Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-11 / 264. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 11. Kilométereket bicikliznek az iskoláig. Télen, ha hótakaró alatt a határ, gyalog teszik meg a tanyákról a tudáshoz vezető utat. Két csoportban harmincnégy gyerek. Az alsó tagozatban tizennégy csöppség ül a padokban, négy csillagszemű lurkó most tanulja a betűvetést. Jövőre, ha elkészül a tanyákat a ■faluval összekötő műút, a felsősökért autóbusz jön majd reggelenként. Az utolsók között ugyan, de a jászszentandrási járás tanyai iskolában is megszűnik az ötödik —nyolcadik osztályosok összevont rendszerű oktatása. Képeink a tanyasi iskola hétköznapjairól számolnak be. Fél nyolc. •. Iskola a tanyán Medveczky Ferenc a mostani diákok szüleit is okította e padokban Figyelem Tanár úr, én tudom ... ! Hazafelé VflRGflBETŰS ÉLETUTAK A Jászság és a Kunság felgyorsult ütemű iparosodása magyarázatul szolgálhat a statisztikai évkönyvben található adatra: az 1975. évi harminckétezer-ötszázötven- négyről 1976 végére ugyanis öt százalékkal csökkent a megye termelőszövetkezeti közös gazdaságaiban az aktív kereső tagok száma. A következő években lassult a csökkenés ütem.e, 1977-ben már csak három százalékkal, 1978-ban pedig alig egy százalékkal voltak kevesebben a megelőző évhez hasonlítva az említett termelőszövetkezeti kategóriában foglalkozA Négyes-tanyánál az új sertéstelepet építik a jászszentandrási Haladás Tsz kőművesei, ács és tetőfedő munkásai. A svájci sapkás, vattakabátos fiatalember, akitől Csapó István segédmunkás után érdeklődöm, gyanakvóan néz, hol ránk, hol meg a gépkocsink rendszámára. — Mi célból keresik? — Újságírók vagyunk, beszélnénk vele, ha lehet. — No, akkor rendben — vált barátságosabb hangra, és nyújtja a kezét. — Jámbor Imre vagyok, Pista bátyám csoportvezetője. Már azt hittem, csábítják megint az öreget másfelé dolgozni. Az ügyes, dolgos kezet nehezen nélkülözi ám az építőbrigád! A csípős novemberi, iszél elől egy fűtött, melegedő-bódéban húzódunk meg hármasban. Csapó István sorolja, mennyi ideje is dolgozik — leszámítva a néhány évi megszakítást — a Haladásban. — Először 1962-ben léptem be a közösbe. Kocsit hajtottam, és az állattenyésztésben dolgoztam tizenegy évig. Nem számítottam már forró fejű sihedernek, hát máig se tudom, hogy jutott eszembe évtizednyi téesztagság után máshol próbálni szerencsét. — Megbánta az öt esztendei kitérőt? — Nézze, én amondó vagyok, az ember ne bánjon meg semmit, de amiből csak lehet, okuljon, öt évig köny- nyebb munkával többet kerestem Visontán, mert csak A jánoshidai határban sorjázó tanyákat — valamikor azokhoz igazíthatták a Boldogházára vivő kanyargós utat — korán ködbe burkolja a november eleji délután. A Vörös Hajnal Tsz tótkéri szőlőiskolájában még ott érjük a fogatost, Varga Józsefet. — Gondoltam, fordulok még néhánylat a teljes sötétedés előtt — magyarázza. — Az oltványokat hordom a Dimitrov tanyára, ott válogatják a javát az asszonyok. Jó pénzt hoz az idén a gazdaságnak. A gumiskerekű elé fogott Pompás, meg a Lepke pihen, amíg beszélgetünk. A termetes férfi negyvennégy éves életének vargabetűje megmagyarázza a bemutatkozás szokatlanul erős kézszorítását. — Jól mondták a központban, odahagytam én is vagy tíz évre a téeszt. Három évig kubikoltam a vízügyesekkel, két évig a taksonyi bfeton- üzeihben, öt esztendeig pedig a cinkotai sóderbányában lapátoltam. Nagyon meg kellett dolgoznom a havi háromezer forintért. — Gyerekfejjel került az egykori Dimitrov Tsz-be, ka- tonaviseU emberként fordított hátát Jánoshidának. Miért? — A téeszen kívül itt nem volt más munkalehetőség, ott viszont az idő tájt nagyon tátották. Kézenfekvő magyarázat a csökkenés mérséklődésére, hogy a téeszek gazdálkodásának és a személyi jövedelmeknek a stabilizálódása, a munkafeltételek korszerűsödése révén a nyugdíj- korhatárt elérő gazdák helyébe mind több friss munkaerő jelentkezik. Ugyanakkor egyre többen vannak azok is, akik a korábbi években szakítottak ugyan a termelőszövetkezeti mozgalommal, de hosszabb-rövidebb kitérő után végül is szűkebb pátriájuk közös gazdaságaiban találnak maguknak legmegfelelőbb munka- és kereseti lehetőséget. a szénszállító szalag indítógombját nyomkodtam a bányaüzemben havi négyezerért. Itt az építőbrigádban jobban meg kell fogni a munka végét, és a kereset is kevesebb ezer forinttal. Csakhogy van, amit nem lehet pénzzel megváltani. Öt év alatt az a sok üresjárat semmiképp se volt megfizetve az ezerforintos különbözettél. — A napi utazgatásra gondol Pista bátyám — kapcsolódik a beszélgetésbe a csoportvezető, Jámbor Imre. — Merthogy minden reggel négy órára jött, meg sokakért a faluból most is jön a busz, a munkásjárat