányóan, ha szombaton vagy vasárnap dolgozni indulok. „Ki ad este puszit, ki takargat be? Anyu, menj vissza a gyárba! — kérlel. Hogy is magyarázzam meg ennek a kislánynak, hogy mennyire szeretem hivatásomat, hogy nehézségeivel együtt vállaltam annak idején, és kötelességem, hogy helytálljak. Hétköznapokon és' ünnepnapokon, mindig. A gyerek persze megint sírva fakadt, amikor megtudta, hogy a szilvesztert sem tölthetjük együtt. Szegény kis csillagom, hisz ha tudná, hogy én is mennyire szeretnék otthon szilveszterezni. Az ápolónő sorsa nagyon nehéz. Éjszakázások, ügyeletek, végig dolgozott szombatok, vasárnapok, de ha a beteg emberek hálás, bizakodó mosolyára gondolok, eltűnik minden bosszúságom. Ez az életem. Életem? Tulajdonképpen még barátaink sincsenek. Ha nem voltam otthon, sokszor maradtak a gyerekek egyedül. Amikor észrevettem, hogy kezd széthúzni a család, sokat töprengtem; ott hagyjam-e a hivatásomat? Nem tettem, bíztam abban, hogy enélkül is rendbe jöhet még minden. Közeleg a szilveszter. Este majd elkészítem a vacsorát, ám nélkülem ül asztalhoz a család. Én a kórházba rohanok, a mentők a mentő- állomásra, gondozónők a szociális otthonba és így tovább, oda, ahol várják őket, ahol szükség van rájuk. Az egészségügyben nincs ünnep. Nappalok és éjszakák vannak. Egybeolvadnak a műtők, a kórtermek a hétköznapokkal, a gyöngyöző homlokok, a szenvedés a nővérke munkájával, mosolyával. Ez a pálya egész embert kíván. Éjszaka többször jön a mentő. Súlyos beteget hoz. Egy idős néni elcsukló hangja vizet kér. A másik ágyon egy gyermek nyöszörög. Az ápolónő anyaként hajol fölé ... Reggelre úgy érzi, alig bírják a lábai, szemei majdnem lecsukódnak a fáradtságtól, álmosságtól, kimerültségtől. Mégis elégedett, tudja szükség van a munkájára. Én azért néha elgondolkodom az embereken. Sokan vannak, akik csak a kórházi ágyon értik meg, mit is jelent az ápolónő gondoskodása. A „fehér angyalok” gondoskodása, akik sokszor bátrabbak és erősebbek a katonáknál. Szatmári Antalné ápolónő Jászberény
