Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

1979. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 fi FALAK paradoxon: ahogy vé­konyodnak a házgyári lakóépületek falai, úgy kerülnek egymástól egyre távolabb az em­berek. Munkába menet, ha merő vóletlen- ségből összetalálkoznak a szűkre szabott lépcsőházban, legfeljebb, ha biccentenek egymásnak az egy házban lakók, azzal ki­ki siet dolga után. Hazafelé jövet maguk­ra zárják lakásuk ajtaját,, s reggelig a falak oltalmában élnek. Falak. Vékonyak, a hangokat, a zajokat könnyen áteresztik, egy gombnyomásra — a televízió jóvoltából — a világot is, csak az embert nem. Pedig az ember társas­lénynek született. Nem szeretheti a falak közé zárt magányt. Mégis, az utóbbi évek­ben mindinkább a falak között érzi jól magát. Mintha' csak átplántálták volna hozzánk a régi angol mondást: az én há­zam, az én váram. Azon kívül nem léte­zik semmi. Miért lettünk ilyenek? Mitől? A kér­désre egy építészmérnök ismerősöm így válaszolt: Naponta nyolc órát d.olgozom a rajzasz­tal mellett. Városrészeket, lakóházakat tervezek. Fárasztó, de szép alkotómunka. Kedvelem. Az érte kapott fizetésből fele­ségemmel, gyermekemmel jól élünk. De nem olyan jól, ahogyan szeretnénk. Ezért munka után gyakran négy-öt órán át csa­ládi házak tervrajzával bíbelődöm. Ez már csak fárasztó, de semmi szépséget nem kínál. Csak pénzt. Nem is keveset. Pénzt — nem a napi megélhetésre—, most éppen utazásra. A kollégáim közül a leg­több már járt Spanyolországban, sőt a Kanári-szigeteken is. Ha lépést akarok tar­tani velük — ez nemosak előmenetelemet befolyásolhatja, azt is, hogy ne nézzenek ki magúik közül :—, nekünk is utaznunk kell. Ez pedig nem olcsó mulatság. Csu­pán a fizetésemből nem futná rá. Ha este kilenc.tíz felé hazaérek, akkor már nem vágyom emberek közé, gyakran még a család is terhes .. . Egy ok a sok közül. Hajszoljuk a pénzt, hogy kielégíthessük különleges igényein­ket. Hogy egy évben két-három hétre vi­lágcsavargókká váljunk az itthon maradók szemében. Mit nekünk Svájc vagy a francia Riviera, húszegynéhány ezerért már New Yorkban is el tölthetünk tizen­egy napot. Ma már megfordulhatunk min­denütt, ahol jelen lenni napjainkban sikk. sőt már-már státusszimbólum. Hogy ezért cserébe tizenegy hónapon át nem látunk, nem hallunk, még társalogni is elfelej­tünk — legfeljebb a munkahelyen nem! .. — az nem számít! A fontos az, hogy a bőröndünkre újabb címkét ragaszthas­sunk, amiért a sárga irigység eszi isme­rőseinket. Aztán egy másik ok. Egy országos hírű termelőszövetkezet agronómusátói hal­lottam a közelmúltban: Igenis begubódzunk, magnózunk, tévé­zünk, olykor kártyázunk és nagyokat hallgatunk. Mintha nem lenne mondani­valónk a világ és önmagunk dolgairól. Miért? Félünk kiadni magunkat ember­társainknak, felmutatni feketén-fehéren, nézzétek,, ilyenek vagyunk, sem jobbak, sem rosszabbak. Vannak hibáink, és van­nak erényeink. De ezek csak ránk tartoz­nak, senki másra. A hibáinkat felhasznál­hatnák, az erényeinket pedig kihasznál­hatnák — ellenünk. Mert miért is tar­tozna a főnökeimre, a kollégáimra az, hogy nem voltam egy éve színházban, de még moziban se, s könyvet — a szak- irodalmon kívül — legfeljebbb krimit veszek