Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-28 / 253. szám

1979. október 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A* olasz gyártmányú IMC osztályozógép óránként 40 mázsa almát szortíroz méret és súly szer- rint, de a jégverte vagy szárszúrott gyümölcsöket az asszonyoknak kell kiválogatni Teljes a nagyüzem — elő­reláthatóan november végT- ig el is tart a szezon — a tö­rökszentmiklósi Tiszatáj Ter­melőszövetkezet hűtőházá­ban. A tervezettnél valami­vel kevesebb termés, mint­egy 400 vagon alma és 80 va- gonnyi körte kiválogatása, csomagolása vár a gyümölcs­kertészekre. Kétszáz vagon alma értékesítésére a Hun- garofruct-tal kötött szerző­dést a gazdaság, eddig belőle mintegy 100 vagonnal indí­tottak útnak a Szovjetunió­ba, Csehszlovákiába és betá­rolásra, a külkereskedelmi vállalat budaörsi, sáropataki hűtőházaiba. (Fotó: Temesközy) Nagyüzem a hűtőházban A Hungarofruct címkéivel el­látott rekeszekben a Szovjet­unióba, Csehszlovákiába „uta­zik" a Tiszatájban termett jo­natán A hűtőház udvarán egymást érik a teherautók, pótkocsis Zetorok: naponta indítanak útnak almaszállitmányokat a konzervgyá­rakba is Pazarlásnak tűnő takarékosság Alkatrész-felújítás — csupán kényszerből A XVII. AFIT túrkevei központi üzemének legfonto­sabb feladata az ország IFA és TÁTRA típusú teherautói­nak nagy- és középjavítása. Termelési lehetőségeik és a valóban elvállalt gépjármű­felújításokra fordított órák számának összehasonlítása után azonban csak az derít­heti ki fő profiljukat, aki a vállalat szervezeti szabályza­tát is átböngészte. Tavaly pót- alkatrészek felújításával és gyártásával 600 ezer órát töl­töttek el, a kocsik szerelésére pedig csupán 326 ezer óra ju­tott. Azóta sem változott a helyzet: hozzájuk, az egyet­len IFA teherautóra speciali­zálódott AFIT Vállalathoz a jövő évre már 810 ezer órá­nyi munkát adó megrendelés érkezett. Az elhasználódott járművek többségének gyó­gyítását azonban képtelenek elvállalni, mert ehhez a munkához több mint 1500 ezer órát kellene pótalkatré­szek gyártására és felújításá­ra fordítani. Márpedig a túr­kevei üzem összes kapacitása nem több 1400 ezer óránál. Ügy látszik, a pótalkatré­szek „házi” készítése elvonja az erőket az igazi feladat­tól, a. gépkocsi javítástól. Ez a munka azonban elképzel­hetetlen a kopott elemek, cse­réje nélkül, új anyagokat azonban képtelenek besze­rezni. A kör bezárult, ha a túrkeveiek használható álla­potba akarják hozni a válla­latok jármüveit, akkor kény­szerből maguknak kell pótol­niuk a kereskedelem hiányos kínálatát. Speciális szerszá­mok nélkül, kis sorozatokban pedig lehetetlen gazdaságo­san gyártani bármit is. Igaz, az alkatrész-felújítás már legtöbbször nem ráfizetés, viszonylag mégis gazdaság­talan. Egy-egy fékrásegítőt a mainál kétszer rövidebb idő alatt is igen jól használható állapotba hozhatnának, ha korszerűbb technológiával és gépekkel dolgoznának. A korszerűsítésre azonban nincs pénz. A vállalat még a tehergépkocsijavításhoz iga­zán alig nélkülözhető, a munka minőségét ellenőrző diagnosztikai berendezéseket sem tudja eddig megvásá­rolni. És ha lenne is pénzük — a drága speciális berende­zéseket, szerszámokat nem mindig tudnák kihasználni, hiszen csak annyi alkatrészt újítanak fel, amennyi a ná­luk elvállalt autók rendbe­hozásához feltétlenül szüksé­ges. Az első pillantásra úgy tű­nik, hogy kész pazarlás az alkatrészek felújításával fog­lalkozni. Pedig Túrkevén is éppen azt állítják, hogy igen­is szükség Van erre a tevé­kenységre. Nemcsak a keres­kedelmi anyaghiány szülte kényszerből. Példaként az IFA-kafc gyártó NDK-t emlí­tették, ahol tervszerűen fog­lalkoznak a kopott darabok hasznosításával. Erre szako­sodott üzemek ugyanis te­remthetnek olyan feltétele­ket, hogy a felújítás gazdasá­gos. Ha a nálunk sók helyen szemétdombra kerülő kisebb részegységeket összegyűjtené a kereskedelem — például csak használtért cserébe ad­nának új dinamót —, akkor kiválogathatnánk a legol­csóbban „újjá” varázsolható darabokat. Persze, ehhez kel­lene egy olyan vállalkozó­szellemű cég — indulását kezdetben akár állami pénz­ből is támogathatnák —, amelyik a munkáskezeket nem egy fontosabb feladat megoldásától vonná el. Fő feladatának tekintené az al- - katrészfelújítást. Az új és a felújított alkat­részek felhasználási arányai­nak összehangolásával meg­szűnne a gépkocsijavítás mi­nőségének bizonytalansága is. Túrkevén ma igen gyak­ran olyan meghosszabbított élettartamú járműveket ad­nak át a megrendelőknek, amelyeknek műszaki állapo­tát csak az újénak negyven százalékára tudták feltornáz­ni. Hiába nem rosszabb egyik felújított alkatrészük állapota sem nyolcvan száza­lékosnál, a sok, nem teljesen tökéletes elem egymás hatás­fokát rontja. Mennyivel na­gyobb garanciát vállalhatná­nak munkájukért, ha raktá­raikban egymás mellett sora­koznának például az új és az „újjá" varázsolt kerékagyak vagy fogaskerekek. Akkor maguk dönthetnék él, hogy hány használt darabot épít­hetnek még be nekik és a munkát megrendelőnek is gazdaságosan. ' Mert az -alkatrész-felújítás­sal megfelelő feltételek mel­lett valóban takarékoskodni lehet. A több ezer kilométe­ren át egyszer, már pörgött gépelemek azonban csak jó „társaságban”, a jármű gyár­tójától kapott alkatrészekkel együtt dolgoznak igazán hasznosan. A kényszerfelújí­tás csak pazarlást szül, az amúgy is akadozó tehergép­kocsijavítást lassítja. — vszj — Nők vezető poszton z új vezető kine­vezése nagy port vert fel a mun­kahelyen. Min­denki arra szá­mított, hogy az az asszony lesz az első számú vezető, aki — amíg helyettesíteni kellett — jól oldotta meg a feladatát, akinek megvan a kellő politikai, szakmai tudása, és akit mint embert is szeretnek a közvetlen munkatársai .Nos. nem így történt. Nem ő, hanem egy nála alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező férfi ült be a vezetői „bár­sonyszékbe”. Voltak, akik azt mondták: nadrágot visel •és nem szoknyát, ezért szü­letett ez a döntés! Hogy X- né felkészültebb? Majd be­lejön a kolléga is. Mások magyarázni igyekeztek a döntést: biztos valami nem stimmel X-né körül, nem eléggé szimpatikus az em­bereknek. Túlzottan sokat követel, igényes. Meg aztán minden követ megmozgatott, hogy vezető lehessen, és ez ugye visszatetszést szült. Nos, a kinevezés megtörtént. Majd az idő, pontosabban a munkahely gazdasági ered­ményei bizonyítanak, hogy helyes volt-e. Tény, hogy a nők egyen­jogúságának megítélésében — azon túl, hogy milyen szerepet töltenek be a tár­sadalmi termelésben —, fon­tos szerep jut annak, hogy milyen mértékben vesznek részt a közéletben, a veze­tésben. A párt nőpolitikái határozatának megjelenése óta, kétségtelenül az e terü­leten való munkálkodásunk nem volt hiábavaló: a nők közéleti aktivitása ma már számottevő. Néhány adat: a párttagságon belül a nők aránya 28,5 százalék, s közü­lük többen a választott tes­tületekben dolgoznak. Pél­dául a megyében a párt- alapszervezeti titkárok 18,4 százaléka nő. A tanácstagok