Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-29 / 279. szám

I Szív a munkában Tegnap délelőtt Moszkvában Megnyílt Vegyünk néhány példát. Az első: valaki olyan mosó- berendezést rendelt, amely csak felülről és oldalról tisz­títja le a kocsikat. Pedig hát az alsó mosás a legszüksége­sebb. Az emelők sínpályáját valamennyi aknánál girbe­gurbán rakták le, így a be­rendezések már néhány mé­ternyi gurítás után beszorul­nak. A másik egy: raktáré. A hatalmas teret — a más-más anyagokat elkülönítendő — keresztben, hosszában vá­laszfalak osztják kisebb egy­ségekre. Ezért több út fut vé­gig az épületen, jó szélesen, hogy a kamionok is kényel­mesen elférjenek a tároló állványok között. El is fér­nek, hiszen a válaszfalakban is jó magas ajtók nyílnak, csak éppen a raktárba nem tud beállni egyetlen kamion se. Ugyanis a bejárati ajtó fél méterrel alacsonyabb a kelleténél. Aztán egy újabb: a beton­üzemben 800 köbméter be­tont lehet megkeverni na­ponta. Pontosabban csak le­hetne, mert hiába van ele­gendő anyag, a szállítószala­gok csak 500 köbméterhez elegendő kavicsot tudnak fel­szállítani. Ennyi a hiteles tel­jesítményük. Ne, folytassuk a példák so­rát, hiszen szűkebb-tágabb környezetéből bárki tudna előhozni hasonlókat. Nézzük meg inkább azt, hogy mi a közös bennük. Először is az, hogy valahol, valakik rendre figyelmetle­nül — azt ne mondjam, fe­gyelmezetlenül — dolgoztak. Majdnem azt írtam, hogy hí­ján vannak a szakértelem­nek, de ez nem igaz. A rak­tár nem dőlt össze, a beton- üzem jó minőségű anyagot gyárt. Szóval először a gon­dosság és a figyelem hiány­zik. És azután? Azután újra ezek, de most mások részéről. A terveket, a megrendeléseket tudniillik, ellenőrzik. Hivatásszerűen, munkaköri kötelességként. És ha még itt sem vennék ész­re a fogyatékosságokat, ak­kor ott van egy újabb szűrő­fokozat, a kivitelező. Tudom, a kivitelező eleve azt vállalja, hogy a doku­mentációhoz hűen építi fel a létesítményeket, készíti el a berendezéseket. De közben látnia kell, hogy a közös fo­lyamat egységei nem kapcso­lódnak egymáshoz. Ha pedig látja, akkor miért ne szólna a tervezőnek? Mi hiányzik a kivitelezőnél? A kellő gon­dosság, a figyelem, a szív. Én megcsináltam, tehetek én ar­ról ... ? Azután ahol elkez­dődik az egymásra mutoga­tás, ott ember legyen a tal­pán, aki igazságot mer szol­gáltatni. Félő ugyanis, hogy hamarosan feléje is ujjak merednek, és akkor vége. No nem a bonyodalomnak, csak a tisztázó szerepnek. ' Hát akkor miként lehet ki­mászni ebből a csávából? A szerelők azt javasolták, hogy nem szabad ' átvenni így a műhelyt. A raktárosok még a kongó falak között kérdez­ték: miért nem hívtak ben­nünket ide két hónappal ko­rábban? A betonüzem dolgo­zóit többször letorkolták már felülről: ez is rossz, az is rossz — beszélni ázt tudnak, de szabad szombaton és va­sárnap nem akarnak bejönni dolgozni. Hát itt van a zár nyitja. Azok minősíthessék a puddingot, akik megeszik. Nyomban kevesebb lenne a mellébeszélés és az egymás­ra mutogatás, gondosabban, figyelmesebben, több szívvel tenné a dolgát mindenki. a Legfelsőbb Tanács ülésszaka Nagy érdeklődés mellett nyílt meg tegnap Moszkvá­ban a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának új üléssza­ka. A megnyitó ülésen Leo- nyid Brezsnyev vezetésével megjelentek az SZKP Köz­ponti Bizottsága és a szov­jet állam vezetői. Az ülés­szakot Vitalij Ruben, a