Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
1979. szeptember 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Pillanatkép a próbáról: Ljubimov Fonyó Istvánnal Fotó: Kőhidi Imre — Természetesen, hiszen más színészegyéniségekkel dolgozom Szolnokon. Az alapkoncepción azonban nem változtatok. Az előadásban ugyanazt szeretném hangsúlyozni, mint Trifonov az elbeszélésében. Egyébként a Taganka következő bemutatója is egy Trifonov-mű lesz. A címe Ház a folyó partján. — Trifonov kisregényeiben a Válságban, a Hosszú búcsúzásban, s a Cserében is az értelmiséggel foglalkozik. Hősei akaratgyenge, kispolgári környezeteikkel megha- sonlott, de azzal szakítani képtelen emberek. Lehangoló képet fest erről a rétegről, vagy legalábbis egy részéről. — Nézőpont kérdése. Én nem mondanám, hogy le hangoló. Inkább reális kép. Ha változik az élet természetesen változik majd a kép is. — Hogyan sikerült létrehozni alkotó kapcsolatot a szolnoki művészekkel? — A nyelvi korlát elég nagy gond. Szerencsés va gvok viszont, hogy nagyszerű tolmácsom van, képletesen közvetíti a gondolataimat elképzeléseimet, majd fordítja számomra a színpadi cselekvést, segít hogy elkaphassam a hamis pillanatokat. Mindez persze hallatlan erős koncentrációt igényel. Kétszeresen fárasztóbb, mint ha az anyanyelvemen rendeznék. Ráadásul nagyon tátor? Ha ezt egy karmesternek mondanák furcsa lenne. A színházművészetben miért akadnak fenn ezen? A színésznek igenis kötelessége megtanulni hogyan kell megvalósítani a rendezői koncepciókat. Nagyon sok színházi előadást láttam már. A jó előadást a forma befejezettsége és szigorú betartása jellemezte. S ez azon múlott, hogy a rendező mennyire tudott összetartani valamennyi komponenst, mennyiben sikerült megvalósítania elképzeléseit, gondolatait. Érdekes előadás másképp nem születhet. Tapasztalhatjuk: a premier nagyon jól sikerül, s egy év múlva már nyoma sincs az előadásnak. Ki tette tönkre? A színészek. Miért? Mert nem voltak hajlandóak tartósan megvalósítani a rendezői koncepciókat, alkotóelemeire szétbontották az előadást. A zenésznek eszébe sem jut nem az adott kottát fújni. Elbo- csájtanák azonnal a színházból. mint szakmai szempontból hasznavehetetlent. A színházban is ugyanúgy megvan a partitúra, s ha nem „fújjuk végig”, nem lesz jó előadás. — Mit vár a szolnoki bemutatótól? — Már nem kell sokáig várni. Eddig minden „sínen van”... — Köszönöm a beszélget tést. T.G. A debreceni Csokonai Színház műemlék épü étét felújítják. A mór-bizánci stílusú színház 1861-től 1865-ig épült Skalnitzky Antal tervei alapján. A száztizennégy éves műemléképület erősen elavult és megrongálódott, most teljesen felújitják. Az építőipari munkák előreláthatóan 1981. december 1-ig befejeződnek és a felújított műemlék épület ismét otthont ad a Csokonai Színház társulatának A karmester: a rendező Beszélgetés Jurij Petro vies Ljubimovva/ A színpadot egyelőre a világosítók uralják. Percenként gyűlik ki egy-egy a lámparengetegből. Egyszer a nézőtér ragyog esti, utcai, megvilágításban, aztán egy- egy szék, tükör kerül középpontba, a színpad elejére zsúfolt kellékekből. Szinte karnyújtásnyira az első soroktól tartják majd a „tükröt” a nézők elé a színészek. A darab, amelynek próbáján vagyunk — Jurij Trifonov: mai témájú Csere című kisregényéből készült. Ősz hajú, fiatalos férfi lép ki a kulisszák mögül. Szemügyre veszi a díszletet, kifogásol valamit, odébb tesz egy széket... Közben kedvesen üdvözli a színészeket, akik elfoglalják helyüket a színpadon. „Kezdjünk” — mondja oroszos kiejtéssel a már sokszor ismételt szót, s leül a rendezői székbe. Jurij Petrovics Ljubimov, a moszkvai Taganka Színház világhírű művészeti vezetője, főrendezője rendezi a Szigligeti Színház idei évadjának első bemutatóját. Ljubimov gazdag rendezői eszköztárának — amellyel a színházi nyelv egyik meg- újítója volt a 60-as években — szinte minden elemét felfedezhetjük a próbán, előszeretettel használja most is a fényt, a mozgást a zenét. Percenként feláll a székről, magyaráz felmegy a színpadra, bemutatja elképzelését. Egyszer gondterhelt, máskor elégedett, s ez így megy szinte a végkimerülésig, illetve a rövid szünetig, amelyet — pihenés helyett — a velünk való beszélgetéssel tölt el. — Nem először rendez Magyarországon sem. Tavaly a Vígszínházban Dosztojevszkij regényét a Bűn és bűnhődést állította színpadra. A szolnoki közönség jó része azonban most találkozhat először Ljubimov „színházával”. Mi az előzménye ennek a találkozásnak? — Megnéztem Mrozek Tangóját — Paál István rendezésében — a Szigligeti Színházban. Nagyon tetszett. Az előadás után beszélgettünk; a színészek, s a színház vezetői azzal tiszteltek meg, hogy szívesen dolgoznának velem, örülnének ha eljönnék Szolnokra is rendezni. A sors úgy hozta, hogy szeptember 14-én már megtarthatjuk a premiert. — Tudomásunk szerint a Cserét már bemutatták a Taganka művészei. Miért éppen ezt a darabot „hozta el” Szolnokra? — A színház kért fel, hogy itt is a Cserét rendezzem meg. A Szigligeti Sdn- ház ezzel a bemutatóval köszönti a szovjet dráma ünnepi hetét. Trifonov műveit olvassák, ismerik Magyarországon, elbeszélései feltehetően érdeklik a magyar közönséget. — Nem meglepő, hogy ön most is prózai művet állít színpadra. Ügy tűnik szívesen választja ezt a megoldást. Talán nem születik elég mai dráma? — Egyrészt valóban kevés a jó színdarab. Nemcsak ezért részesítem előnyben azonban a prózát. Mint rendező szabadabb vagyok ha egy prózát dramatizálok és viszek színpadra. Azt hiszem, a rendezőnek joga van ahhoz, hogy egyszemélyben az előadás szerzője is legyen. Nemcsak magyarázója az alapműnek, hanem az előadás alkotó szerzője. A Cseréből nem írtunk színművet, hanem sokkal inkább azon gondolkodtunk Trifon'ovval hogyan őrizhető meg a színpadon a próza, hogyan lehet lefordítani egy másik művészeti ág nyelvére, jelen esetben a színházéra. Más az, amikor valaki otthon egyedül olvassa a könyvet, s megint más amikor bemegy a színházba, s ugyanazt „látja”, de már minden érzékszervével. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen előadásnak megvannak a sajátos eszközei. — Változtat-e valamit a tagankai előadáson? kevés az idő, csak a próbanapi nyolc óra, de szinte éjjel-nappal dolgozunk a színpadon. — A színész és a rendező kapcsolatáról sok szó esik, szerte a világon, önt igen „erős kezű” rendezőként emlegetik. — Én nem látok más rendezési utat. A mi színház- művészetünk tele van nagyon mély dilettantizmussal. A rendező szeretne létrehozni egy harmonikus egységet, szinkronba hozni az összes komponenst a színpadon. Nem értem miért mondják, az ilyen rendezőre hogy dikErteliniséyiink-tegnap az Újságolvasók és a rádióhallgatók kapásból tudják sorolni azokat a köz- gazdasági, szociológiai, történelmi és erkölcsi kérdéseket, amelyek feltűnően foglalkoztatják a mai magyar artelmiség egy-egy csoportját. A gazdasági élet folyamatos módosításai, a kom- munista mozgalom dilemmái, ^ társadalmi mobilitás lassúsága és nehézségei, a közművelődés szaporodó kertíö- jeleli vagy a morál hiányosságai» tipikus mai vitatémák. Külön-külön és összességükben is mutatják, hogy a szo- lialista értelmiség törekszik k tisztánlátásra, időről-időre lallatja hangját az aktuális js a távlati kérdésekben ígyaránt, miközben — az ijabb és újabb problémák követelményei szerint — kezdeményezve is, cselekvőin is részt vesz a szocialis- :a szellemi építésben, igazolva jelenlétét az élet minien területén. Ennek a jelenlétnek kö- izönhető, hogy létrejött ér- elmiségünk szociológiája is, amely, mint azt a folyóirat- közleményekből láthatjuk, pár jónéhány éve éppúgy oglalkozik értelmiségünkkel, nint korábban a munkás- Lsztállyal, a parasztsággal, /agv más, koruk és foglalkozásuk szerint körülhatá- -olható csoportokkal. A ku- alásban is megmutatkozik eh át, hogy az értelmiség ki- éjezi, képviseli és formálja íz épülő szocializmus .tuda- át és öntudatát. Olyan tár- ladalmi réteggé vált, amely nagáévá tette, magáénak vállalta a szocialista eszméket. S ha jól bírál és helyein vitatkozik, ezt nem kívülállóként teszi, hanem ép- ínséggel azért emeli fel izavát, hogy az általa is elfogadott eszmék minél következetesebben érvényesül- ienek. 1979 értelmisége jel- egzetesen szocializmuson beüli, a rendszer képére és íasonlatosságára termett és :gyre egységesebb értelmiég. Azok a töredékrétegek, ímelyek — akár elmaradott- ágból, akár felületesség- jől — nem értenek egyet ■zzel az egységes szellemiéggel, nem csak értelmisé- ;unk gondolatvilágával álljak szemben. Általában ideiének a szocializmustól is, :ívül állanak a szocializ- nust jelentő eszmerendsze- en. Az értelmiség és a szocia- izmus kölcsönös, harmonikus érdekegyezése azonban rgyáltalán nem volt annyira nagától értetődő jelenség régebben, mint amilyen ter- nészetesnek látszik napáinkban. Ezért van igaza akab Miklósnak, aki a Kos- uth Kiadónál megjelent nűvében megállapítja, hogy 945 után, egészen 1946 iszéig, a Magyar Kommu- ,ista Párt harmadik kong- esszusáig nagy volt a bi- onytailanság az ideológiai kérdésekben. A könyv (melynek címe t társadalmi változás és a magyar értelmiség 1944— 1948) persze nemcsak a kommunisták és az értelmiség érthetően és dokumentálhatóan ellentmondásos viszonyával foglalkozott. A történeti áttekintés esztendei alatt ugyanis az MKP me1- lett a koalíciós kormányzat egyéb pártjai sem hagyták abba próbálkozásaikat az értelmiség rokonszenvének megnyeréséért. A nagy múltú Szociáldemokrata Párt, a parlamentben egy ideig túlnyomó többségű Kisgazda- párt, a népi írók támogatását élvező Nemzeti Parasztpárt és még néhány, rövi- debb ideig fennálló, vagy [ölélesztett polgári párt különböző taktikai húzásokkal, az értelmiség más-más csoportjainak megcélzásával próbálta a maga — általában ideiglenes — programjaihoz megszerezni a hív-:- kot és Támogatókat. Magyarán : választási voksokat, szavazó szimpatizánsokat igyekezett toborozni a magyar értelmiség egyszerű tagjai és prominens személyiségei között. Ezek miatt a nagyon lényeges taktikai mozzanatok miatt választotta nyilván Jakab Miklós is könyve keletének részint a pártelképzelések egybevetését, részint a pártalakulások nyomon követését, mint igen jellemző mozzanatokat. És ezért vállalkozott árrá a keservesen nehéz — mert rendkívül finom statisztikai érzéket és elemzéseket kívánó — feladatra, hogy 1947 nyaráig árnyaltan és következetesen értelmezze a választási eredményeket. Hiszen csak így tudott helytálló következtetéseket levonni az egyes pártok és az értelmiség hol javulást mutató, hol romló tendenciákat tükröző kapcsolat áhél. 1948 közepére a helyzetet egészen más vonások jellemezték. Már nem azt kellett lámpással kutatni, hogy ki két lehet megnyerni' az egyik vagy másik párt támogatójául. Azzal kellett törődni, hogy milyen az ideológiai felfogása a baloldalhoz tömegesen csatlakozó értelmiségnek. Jakab Miklós kimutatja: ekkor már tekintélyes azoknak az entellektüelek- nek a száma, akik idegenkednek ; szocialista fordulattól. Jóllehet már felismerték azt az erőt, a kommunistákét, amelyhez érdemes hosszú távon csatlakozni. A TÁRGYILAGOS szemlélő előtt, mint amilyen könyvünk írója is, ma már teljesen világos, hogy az 1948-as úgynevezett „politikai földcsuszamlás” a fejekben még mindig nem volt eléggé megalapozva. Az értelmiségnek több mint a fele ekkor már bent volt a kommunista pártban. De akadtak köztük jócskán olyanok is. akikkel a belépésük u*án kellett elfogadtatni a szocializmus alapvető igazságait. I. 25. Végei értek az előkészítők flz eredmény: egy, másfél pont Bezárta kapuit a fizikai dolgozók gyermekeinek szervezett utolsó nyári főiskolai és egyetemi előlkészítő tábor is. A nagyrészt egyetemi városokban létrehozott mintegy 60 oktató-táborban az idén több mint 6500 — a középiskola harmadik osztályát végzett — fiatalt fogadtuk az ország különböző te rűléteiről, egy vagy két hétre Az előadásokat a felsőfokú oktatási intézmények tanárai tartották társadalmi munkában, a felsőbb ■éves hallgatók pedig szemináriumokon beszélték meg a diákokkal az anyagot. A négyéves múlttal rendelkező mozgalom sokat nyújt a fiataloknak, a táblázatok és az adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a tanfolyamot becsülettel végigdolgozó diákok egyetemre vagy főiskolára való bekerülési esélyei lényegesen javulnak. Az ily módon felkészített tanulók pontszámai átlag 1—1.5 ponttal magasabbak társaiknál. Nagydijas filmek a mozikban A XI. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál három nagydíjas alkotása hamarosan a magyarországi mozik műsorára kerül. Juan Antonio Bardem előző munkái — Egy kerékpáros halála, Főutca, A bosszú — nagy sikert arattak, most a „Hét nap januárban” című drámáját láthatják. Francesco Rosi nevéhez fűződik a nálunk is ismert Carlo Levi l egény filmváltozata. - a ..Krisztus megállt Ebolinál”. Kristóf Kieslowski „Amatőrfilmes” című alkotása a filmkészítés örömeiről és nehézségeiről szóló szatíra. Több szovjet alkotás is szerepel a megvásárolt művek listáján: A moszkvai fesztivállal egyidőben megrendezett filmvásáron japán és francia filmek hazai forgalmazásáról is megállapodás született. „A biztosan ölő sárkány lady” . kalandfilm, a „Legerősebb karatések” című a világszerte népszerű sportág kulisszatitkaiba vezet be, az „Üzenet az űrből” pedig scifi; mindhárom produkció Japán filmgyai í is it reprezentálja. A két megvásárolt francia film közül az „SOS Concorde” katasztrófafilm, „A csendőr és az űrlakók” pedig vígjáték amelyben a nagy mulattató, Louis de Funes a főszereplő