a kezembe. Lehet, hogy rosszul szervezem a munkám, de az is lehet, hogy a munka sok, s ezért. Ha ezt elmonda­nám, , nyomban rámfognák, hogy szak­barbár vagyok — pedig élek-halok a munkámért — vagy ami még rosszabb, azt, hogy megrekedtem, egyoldalúan fej­lődöm, s ha történetesen valamiben nem mellettük adnám le a voksomat, vagy hi­báznék valamiben, nyomban kijátszanak ellenem. Folytathatnám még hosszan a felsoro­lást s az okokat. Van, akit valami régi- keletű sértődöttség tart vissza a közös­ségtől, másokat meg éppen a siker: úgy t érzi, nem tartozik másra, hogy ő átlagon felüli szinten él, átlagon felüli munká­jáért, mert ezzel csak az irigyeit gyara­pítaná. A városi ember — ha ideje en­gedi és lehetősége van rá — növekvő szabad idejében menekül a városból. S egyre inkább ugyanez a helyzet a falvak­ban élők körében: a hétvégeket a vá­rosokban töltik. Egy a fontos: minél tá­volabb az ismerősöktől, a megszokott kör­nyezettől. betonfalak egyre erő­sebben ékelődnek az emberek közé. Csak át­hallani lehet rajtuk, de hallani nem. Pe­dig hallani, érteni lenne jó egymás sza­vát, vágyát, örömét, panaszát. Mert be­szélni nemcsak jó, beszélni a legembe- ribb tulajdonság. Ezt kellene újra meg­tanulnunk, hogy ne csak értsük, hanem meg is érthessük egymást. K. S. Különös B vékony Sok kicsi sokra megy Lantos Tibor, a jászalsó- szentgyörgyi Petőfi Termelő- szövetkezet elnökhelyettese meséli: — Egy agronómus sose elégszik meg a műszaki el­látással. Mindig több és több gépet követel, mert így érzi magát biztonságban afe­lől, hogy a rábízott feladat­nak tényleg idejében eleget tud tenni. Aztán van egy határ, amikor megszólal az energetikus: — Szép, szép a biztonság, de nem mindegy, hogy milyen áron! Ám mondhatok más példát is az ésszerű takarékosságra. Elég csak egy rossz beállítás, és máris dupláját fogyasztja a gép. Előfordul az ilyen? De még hányszor! Elkerülhető? A lehető legegyszerűbben: csupán egy kis figyelemre és lelkiismeretességre van szük­ség! — Ki-ki a maga területén is érzi — állapítja meg Tu- gyi Lajos műszaki főágazat- vezető —, hogy mostmár igazán spórolni kell az apró dolgokon is. mert különben a sok kicsi jelentős veszte­ségeket okozhat. Korábban lazább volt a gyeplő, többet is pocsékoltunk. Aztán egy­re keményebb idők jöttek, és nekünk is át kellett vál­tani, mert különben nem él­nénk meg. S most látjuk csak, hogy így is lehet, sőt korábban is feszesebben kel­lett volna. Ez eddig két vélemény íróasztal-közeiből. Vajon a gépek mellett is ilyennek látják a helyzetet az em­berek? — Körülbelül két éve fog­lalkozunk komolyabban a ta­karékossággal — szedi össze gondolatait Baranyj Kálmán villanyszerelő. — A szocia­lista brigádok felajánlásában az szerepelt, hogy öt száza­lékkal kevesebb energiát használunk fel, mint koráb­ban. Honnan vettük éppen ezt a számot? Kalkuláltunk! Ha fázisjavító kondenzáto­rokat szerelünk, föl a nagy fogyasztó berendezésekre, akkor az száz valahány ezer forintba kerül. A megtakarí­tás viszont csak abból, hogy nem fizetünk büntetést az összeg négyszeresét is kite­heti — tehát megéri... Ha a normál izzókat fénycsőre cseréljük, ami ugyan drá­gább, ám jobban világít, ak­kor egy negyven wattos neon egy 200 wattos lámpát he­lyettesíthet. arról nem is be­szélve, hogy az előbbi há- rom-négyszer annyi ideig is eltart... Szóval így sorba- vettük a fogyasztókat, és ki­jött a végeredmény: az öt százalék. Varga Ferenc szerelő so­káig ül csöndesen, ízleli a kérdést, aztán végül kiböki: — Tényleg azon múlik az egész, hogy mennyire lelki- ismeretesek az emberek. Szerencsére már eljutottunk odáig, hogy a traktoros szól: — Gyerekek, nézzétek már meg ezt a gépet, mert sokat zabái. — No, azért még mindig vannak állandó kuncsaft­jaink, akiknek nem elég a szép szó, csak nem hajlan­dók tudomásul venni, hogy azzal nem jutnak nagyobb teljesítményhez, több kere­sethez. ha tönkreteszik a gé­pet — emeli fel figyelmez­tetően a hangját Bathó Ist­ván műhelyvezető. — Ilyen­kor végső esetben egy-egy fegyelmi is leesik az ille­tőnek. — A kirívó esetek azért lényegesen csökkentek — ad igazat mindkettőjüknek Klein Ferenc karbantartási ágazatvezető. — És végre el­jutottunk odáig, hogy most már nem a hibaelhárításra, hanem a megelőzésre helyez­hetjük a fő hangsúlyt. En­nek én azért örülök annyira, mert ez már minőségi lépés. Igaza van Klein Ferenc­nek. Megtakarítani valamit, vagy olyan helyzetbe kerül­ni, hogy a felesleges kiadás­tól eleve nem kell tartani, valóban lényeges különbség. . B. Á. Űszibarack-export Szatymazról A 12 község határát felöle­lő szatymazj tájkörzet ran­gos gyümölcse, az őszibarack keresett a világpiacon. A Hungarofruct Vállalat köz­vetítésével megkezdték szál­lítását a Német Szövetségi Köztársaságba. Tegnap egy hűtővagonban mintegy 70 mázsát indítottak útnak a Zöldért Vállalat szatymazi telepéről. Az NSZK-beli cég a hosszabb szállítást is jól bí­ró, kifejezetten keményhúsú Ford fajtából kért. Kiköté­sei között első helyen szere­pelt, hogy 75 százalékos érettségű gyümölcsöket szed­jenek, mert a konzervipar­ban dolgozzák fel. Olyan nagyságú őszibarackot vesz át, amely kettévágva, kima­gozva pontosan beleillik a hosszúkás formájú befőttes üvegekbe, azokat tökéletesen kitölti. Szüretelnek Nagyréven i Kedvezett az időjárás a szőlőnek. A nagyrévi Tisza­zug Termelőszövetkezet ti- szakürti kerületében néhány napja megkezdték a Csaba­gyöngye csemege szőlő szü­retelését. A gazdaság Május 1. Szocialista Brigádja — mindannyian lányok, asszo­nyok — naponta 10—15 má­zsa édes, ízletes szőlőt szed­nek le. A termés bőséges, hektáronként 90—100 mázsa szőlő termett. Amint befeje­zik az 5 hektáron termesz­tett Csabagyöngye leszedését, újabb szőlőfajták is beérnek. A 18 hektárnyi Saszla és Olivér-fajta csemegeszőlő — hasonlóan a Csabagyöngyé­hez — szintén jó termést ígér. Okosan és tempósan miért szöuliam« '* II MARTFŰI BRIGIID TBGIIII? A brigádok azért kapták meg a javaslatokat. hogy vállalásaikat egyeztessék a gyári tennivalókkal. Meg is tették, csakhogy ez az „üd­vösséghez” nem elég. Azt mondja a Tisza Cipőgyár egyik vezetője: „Ezek azasz- szonyok, lányok megtanultak már dolgozni.V.” Szavait bizonyítják a vállalat nem­zetközi piacon elért sikerei,' s bizonyítja itt-otit. a szala­gok mellett egy-egy tenyér­nyi izzadságfolt. Léptek? Léptek, erről megannyi ter­melési adat tanúskodik. A brigádok tagjai azonban tud­ják. még előbbre kell jutni, mert a gyár termékei java­részt exportra kerülnek. A verseny szoros a nemzetközi piacon, szorítani kell — nem a cipőknek — a kollektívák­nak. A kis közösségek arról beszélnek, milyen bonyolult és milyen egyszerű ez. Hajrázni vagy lófrálni Nem kell tenni semmi mást. csak ülni, a gép fölé hajolni és dolgozni. Berta Ilona tűzőnő, a 161-es mű­helyből meséli: inkább fizi­kailag fárad el az ember, mint szellemileg. A Varion — ez a szalagtípus — a job­bak közé tartozik, mert nem kötött rajta a munka. Nem függenek egymástól annyira a mellette ülők. Lehet halad­ni, lehet pihenni, hajrázni, ahogy mondják, lófrálni is. Lehet, csakhogy ott a bri­gád. — Méghozzá szinte a sza­lag minden pontján — így Balasi Mihályné brigádveze­tő. Amikor a brigádról kér­dezem, mint a vízfolyás mond­ja — sok helyen elmondhat­ta már — hogy 196'9-ben ala­kult a kollektíva, cipőfelső­részeket készítenek főleg ex­portra. Tizenhármán vannak, ennyi meg ennyi a KISZ- tag, jóban vannak a 162-es Dimitrov brigádjával és ki­rándulni is voltak az idén, azután sorolja, hol. Milyen a munkatempó ? Lehet-e húzni még egyet azon a bi­zonyos srófon? A kérdések­re lassan, gondolkodva vála­szol. — Nem, a létszám nem en­gedi. A normák feszesek, és sok az átállás. Mindegyiknél — modellje válogatja — két- három napig tart a begyakor­lás, amikor már elérik a dolgozók a száz százalékot. Bizony az első napon a szor­galmasabbak s a rutinosab­bak is megizzadnak a norma teljesítéséért. Persze a Va­rionnál jobb, mint a hagyo­mányosnál. Itt nem áll át egyszerre mindenki az új munkára, szépen, tempósan átveszi az egyik modell a másiktól a helyet. Berta Ilona kiegészíti a mondottakat: — Lehet húzni, noha na­gyon szorosak a normák. Ha kevesebben hiányoznak, ha kevesebb az átállásokkal já­ró veszteség, máris több ké­szülhet el. Sötét túlórák Mit tehet mindezekért sze­mély szerint Berta Ilona? — A brigádban mindenki tud három-négy műveletet. Fejet varrni, ringlizni, élez­ni és még sorolhatnám. Meg­tanítjuk egymást rá. Én a Bozsó Annát tűzni. Bozsó Anna másokat bélelni. Per­sze ennek van olyan „hátrá­nya”, ha valahol hiányzik egy kéz, már szólnak is a 161-esre, menjen valaki. Megtudom, a betanulási idő két-három nap. Nem sok. Berta Ilona megmagyarázza: ha nincs „huzalma” valaki­nek a dolgokhoz ennyi idő alatt, akkor ülhet akár két évig is a gép mellett hiába. A brigád hatásá: visszaadják a ■ szalagon a rossz munkát. Hogy milyen szavak kísére­tében? Egyéne válogatja. Fe­kete Lajosné művezető, aki egyébként a kis kollektíva tagja meséli, van, akivel ke­ményebben kell bánni, van akihez egész nap nem kell szólni, mert szorgalmas, mert ügyes, mert csinálja. — Bizony elmondom én — így Feketéné —, Árvái Marikámnak napjában húsz­szor, meg többször, hogy ne menjen a mosdóba annyi­szor, hogy így csinálja, meg úgy csinálja... Van persze olyan, aki korábban jön be műszakkezdés előtt dolgozni. Mielőtt Fekete Lajosné folytatná, álljunk meg né­hány mondatra e témánál. A norma szoros. Három-négy dolgozó munkáját kísérik fi­gyelemmel a normások — így számolják vissza ezred- percnyi pontossággal egy-egy művelet idejét. A munkások, ha nem tudják teljesíteni, kérik a normák módosítását. Először csak szóban a nor­mástól, ha nem megy, beje­gyeznek a panaszfüzetbe. (Megjegyzendő: a brigád tagjai még nem éltek ezzel a lehetőséggel.) S akikor vál­toztatnak a kiszabott műve­leti időn. vagy ha úgy talál­ják, marad minden a régi­ben. Előfordul: a dolgozó bejön korábban fél órával, s elmegy később egy-két órá­val. Ezt hívják fekete túl­órázásnak — ugyanis az ilyen időért nem fizet a gyár műszakpótlékot. Viszont mindketten jól járnak. A dolgozó, mert megvan a százalék, s így magasabb a fizetés, a gyár, mert megva­lósul a terv. A kép csalóka, hiszen a normaosztályon jegyzik a 130—160 százalé­kot. Ha húznak egyet a nor­mán, ennek eredménye me­gint a fekete túlóra. Bor­zasztó — sóhajthatnánk szemérmesen — s radikális beszüntetésért kiálthatnánk. Ha ez megoldásnak számíta-, na. Fekete Lajosné arról be­szél. mit tehet a kollektíva, hogy kevesebb zökkenővel menjen a munka: — Megbeszéljük a modell szalagra kerülése előtt a bri­gáddal, hogyan lehetne köny- nyíteni a dolgokon. Keres­sük a fogásokat, tudjuk, ki mire képes. Azután előre ki­válogatjuk a hozzánk érkező alkatrészeket, s amelyik gyengébb, lazább, azt nem dolgozzuk be. Minek befek­tetni munkát, amikor rossz lesz a minőség. A Dimitrov Szocialista Bri­gádról már szó esett. Balasi Mihálynétól megtudhatunk még valami fontosat a kap­csolatról : — A Dimitrov tagjai az aljaikörön dolgoznak, ott, ahoil a felsőrész és a talp egybekerül, ők találkoznak először a munkánkkal, s ha rossz a minőség, nem rohan­nak a művezetőkhöz, hanem felszólnak, hogy gyerekek, hiányzik a ringli. vagy nem a jelölési ponton halad a díszvarrás. Nincs veszekedés meg árul- kodás. Egy cél van: a jobb minőség. És itt most követ­kezhetnének a százalékok a túlteljesített minőségről. a túlteljesített termelési terv­ről, a megtakarított kellék- és segédanyagokról, arról, hogy ki kicsodát tanított meg egy-egy műveletre. Beszél­hetnénk arról, hogy egy­szerre mennek a műhelyek szabadságra, így mivel Bala- siné férje ugyancsak a gyár­ban dolgozik, évtizede már. hogy nem tudják eltölteni együtt pihenőnapjaikat, szén számmal akadnak hozzájuk hasonlók — családjuk nincs egyedül. Félig kész felsőrészek Tehát mindezek felsorolá­sa következhetne, csakhogy amikor a műhelycsarnok alagsorában meghúzódó fé­lig kész felsőrészek tömege mellett elhaladunk, akkor úgy tűnik, mintha mindezek a törekvések hiábavalók len­nének. A brigád tagjai tud­ják, miért vesztegelnek ezek a ' „félig-gyártmányok”, egyikhez ez ninfcs, másikhoz az nincs. Majd ha lesz kel­lék, újra felkerülnek a sza­lagokra. Addig is alkalmaz­kodik a brigád, ahogyan tud. Igaz, nem puszta sóhaj, ha lépnek ők. lépjen más is — anyagbeszerző. alkatrész- gyártó, s így tovább, hogy végül a külföldi vevő is lép­hessen a Martfűn gyártott cipőben. Cselekvésük, el­képzeléseik csak így kaphat­nak értelmet. Persze nem csupán a gva- kori átállás hátráltatója munkájuknak. Kevés a ter­melékeny kéttűs gép, más „masinákhoz” alkatrész nincs. Mit lehet tenni? Er­ről beszélnek a karbantartók. (Folytatjuk) Hajnal József A karcagi tésztaüzemben készített eperlevélből, metéltből, csigából és még négyféle száraztésztából az idén eddig 14 ezer kilót értékesített az áfész' a városban és a kör­nyéken.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom