Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 9. El nem kötelezettek csúcsértekezlete Újabb halasztás Havannában Havannában tegnap (magyar idő szerint 15.35-kor) foly­tatódott az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete. A ta­nácskozás — értesülések szerint — az eredeti tervekhez ké­pest huszonnégy órával később, szombaton a késő éjszakai órákban ér véget. Pénteken folytatódtak a küldöttségvezetők felszólalá­sai. A magasszintű találkozó ezen kívül több kérdésben foglalt állást. Jóváhagyták, hogy Kuba legyen az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési értekezlet (UNCTAD) soron következő konferenciájának színhelye. A konferencia titkársága hivatalos dokumentumot kö­röztetett a konferencia részt­vevői között, amelyben meg­állapította, hogy a csúcstalál­kozó idején Chilében növek­szik a Pinochet rezsimmel szembeni belső ellenállás. Megállapította ugyanakkor, hogy a havannai csúcs fontos támogatást jelent a chilei an­tifasiszta ellenállás számára. Határozatot fogadtak el vé­gül arról, hogy a tagországok támogatni fogják az újjáépí­tést Nicaraguában. A csúcson résztvevő nyu- gat-szaharai delegáció tagja, Mohamed Szalem Ould Sza- lek tájékoztatási miniszter, pénteken sajtókonferenciát tartott a kongresszusi palo­tában. Elégedetten nyilatko­zott a nyugat-szaharai hely­zetről vallott kubai állás­pontról. Hangsúlyozta, hogy népe támogatást kér a ma­rokkói megszállás elleni küz­delemhez. Elmondta továbbá, hogy Egyiptom nyíltan támo­gatja Marokkó álláspontját a nyugat-szaharai kérdésben, és katonai segítséget nyújt a Nyugat-Szahara teljes füg­getlenségéért harcoló polisa- rio front elleni fegyveres ak­ciókhoz. Dicsérte a mauritá- niai kormány álláspontját, amelyben az lemondott a Nyugat-Szaharával szemben támasztott területi követelé­séről. HÉTFŐ: Havannában megnyílt az el nem kötelezett országok 6. csúcsértekezlete - Az iráni kormánycsapatok elfog­lalták Mahabadot '■ KEDD: Budapestre érkezett Helmut Schmidt, az NSZK kancel­lárja és megkezdte tárgyalásait Kádár Jánossal - Szovjet cáfolat azokra az iráni vádakra, amelyek sze­rint a Szovjetuniónak része van a kurdisz'táni esemé­. nyékhez SZERDA: Leonyid Brezsnyev és Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára Moszkvában találkozott CSÜTÖRTÖK: Befejezte budapesti tárgyalásait Schmidt kancellár - Rhodesiái támadás helikopterek és harci repülőgépek bevetésével Mozambik ellen PÉNTEK: Agostinho Neto angolai államfő, az MPLA elnöke a Szovjetunióban tárgyal SZOMBAT: Edward Cierek Párizsban tárgyal Giscard d’Es- taing elnök vendégeként Helmut Schmidt szemé­lyében először látogatott el Magyarországra az NSZK egy kormányfője. A bonni kancellár — mint ezt több­ször hangsúlyozta maga is — nem először találkozott Kádár Jánossal, hiszen már 1975-ben Helsinkiben, az összeurópai értekezlet záró­okmányának aláírásakor megismerkedtek, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pedig két éve már járt Bonnban, akkor már mélyreható eszmecseréket és eredményes tárgyalásokat folytattak. Schmidt a mos­tani tárgyalások végén meg­rendezett sajtóértekezletén nagy nyomatékkai jelentette ki, a Magyar Népköztársaság fontos és jó partner ... Miben mutatkozik meg ez? Politikai téren abban, hogy a két ország társadalmi rend­szerének különbözősége és más szövetségi rendszerhez való tartozása ellenére tevé­kenyen hozzájárul az európai enyhüléshez, a földrész béké­jének fenntartásához, a biz­tonsághoz szükséges bizalmi légkör kialakításához. Való­színűleg a bécsi haderőcsök­kentési tárgyalásokon mutat- kozhatik meg a kedvező ha­tása a budapesti magasszintű eszmecserének. Egy év múl­va pedig Madridban, az újabb összeurópai értekezlet ered­ményessé tételében jelent­kezhetnek a közös szándékok. Ugyancsak politikai-diplo­máciai síkon konkrét ered­ményként könyvelhető, hogy a két ország közötti párbe­széd magas szinten folytató­dik (Kádár János meghívást fogadott el, a bonni kormány külön meghívta Lázár György miniszterelnököt is), a szak- miniszterek, különböző bi­zottságok találkozásai rend­szeresebbekké válnak. Rendkívül nagy jelentősé­gű — különösen a mai gaz­dasági helyzetben —, hogy fejleszteni kívánják a gaz­dasági együttműködést, az árucsere fokozásán és a vál­lalatok kooperációján kezdve egészen a „magyar hetek” szervezéséig. (Schmidt kancel­lár kíséretében ott volt a gazdasági minisztérium ál­lamtitkára, a hamburgi ki­kötő igazgatótanácsának el­nöke, egy nagy kohómű igaz­gatótanácsának elnöke...) Amint az már az előkészí­tő nagyköveti, majd külügy­miniszteri tanácskozások so­rán megmutatkozott, főleg Washingtonból és Pekingből Az Egyesült Államok hadi­költségvetésének egyik leg­nagyobb programját jelen­tette be pénteki beszédé­ben Carter elnök. Az MX- rakétarendszer kifejlesztése a tervek szerint legalább 33 milliárd dollárba fog kerülni „zavaró akciók” indultak el az el nem kötelezettek anti- imperialista vonalának meg- másítására, a mozgalom meg­osztására. Fidel Castro a csúcsértekezlet megnyitó ülé­sén messzehangzó módon utasította vissza az el nem kötelezettek ellenségeinek próbálkozásait. Kínai és amerikai nyomás­ra az el nem kötelezett or­szágok közül többen a Pol Pot-rezsim képviselőjét fo­gadták volna el a csúcsérte­kezleten Kambodzsa helyén, Kuba, Vietnam és számos más ország viszont a kam­bodzsai nép küldötteit. A csúcsértekezlet végül is úgy döntött, hogy egyelőre betöl­tetlenül hagyja Kambodzsa helyét, majd a mozgalom egy későbbi, külügyminiszteri szintű értekezletén fognak határozni, annak a jelentés­nek ismeretében, amelyet egy, a kambodzsai kérdés vizsgálatára kiküldött bizott­ság tesz meg majd. Az el nem kötelezett or­szágok soraiban a fejlődő or­szágok egy csoportja (Jamai­ca kezdeményezésére) az olajexportálókkal szemben követelésekkel lépett fel, mondván, hogy az olajár emelése főként a szegény és olajbehozatalra szoruló fejlő­dő országokat sújtja legin­kább. Több arab ország az olajel­lentét miatt nem tudta meg­szerezni egyes fejlődő orszá­gok támogatását ahhoz a ja­vaslathoz, hogy zárják ki vagy függesszék fel Egyipto­mot, megtorlásul az Izraellal megkötött különbéke miatt. Mindennek ellenére a ha­vannai csúcsértekezlet — mégha korai is a végső mér­legét megvonni — megálla­píthatóan eredményes volt. Már az is jelentős, hogy a vi­lág figyelmét felhívta az el nem kötelezett mozgalomra, azon belül az antiimperialis- ta törekvésekre, lehetőséget adott Kubának, hogy az el nem kötelezettek élvonalába kerüljön s ott is maradjon. (A legközelebbi csúcsértekez­letig Kuba látja el az elnöki tisztet az el nem kötelezettek különböző fórumain.) A kü­lönböző pekingi, washingto­ni kísérletek nem érték el céljukat, ellenkezőleg, az el nem kötelezettek nagy világ­visszhangot kiváltó csúcsér­tekezletén le is lepleződött ez a kínai—amerikai összjáték. Pálfy József Havannában ülésezett az el nem kötelezett országok csúcs- értekezlete. Képünkön: Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke és Hafez Asszad sziriai elnök a tanácskozás résztvevői Koszorúzás Szófiában Bulgária felszabadulásá­nak 35. évfordulója alkal­mából Szófiában szombaton a vezető párt- és állami szervek, a társadalmi és tö­megszervezetek valamint a bolgár fővárosban akkredi­tált diplomáciai testület képviselői koszorúkat he­lyeztek el Georgi Dimitrov mauzóleumánál, a szovjet hadsereg emlékművén és az ismeretlen katona sírjánál. A koszorúzási ünnepségen Todor Zsivkowal, a BKP KB első titkárával, az Ál­lamtanács elnökévei az élen jelen voltak a bolgár párt­ós állami élet kiemelkedő személyiségei, valamint a Szófiában akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezetői is. Folytatódott a moszkvai világkonferencia Magyar felszólalás is el­hangzott tegnap a gyer­mekek jövőjéről tárgyaló vi­lágkonferencia harmadik bi­zottságában, amely Romesh Chandra elnökletével a kü­lönlegesen hátrányos társa­dalmi, gazdasági és politi­kai körülmények között élő gyermekek megsegítésével foglalkozik. Szűcs Istvánná a Magyar Úttörők Szövetsé­gének főtitkára beszédében hangsúlyozta: a gyermekek helyzetét a világon nem le­het általában vizsgálni, hi­szen az alapvető szükség­letek, az egészségügyi ellá­tás, élelmezés, vagy az ok­tatás helyzete az adott or­szág gazdasági és társadal­mi fejlettségének szintjétől is függ. Mindamellett, a leggazdagabb tőkés országok sem voltak képesek a tár­sadalmi nyomor, ezen belül pedig a gyermekeket sújtó nyomor felszámolására. A négy bizottsággal egy- időben megkezdje a munkát a szövegező bizottság is: a konferencia részvevői két do­kumentumot fogadnak majd el. Szombaton este a nem­zetközi könyvkiállítás terü­letén az ifjúsági s gyermek­könyvek írói számára ren­deznek kerékasztal-tanács­kozást. Ma folytatódnak a bizottsági ülések és délután megkezdi munkáját az ifjú­sági fórum is. Teheránban az eltérített olasz gép Megadta magát az iráni hatóságoknak az a három fegyveres, aki • pénteken ha­talmába kerítette az Alitalia repülőgépét — közölte az Alitalia szóvivője. Hozzá­tette: az iráni hatóságok be­leegyeztek abba, hogy a te- heráni televízióban felol­vassák a három fegyveres közleményét, amelyben meg­magyarázzák tettüket. Az eltérített repülőgép to­vábbi utasításra várva egye­lőre a teheráni repülőtéren maradt. HANOI A VSZK hírközlő szerve­inek jelentései szerint Pe­king aktív háborús előkészü­leteket folytat Vietnam, La­osz és Kambodzsa ellen. A Hanoi rádió közleményben jelentette be, hogy a VSZK határa mentén 12 kínai had­osztályt és 6 hadtestet von­tak össze. Négy kínai had­osztály Laosz határai men­tén sorakozott fel. A VNA arról számol be, hogy Kíná­ból szüntelenül folytatják a fegyverek átdobását a forra­dalmi hadsereg által szét­vert polpotista csapatok ma­radványainak. WASHINGTON Elindult újabb közel-keleti útjára Robert Strauss nagy­követ, a Fehéz Ház különmeg- bízottja. Strauss szombaton a reggeli órákban London­ba érkezett, s utazását va­sárnap folytatja. Felkeresi Szadat egyiptomi elnököt és Begin izraeli kormányfőt azok haifai találkozója után. és megpróbálja megnyerni őket azoknak a diplomáciai Bulgária, KNDK nemzeti ünnepén Magyar vezetők üdvözlő táviratai Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke táviratban köszöntöt­te Bulgária nemzeti ünnepe alkalmából Todor ZsivkO' elvtársat, a Bolgár Kommu nista Párt Központi Bízott sága első titkárát, a Bolgá Népköztársaság Államtaná csa elnökét és Sztanko To dorov elvtársat, a Bolgá Népköztársaság Miniszterta nácsának elnökét. Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertaná csa, az egész magyar nép és a magunk nevében elvtárs üdvözletünket és szívélyes jókívánságainkat küldjük Önök nek és a testvéri bolgár népnek nemzeti ünnepük, Bulgá ria felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából. Népünk nagy érdeklődéssel és rakonszenvvel kíséri fi gyelemmel a bolgár nép szocialista építőmunkáját. Jól ismer a mun'kaszerető bolgár nép kiemelkedő eredményeit, ame lyeket a harcokban edzett Bolgár Kommunista Párt vezeté sével elér a fejlett szocialista társadalom építésében, hazájí felvirágoztatásában, őszintén örülünk nagyszerű vívmányaik­nak, amelyekkel a néphatalom 35 éve során a bolgár né[ fejlett ipari-agrár országgá változtatta országát, szüntelenü gyarapítja népgazdaságát, sokoldalúan fejleszti kulturális ét tudományos életét. A Bolgár Népköztársaság sikerei, bolgár testvérpártunl és a bolgár kormány dimitrovi hagyományokat követő poli­tikáját, amely hozzájárul a kommunista és munkáspártot egységének erősítéséhez, a testvéri szocialista országot együttműködésének bővítéséhez, a nemzetközi béke és biz­tonság megszilárdításához, méltán vívta ki a békeszerető és haladó erők elismerését és megbecsülését. Következetes tevé­kenységük az enyhülés és a társadalmi haladás szolgálatá­ban szüntelenül növeli Bulgária nemzetközi tekintélyét. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy pártjaink, kor­mányaink és népeink hagyományos barátsága töretlenül fej­lődik, s a marxizmus—leninizmus, a proletár internaciona­lizmus elvei alapján szüntelenül gazdagodik országaink köl­csönösen előnyös együttműködése az élet minden területén Szilárd meggyőződésünk, hogy párt- és kormányküldöttsé­geink ez évi szófiai találkozóján létrejött közös elhatározá­sok újabb lendületet adnak sokoldalú együttműködésünknek népeink javára, a béke és a társadalmi haladas, a szocializ­mus ügyének, szolgálatában. Megbonthatatlan barátságunk fontos tényezője, hogy országaink aktív tagjai a Varsói Szer­ződés szervezetének és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának, közösen munkálkodunk a szocializmus eszméjé­nek valóraváltásán. Nemzeti ünnepükön további nagy sikereket kívánunk Önöknek és az egész bolgár népnek szocialista hazájuk fel­virágoztatásában, a békéért, a nemzetközi biztonságért és az enyhülésért vívott küzdelmükben. * » » A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratban köszön­tötte Kim ír Szén elvtársat, a Koreai Munkapárt Köz­ponti Bizottságának főtitká­rát, a KNDK elnökét és Li Dzong Ok elvtársat, a KNDK Köziga^átásj Tanácsa elnö­két. Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertaná­csa, egész dolgozó népünk nevében szívélyes üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Közigazgatási Tanácsának és a testvéri koreai nép­nek nemzeti ünnepük, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából. Országaink együttműködésének bővítése — a marxiz­mus—leninizmus elvei alapján, a proletár internacionaliz­mus szellemében, a testvéri szocialista országok gyümölcsöző kapcsolataira támaszkodva — egyaránt szolgálja népeink érdekeit és a szocializmust építő népek közös ügyét, segíti a társadalmi haladás előmozdítását, a nemzetközi biztonság és az egyetemes béke megszilárdítását. Nemzeti ünnepükön elvtársi érzésekkel üdvözöljük a koreai kommunistákat, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság minden dolgozóját, sikereket kívánunk Önöknek szocialista hazájuk további felvirágoztatásához, és támoga­tásunkról biztosítjuk az ország békés úton és demokratikus alapokon történő egyesítéséhez szükséges feltételek kialakí­tására irányuló erőfeszítéseiket. érkezett ünnepe, á francia kommu­nisták évről évre visszatérő nagy találkozója a főváros, sőt az ország népével. lépéseknek, amelyeket Washington a palesztin önkormányzat érdekében kí­ván tenni. LONDON Joshua Nkomo, a Zimbab­we Hazafias Front társelnö­ke, valamint Abel Muzorewa püspök, a rhodesiai bábkor­mány elnöke is Londonba érkezett, és így a holnap kezdődő alkotmányozó kon­ferencia valamennyi fontos résztvevője a helyszínen tar­tózkodik már. A brit kül­ügyminisztérium megerősí­tette, hogy Lord Carrington külügyminiszter a hét végén egyik résztvevővel sem foly­tat különmegbeszélést. PÁRIZS A Párizs környéki Cour- neuve-parkban tegnap meg­kezdődött a francia kommu­nista napilap, a L’Humanité Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára befejezte Franciaor­szágban tett kétnapos mun­kalátogatását. A kétnapos csúcstalálkozóról kiadott köz­lemény szívélyesnek és bará­tinak minősíti a megbeszélé­sek légkörét, hangsúlyozva, hogy e légkör megfelel Len- gyeiország és Franciaország hagyományos kapcsolatai jel­legének. SZÓFIA József Attila nevét vette fel Bulgáriában a perniki építő vállalat egyik ifjúsági brigádja. Pénteken este a szófiai Magyar Intézetben megtartott ünnepélyes bri- gádavatón az alapító okleve­let Jakab Róbert, a Magyar Intézet igazgatója nyújtotta át a bolgár brigád vezetőjé­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom