Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-21 / 247. szám
1979. október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MIN DOLGOZIK? II Kunságtól a Tiszazugig Eredmények és „gyermekbetegségek” Beszélgetés dr. Bellon Tiborral, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatójával — A Gondolat Hildánál ez évben megjelent Nagykunság című könyvét már ismeri az olvasó, érdeklődő közönség. A könyvesboltokból néhány nap alatt „szétkap. kodták” a kötetet, — ez a legnagyobb bizonyság a sikerére. Az értő, szakmai kritika is elismeréssel fogadta munkáját, más, lényegtelen, megítélések nem hiszem, hogy zavarnák, kedvét szegnék. — Minden okos véleményre odafigyelek. Nem védhe- tem olyasmikért a könyvemet. amiket nem éreztem a kötet tartalmi részének, s le sem írtam. Sajátos feladat hárult rám a könyv megírása előtt: történésznek kellett lennem, hogy a Nagykunság néprajzát érdemben megismerhessem. — Miért csak ez lehetett a megismerés útja? — Mielőtt Karcagra kerültem, apró nyírségi és zempléni falvakban dolgoztam. Ha ott három-négy faluöregjét megkérdeztem egy ad.ott témában, akkor egybehangzó közlést kaptam, amiből általánosítani lehetett. A Kunságban nyolc—tíz adatközlő is más és más, sokszor ellentétes dolgokat mondott a legapróbb témakörön belül is — és igaz volt az egyik és a másik közlés is. Ezért — a megismerés érdekében — kikerülhetetlen volt a történeti források feltárása. Egyszerűen nem volt olyan tudományos ismeretanyag —•, ha úgy tetszik, váz — amire a néprajzi gyűjtőmunka eredményeit felrakhattam volna. — Ez a megközelítés szerteágazó kutatótevékenységet kíván meg. Ezért hallottuk annyiszor a kutatóktól: hajjaj, a Kunság „nehéz téma”. egyetemen működő néprajzi intézet Gunda Béla profesz- szor irányításával olyan széles körű érdeklődést keltett fel bennem is — mint minden Gund,a-tanítványban — amely az összefüggések megismerésére ösztönöz. Életre szóló élmény a Gunda-isko- la. ___ — Ügy vélem, jól következtetek: a tudós példakép Gunda Béla Her- der-díjas néprajztudós. — Tőle nemcsak a szakmát tanulhatták meg hallgatói, de többek között azt is, hogy a vállalt feladatok megoldásáért - milyen türelemmel. alázattal kell dolgozni, mindig kételkedve, mindig az igazság megismerésére törekedve. Az Alföldön és Észak-Magyarorszá- gon vagy máshol dolgozó néprajzos generációknak mindez alfájuk és ómegájuk. De hisz ezért beszélhetünk Gunda-iskoláról. Nagyon fontosnak tartom az indítást, a nevelő személyét. Kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem Kaposvári Gyulával, a szolnoki Damjanich Múzeum azóta már nyugdíjas igazgatójával történt első találkozásom. Akkor még hallgató voltam, nem tudtam, hogy néhány év múlva ő erősíti majd bennem az ügyszeretetét, a lelkesedést, a vállalástudatot. Szűcs Sándortól viszont a muzeológusi mesterség időtálló módszereit tanultam meg. bölcs derűt kaptam tőle. amellyel túltette magát a legkeserűbb tapasztalatokon is. — A vezetése alatt álló múzeum élénk közművelő— Szerencsére a Gunda- iskola tanítványának vallhatom magam. A debreceni Aligha akadt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ több mint négyhónapos ténykedésének olyan silány programja, mint pénteken este — magát country zenekarnak nevező — Trófea együttes koncertje. A plakátok a hangverseny főszereplőjének Jose Antonio Tamajo uruguayi flamenco gitáros énekest hirdették, aki nem jelent meg a szolnoki előadáson. A műsorelőzetes alapján, melyben néger spirituálék. spanyol gitárszólók szerepeltek, folk-kuriózumra számíthatott a közönség. S mit kapott? Huszonhat illetve harminc forintért belépőjegyet egy zenei bóvlira. Az együttes vezetője tájékoztatta a közönséget, hogy a Trófea két éve alakult meg, s country zenét játszik. Az utóbbi különösen hasznos információnak bizonyult. hiszen a hangszeres felállás, a muzsika alapján ezt nehéz lett volna megdési tevékenységet folytat. Hogyan tudja ezzel összeegyeztetni az intézfejteni. A country zenét tolmácsoló együttesek hangszeres összeállítása: hegedű, spanyolgitár, bendzsó és bőgő. A Trófea együttes négy tagja a szóló, a basszus, és a spanyolgitár játékát dobbal kísérte, amely pontosan megfelel a tíz évvel ezelőtti beat zenekarok profiljának. A „vidéki” zenét rockos csomagolásban hallhatta a közönség. A meglehetősen furcsa adaptálás felért egy fúvósötössel megszólaltatott népdallal. A western balladák hangulatát nem könnyű visszaadni, a komoly tudással felvértezett művészeknek sem. A Trófea együttes muzsikája még stílustöréssel is párosult, ugyanis tapsolásra, közös nótázásra buzdították a kis számú, csalódott közönséget. Az ominózus hangverseny meglehetősen kurtára sikerült. A Trófea háromnegyedórás küzdelem után letette a „fegyvert”. Szerencsére. — fekete — mény tudományos műhelymunkáját? — Szétváiaszthatatlan feladatkör ez, természetesen örömmel vállaljuk a múzeum közművelődési szerepköréből adódó munkát. Az persze már anomália, amikor a muzeológusok rajzszegeznek össze egy-egy kiállítást, még pontosabban: amikor a szellemi alkotómunkára képesített szakemberek különböző manuális és adminisztrációs tevékenységre kényszerülnek. Hiába, kis múzeum vagyunk, a helyzet kényszerít ilyesmire, s a jó ügy érdekében természetesen megteszünk mindent. — De térjünk vissza egyéni, kutatói, publikációs terveihez, amelyek... — Amelyek — hagy vágjak közbe — egyáltalán nem egyéniek, kutatókollektívákhoz kötődnek. A kandidátusi disszertációm tématerve, és egyáltalán ez a tanulmány persze hogy csak rám ró feladatot — A nagykun mezővárosok gazdálkodási struktúrája a téma —, de a Tiszafüred monográfia már csapatmunka, a Szeghalom-monográfia szintén, nem is szólva a Gondolat Kiadónál megjelenő Tiszazug tanulmánykötetről, amelyet Barna Gábor és Szabó László kollégámmal együtt írunk. A tíz éve tartó szisztematikus Tisza- zug-kutatást a megyében történő, ilyen jellegű munkák egyik legfontosabbikának. legértékesebbjének tartom. hiszen... — Most meg én szólok közbe: szerintem is nagy ívű, dicséretes és következetes az ottani, immáron évtizedes kutatómunka, ám a közreadott publikációk hiánya gátolja a helyes értékítéletet. — Pedig éppen a Tisza- zug-kutatás bizonyítja, hogy a kutatók ma már nem magányos farkasok, — folyamatosan nyolc-tizenöt kutató jelentős társadalmi segítséggel dolgozik a táj, az abban élt és élő emberek mindennapjai tudományos megismeréséért. S itt újból emlékeztetek a Gunda-is- kolára, hiszen a Tiszazug kutatásban jól látszik, menynyire érvényesül annak az alkotó szellemnek hatása, amellyel az egyetemi intézet utunkra bocsájtott. — Köszönöm a beszélgetést. Tiszai Lajos Másfél év után Komolyzenei klub a Pelikánban A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat KlSZ-bizottsá- ga másfél év után újból megszervezi a szolnoki Pelikán Szálló komolyzenei klubját. Október 23-án. kedden este 6 órakor a Zá- dor teremben várja az érdeklődőket s a régi klubtagokat dr. Murayné Szath- mári Judit, a szolnoki zeneiskola tanára, aki állandó házigazdája lesz az összejövetelnek. v Az alakuló ülésen állítják össze az elképzelésekből a klub hosszabb távú programját és —, ha az érdeklődés miatt „kinőtték” volna régi, megszokott helyüket — határoznak arról is, hogy a jövőben hol tartsák összejöveteleiket. Koncert helyett zenei bóvli Az 1974-ben hozott köz- művelődési párthatározat, majd az 1976-os közművelődési törvény megfogalmazta a munkahelyek tennivalóit a dolgozók általános műveltségének emelése, kulturálódási lehetőségeinek bővítése érdékében. A határozatnak s a törvénynek nemcsak betűje, hanem szelleme is gyorsan jutott el oda, ahová kellett: többek között az üzemekhez, vállalatokhoz is. Mindezzel persze korántsem azt akarjuk állítani, hogy Szolnok megyében a munkahelyi művelődés a lehető legjobb úton halad, szélességben és mélységben is egyenletesen, dinamikusan fejlődik — vannak zökkenők, sőt egyes területeken, egyes üzemekben egy- helyben-topogásról, visszaesésről is beszélhetünk. Ám az is vitathatatlan, hogy az elmúlt néhány esztendő alatt a munkahelyi művelődés rangja ott nőtt a legjobban, ahol erre a legnagyobb szükség volt: a munkahelyeken. A művelődés egy-egy területének fejlődését — ha nem is abszolút értékben — jól kifejezheti az anyagi ráfordítások növekedése. Ebből a szempontból nagyon tanulságos vizsgálatot végeztek el a szolnoki Ság- vári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ munkatársai a közelmúltban. A Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetéhez (egyszóval a „vasasokhoz”) tartozó Szolnok megyei vállalatokban, üzemekben azt vizsgálták, hogy a kulturális alapok képzésére, felhasználására vonatkozó előírásokat — amelyekben végső soron társadalmi követelmények jutnak kifejezésre — hogyan tartják be. Érdemes bepillantani a vizsgálót részleteibe! 1977- hez képest. 1978-ban a vizsgált 13 vállalatnál a jóléti, kulturális alapot, a részesedési alapból több mint egymillió forinttal növelték. Tapasztalatok A szociális, kulturális, sport-, segély- és üdülési célokat szolgáló, összesen 17 469 844 forint 18 százalékát fordították „szorosan vett” kulturális célokra 1978-ban, az előző évi 14,5 millió forint 12 százalékával szemben, összesen mintegy másfél millió forinttal nőtt egy év alatt a 13 üzemben a kulturális célokat szolgáló összeg. Sokatmondó és kifejező a közművelődési feladatok megoldását szolgáló összegek részletezése. Egy év alatt például nagyon keveset növekedett, illetve csökkent az ismeretterjesztésre, a munkásszállásokon élő és bejáró dolgozók művelődésére szánt pénz mennyisége. De úgyszólván azonos szinten maradt a közművelődési intézményeknek nyújtott támogatás mértéke is. Megkétszereződött, vagy jelentősen nőtt viszont a művészeti csoportok fenntartására. a szocialista brigádok kulturális vállalásainak segítésére, az üzemen belüli nagyobb rendezvényekre — vetélkedő, író—olvasó találkozó, kiállítás, ankét, műsoros est — szánt összeg. Pusztán e föntebb idézett felmérés adatai tükrében is megmutatkoznak a munkahelyi közművelődét bizonyos általánosítható tendenciái. Elsősorban az áldozatkészség, a közművelődés ügye iránti nyitottság, amely a támogatás mértékében nyilvánul meg. Másrészt, a látványosabb sikereket ígérő formákra törekvések — „nagyrendezvények” — túlsúlyban vannak, például a bejárók kulturális ügyeivel való törődés vagy az ismeretterjesztés rovására. Mintha az a fajta „rendezvény- centrikussóg” érvényesülne a munkahelyi közművelősben, ami esztendőkkel ezelőtt a művelődési otthonok „gyermekbetegsége” volt. „Rlkotó emberért” Kifejező, jó címet kapott a Szakszervezetek megyei Tanácsa és további négy Szolnak megyei szerv és intézmény által 1976-ban meghirdetett pályázat: „Alkotó emberért”. A 100— 2000 dolgozót foglalkoztató, úgynevezett kis- és középüzemek számára kiírt pályázat célja ugyanis a munkahelyi művelődés társadalmi. gazdasági bázisának biztosítása, tartalmának gazdagítása — vagyis: az alkotó készség kibontakozását elősegítő munkahelyi közösségek erősítése. Az immár 4. „évfolyamában járó” pályázat eredményeit, hatását hosszasan lehetne! méltatni, 1978/'79-ben például 41 üzem jelentkezett, — ez közvetve mintegy 23—25 ezer dolgozót jelent. (Közbevetve jegyezzük meg, hogy a pályázatnak — közművelődési szakmai körökben — jelentős az országos visszhangja.) A pályázat — s a benne' foglalt közművelődési, oktatási program — „gazdái” természetesen maguk az üzemek, illetve az üzemekben egy-kétéves múltra visszatekintő művelődési bizottságok, melyeknek tagjai közt ott vannak a gazdasági, párt-, szakszervezeti, KISZ-vezetés, a szocialista brigádok képviselői is. Örvendetes módon — a pályázat inspirációjára — sok helyen sikerült „életképes” bizottságokat létrehozni, amelyeknek működése fontos eredményekben gyümölcsözött, de az eltelt időszak alatt néhány hiányosság is felszínre került. Elsősorban az, hogy — noha elvileg egyre nagyobb bázisra számíthat az üzemi közművelődés — nem sikerült „tár- sadalmasítani” a kulturális életet. Egy-egy üzemen belül maroknyi csoportra hárul a feladatok zöme. Következésképp a művelődési bizottságok tevékenysége az operatív feladatok megoldására redukálódott, így kevésbé tudják az üzemi közművelődési katalizátor szerepét betölteni. KönyvesládáK Ahol nem így van, ott — néha kifejezetten rossz „terepviszonyok” között is — jó eredményeket érhetnek el. Például a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál, amelynek hét alföldi megye területén vannak telephelyei. A vállalat szolnoki központjában főhivatású közművelődési előadót alkalmaznak, s amellett, hogy létrehozták a művelődési bizottságot, az üzemigazgatósági központokban művelődési tanácsokat is működtetnek. — Mindez természetesen jól összehangolt munkaterv alapján történik. A munka korántsem közönségszervezést jelent, s a szolnoki központban lévő jól felszerelt MSZBT—KISZ otthon rendezvényeinek szervezése, előkészítése sem csak a bizottság vagy a közművelődési előadó dolga. Utóbbiak „gazdája” például egy-egy szocialista brigád. így jutottak el mostanában odáig a vállalatnál, hogy megkülönböztetett figyelmet fordíthatnak a lakott területektől távoleső munkahelyeken dolgozók vagy a naponta 3—4 órát utazók művelődésére is. A távoli telepeken rendszeresen cserélik a 15—20 kötetet tartalmazó könyves lá- dikákat, amelyeknek tartalma — föltehetően — sok örömet okoz az éjszakai ügyelőknek, az egésznapos szolgálatot teljesítőknek. A munkásokat szállító autóbuszokban minden reggel friss újságok fogadják a felszállókat, a gyakori brigádkirándulásokat egy-egy kulturális esemény teszi emlékezetessé. Néhány kiragadott, mindennapi példa, apró, köny- nyen megvalósítható ötlet a TRVVV meglehetősen gazdag „repertoárjából”. S emögött nemcsak egy néhány főt számláló bizottság munkája áll, hanem egy közösségi közművelődési szemlélet is tükröződik ebben ... Sz. J. Elárvult a régi iskolaépület Tiszaburán, amióta a nyolctantermes, új iskolába költöztek a gyerekek. A megyei tanács 330 ezer forintos támogatásával, valamint a helybeliek 100 ezer forintot már meghaladó társadalmi munkájával most napközit, iskolai és óvodai ebédlőt alakítanak ki. A vízbekötés, és a tatarozás után a foglalkoztatókat még az idén birtokba vehetik a gyerekek (K. |.)
