Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 1. 15 éves a közös vagonpark • 1964-ben kezdje meg mű­ködését — magyar javaslat­ra — a KGST közös vagon­parkja, melyben Bulgária, Románia, Csehszlovákia, az NDK, Magyarország, Len­gyelország és a Szovjetunió érdekelt. A javaslat elfoga­dásakor a tagországok mint­egy 93 ezer vasúti, teherko­csiból alakították meg a kö­zös parkot. A gazdasági elő­nyök hamar bebizonyosod­tak, s néhány év alatt a parkban résztvevő teherko­csik száma megháromszoro­zódott. Mi tette szükségessé a kö­zös kocsipark felállítását? A nemzetközi és belföldi szál­lítások lebonyolítása minden tagország számára gondot okoz. E gondok forrása: egyetlen ország sem képes olyan nagyra növelni teher­kocsiparkját, amilyenre a szállítási csúcsidőszakokban szüksége van, arról nem is szólva, hogy a csúcsidő- szakok között ez a hatalmas teherkocsipark kihasználat­lan lenne. Az integráció je­lentősége éppen abban van, hogy a tagországok egymást kölcsönösen segítve, a szál­lítási csúcsidőszakokban rendelkeznek elegendő vasú­ti kocsival. A tizenöt éves szervezet jelenleg mintegy 300 ezer vasúti teherkocsi­val rendelkezik és ezek túl­nyomó többsége nagy teher­bírású 60 tonnás, négyten­gelyes vagon. Érdekes betekinteni az OPW (ez a közös vagon­park KGST-rövidítése) mű­ködési szabályzatába. A kö­zös kocsiparkba beadott jár­művek továbbra is nemzeti tulajdonban maradnak. Ezért az OPW jelzés mel­lett minden teherkocsin sze­repel a tulajdonos vasút „felségjele” is. Az egyes tag­országok vasútai annyi OPW kocsit vehetnek díjmentesen igénybe, ahány kocsit a parkba beadtak. Csak e mennyiség fölött kell kocsi­használati díjat fizetni. A díjat azok a tagvasútak kap­ják, melyeknek kocsijai más tagországok területén tar­tózkodnak. Az OPW működését a szervezet prágai irodája egyezteti. Az iroda nemzet­közi személyzettel dolgozik — munkatársai a tagvasútak kiküldöttei. Naponta közvet­len telex- és telefonkapcso­latban állnak valamennyi tagvasút központjával, orszá­gonként nyilvántartják a há­lózaton tartózkodó OPW-ko- csikat. ök határozzák meg azt a kocsimennyiséget is, amelyet egyik tagvasútnak a másik rendelkezésére kell bocsátania. Természetes, hogy a nyu­gati vasúttársaságok is fel­ismerték az együttműködés előnyeit. Ennek egyik általá­nosan elterjedt formája a RIV-egyezmény, melyhez tő­kés- és szocialista vasútak egyaránt tartoznak. Ennek keretében Európa minden országában találkozhatunk MÁV cégjelzést! kocsikkal és természetesen hazánkban is megfordulnak a tőkés tár­saságok vasúti teherkocsijai. Az OPW azonban ennél fejlettebb együttműködési forma, mert az üzleti elő­nyökön kívül a résztvevő országok 'népgazdasági érde­keit tartja elsődlegesnek. A park létrejöttének köszön­hető, hogy a gazdaságtalan üres kocsifutások mennyisé­ge 50 százalékról 30 száza­lékra csökkent, és ezzel a szocialista tulajdonban levő vasúti kocsik fuvarozási ha­tékonysága arányosan meg­nőtt. Az OPW legfőbb előnye az, hogy 15 éves fennállása bebizonyította: fuvarozási kapacitás-hiány azóta nem gátolta egyik tagország ipa­rának, mezőgazdaságának fejlődését sem, s lehetővé tette a tőkés országokba irá­nyuló szocialista export gyors, zökkenőmentes lebo­nyolítását is. A KGST vezető testületéi ugyanakkor megkülönböz­tetett figyelemmel kísérik az OPW fejlesztését is, ami a tagországok gazdasági lehe­tőségeinek függvénye. Az el­múlt 15 év tapasztalatai bi­zonyítják. hogy az OPW a szocialista integráció járható útja. és a park bővítése a résztvevő országok számára kifizetődő beruházás. Zarnowiecben új hőerőművet építenek. Képünkön: aszfalttal burkolják az erőmű víztároló­jának fenekét és oldalát A dél-lengyelországi Ostrowiec Swietokrzyski-ben épül az ország második legnagyobb acél­kombinátja. A képen: hatalmas gépek az új forgácsoló üzemben Saint Vincent Két mérce Párizs egyik legelőkelőbb negyedében, Passy-ban nem­régiben randalírozó ifjú hu­ligánok beverték 15 üzlet ki­rakatát. Mint a Le Monde hírül adja. az ügyészség a négy ablaktörő fiatal meg­büntetésére fejenként ötévi börtönt javasolt. Ugyanakkor a Párizs-kör- nyéki Pontoise-ban kétévi börtönbüntetést kért az ügyészség az ellen a vádlott ellen, akinek felelőtlensége nem kevesebb, mint 36 cse­csemő halálát okozta. Mi hát a két Ügyészi ál­lásfoglalás lényege? Annak a rendszernek igazságszol­gáltatásában, amely Passy- ban és Pontoise-ban mérle­geli a büntetéseket, keve­sebbet nyom a latban 'cse­csemők halála, mint előke­lő üzletportálok vitrinjeinek bezúzása... A „szent” ma­gántulajdon szentebb. mint az élet? R. I. A 388 km2 területű, közel 100 ezer lakosú Saint Vin­cent a Kis-Antillák sziget- csoportjának déli tagja. 1498-ban Kolombus fedez­te fel a szigetet és 1627-ben telepedtek le az első angol bevándorlók. 1783-tól angol gyarmat, 1958 és 1962 között Brit Nyugat-India része. 1967 óta Nagy-Britannia társult állama, belső önkormányzat­tal. Gazdaságának alapja a mezőgazdaság. Legfontosabb termékei a marantagyökér — lisztje fontos gyógyszer-alap­anyag — a banán, a gyapot, a kókuszdió és a földimogyoró. Az ipart csupán néhány malom és erőmű jelenti. Ex­portját a banán, a maranta­gyökér lisztje, a gyapot és az édesburgonya alkotja, s el­sősorban fogyasztási cikke­ket, közlekedési eszközöket importál. ArcóI háttérreI Luis Carlos Prestos újra Brazíliában Jörge Amado életrajzi re­génye nyomán a nemzetközi munkásmozgalom veteránját, a Brazil Kommunista Párt főtitkárát hazájában és vi­lágszerte a „Reménység lo­vagjának” nevezik; Luis Carlos Prestes a napokban, a katonai diktatúra kénysze­redett „liberalizálási” en­gedményeinek keretében, ha­zatérhetett. A „Reménység lovagja” hazatérésével, első nyilatko­zataival új reménységet gyújtott a brazil dolgozó mil­liók szívében. Sajtóértekezlet Rióban — Brazíliában az elmúlt 15 esztendőben kiéleződtek a gazdasági és társadalmi problémák, az ország mind­inkább a nemzetközi nagy­tőke függvénye lett, elmé­lyült a gazgadok és a szegé­nyek közt tátongó szakadék, — íme, egy összefoglaló mondat Prestes elemzésé­ből, amelyet Rio de Janeiró- ban tartott, első sajtóérte­kezletén, sokévi száműzetés után. A kommunista párt főtit­kára az időszerű problémák­ról is nyíltan, lényegretörően nyilatkozott: — Meg kell változtatni az ország hely­zetét. Ezt követeli népünk. De a változáshoz meg kell szilárdítani az ellenzéki erők egységét és a harcba be kell vonni a tömegeket. A Brazil Kommunista Párt minden erejével hozzá kíván járulni ehhez a küzdelemhez, amely elképzelhetetlen a kommu­nisták részvétele nélkül. Az aktuális követelés: az amnesztia, a párt legalitása. Luis Carlos Prestes erről is beszélt: — Haladéktalanul érvényteleníteni . kell azokat a kommunistaellenes törvénye­ket, amelyeket az amerikai imperializmus nyomására fo­gadtak el. Hivatalosan is vonják vissza a kommunista párt működését tiltó rendel­kezéseket! Egy élet logikája Amit a brazil kommunis­ta vezető mond és tesz most hazájában, egy harcos és következetes életút logikus állomása. Prestes, aki most 81-ik 'évébe lép, a modern Brazília egész történelmi fejlődését, kialakulását vé- gigküzdötte. Apja katonatiszt volt és előtte is megnyílott a hadseregbeli karrier út­ja. A fiatal katonaiskolai nö­vendéket már elsősorban a szociális problémákkal fog­lalkoztatták és amikor had­nagy lett, résztvett a copa- cabanai katonai felkelésben. Száműzték, de évek múltán ismét egy felkelő mozgalom­hoz csatlakozott. Hadoszlo­pot szervezett, amely két és fél év alatt a hatalmas or­szágban 25 000 kilométeres utat tett meg, s átvágta ma­gát a kormánycsapatok gyű­rűin. A népi hadviselésnek ezt a bravúrját úgy emle­getik Brazíliában, mint az egyik legjelentősebb forra­dalmasító tényezőt. A „Prestes-hadoszlop” út­ján a népre támaszkodott, elégette a parasztok adós­ságleveleit, forradalmi igaz­ságszolgáltatást gyakorolt, kiszabadította a politikai foglyokat, gyűléseket tar­tott. Ez a hadoszlop nem győzhetett a túlerő ellen, és Brazílián átvágva a szom­szédos Bolíviában talált me­nedéket, de hatalmas felvi­lágosító munkát végzett, po­litikai jelentősége visszhang­jában rejlett. Szelepnyitás Brazíliában Prestes számára az emig­ráció évei a politikai egye­tem esztendőit jelentették. Megismerkedett a marxiz­mus—leninizmus tanaival; Moszkvában találkozhatott a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjaival, Dimitrov- val, Togliattival, Thorezzel. A kommunista párt tagja­ként tért haza, ahol a Nem­zeti Felszabadítási Szövetség elnökévé választották. De a kormányzat, megrémülve a népfront-jellegű szervezet si­kereitől, betiltotta azt és Prestest hadbíróság elé állí­totta. Elítélték, bebörtönöz­ték. Prestes rab volt, amikor pártja főtitkárrá választot­ta, a nácizmus vereségét követő nagy népi tömeg- mozgalom követelésére bo­csátották szabadon. A brazil párt azóta, minden üldözte­tés ellenére, az illegalitás­ban is tömegpárttá nőtt. Most ismét legális működésének jogáért harcol. Küzdelme összeforrott a Reménység lo­vagjának nevével. Vajon miért igyekszik a brazil katonai diktatúra mostanában ' „politikai nyi­tást” hirdetni? Miért állítja azt, hogy „vége” a diktatúra eddigi terrormódszereinek, miért kezd úgynevezett „li­beralizálási” kísérletbe? Luis Carlos Prestes ezekre a kér­désekre néhány nappal ez-, előtt a l’Humaniténak adott interjújában elmondta: a tö­megmozgalom fejlődése, az ellenzék megerősödése, a rendkívül súlyos gazdasági válság és a nemzetközi hely­zet változása hozta létre az új szituációt. Az 1978-as vá­lasztások, (annak ellenére, hogy a kormány úgy szab­dalta át a választókörzete­ket, hogy a munkáslakta, el­lenzéki körzetek választói­nak képviseletét csökkentse), a népi ellenzéki mozgalom előretöréséről tanúskodtak. A szenátusi választásokon a Brazil Demokratikus Mozga­lom nevű ellenzéki tömörü­lés ötmillió szavazattal előz­te meg a kormánypártot, a hivatalos ARENA-pártot. Ez annál is jelentősebb ered­mény, mert nemrégiben még életét kockáztatta az, aki az ellenzék mellett szólalt fel. A változás pozitív, de a rendszer természete nem változott meg. A rendszer új vezetője, Joao Batista Figueirédo tá- tornok-elnök nyilván a ko­rábbi kudarcok és terror­módszerek feledtetésére pró­bál „megújhodást” hirdetni. De azok, akik a kínvallatá­sokért, a kíméletlen elnyo­másért, a milliók nyomorá­ért felelősek, a helyükön vannak. Elképzelésük ez: „minél inkább változunk, annál inkább megmaradhat a régi”. Magyarán: az ún. reformok lényege a rend­szer átmentése. A nyitás te­hát tulajdonképpen szelep­nyitás. A tűrhetetlenné vált helyzetben a robbanás elke­rülésének szándéka vezeti a „liberalizálókát”. De az így nyitott résekbe kell nyo­mulni — ez az ellenzéki erők politikája. A követendő út „Minden lehetőséget fel kell használnunk” — mond­ta Prestes. A „liberalizálá­sét” is. Erről a Brazil Kom­munista Párt főtitkára el­mondta: általános, nem pe­dig részleges, szelektív am­nesztiát kell követelni. A nemzeti megbékélésnek ez a feltétele. A Reménység lovagja — mint életében annyiszor — most is megmutatja a köve­tendő utat. És most már nem a száműzetés távolából, de hazájában emeli fel sza­vát a népi egység, az igazi változások érdekében. Rudnyánszky István Jl felségjel: OPW Lengyelországi építkezések

Next

/
Oldalképek
Tartalom