Vison- táról. Útközben Hevesen, Bo- conádon, Tarnamérán, Nagy- fügeden és sorban a községekben felszedték az eljárókat, akik este ritkán keveredtek haza öt, félhat előtt. — Hatvan kilométernyi buszozás reggel oda, ugyanannyi délután hazaútban- — veszi vissza a szót Csapó István. — Tudja mit csinálok két éve, amióta megint té- esztag vagyok, a szabad időmmel? Malacot nevelek, meg az egy hold háztájiban szőlőt, kukoricát, konyhakertet gondozok. Csak a kétszáz négyszögöl szőlőből kiárultam az idén hétezer forintot, és még négy hektó új borom is forr a hordókban. Szóval, mostmár aszondom, mert ugye utólag se árt, ha okos az ember, hogy jobban megtalálom a számításom idehaza, a téeszben. kicsike volt a kenyér. Került olyan év is, amikor tíz forintot ért egy munkaegység, és jó nap volt, ha másfél munkaegységet bejegyezhetett a nevünk mellé a brigádvezető. Azzal a keresettel nem lehetett nősülésre, családalapításra gondolni. — Végül csak itt kötött ki, a Vörös Hajnalban. — Időközben nem csak a téesz neve változott. Megerősödött a gazdaság, másként alakultak a jövedelmek is. Közben megházasodtam, hiányzott a család közelsége. Az utazgatásba is belefáradtam. Gondolja meg, szombatonként csak késő délután értem haza, és már Vasárnap este tízkor vitt a busz Jász- boldogházára, az éjféli munkásvonathoz. — Mit és mennyiért dolgozik most a téeszben? — Lovakkal bántam azelőtt, fogatosként dolgozok most, hogy visszajöttem megint. Amennyire megdrágult az élet, az itteni 3800 forintos átlagom nem több, mint amit a' Isöderbányában kerestem. de szépen hoz a háztáji. Az egy holdért huszonegy mázsa morzsolt kukoricát kaptam az idén. Kell is a jószágoknak, szép hízóm, öt malacom röfög most is az ólban. Már feszül a gyeplő a kezében, amikor Jeszól a bakról: — Mondanék még valamit. Megtanultam, hogy a saját falujában, a földijei értékelik legtöbbre, ha becsületes, szorgalmas az ember. Nemrég kaptam Kiváló Dolgozó jelvényt, jutalomként félhavi fizetéssel. Szóval még engem, aki kitérőt tettem, engem is megbecsülnek a téeszben. És higgye el, ez is számít. Egy éve ilyenkor még a Fővárosi Betonútépítő Vállalatnál dolgozott Baranyi Pál, áz újszászi Szabadság Tsz fiatal traktorosa. Ahogy sorolja a pesti, meg a többi kitérőt, a karcagi Talajjavító Vállalatot, a szolnoki Agro- kert, közelebb húzódik a gépműhelyirodát melegítő olajkályhához. — A dinnyések bódéját bontottuk a .határban, hiába, csak fogja már a hideg ilyenkor, novemberben. Beszorulunk lassan a határból, mert fedél alatt mind a kukorica, a cukorrépa, és a mélyszántásnak is az utolját végzik a gépek. Ránk, traktorosokra mostmár rosszabb világ lesz, a műhelyben sokkal kisebb a kereset. Tavasztól őszig, a nagy dologidőben kijön havi négy és fél ezres átlag, de a téli hónapokban alig többet, mint a felét kapjuk. Itthon a kevesebb is több — Sajnálja a betonútépítőknél hagyott, jobban fizető munkát? — Dehogy sajnálom! Itthon a kevesebb is több. Hiába hoztam haza Pestről havonta ötezret, két-háromszáz forintot visszavittem minden héten utazásra, meg reggeli- nek-vacsorának valóra. Kétéves a kislányom, egy évig, ha összeszámolom a hétvégeket, jó ha egy hónapban öt-hat napot láttam. Meg^ hogy őszinte legyek, az építkezéssel is könnyebben boldogultam a téesz segítségével. Jól jött a kedvezményes fuvar a házam befejezésénél. Mert szép portát kerekítettem ám, tiszteljék meg, ha ráérnek! Munkaidő vége lévén, hazakísér Baranyi Pál, a Vörös Hadsereg úti új házához. A szépen berendezett, tágas szobában nehezen tudunk szót váltani, mert a szőke- copfos Tündét a kávéscsésze, a jegyzettömb, a golyósiron, a világon minden érdekli. — Persze, hogy kifizetőbb, amióta Pali itthon dolgozik — szólal meg a háziasszony Baranyinéból. — Nem csak azt kell ám számolni, ami a borítékban van. Amíg gyesen vagyok, belejövök a jószágtartásba. Nyolc-tízezret már az idén is hoztak a malacok, és akkor még nem beszéltem a háztáji föld hasznáról. — Az általános iskola után öt évet, most hogy visszafordította a szekérrudat, egy évet dolgozott megint a Szabadságban. 'Gondolja, hogy ezután még sokáig eszi a gazdaság kenyerét? — Ügy gondolom. Annál is inkább, mert külön törvényük van itt Újszászon a té- esztagoknak. Egyszer, de csak egyetlenegyszer még visszavesznek bárkit maguk közé. Azt viszont nem engedik, hogy valaki átjáróháznak nézze az évek óta biztos munkát, jó keresetet biztosító szövetkezetei. Elmenőben a még félig kész kerítés madzagra járó kapujáig kísér Baranyi Pál. Csimpaszkodik a nadrágszárába a kis Tünde. Nevetnek, ragyognak a mélykék' gyerekszemek: az apu mostanában minden este itthon van. Temesközy Ferenc Üresjárat a munkásjárattal A megbecsülés is fontos Három padsor - négy évfolyam
