Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-18 / 270. szám

10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 18, Mit mutat a Radar? Igazán csak kőt esztendeje Balesetvédelemtől a villanyoltásig a Járműjavítóban „Vedd észre, tedd szóvá, oldd meg!” jelszóval indí­totta útjára közel tíz éve a KISZ a „Radar” mozgalmat. Célja: a fiatalok vegyék észre környezetükben a hiá­nyosságokat, tegyék szóvá, s javasoljanak megoldást a hibák, gondok kijavítására. Ha másképpen akarunk fo­galmazni, a fiatalok legye­nek közéletiek, érezzenek felelősséget munkahelyükért. Hol tart a mozgalom, mit mutat a Radar tíz év után? A tapasztalatok szerint az idei takarékosságra, haté­konyságra irányuló gazdasá­gi törekvések nyomán sokat fejlődött a mozgalom. Az előző évekhez mérhető ja­vulás azonban még mindig kévés a lehetőségekhez ké­pest. A hármas jelszóból az első. a „vedd észre” általá­ban gyakorlattá vált. A fiatalok, akárcsak az időseb­bek, észrevételezik a kör­nyezetükben meglevő hiá­nyosságokat, s ezt szóvá is teszik; rendszerint azonban csak egymás között. bár számtalan fórum áll rendel­kezésre. A munkahelyeken a „Fiatal műszakiak és köz­gazdászok tanácsa” irányítja a mozgalmat. Az olyan ész­revételeket, amelyeket az adott üzemrészben dolgozók önmaguktól nem tudnak megoldani, a tanács közvetí­ti a gyár, üzem, szövetkezet vezetőinek. Az egy évtized tapasztalatai szerint az ipa­ri üzemekben — a szövetke­zeteket kivéve — tölti be a mozgalom leghatékonyabban a szerepét. Az iskolákban és a mezőgazdaságban — fő­ként az utóbbiban — a leg­több a formális elem. Miben segíthet a Radar? A termelés valamennyi terü­letén, az üzemszervezéstől az — A felhívás után hama­rosan megindult nálunk is a Radar-mozgalom, de iga­zán csak két esztendeje érez­teti kedvező hatását — mondja Balogh András, a MÁV szolnoki Járműjavító Üzeme KISZ-bizottságának titkára. Aztán elgondolkoz­va néz maga elé. — Nem fogadták az üzem gazdasági vezetői egyértel­mű lelkesedéssel, illetve, hogy pontosabban fogalmaz­zak, ők sem értették a lénye­gét, éppen úgy mint mi. Amikor azonban az első bi­zonyítható hasznát látták, kezdték komolyan venni. — Gondolom, minden munkaterületen mást le­het észrevenni, szóvá tenni és megoldani. — Természetesen. Vannak viszont azonosságok. Mert például takarékoskodni min­denütt kell, valamennyi munkaterületen fontos a ba­lesetvédelem. A megoldás módszerében lehet eltérés. Tarpai Mihály a teherko­csijavító részleg KlSZ-alap- szervezetének titkára: — Alalpszervezetünkben KISZ-csoportok tevékeny­kednek, mindegyikből egy- egy tag vállalta a Radar-őr­járatot. Ez konkrétan azt je­lenti, hogy havonta egyszer a műhelybizottság munkavé­delmi őrével és a terület gaz­dasági vezetőjével karöltve végigjárja a munkahelyeket és a felfedezett hibákat a KISZ-isták segítségével ki­javítják. Az őrjárat során ta­lálkozhat a Radar-megbízott olyan hiányosságokkal is, amelyeket nem lehet köz­vetlenül hogy úgy mondjam, Ötmillió forintot takarítottak meg házilag kiküszöbölni. Ezek­ről írásbeli jelentést készít, a terület gazdasági vezetőjé­vel együtt, és azt eljuttatják a felsőbb irányítókhoz. o — A Radar-mozgalom egyik legfontosabb terü­lete az energiatakarékos­ság, amely feltehetőleg apróságokból áll... — Persze. Olyan minden- • napos mozdulatokból, mint hogy az égve felejtett vil­lany kapcsolóját leoltja az ember — veszi át a szót Géc- zi Pál a személygépkocsija­vító részleg alapszervezeti KISZ-titkára. — Vagy ki­kapcsolja az üresjáratban dünnyögő dinamót. — A villanyoltás mel­lett van-e valami „na­gyobb horderejű’’ meg­mozdulásuk? — Lehet, hogy abból, amit eddig elmondtunk, az a kö­vetkeztetés vonható le, mint­ha csak úgy ripsz-ropsz mű­ködne a ^Radarunk. Hadd mondjam el, hogy nagyon is szervezett nálunk a mozga­lom. Minden alapszervezet területén található egy-egy Radar-láda, amelybe azok a dolgozók dobhatják be írásos észrevételüket, akik nem szí­vesen állnak ki a nyilvános­ság elé. Az