között arányuk 31 százalék, a választott szakszervezeti tisztségviselők közé a mun­kahelyek döntő többségénél a számarányuknak megfele­lően kerültek nők. De ha- . sonló a helyzet a KlSZ-szer- vezetekben, a népfrontbi­zottságokban. A nők közéleti munkájára a tisztességes, becsületes helytállás a jel­lemző. állítja mindenki, aki­vel e témáról szót váltunk. Ám nem ilyen egyértel­műen jo a helyzet, ha a nők vezetői oeosztásba kerülé­sét vizsgáljuk. Egy pártak- tiván hangzott el néhány esztendeje a megjegyzés: „olyan funkcióba könnyű nőnek bekerülni, amely nem jár több fizetéssel, gépko­csihasználattal.” Hány nő dolgozik ma a megyében el­ső számú vezetőként, erre nincs pontos adat. De né­hány példából már lehet némi következtetést levon­ni. Az áfészeknél, ahol a dolgozók 67,5 százaléka nő, egyetlen helyen van női el­nök. Karcag városában — minden munkahelyet beszá­mítva — összesen 16 nő tölt be vezető állást (beleszámít­va az iskoláknál az igazga­tóhely ettességet is). A té- eszekben mindössze három női elnökhelyettest találunk, de nem jobb a helyzet az ipari szövetkezetekben vagy a városokban sem. Tehát a mi megyénkben is nagyon akutáíis az MSZMP KB Tit­kárságának 1977. szeptember 26-i határozatának „forgatá­sa”, melyet a nők közéletbe és vezetésbe vonásának fo­kozására hozott. Tévedés ne essék, nem azt szorgalmazom, hogy . min­denáron vezető beosztásba kerüljenek lányok, asszo­nyok De ne is legyenek hátrányban azért, mert nők. Valóban a tudás, a képes­ség, a tehetség, a rátermet- ség döntsön a kiválasztás­nál. Mi akadályozza, hogy így legyen? Nos, okot, indokot mindenki fel tud sorakoz­tatni .Véltet és valóst. Nem tervszerű a káderképzés, nincs megfelelő szakképzett­ségük a nőknek, hiányos a politikai felkészültségük, a családon belül még túlzot­tan leterheltek, nem egyen­lő a munkamegosztás e mik­roközösségekben, akadálya sok helytelen nézet és — amit mindenhol oly gyakran emlegetnek — a nők ma­guk sem vállalják a na­gyobb felelősséggel, több időkötöttséggel járó beosz­tást. Érdemes ezeket az okokat egy kicsit boncol­gatni. Elöljáróban: ma a megyé­ben az aktív keresők 40— 42 százaléka nő. Mindössze 31 ezer nő él a háztartás­ból, pontosabban ezek nagy része a háztáji gazdaságok­ban tevékenykedik, vagy a nagyüzemekben vállal idő­szakos és alkalmi munkát. gyermekgondozási A segélyt éves át­lagban tízezer . fiatalasszony ve­szi igénybe. Ugyanakkor több vizsgálat adatai bizonyítják, hogy kü­lönösen a 35 évnél fiatalabb nők körében egyre nő az ál­talános és szakmai képzett­ség színvonala, mindinkább csökken a férfiak képzett­ségi szintjétől való elmara­dás mértéke. A pártszervek által szervezett tanfolyamo­kon a hallgatók 35—36 szá­zaléka nő. Tény viszont, hogy felsőfokú végzettséggel sokkal kevesebb nő rendel­kezik, mint férfi — bár ez a pedagógusokra nem érvé­nyes, és az orvosok, a jo­gászok között is egyre több az asszony. Ismét csak pél­da Törökszentmiklósról: a városban 237 felsőfokú vég­zettségű leány, asszony dol­gozik, 87 százalékuk hiva­talban, intézményben, de a tanácsi és a szövetkezeti iparban mindössze kettő­Kézenfekvő tehát, hogy a káderutánpótlásnál az eddi­gieknél jobban számításba kellene venni a nőket. Terv­szerűen iskoláztatni, felké­szíteni őket. Csakhogy itt is van némi bökkenő. Egy 27— 28 éves asszony, akinek kis­gyerekei vannak — érthető, hogy nem vállal szívesen olyan munkabeosztást, amely megköveteli, hogy többet legyen távol a csa­ládjától. Tudjuk, hogy mi­ért. Korántsem