Leg­felsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Az ülésszak munkájának középpontjában az 1980. évi népgazdasági terv, s a költ­ségvetés elfogadása és meg­vitatása áll. Mint ismeretes, a tervet megtárgyalta és el­fogadásra ajánlotta az SZKP KB Központi Bizottsága, ahol Leonyid Brezsnyev is­mertette a népgazdaság hely­zetével kapcsolatos kérdése­ket, a jövő évi tennivalókat. A Legfelsőbb Tanács leié számos más törvényjavaslat is kerül. Mind a tervet, mind a javaslatokat megvitatták a szovjet parlamentnek illeté­kes bizottságai, valamint a tanács elnöksége. Megtár­gyalják egyebek között a népi ellenőrzéstől, a Szovjetunió (Folytatás a 2. oldalon) A zagyvarékasi Béke Tsz-ben Takarmányból elegendő készletek a télre Bizakodva néznek a tél elé a zagyvarékasi Béke Terme­lőszövetkezetben. A jószág­állomány elhelyezéséről és a takarmányozásról megfelelő­en gondoskodtak. A tehén- és a hízómarhaállomány, to­vábbá a birkák zárt istálló­ban töltik a hideg, havas téli hónapokat, a növendékmar­hák pedig a legelőn épült, három oldalról zárt istálló­ban kötetlen tartásban telel­nek. A jószágállományríak — az abrakon kívül — nagy mennyiségű tömegtakar­mányt készítettek, megfele­lő időben és jó minőségben. A réti, illetve a lucernaszéna ■ mellett a melléktermékeket is messzemenően hasznosít­ják. A fűmag és a lucerna­mag szalmáját a juhokkal, á növendék- és hízómarhákkal etetik. Ez 100 tonna fűszal­ma és 300 tonna lucernamag- szalma felhasználását jelen­ti, és ehhez jön még 200 ton­na kükoricaszár pellet. A takarékos és mégis cél­szerű etetés receptúráit a rendszeres laboratóriumi vizsgálat eredményeit figye­lembe véve dolgozzák ki. A tehenekkel és a hízómarhák­kal a cukorgyár által előál­lított, karbamíddal dúsított melléktermékeket, tehénbe- tint, illetve urebetint is etet­nek. A tehenészetben dolgo­zók személy szerint érdekel­tek a gazdaságos takarmá­nyozásban, ha a tartási és az etetési technológiákat ponto­san betartják, munkabérük 10 százalékát kaphatják meg jutalomképpen. A legelteté­si idényt is meglehetősen ki­tolták, a növendékmarhák például november 10-ig vol­tak a legelőn. A juhok a ku­korica- és a cukorrépatarló­kon még tovább legeltek, ez­zel is növelték a megtakarí­tott abrak mennyiségété A gazdaság a tagok háztáji ál­latállományának téli takar­mányozásában ugyancsak se­gít, már a nyár folyamán en­gedélyezte, hogy a kaszálók­ról begyűjthessék a téli szé­nának valót, és támogatást nyújt a cukorgyári nedves répaszelet beszerzéséhez és házhoz szállításához. Naponta 800 pár kész csizmafelsőrészt vizsgál át Molnár Sándorné Jöjjön és maradjon Új utak, kísérletek a szakmunkástanulók és pályakezdők nevelésében Mint egy nagy család Nyugdíjasok pártalapszervezetében 3. oldal Jó úton a megoldáshoz A debreceni cigánytanácskozás után Árvízvédelem, áradás nélkül 5. oldal A vonatok biztonságosabban érnek célba Hazatértek a vasútjavítók TÉLI KARBANTARTÁS JÁSZKISÉREN gyártásának megszűnése miatt Rába-MAN motorokat kell szerelni a gépláncokba. A vasútépítő gépek több­ségét a Plasser-Theurer cég, egy NSZK-beli vállalat szál­lította. A tartósan jó mun­kakapcsolat alapján most megállapodtak, hogy az ez­után szállítandó gépekbe már Rába-MAN motort épí­tenek. A kenő- és a hid­raulikus rendszert pedig magyar olajszármazékokkal töltik fel, így az utánpót­lásért nem kell majd valutát kiadni, és kevesebb gond lesz az alkatrész- és az olaj­beszerzéssel