észrevételeket félévenként értékeljük. Így derült ki többek között, hogy néhány fűtőtest akkor is fűt, amikor nincs rá szükség. — A teherkocsijavító rész­legben sok gép levegővel üzemel — mondja Tarpai Mihály. — Nem mindegy, milyen a csövek szigetelése. Radar-őreink árgus szemek­kel figyelik a szigetelést, energiát takarítunk meg ve­le, a gépnek lényegesen ki­sebb erőt kell kifejtenie, ha jól szigetelt csövekbe fújja a levegőt. Pali említette a feleslegesen működő fűtőtes­teket. Ebbe a témakörbe tar­tozik, hogy a fűtési energiá­val akkor is spórolhatunk, ha a műhely ablakai épek. A mozgalom erejével értük el, hogy a törött ablakokat kijavították. Sándor János, a mozdony­osztály KlSZ-alapszervezeté- nek titkára eddig szerényen hallgatott. Nem tudja tovább magában tartani mondaniva­lóját: — A munkavédelemről, amely szintén része a Ra­darnak, eddig még nem volt szó. Mi tavaly benyújtottunk egy újítást, amit el is fogad­tak. Az M—47-es Diesel moz­donyok védőkorlát nélkül készülnek. De miután sok olaj szükséges a karbantar­tásához, a „járatai”, ahol a szerelők jönnek-mennek, csúszósak, ezáltal rendkívül balesetveszélyesek voltak. Üjításunk lényege az, hogy a gépet védőkorláttal vesz- szük körül, amely miután végeztünk a javítással, át­szerelhető másik mozdonyra. Azóta egyetlen baleset sem volt. Tarpai Mihálynak eszébe jut valami. — Az udvaron sokáig ék­telenkedett egy használaton kívüli terület, vagy hogy durvábban fogalmazzak, egy hulladékdomb. Mindenféle anyagok hevertek szerteszét. Nos, a Radar-őrjárat ezt ész­revette, szóvá tette. Mi, töb­biek pedig megoldottuk: parkosítottuk ezt az elha­nyagolt területet. o Balogh András egy nyom­tatványt tesz elém. — Ezt a felhívást a vasúti főosztály tette közzé. Szer­vesen beleillik a Radar-moz­galomba, mert a címe: „Ész- szerűen-takarékosan”. Mind­azt tartalmazza, amiről a fiúk már beszéltek. Vala­mennyi munkaterületen le­het takarékoskodni az ener­giával és az anyaggal. A „járműsök” lelkesedését di­cséri, hogy tavaly a beneve­zett negyvenöt KlSZ-szerve- zet közül országos elsők let­tünk. Üzemi szinten ötmillió forintot takarítottunk meg a népgazdaságnak. > B. J. IP lifHIHSH A A A A írtrt FIATAlOKh rírirírírírMríririrírírírírirí «JAK rtrtrirtrb JVETTETEK ÉSZRE TETTETEK SZÓVÁ OLDOTTATOK MEG a A vállalatok, intézmények, szövetkezetek sok ezer fia­tal dolgozóját, szakemberét tömörítő KlSZ-szervezetek- ben mind nagyobb szerep­hez jut, egyre számottevőbb eredményeket mutat fel a Radar-mozgalom. A fiata­lok által észrevett és szóvá tett technológiai, termelési­tenyésztési, munkaszervezési hiányosságok kiküszöbölése, az arra kidolgozott megol­dásaik jól segítik a hatéko­nyabb és takarékosabb ter­A Középtiszai Állami Gaz- daságban, a hat alapszervezet­ben kétszázharminc fiatal mun­káját átfogó KISZ-vezetőség tag­jai Horváth László gépészmér­nök és Csányi János üzemve­zető által javasolt, az Alkotó Ifjúság pályázaton nemrégen megyei második díjat nyert technológiai módosítást vitat­ják meg. A két fiatal szakem­ber észrevette, hogy feleslege­sen sok a ^fajlagos energiafel­használás a forrólevegős szárí­tóüzemben. Az általuk kidol­gozott új technológia bevezeté­sével évente mintegy százezer liter fűtőolajat takaríthat majd meg a gazdaság. melést, gazdálkodást. Ha­gyományteremtő szándékkal — lapunk havonta jelentke­ző ifjúsági oldalán ugyanis szeretnénk minél több alka­lommal helyt adni hasonló képes összeállításnak — ez­úttal állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben de­rítettük fel — radar helyett fényképezőgéppel — hogy hol, mit vettek észre, tettek szóvá és oldottak meg a me­zőgazdaságban dolgozó KISZ-fiatalok.' (Fotó: Te- mesközy F.) Szóvá tették a cibakház! Vörös Csillag Tsz gépműhelyé­ben dolgozó ifjúsági szocialista brigád tagjai, hogy gazdaságo­sabban is hasznosíthatnák a nagy értékű, speciális munka­gépeket. Kerestek és találtak megoldást: egy holland gyárt­mányú burgonyatültögető gép­hez szölőoltvány-ültetésnél hasz­nálható bakhátaló és résnyitó adaptert készítettek. Ezzel je­lentős élőmunkát takarítanak meg, gyorsítottak az ültetési munkákon, és az új szerkezet­tel végzett jobb minőségű ta- lajelőkészftés révén hét-nyolo százalékkal javult a szőlőoltvá­nyok eredése. A rákóczifalvai Rákóczi Tsz fiatal tehenészei közül Sneider Zsuzsa is ötletgazdája volt a központi szaktelep profilaktóriumá- ban vezetett technológiai módosításoknak. Többek között áttértek a párnapos borjak napi háromszori itatására a korábbi kettő he­lyett; az előre betárolt, „előmelegített” szalmából készített szige­telő almozásra, és a kevert tej helyett szigorúan csak anyatejjel való borjúitatásra. Az eredmény: a tavalyi 2,57 százalékról az idén 2,5 százalék alá szorították az évente 800 borjút nevelő szaktelepen, az elhullást. újításig, a takarékosságtól a munkavédelemig minden­ben éreztetheti hatását. S ha a mozgalmat valóban szívügyüknek tekintik a Ra­dar aktivistái, akkor mun­kájukon túl is hasznossá te­hetik magukat munkahelyü­kön. Volt olyan üzem. ahol a fiatalok „átvizsgálták” a kidobásra ítélt* hulladékot, s az eredménye az lett, hogy fele visszakerült a raktárba mint egy másik műhelyben még kiválóan hasznosítható alapanyag. A mozgalom a szolnoki MÁV Járműjavító Üzemben, a Tiszamenti Re­gionális Vízmű és Vízgaz­dálkodási Vállalatnál. a jászberényi Hűtőgépgyárban és a BVM kunszentmártoni gyáregységében segíti leg­jobban. leghatékonyabban a termelést. Külön is szót érdemel a fiatalok szerepe a munka- védelemben. Megyénkben az iparban és a mezőgazda­ságban a foglalkoztatottak 46 százaléka tartozik ebbe a korosztályba. A munkahelyi balesetek szenvedő alanyai közül pedig 58 százalék az arányuk. A KISZ megyei bi­zottsága éppen emiatt építet­te ki a közelmúltban a Ra­dar égisze alatt a munkavé­delmi hálózatot. A tízéves mozgalom egy­re több területtel bővül, egy­re több fiatal kaocsolódik be a munkájába. A továb­bi fejlődés záloga azonban a hármas jelszó maradékta­lan megvalósítása. — tg — Kezemben a nagyvilág Fotó: Dede Olimpiai Klub Kezdeményezés, amely mozgalommá nő A szolnoki Mini Klubban im­már a második olimpiai klub- foglalkozást is megrendezték. A fiatalok először o Szolnoki MÁV MTE válogatott atlétái­val és szakvezetőivel ismerked­tek meg, legutóbb pedig a Szol­noki Vízügy SE szakosztályai­nak életébe nyertek bepillantást. A jól sikerült klubestek — bár az érdeklődés még elég szerény — tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett olimpiai klub létrehozása életrevaló öt­let volt, olyan, amelyet nem­csak követni kell a jövőben, ha­nem át kell adni másoknak is. A jövő év január 1-től a szol­noki kezdeményezés mozgalom­má nő. A programokat a moszk­vai olimpia jegyében rendezik, ráirányítják a fiatalok figyel­mét a sportra. A klubmozgalom céljait és módszertani útmuta­tóit időben kézhez kapják a me­gye ifjúsági klubjai. Fecsegni veszélyes Ray Cantwell, az oxfordi egyetem hallgatója 150 óráig beszélt megszakítás nélkül. A világviszonylatban is egyedülálló produkcióért 1700 dollárt kapott, aminek azonban nem tudott maradéktalanul örülni. Menyasszonya ugyanis elhagyta, mert megijedt, hogyha ösz- szeházasodnak, sohasem jut szóhoz. Tánc verseny benzinért Nemrégiben táncversenyt ren­deztek az egyik isztambuli disz­kóban. A résztvevőket egyedül­álló jutalommal kecsegtették: az első két helyezett 25, illetve 10 liter benzint kapott, míg a har­madiknak egy üveg pezsgővel kellett beérnie. Portré - fotógrafikával Újra itt van, újra itt van... ... a nagyzenekarok korszaka. A közismertebb nevén big-band immáron — a nosztalgiahullám hátán — elérte a megyét is. Megalakult és holnap este hét órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban bemutatko­zik a szolnoki Big-band. Re­pertoárjukat meghatározza, hogy zenéjük az alt-, tenorszaxofo­nokra, pisztonokra és pozanok- ra, vagyis a fúvós kórusra épül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom