Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-11 / 264. szám
1979. november 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A JOGPROPAGANDÁRÓL Jogászul felesleges okosakat mondani RENDŐR: Itt tilos megállni. Nem látta a táblát? GÉPKOCSIVEZETŐ: De, hogyne, a táblát azt láttam, csak magát nem.” a jogpropaganda hónapjának megnyitó előadásán hallottam a viccet, amelyet közlekedési morálunkat érzékeltető példának szánt az előadó. Talált. Hogy került terítékre a közlekedés erkölcse egy olyan fórumon, amelynek a jogi ismeretterjesztés volt a témája? Azt hiszem, egy logikus asszociáció révén. Előtte a vitaindító ugyanis azt fejtegette, hogy a szabályok ismerete pusztán feltétele, de önmagában nem jelenti az önkéntes jogkövetést. A feltételezés — mely szerint a volánnál ülők tisztában vannak a közlekedés paragrafusaival — jogos, hiszen a vizsgákon számon is kérték tőlük. Képzeljék el, hogy a számtalan jogág még számtalanabb részterületeinek jogszabályait hogyan tartják be, vagy ha tetszik, követik önkéntesen az emberek, ha igazán még azt sem lehet tudni, hogy ismerik-e, hogy létezésükről egyáltalán tudnak-e? S ha erre a válasz igen is lenne, még nem biztos, hogy az ismerés egyet jelent a paragrafusokba gyömöszölve, szűkszavúan megfogalmazott jogok és kötelességek tartalmának megértésével. Már évekkel ezelőtt elhangzott az önkritikus kinyilatkoztatás: a jogi ismeretterjesztésben még tengernyi az adósság. És az önbírálatot cselekvés követte. Például: öt éve annak, hogy a Házi Jogtanácsadó kis füzeteiben egyre-másra megjelentek közérthetően, magyarra fordítva a közérdeklődésre számot tartó rendeletek. A televízió egyik legnépszerűbb műsorává vált a „Jogi esetek”, amely bebizonyította, hogy a polgári jog területéről vett legszárazabb esetekről is lehet érdekfeszítően. a szakzsargon kiiktatásával beszélni. (Hiábavalóság is lenne a nagy nvil- vánosságnak jogászul okosat mondani, hisz érthetet- lensége miatt süket fülekre találna.) A jó szándékú törekvések között feltétlen meg kell említeni az ingyenes jogsegélyszolgálatot a jól szervezett ügyfélszolgálati irodákat és a napilapok jog- szabálymagvarázatait. Hosz- szas vita után végre megszületett a döntés, és kötelező tantárgy lett az általános és középiskolákban az állampolgári ismeretek tanítása. Mindez azt bizonvítia. hogy valóban megkezdődött áz adósság törlesztése. Mindazok, akik a jelentőségének megfelelő fontosságot tulajdonítanak a jogpropagandának. azt mondják, ez csak a kezdet, és kevés. Kevés, pontosabban még nem eléggé átgondolt, nem eléggé szervezett és nem eléggé differenciált. A jobb módszerek, formák kereséséért, bevezetéséért kardoskodnak. Hisznek abban, hogy a jogi műveltségnek felbecsülhetetlen haszna lehet. Azon túl, hogy megkönnyíti a jogalkalmazók munkáját, leegyszerűsíti, lerövidíti az ügyintézés menetét, még a jogalkotóknak is segíthet, ha az emberek ismervén a szabályokat, véleményt is alkotnak. Reagálnak akár az új, akár a régebbi, elavultsága vagy túlcizelláltsága miatt nehezen követhető és nehezen végrehajtható paragrafusokra. Az elmúlt évtizedben a magyar jogalkotás a reneszánszát élte. Megelőzte a jogalkalmazást és az önkéntes jogkövetést. A jogalkotás éppen ezért akar most már a visszajelzéseknek egy üres agykamrát nyitni. Gyakran mondogattuk: túl sok a jogszabály, a rendelet, az egymásnak ellentmondó irányelv, útmutatás, utasítás, hogy ebben a dzsungelben még a hozzáértő szakember sem tud egykönnyen eligazodni. A sokat emlegetett túlszabályozottságról remélhetőleg hamarosan már múlt időben beszélhetünk, hiszen már négy éve tart az alsóbb szintű jogszabályok szelektálása, csak az alsóbb szintűeké, mert ott van szükség a „nagytakarításra”. A legmagasabb régiókban, a törvények szintjén minden rendben. Pontosan annyi van belőlük, amennyinek egy jogállamban lennie kell. Ezek tartalmazzák azokat a normákat, amelyek útmutatást adnak, amelyek alapvető jogokat és kötelességeket rögzítenek, amelyek ismerete beletartozik abba a körbe, amit általános műveltségnek mondunk. ezek népszerűsítésére és megértésére vállalkoztak a bírák, az ügyészek, az ügyvédek, a jogtanácsosok, az államigazgatási szakemberek a Szolnok megyei jogpropaganda- höhap fórumain. Végigböngészve a négy hét programját, már a mennyiség is imponált. Több mint 110 előadás a legkülönbözőbb helyeken : nagyüzem munkásakadémiáján, községi művelődési központban, tanyán, asszonyok, fiatalok, nyugdíjasok klubjában. iskolában órán és szülői értekezleten, téesz-gépműhelyben, könyvtárban. Sok-sok ezer érdeklődő hallgatót feltételez. Hiszek abban, hogy akik már részt vettek ezeken a fórumokon, nem csalódtak, gazdagabbak lettek ismeretekben, olyan ismeretekben, amelyek segítenek eligazodni az egyre- bonyolultabb életviszonyokat szabályozó jogrendszerben K. K. KISZ-akcióban n gépi fejes ifjú mesterei A sajtáros kategória győztese, Serdült Gyula három perc 32 másodperc alatt szerelte össze a DA—3—M típusú kannás fejőgépét Némedi József — a Héki Állami Gazdaság színeiben — nemcsak a fejőházas kategóriában szerzett legtöbb pontot, Serdült Gyulával az állami gazdasági csapatok közötti versenyt is megnyerték A KISZ KB 1979—80. évi akcióprogramjában meghirdetett Ki minek mestere? vetélkedő keretében a hét végén rendezték meg a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben dolgozó ifjú gépi fejők szakmai-politikai versenyét. A MÉM Mérnök- és Vezetőképző Intézetének al- csiszigeti üzemi iskolája és a Héki Állami Gazdaság adott otthont a kétnapos szellemi-gyakorlati erőpróbának, amelyen negyvenhárom állami gazdasági és termelőszövetkezeti fiatal vett részt. A versenyzőknek szakmai zsűri előtt kellett számot adniuk a nagyüzemi tehenészeti és tejtermelési, valamint általános politikai ismereteikről, a korszerű fej oberen dezések összeszerelésében, kezelésében és karbantartásában való jártasságukról. Az alcsiszigeti megyei vetélkedő kategóriagyőztesei — sajtáros kategóriában Serdült Gyula, fejőházas kategóriában Némedi József, mindketten a Héki Állami Gazdaság szakmunkásai — vesznek részt a jövő év márciusában, a Komáromi Állami Gazdaságban megrendezésre kerülő országos döntőn. (Fotó: T. F.) Szolnokon, Többnyire Újabb 2800 méterrel bővül Kunmadaras csatornahálózata. A Középtiszai Vízügyi igazgatóság a kivitelezője a csaknem ötvenmillió forintos beruházásnak, amely előreláthatóan 1982-ben fejeződik be, és a nagyközség öt utcájában mintegy kétszázötven háztartás szennyvizét vezeti el (T. F.) Második otthon? Hétfőtől péntekig tévői a családtól z élet kemény dolog. Az ember nem mindig azt teszi, amit akar, amit szeretne. Az élet kemény dolgai közé tartozik, amikor az embert a munkája máshová köti, mint ahol él. Hétfőtől péntekig egye- d,ül, távol a családtól, amelynek szüksége lenne rá, s amelyre szüksége lenne neki is. Nappal a munka, este-éjjel a magány. Nemcsak hetekig, hónapokig, sok tízezer ember életében hosszú éveken át. Nem kitérő, életforma ez a kettős élet. Életforma, amely akarva-akarat- lan keménnyé, rideggé teszi az embereket, kevésbé fogékonnyá az élet szépségei iránt. Asszonyokat, akik a hét öt napján csak a maguk erejére támaszkodhatnak a gyermekneveléstől az otthoni tennivalókig mindenben. És a gyerekeket is. akik számára az apa csak hétvégi vendég a háznál: beszámoltató és ítéletosztó, a szere- tetét mértéktelenül pazarló és mégis szűkmarkú az időt illetően, mert jogos igényt tart ró az asszony — és ő