Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-28 / 200. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 28. Kivégzések Iránban Betiltották a Tudeh párt lapjait Egy kurd kivégzőosztag az iraki határ közelében fekvő Sardasiht városban kivégzett négy iráni forradalmi gárdistát — jelentette hétfőn a PARS hivatalos hírügynökség. Az ezzel kapcsolatos hírt mahadi kurd források is megerősítették hangoztatva, hogy a gárdistákat egy kurd „forradalmi bíróság” a kurd nép ellen elkövetett bűncselekmények miatt ítélte halálra. Emlékezetes, hogy az iráni hatóságok által betiltott kurd demokrata párt még az elmúlt héten kilátásba helyezte: minden egyes kivégzett kurd felkelőért egy-egy foglyul ejtett forradalmi gárdistát végeznek ki. Teheráni jelentések szerint az iszlám forradalmi bíróságok a felkelésben való résztvétel miatt eddig a kurd demokrata párt 40 tagját ítélték halálra — legutóbb szombaton Marivan városában kilenc kurd felkelőt —, és az ítéleteket azonnal végrehajtották. Az ország nyugati részén fekvő Saqqiz városában, amelyet ismét az iráni hadsereg alakulatai tartanak ellenőrzésük alatt, a katonák ultimátumot intéztek a laAmerikai szenátorok Moszkvában Joseph Bidennek, az amerikai szenátus külügyi bizottsága európai kérdésekkel foglalkozó albizottsága elnökének vezetésével hétfőn szenátusi küldöttség érkezett Moszkvába, a szovjet törvényhozás interparlamentáris csoportjának meghívására. Az amerikai vendégek a hét végét Leningrádban töltötték, ahol a város nevezetességeivel ismerkedtek. A küldöttség tagjai két ízVlaszova-ügv Harmadik napja vesztegel New Yorkban az Aeroflot gépe A TASZSZ szovjet hírügynökség hétfő reggeli jelentésében rámutat, hogy az amerikai hatóságok immár harmadik napja tartják vissza New York Kennedy repülőterén az Aeroflot légitársaság menetrendszerű járaton közlekedő, IL—62 típusú gépét, amelynek pénteken este kellett volna visszaindulnia Moszkvába. Az amerikai szervek továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy Ljud- mila Vlaszova szovjet állampolgár hagyja el a gépet, mert „beszélni” akarnak vekossághoz, hogy hétfő délutánig szolgáltassák be a fegyvereket, ellenkező esetben, akinél fegyvert találnak „ellenforradalmárként” kezelik. A jövőben Iránban halállal büntetik az illetéktelen fegyverviselést —• hangoztatta Azari-Kumi ajatollah teheráni forradalmi főügyész a Bamdad című lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában. Nyugati hírügynökségek beszámoltak arról, hogy a Tudeh párt követelte Mehdi Bazargan miniszterelnöktől: érvénytelenítse a párt tevékenységének felszámolására irányuló lépéseket. Ismeretes, hogy az iráni hatóságok többek között a Tudeh párt lapjait is betiltották, és bezárták a párt teheráni székházát. A miniszterelnökhöz intézett, a vasárnapi teheráni sajtóban ismertetett levélben a Tudeh párt emlékeztetett arra, hogy mindig a forradalmi erők egysége mellett szállt síkra és aktívan támogatta Khomeini ajatollah vezetését az imperializmus, a cionizmus és a volt rezsim maradványai elleni harcban. ben találkoztak a szovjet törvényhozás külügyi bizottságának tagjaival. Áttekintik a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseit a fontosabb nemzetközi kérdéseket. A tárgyalások középpontjában a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról megkötött szovjet—amerikai szerződés, a SALT—II, illetve a szerződés kongresszusi ratifikációs vitájának problémái állnak. le. Vlaszova megtagadta kérésüket és kijelentette, hogy amit akart már elmondta az amerikai hatóságoknak a gép fedélzetén végbement korábbi találkozó alkalmával. Az amerikai hatóságok zsarolással akarják elérni, hogy Ljudmila Vlaszova szovjet állampolgár, az amerikai vendégszereplésen tartózkodó Bolsoj Színház táncosnője elhagyja a gépet. A "gép fedélzetén folytatott korábbi „beszélgetéshez” hasonlóan erővel akarják rávenni arra, hogy ne térjen vissza hazájába. Mondale Pekingben Walter Mondale, az Egyesült Államok hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó alelnöke hétfőn reggel Pekingben megkezdte tárgyalásait Teng Hsziao-pinggel, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának alelnökével (miniszterelnök-helyettes). A megbeszélésen jelen volt kínai részről Huang Hua külügyminiszter amerikai részről pedig többek között Richard Holbrooke, a keletázsiai és Csendes-óceáni térség ügyeivel megbízott külügyi államtitkár is. Vasárnap este, amikor a kínai vezetés az Országos Népi Gyűlés épületében fogadást adott az amerikai vendégek tiszteletére, és hétfőn reggel, amikor Mondale és Teng Hsziao-ping megkezdte hivatalos tárgyalásait, az emberi jogokért küzdő mintegy 1000 kínai aktivista tüntetett az utcákon. Azt követelték, hogy áprilisban letartóztatott társaikat bocsássák szabadon vagy állítsák nyilvános bíróság elé. Kínai akciók Száz határsártés Kína újabb fegyveres provokációkat hajtott végre Vietnam hat északi tartományának határ menti körzete ellen. A hét végén közzétett hivatalos vietnami összefoglaló szerint augusztusban kínai fegyveresek csaknem száz alkalommal sértették meg a vietnami—kínai határt, legtöbbször Ha Tuyen és Lai Chau tartományokban. Ágyúkkal és rakétákkal lőttek kisebb falvakat, megtámadtak határőrposztokat és több esetben kis mélységben behatoltak vietnami területre, megakadályozva a mezőgazdasági munkákat. A kínai akcióknak több vietnami katona és polgári személy esett áldozatul, egyeseket pedig a behatolók magukkal hurcoltak. A vietnami hírközlő szervek jelentése alapján tehát megállapítható, hogy miközben Pekingben teljesen eredménytelen volt a tárgyalások második menete. Kína változatlanul nyugtalanítani igyekszik Vietnamot. Mint ismeretes, Hoang Van Hoan, aki korábban a vietnami nemzetgyűlés alelnöki tisztségét, töltötte be. e hónap elején Kínába szökött. Azóta megfosztották tisztségétől, a VKP kizárta soraiból és árulónak bélyegezték. Hanoi megfigyelők várakozása szerint rövidesen sor kerülhet Hoang Van Hoan ügyének bírósági tárgyalására is. Lázár György Prágában (Folytatás az 1. oldalról.) Lázár György és Lubomir Strougal a többórás megbeszélés folyamán először tájékoztatta egymást Magyar- ország, illetve Csehszlovákia politikai, gazdasági és társadalmi fejlődéséről, az MSZMP és a CSKP legutóbbi kongresszusán hozott határozatok és kitűzött célok megvalósításáról. A két ország időszerű feladatainak áttekintése során szó volt a következő ötéves tervidőszak előkészítéséről is. A kormányfők ezután részletesen megtárgyalták a magyar—csehszlovák kapcsolatok időszerű kérdéseit is. Elégedetten állapították meg, hogy e kapcsolatok minden területen magas színvonalúak. és folyamatosan fejlődnek. Egyetértettek abban, hogy további erőfeszítéseket kell tenni a gazdasági együttműködés elmélyítésére. mert mindkét ország a gazdasági fejlődés intenzív szakaszában van és a világ- gazdasági feltételek romlása ugyancsak indokolja a két szomszédos szocialista állam összefogásának erősítését. Ezzel kapcsolatban rámutattak a termelési kooperáció és szakosítás, valamint a harmadik piacokon való együttműködés -fontosságára. A magyar és a csehszlovák miniszterelnök egyaránt szükségesnek mondotta, hogy a kétoldalú gazdasági, kulturális, idegenforgalmi és egyéb kapcsolatok fejlődését minél inkább hosszútávú elgondolásokra, megállapodásokra alapozzák, s ezáltal kerüljék egyes problémák és feladatok alkalomszerű megoldását. A két tárgyaló küldöttség megbeszélése szívélyes, elvtársi, alkotó légkörben zajlott le. Délután Lázár György és a magyar küldöttség tagjai megkoszorúzták a prágai Vitkov-hegyen, a Nemzeti Pantheonban az ismeretlen katona emlékművét, s elhelyezték a kegyelet és megemlékezés virágcsokrait Kle- ment Gottwaldnak, Csehszlovákia első munkás-államelnökének síremlékén, és a szovjet hősök emléktermében. Ezután a magyar vendégek megismerkedtek Prága tömegközlekedési rendszerével és legújabb létesítményével, a metróval. Először a metró Vencel téri csomópontját keresték fel. Itt Jan Stochl, a Prágai Közlekedési Vállalat műszaki igazgatója bevezető tájékoztatójában többek között elmondta, hogy a prágai tömegközlekedési eszközök jelenleg már évente egymilliárd utast szállítanak, s e nagy forgalom csaknem 20 százalékát a már két — összesen 12 kilométer hosszú — vonalból álló metró bonyolítja le. A csehszlovák főváros korszerű mély vasút ja gyors ütemben épül tovább, s a CSKP XV. kongresszusa határozatának megfelelően a jövő év végén hálózatának teljes hossza már húsz kilométer lesz. A műszaki igazgató beszámolt a csehszlovák és a magyar főváros küzlekedési vállalata közötti együttműködés eredményeiről is. Lázár György kérdéseket tett fel a metró építésének és üzemeltetésének jellegzetes prágai vonatkozásairól és megoldásairól, majd beírta nevét a létesítmény vendégkönyvébe. A magyar küldöttség tagjai ezután vendéglátóik társaságában utazást tettek a metró mindkét vonalán. Útjukat megszakítva kiszálltak a Klement Gottwald völgyhíd melletti állomáson, s itt megtekintették Prága új, hatalmas művelődési és kongresszusi palotájának építkezését is. Végül felkeresték a tavaly felavatott „A”-jelű metróvonal egyik legérdekesebb állomását, amelynek utaslejáróját egy régi barokk palota udvarában alakították ki. A látogatás végeztével Lázár György elismeréssel szólt a látottakról és további sikereket kívánt a metró dolgozóinak és építőinek. MOSZKVA Leonyid 'Brezsnyev üdvözölte hétfőn a szovjet filmművészek képviselőit nagy ünnepük, a szovjet filmgyártás létrejöttének 60. évfordulója alkalmából. Hat évtizeddel ezelőtt írta alá Lenin a filmgyártás államosításáról szóló dekrétumot. A Moszkvai Nagyszínházban megtartott ünnepség volt egyúttal a XI. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál fő eseménye hétfőn. * * * Mihail Szuszlov, az SZKP KB politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vasárnap Moszkvában fogadta Alvaro Cunhalt, a portugál kommunista párt főtitkárát. A szívélyes, baráti légkörű találkozón a kölcsönös érdeklődésre számot- tartó kérdéseket egyebek között a nemzetközi helyzet időszerű problémáit tekintették át. DETROIT Vasárnap, az Egyesült Államok kommunista pártja XXII. kongresszusának zárónapján több mint hatezer ember résztvételével nagygyűlést tartottak Detroitban. A résztvevők a SALT—2 szerződés ratifikálását és a dolgozók érdekeinek megfelelő politika elfogadását követelték. —í---------------------------------------érkezett LONDON Robbantásos merénylet következtében életét vesztette lord Mountbatten, II. Erzsébet angol királynő nagybátyja. A 79 éves flotta-tengernagy családjának több tagjával sétahajózáson volt az ír partok közelében, jachtja a Donegal grófságbeli Mul- laghorétól nem messze robbant fel, öt perccel azután, hogy kifutott a kikötőből. Néhány órával a robbantás után az IRA ideiglenes szárnya Belfastban bejelentette, hogy egyik rohamosztaga robbantotta fel lord Mount- batten jachtját. MANAGUA Az ország életének viszonylag gyors normalizálódása és a nép legszélesebb rétegeinek az új társadalom építésében való tevékeny résztvétele — ezek a Somo- za-diktatúra felett aratott győzelem utáni első hónap legfontosabb eredményei — jelentette ki Sergio Ramirez, a Nicaraguái Kormányzó Tanács tagja az ADN hírügynökség managuai tudósítójának adott nyilatkozatában. A forradalmi kormány — mint mondotta — elégedett a nép támogatásával. A nicaraguai nép nagy lelkesedéssel működik közre a kormány rendkívüli intézkedéseinek megvalósításában. Az ország számos városában önkéntes kollektív munkával teszik meg az első lépéseket a szétrombolt ország felépítése, a termelés fellendítése érdekében. DAMASZKUSZ Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter hétfőn megkezdte tárgyalásait Mohammed Ali El- Halabi szíriai kormányfővel éli Abdel Halim Khaddam külügyminiszterrel. Genscher a megbeszéléseken kijelentette, hogy az NSZK támogatja a palesztin nép önrendelkezési jogát. BÉCS A megdöntött népirtó kambodzsai rezsim két vezető politikusa, Khieu Samp- han volt államfő és a távol- létében Phnom Penhben népbíróság által halálra ítélt leng Sary volt miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter hétfőn este váratlanul Bécsbe érkezett. Khieu Samphan várhatóan három napot tölt Ausztriában, ahonnan tovább utazik Havannába, az el nem kötelezett országok csúcsértekezletére. INDOKRÓL fl NÁCIK GONDOSKODTOK Oz első halottak (6.) Naujocks a kora délutáni órákban vette át a „konzerveket” Oppelnben, magától Müllertől, a Gestapo főnökétől. Koncentrációs táborokból kiválogatott foglyokat, akik kifogástalan lengyel egyenruhákat viseltek, zsebeikben — a Canaris által vezetett hírszolgálat áltat szerzett — lengyel katonai igazolványokkal. A kiválasztott embereknek azt mondták, hogy addigi szorgalmas, engedelmes és a birodalom iránti javuló- magatartásuknak köszönhetik a megtiszteltetést, hogy egy hazafias akcióban vehetnek részt. Igen, a szerencsétlenek — a második világháború első halottjai — jókedvűen, bizakodóan indultak a halálba. Ügy tudták, hogy másnapra már szabadok lesznek, az akció után valamennyien kegyelmet kapnak, s megszabadulnak priuszuktól is. A mindenható Gestapo segít nekik abban, hogy új életet kezdjenek, megfelelő egzisztenciához jussanak. Naujocks különítménye öt emberrel este 8 óra után foglalta cl a gléiwitzi rádióadót. Egy „konzervet” is vittek magukkal: egy holttestnek magában az adó épületében is kellett maradnia, bizonyítandó, hogy a lengyelek nemcsak megtámadták a rádiót, hanem el is foglalták azt. A gondosan kidolgozott terv szerint, az SS-re jellemző fegyelmezettséggel peregtek az események. Megbilincselték a személyzetet, a különítmény egyik tagja felolvasta lengyel és német nyelven azt a rövid beszédet, amelyet Göbbels propagandistái fogalmaztak és amelynek bizonyítania kellett a „tűrhetetlen lengyel gyülölethullámot”. Egy SS-orvos injekcióval elkábította a lengyel egyenruhába öltözött rabot. Naujocks így emlékezett a nürnbergi perben: „Élt, de egyáltalán nem volt magánál. Megpróbáltam kinyitni a szemét, de tekintetéből nem tudtam megállapítani, hogy lélegzett.” A szomorú halálra kárhoztatott ember nemsokára kilehelte lelkét: Naujocks egyik embere végzett vele. Injekcióval elkábították az adó körül elhelyezett többi rabot is. Az SS-legények rövidesen velük is végeztek. Másnap reggel már bemutatták a sajtó képviselőinek a „lengyel támadás bizonyítékait”. Naujocksék még lövöldöztek egy sort, aztán kiszabadították a rádióadó megbilincselt személyzetét, vagyis „vsszafoglal- ták” az adót. Aztán a pontosan teljesített parancs tudatában visszautaztak Berlinbe, ahol a rotációs gépek már ontották a gleiwitz eseményekről szóló „jelentéssel” az újságokat. Hitler tehát megteremtette a propaganda-okot az akcióra — nem is törődött vele, hogy az „hihető-e vagy sem”. Ä naHitler mondása egy berlini oszlopon: „Adjatok nekem öt esztendőt, és nem fogtok ismét ráismerni Németországra.” A romba dőlt főváros bizonyítja: igy történt. gyobb hatás kedvéért különböző SD-külö- nítmények a gléiwitzi akcióhoz hasonló, módon szervezett, lengyel egyenruhába öltöztetett koncentrációs táborbeli foglyok holttestének hátrahagyásával hitelesített „lengyel támadást” hajtottak végre a ho- henlindei, a pfalzdorfi és geyersdorfi német vámhivatali ellen is. Még mielőtt a Wehrmacht csapatai szeptember 1-én, hajnalban hadüzenet nélkül megtámadták volna Lengyelországot, különböző diverziós osztagok már fontos ipari üzemeket, csomópontokat foglaltak ott el. A Wehrmach hírszerző-szolgálata egv több, mint 3000 fasisztából álló di- verzáns-alakulatot szervezett, amely még augusztus 31-én éjfél előtt bányász ruhában lépte át a határt és a lengyelországi németek titkos csoportjaival együtt hajnalra hét sziléziai bányát foglalt el. Hitler, aki arra számított, hogy a „győztest később nem fogják megkérdezni, vajon igazat mondott-e, vagy sem”. 1946- ben a dicstelen halálba menekült a felelősségre vonás elől. Bűntársai közül né- hányan — így Göbbels, Himmler — szintén öngyilkosok lettek, mások a nürnbergi perben voltak kénytelenek felelni tetteikért. Itt derített csak Naujocks vallomása hitelesen fényt a gléiwitzi provokációra, amelynek részvevői közül egyedül ő volt életben. Hitler parancsára ugyanis valamennyi részvevőt és tanút eltettek láb alól. öt azonban érdekes módon megkímélték: noha 1941 januárjában elbizakodottságában vitába szállt a mindenható Heydrichhel és ezért megfosztották minden rangjától. Közkatonaként besorozták a fegyveres SS-be és a frontra küldték, Himmler azonban gyorsan visszaparancsolta a hátországba: ilyen fontos államtitkok ismerője nem lehet olyan helyen, ahol az ellenség kezébe kerülhet. Naujocks így kénylmes beosztásokban átvészelte a háborút: Dániában, majd Belgiumban a megszálló csapatok gazdasági hivatalaiban teljesített (jól jövedelmező üzleteket biztosító) szolgálatot. A vég kezdete előtt, 1944 decemberében átszökött az amerikaiakhoz, akik azonban háborús bűnösként letartóztatták. Mégsem ítélték el: megszökött, miután Nürnbergben vallomást tett. Azóta nincs hír róla. VÉGE