Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 23. Ip K mm trtrh FIATAIC-irírírMrírírírtrírtri XNAK Ctríríririrírírírtr A főorvos véleménye Nem lehet kijátszani, de... Orvosellátottság: A helyzet Jelenleg a következő: 811 orvos dolgozik a megyében és még 90-re volna szükség, hogy egyetlen üres orvosi állás se legyen. Az üres állások között van 15 körzeti, sok-sok szakrendelési óra, az iskolák, a kórházak. a KÖJÁL és az államigazgatás igénye. Ebben a pillanatban egyedül a Hetényi Géza kórháznak nincsenek orvosgondjai. A megye egészségügyi ellátásának szervezésében, irányításában kulcsfontosságú pozíciót tölt be a megyei főorvos, dr. Ignácz István. Arra voltunk kíváncsiak, ő hogyan ítéli meg a jelenlegi helyzetet. — Egy biztos, nem tartom aggasztónak. Nem régóta élek és dolgozom ebben a megyében, de tudom, hogy sokkal rosszabbul is állt már a szénája. Évekkel ezelőtt sokkal nagyobb volt az orvoshiány, ugyanakkor igen szűkre szabott keretek közé szorították az ösztöndíjasok számát. Például 1973-ban mindössze hat medikus volt ösztöndíjasa a megyének. Az 1977 78-as tanévben azonban már hatvan, jelenleg pedig negyvenhat. Áz orvoshiány mérséklésének — meggyőződésem — hogy ez a legcélravezetőbb útja. — Az ösztöndíjszerződés önmagában még nem garancia arra, hogy a végzős orvos doktori diplomával a kezében is a megyét választja. — Nem. Ha azonban mindkét fél korrekt, ritkán kerül sor kenyértörésre. Munkatársaim úgy tájékoztattak, hogy az elmúlt hat évben mindössze négy végzős volt, a'ki nem tartotta magát a megállapodáshoz. — Tehát az ösztöndíjasok körül minden rendben. A pályázati rendszer is ugyanígy bevált? A közhiedelem szerint ugyanis az játsza ki, aki akarja. Nem kell hozzá túl nagy rafinéria: csak rendre olyan állásokat kell megpályáznia, amelyekre tízesével húszasával jelentkeztek, s aki nem akarja, annak valóban kevés az esélye a felvételre. Ezt a manővert addig ismétlik, míg végül szabadon választhatnak. — Óriási tévedés. Ez nem így van. A végzősök a diploma megszerzését követő három évben csak az egyetemen meghirdetett állásokra pályázhatnak. Felmentést csak rendkívül indokolt esetben ad a miniszter. — Tehát tökéletesnek tartja a pályázati rendszert? — Egészében igen. Igaz, hogy itt-ott finomításra szorul. De némi módosítással tökéletesen alkalmas arra, hogy (ha nem is egyik napról a másikra) odaorientálja az orvosokat, ahol legnagyobb szükség van rájuk. Ezt a minisztérium által megyénként megszabott pályázati keretszám is indirekt módon jó irányba befolyásolja. — És mi a finomításra váró szépséghibája? — A végzősök minden fordulóban egyszerre három állást pályázhatnak meg. Természetesen a friss diplomás csak egy munkáltatóval köt szerződést. Ez a szerződés jogokat és kötelezettségeket tartalmaz. De a gyakorlatban úgy alakult ki a „munkamegosztás”, hogy a munkáltatónak csak kötelességei, a pályázónak csak jogai vannak, s bármikor bármilyen ürüggyel következmény nélkül a megállapodást „felrúghatja”. K. K. VÉGZŐSÖK ÉS PÁLYAKEZDŐK Ösztöndíjjal a katedrára A fiatalok továbbtanulása nagy áldozat- vállalást kíván a szülőktől, ami azonban közel sem jelenti azt, hogy ne ösztönöznék, bíztatnák a szülők gyermekeiket az érettségi bizonyítvány vagy a diploma megszerzésére. Az anyagi támogatásra főleg a főiskolai, egyetemi évek alatt van nagy szükség. Ilyenkor a diákok igényei, lehetőségei változnak, növekednek, távol lakóhelyüktől, esetleg albérletben önállóságra kényszerülnek, amelybe beletartozik a csekély jövedelem —• tanulmányi ösztöndíj, szociális segély, az otthonról kapott pénz — megfontolt beosztása is. Aki teheti, az összeget alkalmi munkával egészíti ki, de nem mindenki talál megfelelő pénzszerzési lehetőséget. Ösztöndíjosztáskor sokan irigykedve nézik azokat a hallgatókat, akik megyéjük társadalmi ösztöndíjasaként havonta 700 forintot vesznek fel. Ezek a diákok — tanítók, általános vagy középiskolai tanárjelöltek — viszont szerződésük értelmében vállalták, hogy diplomával a kezükben a megyei tanács által kijelölt helyen annyi évet tanítanak, amennyi ideig kapták az ösztöndíjat. A fiatalok egy részét a „jelölés” tartja vissza a dokumentum aláírásától. Félnek, hogy egy „isten háta mögötti’’ faluban vagy tanyán kell kezdeni, pedagógusi pályájukat. Amennyiben nem fogadják el a felajánlott munkahelyet, vissza kell fizetniük az ösztöndíjat. Vajon ilyen borúlátóak azok a társadalmi ösztöndíjasok is, akik a következő szeptemberben állnak először a katedrára? Ezzel a kérdéssel kerestük fel a Jászberényi Tanítóképző Főiskola két harmadéves hallgatóját. •*- Semmi okunk a pesszimizmusra, ugyanis a szerződéskötés óta tartjuk a kapcsolatot a megyei tanács művelődésügyi osztályával, ahol ismerik terveinket és a lehetőségeket, szükségleteket is — mondja Kovács Erzsébet. — Már az első találkozáskor megkérdezték, hová szeretnénk kerülni, a megye melyik területére, ezen belül nagyközségbe, faluba vagy városba. Én Abádsza- lókról jöttem, ezen a környéken szeretnék majd tanítani, pontosabban Tiszafüreden. — És ha ott nem lesz státusz? — Akkor másutt, a közelben. Szolnok megyéhez ragaszkodom, biztos akad betöltetlen tanítói állás. Bizonyos értelemben előnyben vagyunk a többiekkel szemben, hiszen nekünk nem kell pályázni. — Milyen segítséget nyújt a havi 700 forint? — Elég csekély az összeg, amit a kollégiumra, étkezésre levonnak. A tanulmányi és a szociális segéllyel együtt havonta 1100 forintból gazdálkodom, s ez bőven elég. Megszüntetném a kiskapukat Szolnok megyében az elmúlt tanévben végzett főiskolások számára összesen kilenc általános iskolai testnevelő szakos állást hirdetett meg a megyei tanács. Ebből kettőt pályáztak meg, az egyiket Törökszentmik- lóson, a másikat Kunhegyesen. Kissné Cservenyák Éva a nyíregyházi tanárképző főiskolán végzett, orosz— testnevelés szakon. Pályázatát a törökszentmiklósi. Bethlen úti általános iskolához küldte el. Jelentkezését azonnal elfogadták. — Miért éppen Törökszentmiklósi választotta, hisz ezen kívül még nyolc Szolnok megyei iskolába pályázhatott volna. — Ez van legközelebb Szolnokhoz. A férjemét ugyanis oda helyezték, ott van a lakásunk is. — Bizonyára beszédtéma volt a főiskolán a pályázati rendszer. Mik a tapasztalatai, van-e, amin változtatna? — Elsősorban megszüntetném a kiskapukat. — Mire gondol? — Néhány évfolyamtársam hiába küldte el a pályázatát a meghirdetett állásra, nem fogadták őket, mert már akkor betöltötték a helyet, amikor meghirdették. Ez nagy csalódás. Persze előfordul ennek a visszája is, tehát amikor a negyedéves hallgató csak azért pályázik valahová, mert „így illik”, de közben már régen megvan a helye. Sok félreértést elkerülhetnének, ha az álláshirdetők is és a pályázók is „fair” játékot játszanának. Nekem szerencsém volt, simán elKissné jól érzi magát Törökszentmiklóson foglalhattam a törökszentmiklósi állást. — Az eltelt három hét alatt kiderült, hogy beváltak-e a számításai... — Ha azt veszem figyelembe, hogy én már a főiskolára is a testnevelés miatt jelentkeztem, tehát azt szeretem tanítani, akkor azt válaszolom, hogy nem teljesen. Tudniillik mindössze hat órában tanítóik testnevelést, két ötödik osztályban. A kötelező óraszámom az orosz órákból jön össze. De semmi okom a panaszra, mert rám bízták az egész felsőtagozatban a tornaedzéseket. Emellett hetenként egy-egy órát tömegsport-foglalkozásokra fordíthatok annak a két osztálynak a részvételével. amelyben testnevelést tanítok. Egyébként az objektív feltételek nem éppen ideálisak. Az iskolától ötven méterre van egy sportpálya, ott tartjuk a testnevelés órákat. Sok percet elrabol, amíg átérünk a gyerekekkel. — Ha újra pályázhatna, ismét Törökszentmiklóst választaná? — Igen. De csak azért, mert közel van Szolnokhoz, a férjemhez, a lakásomhoz. Különben eddig jól érzem magam, kitűnő tantestületbe kerültem, sok a fiatal kolléga. Rajtam kívül még ketten tanítanak testnevelést, minden segítséget megkapok tőlük. B. J. =L WATCicq -SlQLHOlC PA'lWÍiati Aeutf, OTTHO^I^L ALKALMI tA K. J AbA\L- M \ OJlTŐwfc/f. — Treznyák György Cibakházáról jött a főiskolára. Vállalja-e a „prófé- taságot” odahaza? .— Nem. Éppen ezért kötöttem társadalmi szerződést. Kértem, ha lehet, városba helyezzenek el, s erre biztató ígéretet is kaptam. — Miért ragaszkodik eny- nyire a városhoz? — Ügy gondolom, minden területen kedvezőbbek a lehetőségek, mint egy községben. Nem csupán a szórakozásra gondolok, hanem az iskola munkájára, életére is. Jobban meg keli küzdenie, viszont távolabbi célokat lehet elérni. — Mikor tudják meg az elhelyezkedési lehetőségeket? — Az első félév vége felé küldenek egy körlevelet, melyben tájékoztatnak az álláshelyekről. Reménykedünk valamennyien, hogy nem csalódunk, s „bejönnek” a tervek. A végzősök a tanulás mellett találgatnak. izgulnak, sikerül-e jó állást kapniuk, a végzettek pedig már a tanítás ízét kóstolgatják. Mészáros Pálné az újszászi Gimnázium és Autóközlekedési Szakközépiskolában tanít orosz és német nyelvet. — Negyedéves koromban kötöttem szerződést a megyével. mivel akkor lépett életbe a pályázati rendszer és mindenképp a Jászságba szerettem volna kerülni. Szüleim is itt laknak Jász- boldogházán. — Hogyan történt a munkahely kiválasztása? — A megyei tanács illetékesei először Jászárok- szállást ajánlották fel, ezt nem tudtam volna elfogadni, az átjárás megoldhatatlan. Azon gondolkodtam, hogy felbontom a szerződést, és visszafizetem a pénzt, amikor javasolták az újszászi középiskolát. Ennél jobbat még keresve sem találhattam volna, hiszen tíz perc alatt ideér a vonat, nem okoz gondot az átjárás. — Ezek szerint nem bánta meg, hogy' ösztöndíjas volt? — Sőt, nagyon örülök. A nyáron házasodtunk, így a családi kasszába vándorol a pénz, mivel összegyűjtöttem. A jászalsószentgyörgyi általános iskolások testnevelési óráit a szeptemberi be- csöngetéstől Dobos Katalin vezeti. Friss diplomával kezében az egri tanárképzőből érkezett. — Még csak most ismerkedem a kollégákkal, a gyerekekkel és a községgel. Jászárokszállási vagyok, ösztöndíjasként kerültem az iskolához. Sokat találgattam, vajon hol fogok tanítani, hiszen szükség van a megyében számtalan helyen testnevelőre. Először Abád- szalókot javasolták, azt is elfogadtam volna, de később felmerült Jászalsószentgyörgy, s ez közelebb van szüléimhez, ezt , választottam. — Milyenek az első benyomások? — A gyerekek aranyosak, a kollégák segítenek, bár még nem volt elég idő a megismerkedésre. Munka akad bőven, de legalább kipróbálhatom, mit tudok. Egyelőre albérletben lakom. — Ha nem ösztöndíjas, talált volna kedvezőbb munkahelyet? — A pályázatot böngészve nem sok csábító állást láttam. Érdemes volt szerződést kötni, ami — az anyagiak mellett — biztonság- érzetet nyújtott. Maximális jóindulattal egyengették utunkat, év közben is figyelték munkánkat. Éreztük, számítanak ránk. V. Fekete Sándor Tiszteletkor a pályázatok körül T avaly végzett pedagógus ismerősöm keserűen panaszkodott: pályázati rendszer ide, pályázati rendszer oda — nem tud tanárnőként elhelyezkedni. A szegedi egyetem bölcsész karára — állítja, — ugyanis csak két francia szakos tanárt hívó felhívás érkezett. Két gimnáziumot ostromolt egy népes évfolyam. Nem sok sikerrel. Érthető, hogy a hoppon maradt tanárjelölt csupán az elhelyezkedést nehezítő bürokráciát látja a felsőfokú oktatási intézményekben végzők elhelyezkedését szabályozó intézkedésben. Nem tudja, miért van szükség a rendeletre, ha nincs hová pályázni és tömegesen osztogatják a szabály alól felmentő okmányokat. Az azonban már kevésbé érthető — legalábbis első hallásra —, hogy a közgazda- sági egyetem végzős hallgatói miért haragszanak a rendeletre. A jövendő gazdasági szakemberek ugyanis szinte dúskálnak az ajánlatok között. Az elmúlt évben végzett 550 diáknak ezerötszáznál több állást kínáltak a vállalatok és a szövetkezetek. Még azt sem mondhatjuk, hogy a leginkább a fővárosba kívánkozó fiataloknak csak vidéki munkahely jut. Csupán az „ország szívében” dolgozó intézményekbe ezer friss diplomájú közgazdászt vártak. És a pénz? A felkínált fizetések többsége 28Ö0 és 3300 forint között váltakozik. Elégedetlenkedni tehát nem lenne illő. Az egy év múlva a mélyvízbe kerülő fiatalok mégsem lelkesednek a pályázati rendszerért. Csupán egyetlen előnyét látják: az évente közreadott vaskos füzetekből megtudhatják, hol számítanak rájuk. Ez azonban nem túl sok — mondják. Mert ki tudja, mi rejlik az ajánlatok mögött. Az utolsó egyetemi évet taposok már számtalanszor hallották idősebb társaiktól, hogy a munkahelyen csak a diplomának örülnek: a felsőfokú végzettség javítja a vállalati statisztikát. Persze, nem mindenki kénytelen a hosszú évek alatt megszerzett tudást elfeledni, amikor már dolgozik. Csak hát a pályázati felhívások többségéből nem derül ki, mit várnak a fiataloktól. Az ajánlatok kísértetiesen egyformák. Közük a fizetést, a beosztást („vagy igaz vagy sem”) és kecsegtetőként a balatoni üdülő címét. Sajnos, arra sincs garancia, hogy mindenhová a legalkalmasabb emberek kerüljenek. Nemcsak azért, mert a pályázatokból nem derülnek ki az ifjú közgazda jövendő feladatai. Hiába dönt az egyetemi rangsoroló bizottság, hogy a népszerű munkahelyekre kit tart a legalkalmasabbnak. A vállalaton múlik, kit vesz fel. Ez nem lenne baj. ha mindig a munka szempontjából hasznos tulajdonságok befolyásolnák a választást. A személyes kapcsolatoknak azonban a pályázati rendszerben sem jut kisebb szerep, mint korábban. A hallgatók szerint a szigorú előírásoknak egyetlen haszna van: a protezsáltnak futnia kell egy tiszteletkört, meg kell várnia, amíg pályázat érkezik. Olyan arcot kell vágnia, mint aki egyenlő feltételekkel küzd. P ersze, ezek csak a hallgatók — nem is tapasztalatból ismert — sérelmei. Feltevések, amik azonban — mint tavaly, az idén is — valóra válhatnak. Azt azonban már nem a jövőnek kell bizonyítania, hogy az egyetemen százával hevernek olyan pályázati felhívások, amelyeket jövőre is elküldenek a szakember-ínséggel küzdő vállalatok vagy szövetkezetek. — vszj —