is rá —, s mindaz a felgyülemlett házkörüli munka, amelyhez az asszonya energia vagy a hozzáértés hiányzott a hét öt napja alatt. A szűkös két napban mindarra futnia kell az időből, amire másnak hét nap áll a rendelkezésére. Mégis, hosszú évtizedek óta, sok tízezer ember életformája ez. Számukra épültek országszerte a munkás- szállások. Elsősorban azokban a városokban, amelyekben az ipar fejlődése már alapvetően — például Budapesten — vagy éppen az elmúlt egy-két évtizedben — így Miskolcon, Diósgyőrött, Szegeden, Pécsett — meghaladta a munkavállalók számának növekedését. Munkásszállás. Négy-öt napra körülkerített lakhatóság. Egyre több közülük az amely aránylag jó lehetőséget kínál a pihenésre, a fizikai regenerálódásra. A kérdés csak az: elégséges-e ez tartósan egy felnőtt, ember számára. A válasz egyértelműen nem. Tudják ezt azok is — legalábbis többségükben —, akik létrehozták a munkásszállásokat. Ezért mind több helyen társalgók, klubok, rádió- és televízió- készülékek vagy éppen helyi kulturális programok kívánnak segítséget nyújtani a magány óráinak feloldásához. Több-kevesebb sikerrel. Mert az ember lehet magányos emberek között is. Ha a gondolata azokhoz köti, akiktől távol él. Mert, a leg- (szórakoztatóbb filmvetítés sem tudja feledtetni az emberben azt, hogy hétfőn hajnalban lázas betegen hagyta otthon a kisfiát. És nehéz odafigyelni az új és egyébként érdekes ismeretekre, ha közben az ember azon rágódik: vajon mit csinálhat odahaza a féléves asszony, egyáltalán odahaza van-e, avagy... És még beszélgetni sem könnyű úgy a kényszerű társakkal, ha közben állandóan az motoszkál az ember fejében: vajon kitart-e a sebtében kijavított háztető, mert legutóbb, a rövidke két napból nem jutott idő arra, hogy alaposan helyrehozza a vihar okozta károkat. Az utóbbi években gyakran megfordultam munkás- szállásokon. A porták melletti falitáblákon mind több helyen találkoztam különböző programokra hívó hirdetményekkel, de ennek ellenére az emberek többségét a szobákban találtam. Aludtak, kártyáztak, vagy ittak. Nemcsak azok. akiknek odahaza is ez jelenti a szabad időt. Azok is, akik egyébként józan, családszerető, minden iránt érdeklődő emberek. Odahaza. Amikor rájuk kérdeztem, miért teszik, a válasz szinte egyértelmű volt: aki alszik, kártyázik vagy iszik, azt nem, kínozzák a gondolatok. A munkásszállás — talán erősnek tűnik a kifejezés, de igaz — kiegyezés az élettel. Szükséges rossz. Nem mi, magyarok találtuk ki, így van ez szerte a világon. A gyáraknak munkáskéz kell, a születő új objektumoknak — legyen az erőmű, gyár vagy éppen lakóház — építőmunkás. A legtöbb esetben ezek ma már helyben nem állnak rendelkezésre. Hozni kell őket, mind nagyobb távolságról, ahová esténként már nem lehet hazavonatozni. S ami ezzel jár: ideiglenes otthont kell teremteni számukra. Szándékosan mondtam azt: otthont s nem azt. hogy fedelet a fejük fölé. A kettő nem ugyanaz. Az egyik megpróbál valamit átmenteni abból, amit az ember kény- szerűségből maga mögött hagyott. A másik csak a fizikai regenerálódás feltételeit teremti meg. S ez utóbbi ma már kevés — még a becsületesen végzett munkához is. Statisztikák bizonyítják, hogy a problémákkal vívódó emberek körében mindig több a baleset, mint akiknek cselekvését nem béklyózzák a munkán túli gondok. egoldás? A munM kásszállások megszüntetése nem járható út, még nagyon hosszú ideig szükség lesz rájuk. A megoldás csak az otthon-jelleg erősítése lehet. Olyan légkör megteremtése, amely valódi közösségekké kovácsolja a kényszerűségből egymásra utalt embereket. S ehhez nem kitalált — s a feladatlistán kipipálható —1 programok kellenének, hanem olyanok, amelyek a munkásszálláson élő emberek természetes igényeiből fakadnak. Nem csupán feledtetni kell velük kettős életük gondjait, de segíteni is feloldásukban. Ez pedig azt jelenti, hogy egy-egy munkásszálló élére nem gondnok kell, aki ügyintéz, nyilvántartásba vesz és tilt, hanem olyan ember. aki mindent elkövet annak érdekében, hogy valamit pótoljon abból, amit a kemény élet elvett ezektől az emberektől. Akkor talán a munkásszállás második otthonukká válhat a benne élő embereknek. Ma még — sajnos — ez nem így van. Prukner Pál elszabta Szomjazott-így II jó tarmer feszül is Öreg szakik, iljú megrendelők Mesterek és kontárok Szálfatermetű, kisportolt, jó harmincas férfit állítok meg a kisújszállási főtéren. — Nézzen rám. Nekem még öltönyt nem gyártott az ipar, hiszen ha a zakó jó, akkor a nadrág térdig ér, ha viszont a nadrág passzol, a kabátban eltűnik a 82 kilóm. Így aztán vagy külön vásárolom a darabokat, vagy csináltatok magamra öltönyt. Hogy hol? Szolnokon. Bár a kisújszállási emeletes szolgáltatóházban sokfé- la szakma képviselője helyet kapott, az egyszem férfiszabó Túrkevéről jár át hetente háromszor. Javít, csinosít, szűkít — de öltöny készítését nem vállalja. Két kisiparos akad, még a városban — a többi egykori híres szabász az átszervezések után néhány hónap múlva otthagyta az ollók, tűk világát. A 72 éves Túri Károly bácsi viszont esetenként még ma is elvégez apróbb munkákat: farmerfoltozást, szűkítést, csövesítést. A kuncsaftok zöme tizenéves ifjú hölgy, márpedig ebben a korban az ember ritkán elégedett ruhadarabjával, annak küllemével. Ugyanis a közvélemény szerint — és ezzel a fiúk is messzemenően egyetértenek — a menő farmer egy valamirevaló hölgyön hátulnézetben olyan ábrát mutasson, hogy egy kölyökbolha se férhessen alá. Ugyanez vonatkozik a comb- í'észhez is, térdtől viszont nem baj, ha legyezőalakban verdesi a lábszárat. Ehhez a kívánalmakhoz viszont kevés a jó alak, egy jó szabó is szükségeltetik. Kunhegyesen sem derűsebb a helyzet. A szolnoki (Minőségi Szabó Ruházati Ipari Szövetkezet egyetlen műhelyi alkalmazottja: Göb- lyös Sándor. Huszonhárom éve varrja, férceli, szűkíti, bővíti a nadrágokat, kabátokat — de újat ő sem vállal. Nem divatszakma ez már ma, legyint lemondóan, és amikor a fizetésről iérd,ekl'ődöm, ,se vidul fel, hiszen havi keresete ritkán éri el a kétezer forintot. A környéken egyedül Karcagon fedeztük fel a szakma néhány derűsebb színfoltját. A városban három kisiparos ügyködik, és a ruházati áruházban is csinosítja a vásárolt öltönyöket az öreg szaki. Nevetve közli: amióta megalkották az új mérettáblázatot, jóval több az igazítás. A szolgáltatóház férfiszabó részlegében pedig (végre) csináltatni is lehet férfiöltönyt. A divatos, a kétgombos csapott vagy spicces fazon, és a varrási díj 860' forinttól — a mellénytől függően — ezemé- hányszázig terjed. Kényes jószág az öltönykészítés, könnyen el lehet szabni a kabátot, nadrágot, vallja Csordás Sándor részlegvezető. A fel nem sorolt kisebb kunsági településeken — egy-két kivétellel — még sötétebb a kép. Virulnak az alkalmi „férfiszabók”, kényszer szülte kontárok, és bizony előfordul, hogy a két nem nem egy magasságra kerül. Mint annál a szőlőlé kedvelő „szabásznál”, aki ha iszik, nem ismer se istent, se embert, sőt a férfinadrágnak azt a nyílását sem, amely viselés közben _ úgymond elöl kell hogy legyen. Teljesen érthető, hogv az előbbi anatómiai — szabászata tévedések áldozatai eskü alatt vallják: inkább a konfekció, mint a hátul slicces nadrág. Annak ellenére is, hogy az új öltöny imitt-amott nem passzol az alakhoz. Viszont módosítani lehet, rajta, és legalább ezeken a ruhákon minden „ki- és bejárat” azon a h elven található, ahol sürgős esetiben kei-esi a vise-f lője... D. Szabó Miklós