is. Jelentősen meggyorsítot­ták a javítást a technoló­giai változtatások is. A futó­művek ellenőrzésére Metri- pond gyártmányú mérőbe­rendezést építettek. A kerék­cseréket jelentősen meg­gyorsítja egy, befejezése előtt álló berendezés, amellyel az egész kocsiszekrény fel­emelhető. A 'kerékcserék csak egyszerű kigurítást je­lentenek. Mindkét berende­zés saját beruházásban ké­szült, csökkenti a baleset- veszélyt, és összességében minden gépnél 100—100 nor­maóra munkamegtakarítást eredményez. A 22 gép felújítása, kar­bantartása várhatóan feb­ruár végére fejeződik be. De már most előkészítik azo­kat a szervezési változtatá­sokat, amelyek a jövő évi vágánykarbantartást teszik majd egyszerűbbé. A tervek szerint két felújított gép­láncot adnak át a dombó­vári és a celldömölki építési főnökségnek a jászkisériék, így a legnehezebben meg­közelíthető dunántúli építé­si munkák bonyolult szer­vezése, és a munkások utaz­tatása megszűnik majd. Az összehangolt ‘technikai ' és szervezési változtatásokkal a nehéz körülményeik között, távoli munkaihelyeken dol­gozó vasútépítők életét, munkáját könnyítik meg. Az utasoknak is hasznos a oá- lyafenntartók jobb. hatéko­nyabb munkája, hiszen -a gvorsabb. pontosabb vonatok biztonságosabban érnek célt. A magyar vasútvonalak megközelítően 10 ezer kilo­méteres hálózatából évente mintegy 350 kilométert tel­jesen felújítanak, további 6—7 ezer kilométeren pedig fenntartási munkákat vé­geznek. Ezek a felújítási feladatok teljes egészében a MÁV jászkiséri Építőgépja­vító Üzemét foglalkoztatják. Emellett az egykori „fcram- pácsolók” helyére gördülő korszerű gépláncok karban­tartása. felújítása is rájuk hárul. Ha a vasút az ország vérkeringése, úgy a jászkis- ériek az „érszűkületek” or­vosai. Az idén november végére már 103 százalékra teljesí­tették terveik vágányfelújí­tási részét, és december ele­jére az utolsó gépláncok is bevonulnak a karbantartó műhelyekbe. Velük tartanak a gépkezelők is: az egész évi kóborélet, az éjszakai vágányzárak közben végzett munkák után ifiost a sze­relőkkel együtt dolgoznak a „masiniszták”. A hosszú évek óta szigo­rúan a tervek szerint végre­hajtott kis-, közép-, és nagy­javítások eredménye érett be most: olyan kevés a tel­jes felújításra szoruló gép­lánc, hogy feleslegessé vá­lik a két műszak szerve­zése. A jobb munkakörül­mények mellett ez megta­karítást jelent az üzem szá­mára is, a műszakpótlékok csökkenésében és az energia­felhasználásban. Az ered­mény elgondolkodtató, ha tudjuk, hogy a pályaépítő gépeken kívül itt javítják a sínautókat, és a tehervá­gánygépkocsikat, a vasút „teherautóit” is. A motorok többsége is teljes cserére szorul: a Csepel motorok Tisza-cipö Mezőtúrról A Tisza Cipőgyár mezőtúri gyáregységében jelenleq cip- záros női csizmák, férfi száras bundacipők és férfi szabad­időcipők készülnek. Az aljaköri meós asztalnál a szabadidőcipőket meózza Zilahi Erzsébet és Bíró Sándor - nzs — . Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendégláióipari Főiskola ud­varán új egyszintes előadóterem és gazdasági iroda építését kezdte meg a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. A tizennégy millió forint értékű beruházás jövő év szeptembe­rében készül el Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 279. szám, 1979, november 29., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA — n K. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom