Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 14. 1944. október 15: Egy kellemes öregúr mint honmentő A londoni Lancaster House-ban szeptember eleje óta folynak a tárgyalások Rhodésia-Zimbabwe függetlenségéről. A tárgyalóasztal mellett ülő küldöttségek más-más elképzelésekkel érkeztek Londonba: a Muzo- rewa—Smith duó bizonyos engedmények árán áldást szeretne kapni az év elején rendezett törvénytelen választások után kialakult hatalmi viszonyokra; a Zimbabwe Hazafias Front képviselői Mugabe és Nkomo a zimbabwei nép nemzeti törekvéseit akarják valóra váltani; míg a brit kormány olyan megoldásra törekszik, amely biztosítja a saját és a nemzetközi tőke befolyásának megőrzését. Rhodes trükkjei A tőkés érdekek makacs védelmezése érthető. A 389, 300 négyzetkilométer kiterjedésű ország mezőgazdaságilag értékes területekkel rendelkezik, a világranglistán a harmadik a krómérc- termelésben, hatodik az azbesztelőállításban, nyolcadik az aranybányászatban, s igen gazdag kőszén- és vasérc-lelőhelyekkel rendelkezik. A terület gazdagsága vonzotta az első telepeseket is, akik véres és kegyetlen háborúban igázták le az ott élő törzseket. A gyarmatosítók szellemi vezére Cecil Rhodes brit állampolgár volt, aki az 1870-es években a nagy aranyláz idején került Dél-Afrikába, s hamarosan Fokföld pénzügyminisztere, majd miniszterelnöke és a Brit Dél-Afrikai Társaság megalapítója lett. Ö volt az, aki 1887-ben bizalmi emberét, Moffat anglikán lelkészt elküldte Lo- bengulához, a területen élő matebele törzs királyához. Szerződést küldött az uralkodónak, amely előjogokat biztosított az angoloknak az arany- és gyémántlelőhelyekre. Cserébe „szövetséget” ajánlott, „a terület megvédését a németekkel szemben”. Az írástudatlan királyt alaposan becsapták, amikor ujjlenyomata az okmányra került, amely országát Brit Dél-Afrikai Társaság fennhatósága alá helyezte. Rz államszövetség felbomlása Kialakult Afrika déli részén az összefüggő brit gyarmati terület: Észak-Rhodé- sia és Nyasszaföld mint angol protektorátus és Dél- Rhodésia „magángyarmat- ként’*. A következő mérföldkő 1953 szeptembere, amikor hivatalosan is létrejön a Közép-Afrikai Államszövetség, Észak- és Dél-Rho- désia, valamint Nyasszaföld részvételével. Az államszövetséget azonban nem lehetett sokáig életben tartani. Londonban 1963. december 31-én kénytelen-kelletlen kimondták az államszövetség feloszlatását. A gyarmatokból önálló államok lettek: Nyasszaföldből Malawi, Észak-Rhodésiából Zambia. Dél-Rhodésia esetében azonban másként alakult a helyzet. A fehér telepesek ragaszkodtak uralmukhoz. Az úgynevezett önkormányzati választásokon a szélsőséges Rhodésia Front nyerte el a szavazatok többségét és lan Smith lett a miniszterelnök. 1966 decemberében Rhodésia kilépett a brit Nemzet- közösségből, 1970. március 3-án pedig köztársasággá alakították át az országot. Az új státuszt a Biztonsági Tanács nem ismerte el, s a közgyűlés nagy többséggel a „függetlenség” ellen szavazott. Tette ezt azért, mert a hatalmat az ország 270 ezer főnyi fehér kisebbsége gyakorolta a 6,5 millió fekete fölött, akiknek semmilyen beleszólása nem lehetett az államügyek intézésébe. Az ENSZ-határozat egyben kötelezte Nagy-Bri- tanniát, az egykori gyarmat- tartót, hogy „rendezett körülmények között, az afrikai lakosság érdekeit biztosítva vonuljon vissza volt gyarmatáról”. Nagy-Britannia azóta többször is kísérletet tett a rendezésre. A brit befolyás megőrzését szolgáló próbálkozásai azonban megbuktak a hazafiak ellenállásán, akik 1972 óta gerillaháborút folytatnak az ország felszabadításáért. A Joshua Nkomo vezette ZAPU és a Robert Mugabe vezette ZANU az Afrikai Egységszervezet és a frontországok támogatásával jelentős sikereket ért el, nem csupán a fegyveres ellenállásban, hanem politikai síkon is. A Zimbabwe Hazafias Front két szárnya — korábbi nézeteltéréseit félretéve — egységes politikai és katonai akciókba kezdett, kikényszerítette a szeptember eleje óta tartó londoni tárgyalásokat, s ott a jelek szerint jelentős haladást ért el. Alkotmány kompromisszum A hazafiak kompromisszumos javaslata alapján jött létre az előzetes megállapodás arról, hogy a parlamenti mandátumok szánmt 120- ban állapítják meg, s ebből 24 a fehér kisebbségé. Létrehoznak továbbá egy 60 tagú szenátust is. amelyben a fehérek 12 hellyel rendelkeznek majd. Miután ezt a javaslatot mind a brit kormány, mind Muzorewa elfogadhatónak minősítette, ezzel megoldottnak tekinthető az új alkotmány problémája. A kulcskérdés azonban az: kié legyen a hatalom az átmeneti időszakban? A hazafiak, hangsúlyozta londoni sajtókonferenciáján Mugabe, csakis olyan végleges rendezést fogadhatnak el, amely szavatolja az átmeneti időszakban a hatalom rendezett átadását és az azt követő szabad választások révén a többségi uralmat Zimbabwében. Sok borzalom kezdetét jelentette az a fekete vasárnap 1944. október 15-e. Horthy Miklós balul sikerült kiugrási kísérlete nyomán ekkor jutott hatalomra Szálasi Ferenc és bandája, megkezdődött és egészen a felszabadulásig tartott a gyilkosok dühöngése. A tragédiából való emlékeimben felbukkan egy kellemes öregúr alakja. Félix bácsié. Az események után jó másfél évtizeddel ismertem meg. Ő jelentkezett, s vele mintha a Ferenc Jó- zsef-i kor lépett volna be a szerkesztőségi dolgozószobába. — Bornemissza Félix vagyok! Szervusz, kedves öcsém. Eigentlich, annyit írtál már rólam, hogy gondoltam, eljövök személyesen ... Meglepődtem. Azóta Félix bácsi már valóban eltávozott az élők sorából, de én már akkoriban is rég halottnak hittem. Hiszen 1944. október 15-én, a nyilas puccs napján, amikor Skorzeny SS-legényei őt és a kormányzó fiát, ifjú Horthy Miklóst tőrbe csalták, s elhurcolták, már nem volt fiatalember. És azután nem találkoztam a nevével. Persze utánanézhettem volna, él-e még. De különösképpen nem látszott érdekesnek a személye. Bornemissza Félix csak epizódfigura volt „az utolsó felvonás” véres színpadján.! Mla már történelem, hogy a jugoszláv partizánok küldöttének álcázott Gestapo-ügynö- kök az ő jóhiszemű közbejöttével csalták el az útjukban álló ifjú Horthy Miklóst a Duna Tengerhajózási RT. Eskü téri irodájába. 1944. október 15. baljós napjának reggelén történt ez, s délben a „kis Horthy” és Bornemissza is a Gestapo foglya volt. — Hogyan is történt, Félix bácsi? — Ó, csúnya malőr volt... Hol is kezdjem? — Hát az elején. Hogyan került be a nagy politikába? — Hát tudod, kedves öcsém, én az első világháború idején tengerésztiszt voltam. Sorhajóhadnagy. Az adriai flottánál szolgáltam, ahol Horthy. Ő admirális volt, épphogy csak ismertem. Aztán a háború után folyami hajóskapitány lettem. Hallom ám, hogy valami Dietrich nevű ember, a Duna Bizottság elnöke volt akkoriban, nagy komphajót akar építeni, ami lemegy egészen a tengerig. Mondom én magamnak akkor, hogy ez nagy szamárság. De ezek a Di- etrichék csak próbálkoznak. Ott ül az igazgatóságban az ifjú Horthy Miklós. Elmegyek hozzá, hivatkozom a papára, mondom, hogy ez a terv szamárság. Nem komp kell, hanem hajó... — És megnyerte a csatát? — Eigentlich, igen ... Aber, még sokat vacakoltak. Addig verekedtem, amíg az MFRT végre megrendelte a „Budapest” Dunatengerhajót. Négyszázhetven tonnás, kétcsava- ros hajó volt. Ezzel kezdődött a Duna-tengerjáró hajózás. A Duna Tengerhajózási RT vezérigazgatója, meg a szabadkikötő főnöke lettem. — 1944. október 15-ig ... — Addig. Hát persze, kedves öcsém, téged az érdekel ... Amikor a kis Horthy elhatározta, hogy valamit csinál, nem is gondolt másra, mint rám ... — De hát mit akart a kis Horthy? — Amikor bejöttek a németek, és beszemtelenkedtek a Várba, sejtette, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Valamit csinálni kellene. Beszélt az apjával, az is mondta, hogy jó lenne tapogatózni. Erre a kis Horthy szólt a Peacevicnek, hogy küldessen valakit a jugoszláv partizánoktól ... — Kinek? — Peacevicnek. Ez valami titkár volt a budapesti hor- vát követségen. — De hát Peacevic a fasiszta horvát állam külügyi tisztviselője volt! — Az egál. Ök is úgy voltak a németekkel, mint mi. Már régen csak muszájból paroláztak velük. Peacevic el is küldte hozzám az intézőjét. így beszéltük meg a kis Horthyval, mivel hogy a Várban ott voltak a Gesta- po-emberek. Óvatosnak kellett lenni, nem igaz? — Hát, ami a titoktartást illeti... Titokban tartottam még a feleségem előtt is! Eljött hozzám ez az intéző, a Petric. Mondom neki, hogy valami kompetens ember kéne. Fogok egy névjegyet, kettévágom, odaadom a felét a zágrábi magyar konzulátuson bemutatja, azonnal kap vízumot, lemegy érte Zágrábba egy testőrtiszt és felkíséri Pestre. Ha meg az illető nem útlevéllel jön, hanem inkognitóban, ezzel a fél névjeggyel jelentkezzék nálam. Csak az a fontos, Jrogy a dolog titokban maradjon. A kis Horthy azonnal intézkedett is, kü- lönfutár vitte Zágrábba a titkos iratot, hogy ha valaki a fél névjeggyel jelentkezik, mit kell csinálni. — És jött valaki? — Natürlich. Szeptember közepén jelentkezett nálam a partizánok küldötte. Mutatta a fél névjegyet. Felszaladtam a Várba. Ott volt az öreg Horthy, a fia, a szerb és én. Tárgyalni kezdtünk ... — A fegyverszünetről? — Nem. A szerb úrnak erre nem volt felhatalmazása. Csak arról tárgyalt, milyen lesz a háború után Délkelet- Európa... — De hát ehhez előbb békét kellett kötni, és meg kellett szabadulni a náci megszállástól! — Nem is tudtunk zöldágra vergődni... Abban maradtunk, hogy a zágrábi visz- szamegy, es küldenek valakit, akinek van felhatalmazása ... — Nem tartották furcsának, hogy a jugoszláv partizánok „küldötte” mindenről hajlandó tárgyalni, csak a kézenfekvő és lényeges kérdésekről nem? Nem gondolták, hogy a Gestapo embere? — Ausgeschlossen! Olyan rendes ember volt... A következő az már nem... Az már becsapott bennünket... — ö mikor jelentkezett? — Először Petric jött. Mondta, hogy itt van az új küldött. Na, ez kell nekünk. Értesítettem a fiatal Horthyt, és az én lakásomon összeültünk. Október 10-én. De csak Petric jött el. Mondta, hogy a másik, sajnos, nem tudott eljönni. Majd értesít, ha tudunk tárgyalni. Erre a kis Horthy hazament... — Petric hogy került ismét vissza Szlavóniából Budapestre? És mit csinált közben? — Azt nem kérdeztük. Csak az volt a fontos, hogy itt van. És hozza a teljhatalmú urat. Október 14-én szombat délelőtt Petric feljött az irodámba, az Eskü térre. Mondta, hogy másnap délelőtt az úr ráér. Akkor eljönnek a lakásomra. De én nem akartam. — Miért? — Féltem, hogy a feleségem megtudja. Nagyon kellett vigyázni. Tele voltunk spionokkal... így mondtam, hogy vasárnap reggel kilenckor az irodámban találkozunk. Így is történt. Reggel kilenckor ott volt a kis Horthy is, Petric is. Petric magával hozta a partizánok küldöttét. is. Bemutatkozott, mint Kovács István főhadnagy. Egész jól beszélt magyarul. —• És miről tárgyallak? — Kovács mutatott valamilyen papírost, egy partizánvezér aláírásával. Aztán betörtek a németek. „Hände Hoch!” Olyan pofont kaptam, hogy felrepedt az ajkam. Aztán pokrócba csavartak engem is, meg a kis Horthyt is, levittek és feldobtak egy teherautóra, mint valamilyen zsákot. A teherautó odaállt a budaörsi repülőtéren a repülőgéphez, átemeltek bennünket. Aztán Bécsben kiraktak. Délután ötkor már Mauthausenben voltunk, mint Himmler személyes foglyai. A fogdaépületben voltunk, nem a barakkokban. Az 1-es számú zárkában ült a kis Horthy, a 3-asban Ba- doglio fia, az 5-ösben én. Aztán később a 7-esbe hozták Kálilay Miklóst. Egyszer kihallgattak, aztán békén hagytak. De valahányszor soron kívül nyílt a cellaajtó. annyiszor hittük, hogy ütött az utolsó óra, visznek kivégezni ... Végülis megúsztam. Hatvanhat éves vagyok, végigcsináltam egyket dolgot, de nincs semmi bajom. Gott sei Dank! — Hol dblgozik Félix bácsi? — Hajóskapitány vagyok!... — Hol? — Hát, a Hídépítő Vállalatnál. Vannak olyan pontonok, meg ilyesmik. — Most kaptam háromszáz forint jutalmat. Kidolgoztam a munkavéddkni előírásokat, meg megcsináltam a hajó- törzsköny veket. Nemcsak pénzt adtak, meg is köszönték. Rendes helyem van, szeretnek, becsülnek... — Örülök neki, Félix b ácsi... — Szervusz, kedves öcsém. És mondd, írsz majd valaha valamit erről? Érdekes, amit meséltem? Érdekes bizony. Például, hogy valaha ilyen kedves, bár nem minden esetben ilyen jó szándékú urak intézték az ország sorsát Félix bácsi megpróbálta legalább menteni a hont, nem rajta múlott, hogy többre nem telt tőle. És persze azoktól, akiknek más nem jutott eszükbe, minthogy hozzá és hozzá hasonlókhoz forduljanak. Így lett 1944. október 15-e egy nemzet gyásznapja. Nem jó rá emlékezni. Egészen elfelejtenünk azért mégsem kell, mégsem szabad. Pintér 'István Összeállította: Majnár József Kanyó András Házak homokból A Szovjetunióban mintegy 66 millió hektárt foglal el * az építőiparban felhasználható sivatagi homok. Türkméniai szakemberek Ashabadban e homoknak lakóházak, ipari és kereskedelmi létesítmények építésénél való felhasználását javasolták. Ashabad egyik legszebb építménye - egy kereskedelmi központ — építésénél már alkalmaznak belsőépítészeti és térelválasztó anyagként homokból készült sejtbeton elemeket. Az új anyagok több színben készíthetők, köny- nyűek, kemények és gazdaságosak is. Képünkön Türkménia: A Marx tér Ashabadban. Félix bácsi az epizódfigura Himmler személyes foglyai Nemcsak érdekes, tanulságos is Rögös út a többségi hatalomhoz
