Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-13 / 162. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 12. Sérültek összegyűjtése romos területen A lakosság teendői járványos állatmegbetegedések A polgári védelem a nemzetközi hadijogban A genfi egyezmény kiegészítő Jegyzőkönyvéből 1977. december 13-án — csaknem 20 éves erőfeszítés után 46 állam — köztük ha­zánk és a Szovjetunió — meghatalmazottja aláírta Svájcban a háború áldozatai­nak védelméről szóló 1949. évi négy genfi egyezmény ki­egészítésére készült jegyző­könyvet. A jegyzőkönyvnek az emlí­tett genfi egyezmények téte­les jogi rendelkezéseit — az elmúlt évtizedekben a hadá­szat terén végbement fejlő­désre figyelemmel — a kor­szerű követelményeknek megfelelő rendelkezésekkel egészítik ki. Ennek megfele­lően már a bevezetőben ki kell emelni és hangsúlyozni, hogy a jegyzőkönyvek révén nem is a ius in bello (hadi­jog) új szabályozásáról van szó, hanem azoknak a nor­máknak a megerősítéséről és továbbfejlesztéséről, az egyez­ményekben foglalt rendelke­zések tartalmának kifejtésé­ről. amelyek a háború által fenyegetett humánum — az ember és az általa hordozott morális értékek — fokozott megóvását szolgálják. A jegyzőkönyvek célja és rendeltetése ennek megfele­lően az, hogy megerősítsék —- vagyis megismételjék új­ból — korábban, más körül­mények között elfogadott és ma már nem minden vonat­kozásban kielégítő módon szövegezett, alapvető, humá­nus tartalmú alapelveket, és ugyanakkor továbbfejlesszék azokat új, speciális szabályok alkotásával olyan fegyverek és helyzetek alapulvételével, amelyek a múltban, az egyez­mények megalkotásakor, il­letőleg elfogadásakor még is­meretlenek voltak. Mindez másképpen azt jelenti, hogy a jegyzőkönyvben foglalt je­lenlegi szabályozás lényege nem az 1949. évi négy genfi egyezmény revíziója, amely­nek még a gondolatát is fe­leslegesnek, sőt veszélyesnek minősítette a jegyzőkönyvek­kel foglalkozó diplomáciai konferencia, hanem azok ki­egészítése. Röviden szólva, az 1949. évi egyezményekhez kapcsolódó olyan kiegészítő, illetőleg értelmező dokumen­tumok megalkotása, amelyek az eddigieknél hatékonyabbá képesek tenni a jövőben a fegyveres konfliktusok áldo­zatainak védelmét. A jegyzőkönyvek általános jelentőségük mellett különle­ges jelentőségűek a polgári védelem szempontjából, mert általuk a polgári védelem lé­nyegében először jelentkezik intézményként a nemzetközi jog szabályozásában, illető­leg a nemzetközi hadijogban. Az ■ egyezményekben foglalt és a polgári védelemre vo­natkoztatott általános ren­delkezések helyett a jegyző­könyvek a nemzetközi jogal­kotásban eKpressis verbis először szólnak a polgári vé­delemről, ennek keretében rendelkeznek a polgári véde­lem alapvető feladatairól, és ami ennél is jelentősebb, rendelkeznek a polgári véde­lem állományának és eszkö­zeinek fegyveres összeütkö­zések időszakában való nem­zetközi jogi védelméről. A továbbiakban tekintsük át — röviden — az 1949. évi genfi egyezményeket kiegészítő jegyzőkönyvek előkészítésé­nek, illetőleg kidolgozásának történetét és alapvetőbb pol­gári védelmi rendelkezéseit, továbbá a jegyzőkönyvekkel kapcsolatosan várható továb­bi jogi vonatkozású fejlemé­nyeket. Az 1949. évi genfi egyez­mények megalkotása óta el­telt csaknem 30 év alatt a rakéta-atomfegyverekkel fe­Az ország állatállománya rendkívül nagy és nehezen pótolható érték, élelmiszer­ellátásunknak, állati erede­tű termékkivitelünknek fon­tos bázisa. A mezőgazdasági nagyüzemekben levő több mint 100 milliárd forint ér­tékű állatállomány egészsé­gének megóvásához, gazda­ságos és biztonságos terme­léséhez komoly népgazdasági érdekek fűződnek. Ugyan­csak fontos feladat a kis­termelői gazdaságok állat- állományának egészségvédel­me, hisz a „kisüzem” és a „nagyüzem” nagyon sokféle úton-módon érintkezik egy­mással, és ezt különösen a járványos állatbetegségek megelőzése szempontjából nem szabad figyelmen kívül hagyni. A járványos állatbetegsé­gek megelőzésére tett intéz­kedések eredményességét jelzi az a rendkívül örven­detes tény, hogy hazánk ál­latállománya a járványos be­tegségektől 1973 óta mentes, annak ellenére, hogy az 1972—73. évi kontinentális állatjárványok megszűnését követően lényegében nem alakult ki járványmentes időszak Európában. Nyugta­lanító jelenség, hogy Nyu- gat-Európában újból fellé­pett az afrikai sertéspestis, amely a fertőzött állomá­nyokban csaknem 100 száza­lékos elhullást okoz. A ba­romfipestis 1976-ben kez­dődő járványként jelent meg Európában és hazánk, vala­mint a skandináv országok kivételével szinte valameny- nyi európai országot érin­tett. A felgyorsult közlekedés, az egyre fokozottabb mérvű nemzetközi áruforgalom, a növekvő turizmus, a nagy­üzemi és háztáji állomány esetén közötti kapcsolat mind olyan tényező, amely magában rejti a fertőző ' állatbetegsé­gek behurcolásának és el­terjedésének veszélyét. Egy- egy járvány nemcsak az érintett nagyüzemnek vagy kistermelőnek, hanem a nép­gazdaságnak is súlyos vesz­teséget akozhat. A járvá­nyos állatbetegségek meg­előzése és leküzdése vala­mennyiünknek érdeke, ezért össztársadalmi ügy. Fontos ezt hangsúlyozni — a gazda­sági kártételen túlmenően — azért is, mert a fertőző be­tegségek egynémelyike az állatokról emberekre átter­jedve a közegészségügyet is veszélyezteti. Kormányzatunk jelentős mértékben támogatja a vé­dekezést, állategészségügyi szerveink pedig mind.enlt megtesznek annak érdeké­ben, hogy a több év óta fennálló járványmentességet megőrizhessük. Az elért eredmények megszilárdítása, a betegségek megelőzése, je­lentkezésük esetén azok rö­vid időn belüli leküzdése azonban a lakosság legszéle­sebb rétegeinek közreműkö­dését, szinte valamennyi ál­lampolgár segítő és megér­tő tevékenységét is igényli. A betegségek általános megelőzése érdekében az ál­lattartók kötelesek biztosíta­ni az állatok megfelelő tar­tását, takarmányozását és gondozását. Az állattartók feladata még az állatok tar­tási helyét rendben és tisz­tán tartani, az állatok meg­betegedése esetén pedig ál­latorvosi segítség igénybevé­teléről idejében gondoskod­ni. A járványos betegségektől való mentesség megőrzése szükségessé teszi az újonnan vásárolt állatok karanténozá­sát és az elkülönítés itarta- mára a külön gondozást. Az állatokat 30 napig (baromfit 15 napig) úgy el kell külö­níteni. hogy azok azonos fa­jú állattal, illetőleg kérőd­ző állat és sertés egymással ne érintkezhessen. A bejelentési kötelezett­ség teljesítése a fertőző be­tegségek leküzdése és a to­vaterjedés megelőzése érde­kében szükséges mielőbbi intézkedések megtételének egyik döntő előfeltétele. Ez a kötelezettség részben az állattartókra, részben bizo­nyos foglalkozású személyek­re, részben mindenkire néz­ve fennáll. Természetesen a fertőző betegségek elleni védekezés­ben nemcsak az állattartók­nak vannak feladatai, ha­nem azoknak az állampol­gároknak is, akik nem fog­lalkoznak állattartással! Mindenkinek kötelessége pl. a veszett vagy veszettségre gyanús kóbor eb, macska és vadon élő állat (pl. róka, borz) észlelését bejelenteni. Egyébként a polgári véde­lem- sokat segíthet a fertőző állatbetegségek elleni küzde­lemben. A polgári védelmi felkészülés ugyanis nemcsak a támadófegyverek hatásai ellen, hanem az egyéb ka­tasztrófák, rendkívüli ese­mények következményeinek elhárítására is irányul. Ilyen katasztrófa-helyzetnek minő­sül egy-egy nagyobb gazda­sági kárt előidéző állatjár­vány vagy az állatról ember­re átterjedő különösen veszé­lyes megbetegedés. Dr. Kiss József MÉM főéllatorvos Takarmányvédelem megszervezése ra­dioaktív szennyező­dés ellen nyegető háborús elgondolá­sok miatt — közvetve vagy közvetlenül — számos törek­vés irányul a nemzetközi há­borús jog megteremtésére. Nincs kétség afelől, hogy a háború a népek jogai és er­kölcsi elképzelései ellen szól, továbbá hogy az erkölcsi, po­litikai és katonai erőcsopor­tosulásoknak a fegyveres döntést kereső stratégiából való kikapcsolódásáért a vi­lág minden részén egyre erősödő harc folyik. E harc keretében — amelynek lé­nyegében egyre inkább álta­lános mozgalom jellegét ölti — már megalakulása óta egy­re nagyobb jelentőségű és tiszteletreméltó az a szerep, amelyet a vöröskereszt-moz­galom, illetőleg vezető szer­ve. a Vöröskereszt Nemzet­közi Bizottsága tölt be. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tevékenységének tulajdonítható ugyanis annak a tervezetnek az elkészítése, amely tudósok és jogi szak­értők bevonásával fegyveres konfliktus idejére a humani­tárius elvek érvényesítésé­nek alapvető szabályait rög­zítette le. Ezt a tervezetet a Vöröskereszt Nemzetközi Bi­zottsága XIX. közgyűlésén, 1957-ben Űj-Delhiben, 82 or­szág képviselői részvételével elfogadta, és a kormányok­nak is elfogadásra ajánlotta. Kötelezően kijelentett egyet­értés hiányában azonban ez a szervezet — bár az érvény­ben lévő nemzetközi jogi el­veknek megfelelt — nem vált egyezménnyé. Ezt követően a Vöröske­reszt XX. nemzetközi konfe­renciája Bécsben — 1965-ben — meghirdette a polgári la­kosság megkülönböztetés nél­küli hadviselés elleni vé­delmének alapelveit, és „nyo­matékosan kérte a Vöröske­reszt Nemzetközi Bizottsá­gát, hogy folytassa erőfeszíté­seit a nemzetközi humanitá­rius jog fejlesztése érdeké­ben”. A felkérés alapján a Vö­röskereszt Nemzetközi Bi­zottsága 1967. május 19- én a háború áldozatainak védelmére kötött genfi egyez­mények valamennyi részes államának memorandumot küldött. Ebben javasolta, hogy a Bécsben elfogadott alapelveket hivatalosan erő­sítsék meg, egyben felvetette, hogy a hadijog egyes részei megújításának kérdését — magasabb szinten — tűzzék napirendre. Az ismertetett előzmények­re figyelemmel 1968. máju­sában az ENSZ-nek az em­beri jogokról Teheránban tartott konferenciája felkér­te az ENSZ főtitkárát, vegye fel a kapcsolatot a Vöröske­reszt Nemzetközi Bizottságá­val a kérdés átfogó tanulmá­nyozása céljából. Ugyanezen év szeptemberé­ben a Vöröskereszt Nemzet­közi Bizottsága tájékoztatta a Nemzetközi Vöröskereszt (Vörös Félhold, Vörös Orosz­lán) Társaságok Genfben je­lenlévő képviselőit, hogy új erőfeszítéseket kezdeményez a fegyveres összetűzések so­rán alkalmazandó humanitá­rius jog megerősítésére és kifejlesztésére. Kimutatta egyben, hogy az 1949-ben el­fogadott egyezmények már hiányosak az ellenségeskedé­sek hatásai korlátozásának irányítására, illetőleg befo­lyásolására és a haditechni­ka fejlődése következtében a támadófegyverekben rejlő veszélyeztetés és a polgári lakosság védelmeit szolgáló szabályok között feltűnő az aránytalanság. 1969. szeptemberében a Vöröskereszt XXI. Nemzet­közi Konferenciája Isztam­bulban egyhangúlag határo­zatot fogadott el arról, hogy felkéri a Vöröskereszt Nem­zetközi Bizottságát, folytassa erőfeszítéseit annak érdeké­ben, hogy a lehető leghama­rabb konkrét szabályok fog­lalják össze a hatályos nem­zetközi humanitárius jogot, és kormányszakértők vitas­sák meg az így elkészült ter­vezetet. A szóban forgó határozat alapján a Vöröskereszt Nem­zetközi Bizottsága 1971. má­jusában kormányszakértői konferenciát hívott össze 40 ország szakértőinek meghí­vásával a téma megvitatá­sára. Időközben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága köz­vetlen kapcsolatba lépett az ENSZ-szel is, amelynek fő­titkára több alkalommal na­gyon részletes és hasznos ja­vaslatokat tartalmazó jelen­téseket terjesztett elő. Az ismertetett tevékenység eredményeként jutott a Nem­zetközi Vöröskereszt Bizott­ság abba a helyzetbe, hogy 1973-ban végül is elkészült a genfi egyezmények két ki­egészítő jegyzőkönyvének ter­vezete, amelyet azután eljut­tatott az érintett államok illetékes szerveihez. Közben több kisebb jelen­tőségű szakértői ülés foglal­kozott a tervezettel kapcso­latos egyes részletkérdések kidolgozásával. Megtárgyalta -a kiegészítő jegyzőkönyvtervezeteket a Vöröskereszt XXII. Nemzet­közi Konferenciája is, amelyet 1973. novemberében Tehe­ránban tartottak meg 78 or­szág kormánya és 98 nem­zeti Vöröskereszt-szervezet képviselőinek és az ENSZ megfigyelőinek részvételével. A konferencia a jegyző- könyvtervezeteket néhány kritikai megjegyzés és segítő javaslat érvényesítésével po­zitívan értékelte, és úgy ha­tározott, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a terveze­tek diplomáciai konferencia eredményeként nemzetközi jogi okmánnyá váljanak. Az ismertetett előzmények alapján került sor a nemzet­közi jogalkotási folyamat utolsó szakaszára, a svájci kormány által 1974-ben ösz- szehívott és lényegében 1977. év végéig tartó diplomáciai konferenciára, amely — amint már említettük — elfogadta az 1949. évi genfi egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét. Epületmentesítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom