Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-16 / 268. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 16. Kommentárunk Rhodesiái alku Kompromisszumos megállapodás jött létre tegnap a londoni Rhode- sia-értekezleten az ország függetlenségét megelőző átmeneti időszak politikai intézkedéseiről. A még nem végleges megállapodás — ugyanis életbe lépése csak a jövő héten kezdődő tűz- szüneti tárgyalások eredményességétől függ — azon a terven alapul, amelyet Kenneth Kaun- da zambiai elnök adott át a brit kormánynak és a Zimbabwe Hazafias Frontnak. A megállapodás felhatalmazza a brit kormányt, hogy amikor jónak látja, főkormányzót küldjön ki Rhodesiába, helyreállítván ezzel a fehértelepes rezsim lázadása nyomán megbontott gyarmati státuszát, választásokat rendezzen és függetlenséget adjon az afrikai nevén Zimbab- wenak ismert országnak. A brit kormány a megállapodás nyomán, bizalmat előlegezvén a fehértelepes Smith-rend- szernek és zimbabwei szövetségesének, a Mu- zorewa püspök vezette „többségi kormánynak”, máris feloldotta a Rhodesiával szemben több mint 10 éve fennálló gazdasági szankciókat. Lord Carrington, a londoni konferencia elnöke előzőleg ultimátummal fenyegette meg a Hazafias Frontot, hogy amennyiben haladéktalanul nem fogadja el az átmeneti időszak brit tervét, akkor London egyoldalúan kiegyezik a Muzorewa-rezsim- mel. Ugyanakkor Carrington mézesmadzagot is felkínált a Hazafias Frontnak: a tűzszünet fenntartásában egyenlő státuszt ígért a Felszaba- dítási Szervezetnek, mondván, hogy „mindkét fél haderői egyformán felelősek lennének” a tűzszünet fenntartásáért. Másrészt némi engedményt is tett a tűzszünetet ellenőrző nemzetközi — valójában brit — ellenőrző katonai erő hatáskörének bővítésével. Jelezte: a brit katonai kontingens „stabilizáló erőnek” marad meg Rhodesiában egészen a függetlenség kikiáltásáig. Ebben burkolt ígéret van arra. hogy elhárítana egy esetleges puccsot a választások után a rezsim hadserege részéről. A Hazafias Front képviselői beleegyeztek a kompromisszumba, de leszögezték: Angliára hárul a felelősség, ha felrúgja a londoni konferenciát. Brit munkáspárti és liberális körök aggódnak a kormány szerintük kockázatos politikai játszmája miatt. Ha ugyanis nem születik meg a megállapodás a tűzszünetről s ennek ellenére kiküldik a brit kormányzót és a katonai kontingenst, Anglia könnyen egy gyarmati gerilla-háborúba sodródhat. Pálfi Viktor A Pentagon törekvése stratégiai fölény kialakítása Kommentárok a rakétavita hágai fordulójáról A NATO-hadügyminiszte- rek Hágában befejeződött kétnapos tanácskozása rendkívülinek tekinthető. Eredetileg ugyanis a NATO nukleáris tervező csoportjának — szigorúan technikai kérdésekkel foglalkozó — tagjai kaptak meghívót, de az új amerikai eurorakéták körül időközben kialakult heves vita tíz NATO-tagál- lam hadügyminiszterét is a holland fővárosba szólította. A zárt körű értekezlet színhelyét a legszigorúbb katonai biztosítás vette körül. A tárgyalásokról menetközben kevés hír szivárgott ki. A nyilvánosságra hozott zárójelentés viszont világosan megmutatta: a NATO vezérkara elengedhetetlennek tartja a fegyverzet korszerűsítését, igaz, bizonyos tárgyalási lehetőségekről is szót ejtettek: a kettősség az amerikai és a holland hadügyminiszter között felmerült véleménykülönbségben is megmutatkozott. Harold Brown minden igyekezetével arra törekedett, hogy a tagállamok elfogadják, s a NATO decemberben Brüsszelben sorra kerülő értekezletén szentesítsék 572 új rakéta (108 Persing—2 és 464 cirkáló rakéta) gyártásának megkezdését és nyugat-európai területre telepítését. Schölten holland hadügyminiszter viszont azt javasolta, hogy kezdjék el ugyan a szóban forgó fegyverek gyártását, de ezek Európa földjére átszállítását halasz- szák el két évre — s ezalatt Washington igyekezzék megegyezni Moszkvával a fegyverkorlátozás .kérdésében. (A NATO-terv szerint Angliának 160, Olaszországnak 112, Belgiumnak és Hollandiának pedig 48—48 cirkáló rakétát kellene befogadnia, az NSZK-ra 108 Persing—2 és 96 cirkáló rakéta jutna.) A szovjet sajtó tegnap még nem közölt értékeléseket a NATO úgynevezett nukleáris tervező csoportjának hágai ülésszakáról, az ott elfogadott határozatokról, a rádió és a televízió azonban már a tanácskozás idején kommentálta az új amerikai közép hatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítése körül kialakult vitát. A szovjet kommentárok rámutatnak: a rakéták telepítését az Egyesült Államok követeli, s azok nem Washington nyugat-európai NATO partnereinek védelmét szolgálják, hanem a Pentagonnak azt a törekvését, hogy stratégiai fölényt alakítson ki Európában a Tanácskozást tart Bécsben az Osztrák Szocialista Párt. A képen Kreisky kancellár, a párt vezetője az ülésen (jobbra) (Telefoto - KS) Tíz napon belül a sah távozik az USfl-ból? A diákok nem alkusznak A CBS amerikai televíziós hálózat teheráni tudósítójának jelentése szerint Abol Hasszán Baniszadr iráni külügyminiszter tegnap bejelentette: hamarosan szabadon bocsátják az amerikai nagykövetségen őrzött túszok egy részét. A „fehérbőrű, amerikai állampolgárságú férfiak” — mint mondotta — továbbra is őrizetben maradnak. A túszokat őrző diákok egyike ezzel szemben a nagykövetség épületéből telefonálva azt közölte: szó sem lehet a túszok bármelyikének azonnaHajószerencsétlenség Istanbuiban Görög teherhajóval ütközött össze, majd, felrobbant egy román tartályhajó csütörtökön az istanbuli kikötő közelében. Mindkét hajó kigyulladt. A nagyerejű robbanás megrázta az egész kikötőt és Istanbul belvárosát is. A kikötő közelében az utcákat törött ablaküvegek borítják. A 90 ezer tonnás román „Independente” tar- tályhajóból kiömlött és kigyulladt, olaj lángtengerként borítja a Boszporusz tengerszoros vízfelületének nagy részét. A tankhajó 45 főnyi legénysége közül hárman a robbanáskor vízbe vetették magukat: kimentették őket, de az egyik a kórházban belehalt égési sebeibe. A legénység többi tagjáról egyelőre semmi hír. Az Elvira görög teherhajó legénységét sértetlenül kimentették. ' A román tartályhajón a nagyerejű robbanást valamivel később két kisebb is követte. A mintegy két négyzetkilométer kiterjedésű lángoló vízfelület — amely lassan a Márvány-tenger felé sodródik — a partmenti házakat fenyegeti. A két hajón a tüzet még nem sikerült eloltani. li szabadonbocsátásáról. A diák szerint a fogvatartottak nagy része a CIA ügynöke. Tegnap is többszázan tüntettek 'a nagykövetség épülete előtt, támogatásukról biztosítva a túszokat őrző diákokat, és tiltakozva a bejelentett szabadonbocsá tások ellen. A tüntetők az eddiginél „keményebb vonalat” követeltek. Washingtonban ugyanakkor bejelentették, hogy a volt iráni sah (tíz napon bedül elhagyja az Egyesült Államokat és visszatér Mexikóba. Értesülések szerint az amerikai kormány nemcsak tud a sah tervéről, hanem szorgalmazza is távozását: emlékeztették, hogy eredetileg mintegy három hétben irányozták elő amerikai gyógykezelésének időtartamát — s ez az idő már letelt. Szerdai sajtójelentés szerint orvosai úgy látják: veszély nélkül szállítható. Az amerikai kormány számára nagy megkönnyebbülést jelentene, ha régi védence és szövetségese távozna az országból. Washington azt reméli, hogy ezzel megnyílna az út az iráni kormánnyal való tárgyalások, az ottani amerikai nagykövetségen foglyul ejtett túszok kiszabadítása előtt. Szovjetunióval és a Varsói Szerződéssel szemben, s megkerülje a SALT—2 szerződést. A kommentárok, a sajtó- és a rádió jelentések arra is utaltak, Nyugat-Eu- rópában jelentős ellenállás mutatkozik az amerikai tervekkel szemben s még az érdekelt államok kormányai sem vallanak egységes véleményt, ahogy azt például a holland parlament, majd a kormány állásfoglalásai is tanúsított. A szovjet kommentárok felhívják a figyelmet arra, hogy Leonyid Brezsnyev a Pravdának adott nyilatkozatában kifejtette: az elhamarkodott döntések bonyolíthatják a helyzetet, meggátolhatják a pozitív eredmények elérését. Brezsnyev ebben a nyilatkozatában rámutatott: az esetleges tárgyalások esélyeit kétségessé tenné, ha a NATO mégis döntéseket hozna a kérdésben. A hágai tanácskozás ugyan nem jelent formailag végleges döntést, de előrevetíti a decemberi brüsszeli NATO-éríekezlet várható magatartásának fő vonalait. Az ilyen magatartás pedig — hangsúlyozzák moszkvai politikai körökben — nem a megállapod ás esélyeit növeli, hanem kétségkívül a fegyverkezési verseny új, veszélyes fordulóját nyithatja meg. Erich Honecker lernenden Az NDK párt- és állami küldöttsége, élén Erich Ho- neckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az Államtanács elnökével tegnap Etiópiából a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságba érkezett. A küldöttséget Aden repülőterén Abd.ul Fattah Iszmail, a JNDK Elnöki Tanácsának elnöke, a Jemeni Szocialista Párt KP főtitkára köszöntötte. Szovjet küldöttség Olaszországban Az olasz parlament képviselőháza külügyi bizottságának meghívására tegnap Rómába érkezett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának küldöttsége. A delegációt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, az SZKP KB titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának elnöke vezeti. A szovjet küldöttség megbeszéléseket folytat olasz parlamenti képviselőkkel, va- 'lamint a kormány és a politikai pártok vezetőivel. TUNISZ Tuniszban tegnap megnyílt az arab külügyminiszterek tanácskozása, amely a november 20. és 22. között tartandó X. arab csúcsértekezletet hivatott előkészíteni. A találkozón 21 küldöttség vesz részt, köztük a PFSZ delegációja is. Egyiptom különutas politikája miatt nem kapott meghívást a konferenciára. TEHERÁN Eddig legalább 500 halottja van az Irán észak-keleti részében szerdán bekövetkezett földrengésnek, de az iráni hatóságok nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a halottak száma eléri az ezret. A Richter- skála szerint hatos erősségű földrengés 14 falut döntött romba. WASHINGTON Washingtonban tegnap megkezdődött az AFL—CIO Szakszervezeti Szövetség ENSZ-közgyülés — Kambodzsai vita Vietnam visszautasítja a határozatot Szerdán éjszaka szavazással ért véget az ENSZ közgyűlésének az a vitája, amelyet az öt ASEAN-ország kezdeményezésére indítottak a „kambodzsai kérdésről”. A kambodzsai helyzet kialakulásának valódi okait több felszólalásban megkerülő vita részvevői közül 91 ország képviselője megszavazta az ASEAN-államok által előterjesztett és 25 nyugati ország által támogatott határozati javaslatot. Ez ajánlja, hogy „haladéktalanul vonjanak ki az országból minden idegen csapatot”. Huszonegy állam küldöttei a javaslat ellen szavaztak, 29 delegáció pedig tartózkodott. A javaslat ellen szavazott Afganisztán, Angola, Bulgária, Belorusszia, Kuba, Csehszlovákia, Dél-Jemen, Etiópia, az NDK, Grenada, Guyana, Magyarország, Laosz, Mongólia, Mozambik, Nicaragua, Lengyelország, Sao Tómé és Principé, Ukrajna, a Szovjetunió, Vietnam. Vietnam tegnap törvénytelennek minősítette és visszautasította az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakának Kambodzsa- vitájában az ASEAN-orszá- gok kezdeményezésére elfogadott határozatot, amely „a külföldi csapatok kivonására” és valami fajta „politikai rendezésre” szólít fel. A VSZK — szögezte le a külügyminisztériumnak a nap folyamán kiadott nyilatkozata — teljes mértékben támogatja a kambodzsai nép egyedüli törvényes képviselőjének, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanácsnak az álláspontját, amely a hozzájárulása és képviselője jelenléte nélkül rendezett ENSZ-vitát és az ott hozott határozatot érvénytelennek s egyben az ország balügyeibe való beavatkozásnak minősíti. Ezt követően a nyilatkozat rámutat, hogy „Kambodzsában a helyzet lépésről lépésre stabilizálódik. A nép igyekszik megbirkózni a Pol Pot-rezsim által hátrahagyott súlyos nehézségekkel, a szomszéd országokkal békés, baráti viszonyra törekszik, hozzá kíván járulni Délkelet - Ázsia stabilitásához, békéjéhez. Ez az irányzat megfordíthatatlan”. Bécsi tárgyalások Továbbra is holtponton Bécsben tegnap megtartották a közép-európai haderő és fegyverzet csökkentési tárgyalások 219. plenáris ülését. Az ülést követő sajtóértekezleten a nyugati fél képviselője közölte, hogy a vitában a holland delegáció vezetője szólalt fel. Beszédének ismertetéséből kiderült, hogy a holland küldöttség vezetője ismételten a szocialista országoknak próbálta felróni a bécsi tárgyalások elhúzódását és a tényleges mégálla- podások hiányát. A csehszlovák küldöttség képviselője kijelentette, hogy a szocialista országok többször is megpróbálták kivezetni a tárgyalásokat a zsákutcából. Az 1978. június 8-án tett szocialista javaslat például jó alap lehet a hatékony megállapodás kidolgozásához. A nyugati fél elismeri ennek a szocialista javaslatnak a jelentőségét, de újabb igényekkel áll elő. kongresszusa. Az ülésen George Meany, a szövetség elnöke tartott beszámolót — az utolsót, mielőtt hivatalosan is bejelenti visszavonulását. SZÖUL December elején választják meg Pák Csöng Hi meggyilkolt dél-koreai diktátor ideiglenes utódát — jelentette be a dél-koreai kormány. A jelenlegi alkotmány értelmében az elnök megválasztása az újraegye- sítési nemzeti konferencia, a 2583 tagból álló elektori testület feladata. BONN Jean Francois -Ponces francia és Hans Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter tegnap megbeszélést folytatott az Európatanács november végén Dublinban tartandó tanácskozásának előkészületeiről. MADRID Tegnap San Sebastianban agyonlőttek egy alezredest. A gyilkosság színhelyén talált töltényhüvelyek arra engednek következtetni, hogy az akciót az ETA baszk terrorszervezet tagjai hajtották végre. PEKING Peking keleti területében csütörtökön 384 000 ember járult az urnákhoz, hogy a már-már teljesen feledésbe merült közvetlen szavazással válassza meg a kerületi népi gyűlés (kerületi tanács) háromszázötven tagját. Ilyen választásra 1966 áprilisa, azaz tizenhárom év óta most első ízben került sor a kínai fővárosban. A „'kulturális forradalom” kirobbanása óta ugyanis nem tartottak tanácsválasztásokat. Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök Tokióban két alkalommal tárgyalt Obira Maszajosi japán kormányfővel. A képen a két politikus a második megbeszélés után búcsúzik egymástól (Telefoto - KS)