Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
1979. szeptember 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 arcok a Szigligetiben Guruló forintok nyomában Bemutatkozás előtt A szolnoki Szigligeti Színházban megkezdődött a „visszaszámlálás”. Jövő hét pénteken este lesz az 1979/ 80-as évad első premierje, Jurij Petrovics Ljiubimov rendezésében mutatják be Trifonov A csere című darabját. Szeptember végén a Szobaszínházban Beckett A játszma vége című színművének első magyarországi bemutatója lesz, és a színház művészei próbálják már a „La Mancha lovagja” című musicalt is. A színház társulatának új tagjai közül többen első szolnoki fellépésükre készülődnek, néhányan jelentős szerepekben. JENEY ISTVÁN „A játszma végé”-ben Clov-ot alakítja. A Színművészeti Főiskolán 1972-ben végzett, Simon Zsuzsa növendékeként. Két évig a 25. Színház tagja volt, aztán három idényt Kaposvárott töltött, a Csiky Gergely Színház tagjaként. Kecskeméten egy évadot játszott végig, maid, Szolnokra szerződött. Eddigi pályáján játszott jelentős szerepeket, szerepelt filmekben, — többek között három Kovács András-alkotásban is — Kecskemétről több színházba is hívták. — Miért éppen Szolnokot választotta? — Ne hasson „udvarlásnak”: Szolnokra az vonzott, hogy — érzésem szerint — itt érdekes, izgalmas színházat akarnak „csinálni”. Amikor Szolnokra szerződ- , tem — semmit nem tudtam arról, hogy milyen szerepeket fogok játszani. ' — Főszerepet kapott a Paál István rendezésében készülő „A játszma vége”-ben. ,— Eddigi pályám talán legnagyobb — s egyúttal legszebb — feladatát kaptam. A megfogalmazott kétségbeesés drámájában játszom — olyan szerepben, mely a színésztől rettenetes fegyelmet követel. Láttam egyszer gyerekkoromban, ahogy tűzszerészek egy bombát szereltek szét: ehhez a Beckett-drámához a színésznek úgy kell közelítenie, hozzányúlnia, mint a tűzszerésznek a bombához. FEHÉR ILDIKÓ szegedi tanárképző főiskolás korában játszott a Paál István vezette Egyetemi Színpadon, majd elvégezte a Színművészeti Főiskolát iß. A főiskola után Miskolcra, azután a Népszínházhoz szerződött. A Szigligeti Színház műsorfüzetében így nyilatkozott: ..Mindkét színháznál a „nagy lehetőség” helyett nagy ígéreteket kaptam, Szolnokon semmit sem ígértek.” — És mit kapott? — Sokat kaptam, jól kezdődött az idény. „Lekettőzött” szereposztásban — Udvaros Dorottyával — játszom Lénát, az egyik női főszerepet „A cserében”. Ljiubimov irányításával d.ol- gozni — hatalmas feladatot, feszültséget jelent, de egyúttal páratlanul értékes tapasztalatszerzési lehetőség is. Egy apró adalék Fehér Ildikó rövid portréjához: szereti a pocii umműf a jókat; Nagy László, Szécsi Margit verseiből szerkesztett esttel és egy Kormos István műből készült gyermekműsorral gyakran és szívesen szerepel művelődési házakban, klubokban. GYÖRY FRANCISKÁT idén tavasszal láthatta a Szigligeti közönsége: a Madách Színház vendégjátéka alkalmával, a „Lóvá tett lovagok” című darabban. Akkor ismerte meg ő is a szolnoki közönséget, amely — mint mondja — nyitott szívű, értő, előítéletektől mentes közönség. Most — immár a szolnoki társulat tagjaként — „A csere” bemutatójára készül, Tányát, Dmltrijev barátnőjét alakítja. — Szolnokra barátok, ismerősök közé jöttem — mondja. — Nagyon szeretem azt a fajta színházat, amely törekszik a különféle színpadi hatások együttes érvényesítésére, a komplexitásra — ez is vonzott Szolnokra. „A cserében” kicsi, de szép szerepem van. Egy nő. aki az elmúlt szerelem után is menedéke a főhősnek... öt nap múlva fölmegy a függöny, megkezdődik Szolnokon — az országban elsőként — az 1979/80-as színházi idény. A színház új művészeit .— remélhetőleg — sikeres, emlékezetes élményt adó előadásokon ismerhetik meg a szolnokiak. Szabó János Kiállítási gondjaink a fővárosban és vidéken az évenként megrendezett kiállítások száma mintegy háromezer. A kiállítások magas számából mintha az derülne ki, hogy a kiállítási lehetőségek jók. A kiállító helyiségek milyensége ugyanakkor nagy gondja kulturális-művészeti életünknek, a sok esetben összecsapott bemutatók nem alkalmasak a szűkösebb lehetőségek korrigálására. A kiállítások felügyeleti jogköre az 1974-es művelődéspolitikai határozat alapján a megyei tanácsok művelődési osztályaihoz, illetve a Fővárosi Tanács művelődési osztályához került. A Képzőművészeti Lektorátus számára a központi zsűrizés, a kiállítások központi engedélyeztetése olyan megterhelést jelentett, amely akadályozta a kiállítások szervezésének optimális menetét. A rendelkezés értelmében a helyi viszonyok alaposabb ismeretével nagyobb önállósághoz jutottak a megyei tanácsok, közvetlenebbül szervezhetik meg a megye kulturális életét. A tanácsok illetékeseiből és a Képzőművészeti Szövetség Megyei Területi Szervezetének művésztagjaiból áll össze az a zsü- ribizottság, amely a kiállítások színvonalát garantálja. Az alkotók közvetlenebb beleszólása valósulhat meg ily módon a megye kulturális életébe. A megyék gondoskodnak a kiállítások anyagi támogatásáról, a bemutató helyiségek fenntartásáról. Legnagyobb gond a mai követelményeknek meg nem felelő kiállítóhelyiségek fenntartása. Országosan is jelentős kezdeményezéseket láthatunk a kiállítási lehetőségek szélesítésére. A megyei tárlatok, a nagysikerű vidéki biennálék (például a szombathelyi textil-, a békéscsabai plakátbi- ennálé, a szolnoki fazekas bi- ennálé) vagy a megyei alkotótelepek is ezt igazolják. A kiállításpolitikai struktúra megváltozása kedvezően hat a vidéken szervezett országos és nemzetközi jelentőségű kiállítások megszervezésére is. A közönség szélesebb rétegeinek bevonására jó példa az a kezdeményezés, amelyet Tatabányán kíséreltek meg. Egy lakótelep modern házai közé vitték a kiállítást, az üresen kongó földszinti csarnokokat kiállítások varázsolják élettel telivé. Gyakorlatilag nagyon sok formája létezik a bemutatók és a közönség egymásra találásának: üzemek, klubok, könyvtárak, kórházak, művelődési házak, olykor még a pincehelyiségek is — mind kiállítási lehetőségek. Ezekkel a formákkal Szolnok megyében is gyakorta találkozhatunk. A TAPASZTALAT az, hogy kiállításaink jók és rosszak, hasznosak és haszontalanok is, de művelődéspolitikailag átfogott kiállításpolitikánk sajnos nehezen bontakozik ki. Reméljük, hogy a kiállítások ügye a jelenlegi anyagi-támogatási rendszer hatására kedvezőbb helyzetbe kerül, amelyet a látogatók a helyiségek és a bemutatók színvonalán maguk is tapasztalni fognak. P. Macht Ilona fgy élt Móra Ferenc A Móra Könyvkiadónál megjelent könyvet elsősorban a fiatalok számára írta Földes Anna. Különös hangsúlyt kap benne a mesék és ifjúsági regények keletkezési körülményeinek vizsgálata, az életrajzi adatok, társadalmi háttér és forrásví- lág felkutatása, amelyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanulók még közelebb kerüljenek Móra Ferenc műveihez. A Kincske- kereső Jdsködmönhöz, a Dióbél királyfihoz, a Rab ember fiaihoz stb., amelyekben az író mélységes humanizmussal mutatja be azt a világot, amelyben élt. Földes Anna vonzó, olvasmányos könyvében igyekszik eloszlatni az író szülőházával kapcsolatos tévhiteket is. Ezzel is az igazi Móra Ferencet szeretné megmutatni. Aligha lehet ennél szebb vállalkozás. Különösen most, Móra születésének századik évfordulóján. Holnaptól: új sorozat A filmbaráti körök hálózatában holnap — a szolnoki Tisza mozi előadásával — kezdődik az év utolsó sorozata, amelynek keretében a világ filmművészetének nyolc rangos alkotását vetítik majd. A sorozat Werner Herzog, Luis Bunuel, Ingmar Bergman és Milos Forman két-két alkotásából áll. Többek között láthatják a nézők az olyan híres filmeket, mint 'a Werner Herzog rendezte „Kaspar Hauser” és a „Burzsoázia diszkrét bája” című Bunuel alkotást. Örök panasz jó néhány művelődési ház vezetőjének szájából: kevés az állami támogatás, „kalmárkodnunk” kell a kultúrával, hogy „meg tudjunk élni.” Általánosítva a kérdést eldönthetetlen, hogy hol kevés a művelődési intézménynek adott állami támogatás — akad olyan hely is, ahol a fenntartó tanács tényleg túlontúl szűkre szabta a keretet —, de tapasztalataink szerint ott jelentkezik elsősorban a szükség, ahol a közös fenntartás csak szólam, ahol az ésszerű gazdálkodás — a házon belüli, vagy külső tényezők miatt — csorbát szenved. Erre sajnos bőven találunk példákat. Ám ennél is lényegesebb, hogy csaknem mindenhol jó tendencia érvényesül: hasznosan felhasználni a közművelődés pénzét. De a kiaknázatlan lehetőségek mellett sem mehetünk el szó nélkül. A dologi, anyagi eszközök optimális fel- használásában még sok a javítani való. Zsákbamacskát vegyenek Rendek Sándor, a kunhe- gyesi művelődési ház igazgatója egy művészbrigád alá- íratlan szerződési tervezetét teszi elénk: — Nézze; 250 forint hangszerszállítási költség. Ez még hozzájönne a személyenkénti 300 forintos t útiköltséghez. Nem írtam alá, nem kell a műsor. — Mit takar egyáltalán az előadás címe? — Nem tudom. — S mennyiért? — Négyezer, plusz az említett költségek. — Ha 7 forint 20 fillérért veszünk egy csomag paprikát, tudjuk, mi van benne. Hogy történnek valójában ezek a műsorlekötések? — Jön a szervező, s felajánlja az előadást. Ha olyan művészek vannak a „trupp”- ban, akik neve ígér valamit, megkötjük a szerződést, s a tanáccsal engedélyeztetjük az előadást. Egy ilyen forma- nyomtatványon ... — Igen, ezen két hivatalos bélyegző is van, s kellő aláírások. Ezek szerint a tanácsi tisztviselő tudja, hogy mit engedélyez? — Honnan tudná, a műsort csak akkor látja, amikor itt helyben megnézi az előadást. Hobbi a társadalom zsebére A szóbanforgó amatőrfilm szakkör tagjai jól kereső emberek, köztük néhányan diplomások. — Mi jót csinálnak? — Kísérletezgetünk, saját forgatókönyv alapján. — A téma? — Egyszerű kis játékfilm, az életből ellesett pillanatok segítségével. — Felszerelés van hozzá? — Van, van ... Megvett mindent a művelődési ház. — Anyag is van? — Persze. —Ebben a dobozban...? — A tanácsülésről készítettünk pár snittet. — Kérte valaki? — Nem, kérni éppen nem kérték, de biztos jó néven veszik, ök adják a pénzt... Mennyivel hasznosabb a kisújszállási fotószakkör tevékenysége: a városban történő fontosabb eseményekről felvételeket készítenek, sokszorosítják 8—10 példányban a képeket, s a különböző üzemi, vállalati híradók rendelkezésére bocsátják őket. Mindenki láthatja a munkahelyek hirdető tábláin: ez történt a városunkban. Nótázzunk, de... Csendes „palotaforradalmat” okozott egy művelődési ház igazgató döntése: a pávakört, amely kellő türelmi idő után sem mutatott fel eredményeket, megszüntette. — Évekig próbálkoztunk, azután eljutottunk az „ami nem megy, ne erőltessük” felismeréséig. Olykor 10—15 ezer forintos autóbusz számlákat fizettünk ki a pávakor utaztatására, — s meggyőződtünk róla, hogy önma- gukon kívül senkinek sem szereznek örömet ezekkel a fellépésekkel. Egy másik városi művelődési házban tettük fel a kérdést: — Országjáró színházunk miért nem tart maguknál előadásokat? — A tavalyi szezonban, sajnos, nem volt zavartalan az együttműködésünk. Igen magas 'követelményeket támasztanak a színpaddal és az öltözőkkel szemben. Egy kis túlzással úgy is mondhatjuk: semmi sem volt jó nekik, mindent kifogásoltak, pedig mi igyekeztünk ideális körülményeket teremteni az előadásokhoz. Sajnos, a gyermeknapra tervezett fellépésüket telefonon lemondták. Nagyon kínos volt, háromszáz gyereknek kellett magyarázkodnunk. — Valami közbejött... Ilyesmi sajnos előfordul. Ami viszont a játék körülményeket illeti, a kőszínházbélihez képest... — De várjon, mi az érdekes ebben! A maszek társulatok viszont égre-földre dicsérik a „házat”, a színpadot, nem győzik mondani, hogy milyen „klassz” hely vagyunk, s ide mindig szívesen jönnek, csak hívjuk őket. A művészek és a művelődési házak között a szervezők közvetítenek — néha igen furcsa módon. A színlap Kossuth-díjas művészünk előadói estjét hirdeti: A hívogató falragaszon még egy név — ő a konferanszié. — Miért kell konferálni a művész előadóestjét? — Azt mi sem tudjuk. De tény, hogy a nevezett ember segítségével tudjuk meghívni az előadóművészt, őt fel kell léptetnünk. — Mennyi a tiszteletdija? — 1200 forint. Olyan jól nem állunk Sokszor elhangzik a sóhaj: hej, ha volna egy „rendes” művelődési házunk. Ezen új, korszerű épületet értenek. Az esetek többségében indokolt a sóhajtozás, de mindig a realitásokkal kell számolni. S az is tény, hogy városainkban, falvainkban kihasználatlanok a mozihelyiségek. Jónémelyike elfogadható színpadi adottságokkal rendelkezik. Nálunk sokkal gazdagabb országokban sem engedik meg ezt a luxust, hogy a moziterem mellé még színháztermet is építsenek — szerény színházi előadásokra. Nem kellene jobban igazodni a filmszínházak szabadnapjaihoz, nem érdemesebb lenne a méregdrága, de tömegigényt feltételező előadásokat a moziteremben tartani? Akkor talán nem lennének a rendezvények ráfizetésesek. Persze ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, sokkal tervszerűbbé, összehangoltabbá kellene tenni a közművelődés munkáját. De olyan esetről is tudunk — ebben a városban is sokszor hallottunk új művelődési központról álmodozni —, hogy a jól felszerelt színpad azért nem használható, mert az egyik öltözőt szolgálati lakásnak, a másikat szerszámos kamrának használják. A ruhatár helyén meg szenet tárolnak. Meggondoltan, tervszerűen — Van-e önnek elég pénze — tettük fel a kérdést Molnár Sándornénak, a mezőtúri városi művelődési központ igazgatójának, s természetesen a közművelődés pénzére gondoltunk. — Nem lenne, ha ... ha nem fognánk meg minden fillért, ha nem övezné házunkat olyan társadalmi összefogás, amilyenben szerencsére részünk van. — A kultúra a legköltségesebb áru, szokták mondani. Mi „viszi" legjobban a pénzt. — Természetesen a népes szereplőgárdát kívánó műsorok. Rendet kellene végre tenni az úgynevezett „szabadúszó” társulatok működésében. Lehetetlen helyzet, hogy állandóan attól kell rettegni, hogy akaratunkon kívül csalódást okozunk a közönségnek. Huszonöt-harminc forintos helyárak mellett ezt már nem kozkáztat- hatjuk meg! A „zsákbamacska” műsorválasztásoknak elejét kell valahogy venni. Mi itt a művelődési központban igyekszünk a legésszerűbben felhasználni a kultúra pénzét — nos törekvésünkhöz az irányító szervektől több támogatást kérünk. Nem akarjuk senki kenyerét elvenni, de az egy nap hat helyen fellépő haknibrigádok pénzéhsége már tűrhetetlen. „ Maguk a „brigádok” is érezhetik már viselkedésük tűrhetetlenségét —, de ehelyütt fejezzük ki tiszteletünket a kultúra igaz ügyéért munkálkodó művészeknek — mert változást tapasztalunk. Délután mesejátékot mutat be például egy „társulat”, este pedig egy vígjátékot. Természetesen ugyanazokkal a szereplőkkel — láttuk a falragaszt egy másik művelődési házunk ajtaján. Tiszai Lajos A napokban volt a kezdők felvételi vizsgája a jászberényi Palotásy János Zeneiskolában. A jászárokszállási tagozattal együtt 70 gyerek kezdi el taz idén az alapfokú zenetanulást az intézményben. Képünk a felvételi vizsgán készült