elégíti még ki az igényeket a szolgál­tatások mennyisége, és nem is olcsó. És ha sikerül is bölcsődébe, óvodába elhe­lyezni a gyerekeket — gyak­ran erre sincs mód — öt órakor már rohanni kell ér­tük. aztán ott van a napi bevásárlás, a vacsorakészí­tés, a háztartás ezernyi dol­ga. És a kisgyermekeknek mindenek felett anyai gon­doskodásra van szüksége- ahhoz, hogy zavartalanul fejlődjék. Nos, ha egy ilyen asszony nem vállal vezető beosztást, egyszerűen leír­ják a számításba veendők listájáról, és később, néhány év múlva — amikor a gye­rekeitől már nyugodtan vál­lalhatna vezetői munkakört — már senkinek nem jut eszébe. Az is érthetetlen, hogy azt mondjuk: egy fér­fit 45—50 éves korában nyu­godtan kinevezhetünk veze­tőnek, mert akkor van tu­dása, ereje teljében, és a nyugdíjig még 10—15 éve van hátra, tehát van ideje is kamatoztatni tudását. Ugyanakkor egy 40—45 éves nőre már azt mondják: idős ahhoz, hogy vezető állást bízzanak rá. hiszen nem sok ideje van a nyugdíjig. Va­jon mi ez, ha nem hátrá­nyos megkülönböztetés? Számtalan, minden alapot nélkülöző tévhittel kell nap !mint nap szembenéznünk, amelyek a női vezetők irán­ti bizalmatlanságot táplál­ják, . de amelyeket bár las­san növekvő számban, de több kitűnő, rátermett ve­zető nő példája, munkája is megcáfol. Vannak, akik azt mond; ják: azért van szükség több női vezetőre, mert a társa­dalmi igazságosság úgy kí­vánja, hogy létszámukat megközelítő mértékben ve­gyék ki részüket a funkciók­ból is. Helytelen állítás- A vezetés — legyen az politi­kai, gazdasági vagy egyéb területen — éppen ezen az úton korszerűsíthető, emel­hető magasabb színvonalra. A vezetői munka javításá­hoz, korszerűsítéséhez a nők nagy tartalékot jelentenek. Ha egy társadalom népessé­gének fele előtt csak szűkre szabja a vezetővé válás út­ját, saját magát fosztja meg á tágabb lehetőségektől, hi­szen nyilvánvaló: nők és férfiak közül együttesen több jó vezető választható ki. A szocialista társadalom­nak ezért nemcsak igazsá­gos és méltányos törekvé­se, hanem egyszerűen létér­deke, hogy a nők vezetővé válásának folyamatát meg­gyorsítsa, a megvalósulást segítse. Szemléletbeli problémára, szűklátókörűségre vall az is, hogy többnyire a nők ve­zető munkakörbe kerülését csak azokon a munkahelye­ken szorgalmazzák, ahol a dolgozók többsége nő. Ám hol van az megírva, hogy ha valahol a dolgozók 70 százaléka férfi, a legráter- metebb vezető nem éppen a 30 százaléknyi nő között ta­lálható? Qyakan találkozunk az előbbi statisztikai szem­lélet ellentéteként azzal, amikor a nők iránt túlzott követelményeket támaszta­nak, amikor a mérce náluk sokkal magasabb, mint a férfiaknál. Érthető, hogy sok nőben felmerül az önbiza­lom hiánya, tartózkodó lesz. megyében alap­jában véve sike­resen munkálko­dunk a párt nő­politikái határo­zatának végrehajtásán, de a nők vezetővé nevelését, vá­lását, megbízatását nézve még bőven van tennivalónk. — V — A Bonyhádi Cipőgyárban 30 évig, többségében var­rott technológiával ké­szítették a cipőket. Jelen­leg termelésük kétharma­da varrott, egyharmada ra­gasztott. A változási a ké­zi munkaerő csökkenése és a termelékenység növe­lése tette szükségessé. A gyárban ennek ellenére kí­sérleteznek a korábbi technológia megmentésé­vel. Ennek eredményeként jött létre az úgynevezett „Gotlex" cipő. 1978-ban a mintacipő a BNV-n közön­ségdijat nyert. 1979-ben pedig már angol exportra is készítenek „Gotlex" ci­pőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom