Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-25 / 224. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 25. Kommentárunk 0 moszkvai tárgyalóasztalnál Moszkvában gyakoriak a tárgyalások, sőt a nemzet­közi érdeklődésre számot tartó megbeszélések is. Most azonban olyan tanácskozá­sok kezdődnek a szovjet fő­városban, amelyre a szoká­sosnál is jobban figyel a vi­lág: külügyminiszter-helyet­tesi szinten szovjet—kínai eszmecserére kerül sor az ál­lamközi kapcsolatok norma­lizálásának lehetőségeiről. Szovjet részről a megbe­széléseket az a Leonyid II- jicsov vezeti, aki a kérdés nemzetközi hírű szakértője és aki — például — koráb­ban a két ország közötti ha­tárkérdésekről tárgyalt hosz- szasan a kínaiakkal. Nem a szovjet félen múlt, hogy ez a viszony .— a mao­ista vezetés látványos poli­tikai pálfordulás-sorozata nyomán — megromlott, sőt, a fegyveres kínai provoká­ciók nyomán egy időszakban eljutott a határincidensek mélypontjáig. Sajnos, a mostani megbe­széléseket olyan jelek előz­ték meg, amelyek nem sok jóval biztatnak. Mik ennek a kínai magatartásnak az ural­kodó elemei? 1. A pekingi külpolitikai deklarált legfőbb célja a szovjetellenesség, a Szovjet­unió „katonai és politikai bekerítése”. 2. Ebből kiindulva Peking nemcsak lehetővé teszi az enyhülés legreakciósabb el­lenfeleinek, hogy kijátsszák „a kínai kártyát”, hanem minden eszközzel ebbe az irányha kívánja befolyásol­ni a nyugati külpolitikát. 3. Kína állandó, konkrét katonai veszélyt jelent köz­vetlen szomszédaira és a tágább ázsiai térségre. Nem­csak arról van szó, hogy ép­pen ezekben a napokban so­kasodnak újra a vietnami határon tapasztalható kínai katonai mozgásokról szóló jelentések, hanem arról is, hogy Peking — az afgán lá­zadóktól egészen az indiai szeparatistákig — szüntele­nül beavatkozik szomszédai belső életébe. A Szovjetunió — annak el­lenére. hogy Peking nem újí­totta meg a két ország ba­rátsági szerződését — egye­temes külpolitikai elvei je­gyében szorgalmazza az ál­lamközi kapcsolatok norma­lizálását. A tárgyalásokon — hangzott a hivatalos szovjet vélemény — „A békés egy­más mellett élés elvei alap­ján ki kell dolgozni a két ország kapcsolatainak irány­elveit”. A szovjet szándék egyér­telmű és világos. A megál­lapodáshoz azonban ketten kellenek. érkezett Megkezdődött az általános politikai vita Külügyminiszter-Helyettesi szinten szovjet-kinai tárgyalások kezdődnek ma Moszkvában. A képen balra Leonyid lljicsov szovjet, jobbra pedig Vang Ju-Ping kínai külügyminiszter­helyettes (Telefotó - KS.) Újabb izraeli támadás fl libanoni kormányfő Damaszkuszban A Beiruti Rádió hétfőn délben adását megszakítva jelentette, hogy izraeli harci gépek hatoltak be az ország légterébe, és hogy a Szíriái légierő vadászgépei a liba­noni fővárostól délkeletre felvették velük a harcot. A rádió — szemtanúkra hivat­kozva — hozzátette, hogy a harcban két vadászgép lezu­hant. Hétfőn Damaszkuszban megkezdődtek Szelim Al- Hossz libanoni és Mohamed Ali El-Halabi szíriai minisz­terelnök tárgyalásai. Mint a damaszkuszi rádió közölte, a megbeszélések témája a li­banoni helyzet és a két állam kapcsolatainak további ala­kulása. Damaszkuszba érkezése­kor Szelim Al-Hossz nyilat­kozatot adott a sajtó képvi­selőinek. Elítélte a dél-liba­noni izraeli támadásokat és hangsúlyozta, hogy kormánya arab csúcsértekezlet összehí­vását kívánja a libanoni helyzet megvitatására. Zimbabwe-konferencia Haladás Londonban A londoni Zimbabwe-kon- ferencián a Hazafias Front hétfőn lényegi engedményt tett, hogy elősegítse a meg­állapodást a leendő függet­lenségi alkotmányról. Elfo­gadta azt a brit javaslatot, hogy a nemzetgyűlés mandá­tumainak húsz százalékát a fehértelepes kisebbségnek tartsák fenn. Ugyanakkor ra­gaszkodik ahhoz, hogy ez az arány a szenátusban se le­gyen magasabb és hogy a második kamara halasztó ha­táskörét legfeljebb három hónapban szabják meg a britek javasolta hat hónap­pal szemben. A brit szóvivő üdvözölte a kompromisszumos javas­latot. Őszi ülésszak Strasbourgban Strasbourgban hétfőn este megkezdte munkáját a nyu­gat-európai parlament őszi ülésszaka. A péntekig tartó ülésszakon a résztvevők megvitatják az Európai Gaz­dasági Közösség 1980-as költségvetését, a Közös Piac mezőgazdasági politi­kájával és a kelet-európai országokba irányuló állati­termék-exporttal összefüg­gő problémákat, a nyugat- európai textilipar és szén­bányászat helyzetét. 208 szavazattal 87 ellené­ben napirendre tűzték az úgynevezett „fegyverszállí­tási program” sokat vita­tott kérdését. Megfigyelők véleménye szerint ez arra irányuló kí­sérlet, hogy felélesszék az „európai védelmi közös­ség” létrehozásának 1954- ben egyszer már kudarcba fulladt tervét. A kommunisták és a fran­cia szocialista és a gaulleis- ta képviselők tiltakoztak a kérdés napirendre tűzése ellen. Simone Veil asszony, a parlament elnöke tartóz­kodott a szavazástól. MEXIKÓVÁROS A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának Sarlós István főtitkár vezette kül­döttsége befejezte mexikói látogatását. A delegáció a bal­oldali koalíció meghívására szeptember 17. és 23. között tartózkodott Mexikóban. A Sarlós István vezette nép­frontküldöttség Mexikóból Costa Rica-ba utazott. BAGDAD Háromnapos hivatalos láto­gatásira hétfőn Moszkvából Bagdadba érkezett PhamVan Dong vietnami miniszterel­nök — jelentette az iraki hír- ügynökség. A vietnami kor­mányfőt és kíséretét a bag­dadi repülőtéren Izzat Ibra­him Al-Duri. az Iraki Forra­dalmi Parancsnokság Taná­csának álelnöke és más ma­gas rangú hivatalos személyi­ségek fogadták. PÁRIZS Hua Kuo-feng, a Kínai Népköztársaság Államtaná­csénak elnöke (miniszterel­nök) október 15-től 21-ig hi­vatalos látogatást tesz Fran­ciaországban — közölte hét­főn a Francia Köztársasági elnöki hivatal. A kínai veze­tő Valéry Giscard d’Estaing francia államfő meghívásá­nak tesz eleget. MOSZKVA Vidékre utazott a magyar if júmunkás küldöttség, amely részt vesz a szocialista orszá­gok ifjúmunkásainak moszk­vai találkozóján. A magyar delegáció, amely pénteken érkezett a szovjet fővárosba, vasárnap a moszkvai kom- szomol-szervezetek munká­jával ismerkedett, találkozott üzemi komszomol-bizottsá­gokkal, tanulmányozta a munkásfiatalök körében vég­zett ifjúsági munkát. II sztrájkolok sikere Siker koronázta az olasz közalkalmazottak többhetes sztrájkharcát, amely három és félmillió dolgozó szeptem­ber 13-i munkabeszüntetésé­ben csúcsosodott ki. A Cos- siga-kormány maradéktala­nul teljesítette a szakszerve­zetek követeléseit. (Folytatás az 1. oldalról.) fő ok az, hogy az amerikai kormány teljes bizonytalan­ságban van a maga-terem- tette „kubai ügyben”. Vance utoljára a múlt hét csütör­tökjén tárgyalt Dobrinyin szovjet nagykövettel és egy teljes héttel későbbre. 28-ára tűzték ki Vance találkozóját New Yorkban Andrej Gro- miko szovjet külügyminisz­terrel. Mértékadó források szerint Washington azt re­méli,. hogy a Vance—Gromi- ko találkozó kimenetele le­hetőséget ad majd rá, hogy a hét végén Carter elnök tárgyalhasson Washington­ban Gromikóval. Vance kiielentette, hogy Washington Libanonban a jelenleginél szélesebb körű fegyverszünetet igényel. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn New York­ban találkozott az ENSZ- közgyűlés 34. ülésszakán részt vevő baráti szocialista országok — Bulgária, Ma­gyarország, az NDK. Len­gyelország, Románia, Cseh­szlovákia, Mongólia, Kuba, Vietnam ,— küldöttségveze­tőivel. A találkozón jelen volt Laosz, Etiópia, Angola, Afganisztán. Dél-Jemen ál­landó ENSZ-képviselője és a KNDK állandó ENSZ-megfi- gyelője is. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón több idő­szerű nemzetközi kérdést át­tekintettek, különös tekin­tettel az ülésszak napirend­jén szereplő problémákra, szó volt továbbá a szocia­lista országoknak a mos­tani ülésszak alatti együtt­működése kérdéseiről is. Gromiko New Yorkban fo­gadta Szonodava Szunao ja­pán külügyminisztert. Meg­beszélésükön áttekintették a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi élet néhány kér­dését, köztük a távol-keleti helyzetet és más ázsiai térsé­geket érintő problémákat. Az a döntés, amelynek ér­telmében a Pol Pot-klikf képviselője megőrizheti helyé a jelenlegi ülésszakon, el­lentétben áll a valósúgo: kambodzsai helyzettel. a; ENSZ alapokmányával, ; negatív következményekké jár az ENSZ tekintélye, to­vábbá a délkelet-ázsiai és indokínai stabilitás biztosí­tása szempontjából — álla­pítja meg hétfői szerkesztő­ségi kommentárjában a Nhan Dan, a VKP központi lapja. A lap rámutat, hogy „ezzel a döntéssel nőtt azoknak az igazságtalan határozatoknak a száma, amelyeket a világ- szervezet a reakciós erők nyomásának engedve hozott, eddigi történetében, s ez még inkább igaz, ha figyelembe vesszük az el nem kötele­zett országok csúcsértekezle­tének határozatát a kambod­zsai hely üresen hagyásá­ról”. A Nhan Dán igen éle­sen bírálja az Egyesült Álla­mokat és Kínát, mint a ha­tározat elfogadtatásában ve­zető szerepet játszó orszá­gokat, s a döntést igazság­talannak, törvénytelennek minősíti. A lap egyben fi­gyelmeztet rá. hogy „ez meg­könnyítheti Kína beavatko­zását a kambodzsai bel- ügyekbe és segíti az indokí­nai népek elleni kínai ter­veket”. Hun Sen kambodzsai kül­ügyminiszter az ENSZ fő­titkárához és a közgyűlés ülésszakának elnökéhez in­tézett üzenetében tiltakozott amiatt, hogy az ún. kambod­zsai kérdés felkerült az ülés­szak napirendjére. „Ennek jó­váhagyása, és ilyesfajta prob­lémák megvitatása a Kam­bodzsai Népköztársaság hoz­zájárulása és képviselőinek jelenléte nélkül beavatko­zást jelent az ország bel- ügyeibe — hangoztatja az üzenet és leszögezi, hogy a vita bármiféle eredménye törvénytelen és teljességgel érvénytelen. Bokassát halálra ítélték Bokassát, a megbukott közép-afrikai császárt nem­zetellenes bűntettek vádjá­val hétfőn halálra ítélték — jelentette be a bangui rádi­óban az új államfő. David Dacko. Egyidejűleg közölte, hogy Bemard Ayandót ne­vezte ki miniszterelnökké. Az új kormányfő annak ide­jén miniszter volt Dacko kormányában, amelyet Bo­kassa 1966 januárjában buk­tatott meg. Hétfőn egy francia katonai gép a nyugat-afrikai elefánt­csontpartra szállította Bo­A US ARMY IDEGENLÉGIÓJA RIADÓ! „Éjfél után kettő volt. Dübörögtek a páncélosok, tompa lövések dördültek” — emlékezik „Walter Kartus (kinek nevét a Stern szerkesztősége természetesen megváltoztatta az esetleges megtor­lások elkerülése végett). „Ki kellett rohannunk a dzsipekhez; fejünkön rohamsisak, kezünkben fegyver, ol­dalunkon gázálarc. A tábortól nem messze hozzáláttunk a tankcsapdák építéséhez és a ködösítéshez.” Mint valami második világhábo­rús rémálom! A 42 éves Karlus viszont személyesen átélte: az Ame­rikai Egyesült Államok hadseregé­nek „Reforger” nevű hadgyakor­latán — amerikai katonai egyenru­hában. Holott Walter Karlus né­met, a Német Szövetségi Köztársa­ság állampolgára; szakmája: tető­fedő, de most éppen munkanélküli, életében persze nem először (és nem is utoljára). Karlus Mannheimben lakik. Ami­kor a munkaközvetítő hivatal tiszt­viselője — jó állással kecsegtetvén — a mannheim-schönaui Lilienthal- strasse 301. alá küldte, akkor még csak arról volt szó, hogy polgári őrszolgálatot kell ellátnia. Nincs abban semmi — gondolta Karlus —, ha jól megfizetik, akár állandó éjszakai műszakra is elszegődöm ... Csakhogy az US Army, az ame­rikai hadsereg Labor Service rész­legénél találta magát a Lilienthal­strasse 301. alatt. ... A ruházati raktáros testhez álló, olajzöld gúnyát, derékszíját és fekete, magasszárú cipőt, a dzsekire fölvarrható szolgálati jelzést rakott a raktárpultra. „Naponta három­szor tartottak parancskihirdetést; az őrmester szigorúan ellenőrizte: tisz- ta-e a cipő, szabályos-e az unifor­mis? A szolgálati teendők elsajátí­tására két hétre Kaiserlautenbe ve­zényeltek — emlékezik Walter Kar­lus. — Fegyveres kiképzés a lőté­ren, kurta gyalogsági és harci ki­képzés a laktanya udvarán (pán­célosok balról, mélyrepülés jobb­ról ...), gázálarc-kezelés bunker­ban, könnygázban (gázálarcot le­venni, szűrőt cserélj!). Magam is elcsodálkoztam; megy ez, mint a karikacsapás.” Az évfolyam legjobb lövője lett. Főnöke úgy döntött, hogy elküldi éleslövészeti továbbképzésre Bre- merhavenba. Ezt azonban már ma­ga Karlus akadályozta meg. No meg a többi gyakorlaton való rész­vételt is, annak ellenére, hogy ju­talmat helyeztek kilátásba neki. Akkorra már folyamatban volt a fölmondása, ő maga nyújtotta be, mert megelégelte a háborús játé­kokat. Mi lett érte a fizetsége? A mannheimi munkaközvetítő hivatal négy hétre megtagadta tőle a tá­mogatást, a munkanélküli segélyt. Ez persze nagyon fájdalmasan érintette a kenyérkereset nélküli Karlust, hiszen egymagának kell gondoskodnia a feleségéről és öt, 5—15 év közötti gyerekéről. Mióta Karlust kétszer is üzemi baleset ér­te (lezuhant a tetőről), bizony csak ritkán talál magának állást. Miután a lakbért fizetni nem tudta, kiköl­töztették kényelmes otthonából a családjával együtt. Most a hajlék­talanok tanyáján él idegenekkel .összezsúfolva. A „társadalmi gon­doskodás” csupán arra elég, hogy a legszükségesebb kiadásokat fe­dezzék belőle. A munkaközvetítő hivatal önké­nye ellen Karlus panaszt emelt. Fölhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai Labor Service-höz félre­vezető tájékoztatás alapján került, miután az amerikai szolgálati helyen jogilag őt civi] munkára vették föl. „Ugyan már, ne hülyéskedjék, jó­ember ...” — volt a válasz a hi­vatalban. A hamburgi képes hír­magazin munkatársát arról próbál­ta meggyőzni Alwin Badstieber, a munkaközvetítő osztályvezetője, hogy „Karlus körültekintően tájé­kozódott a feladatairól az amerikai laktanyában”. Helmut Koller, a munkaközvetítő igazgatójának meg­bízottja már ravaszabb volt, meg­szimatolta a botrányt, ezért ezt mondta: „Az amerikai hadsereg számára semmiféle munkaközvetí­téssel sem foglalkozunk. Nem avat­kozunk katonai ügyekbe.” Amikor a Labor Service, mint az amerikai hadsereg őrszolgálatot el­látó egysége közvetlenül a második világháború befejezése után meg­alakult, sokáig csak „katonai szer­vezettségű” alakulatnak mondta magát, holott a csapatok személyi állományába tartozott már akkor is, azzal a kikötéssel, hogy harci cselekményekben nem vehet részt. Napjainkban az Egyesült Államok hadseregének. Nyugat-Európában állomásozó egyetlen ködösítő zász­lóalja, 900 ember, felerészt nyugat­német polgári személyekből áll. A nyugatnémetek mellett más nemzetiségű, disszidens egyének al­kotják a hovatovább idegenlégiós színezetű 7000 fős Labor Service csapategység gerincét. Azt pedig, hogy mennyire fontos a Labor Ser­vice az amerikai hadseregnek, azt mi sem bizonyítja kézzelfoghatób­ban, mint az, hogy Michael S. Da­vison tábornok, volt nyugat-európai amerikai főparancsnok brosúrát írt a Labor Service fennállásának 30. évfor­dulójára. A füzetecskében a Labor Service-egységeket „példás áldozat- készségükért és a munkájuk iránti odaadásukért” dicsérettel halmozta el. A brosúrát a hivatalos angol mellett németül is kinyomtatták ... — ár David Dacko, a Közép- Afrikai Köztársaság új elnöke sajtóértekezletet tartott Banguiban (Telefotó - KS.) kassát, a megbukott közép­afrikai császárt. Az elefánt­csontparti vezetés vasárnap döntött úgy, hogy „emberi­ségi okokból” menedéket ad az excsászárnak, akit a pári­zsi hatóságok nem engedtek francia földre lépni. Bokassa az idő tájban ér­kezett meg Abidjanba, amikor volt „birodalma” fővárosá­ban, Banguiban távollétében kimondták rá a halálos ítéle­tet azokért a döbbenetes gyil­kosságokért, amelyeket or- száglása idején parancsára vagy személyes részvételével hajtottak végre. David Dacko, a Közép- Afrikai Köztársaság elnöke hétfőn Bokassa kiadatását kérte az abidjani kormány­zattól. Dacko „közönséges bű­nözőnek” nevezte az excsá- szárt és kifejezte reményét, hogy az elefántcsontparti ve­zetés teljesíti kérését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom