Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-13 / 162. szám
1979. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szolnoki lányok _________ a tilaji málnásban Németh Ildikó és Nagy Ilona a szolnoki közgazdaságiból került Zalába málnát szedni A termőre fordult 10 hektáros tilaji málnásban szinte elvesz a 70 Szolnok megyei diáklány. Csak néha villan fel fehér sapkájuk a magasra nőtt málnasorok közt. Balogh Rudolf — frissen végzett agrármérnök — ezt a nyarát még a KISZ- munkára szenteli, s műszaki vezetőként irányítja a lánycsapatot. Táborrekord született — Tegnap a mi lányaink táborrekordot döntöttek. Fejenként 24,4 kiló málnát szedtek. — A ládákba. És a gyomrukba? — Azt hiszem, már az első nap megunták. Most már csak megszokásból kapnak be egy-egy szemet. — Miért Szolnok megyeieket hoztak Zalába? — A zalaiakat pedig az Alföldre? Azt hiszem, hogy a KISZ-nek van olyan szándéka is ezzel a táboroztatással, hogy ismerjék meg hazánk más tájait is a fiatalok. Az itt dolgozók többsége még a Dunántúlon sem volt, nemhogy a Balatonnál. Ballagunk a sorok közt. Az első szüretelő lányt begipszelt alkarral találjuk. ■'* — Ó, semmi! Már füröd- tem is vele. Kézilabda-mérkőzésen tört el. Kérdezték, hogy milyen táborba megyek. Mondtam, málnát szedni. s így elengedtek — mondja a kunszentmártoni gimnázium immár negyedikes tanulója, Kardos Ildikó. Közben Balogh Rudolf elmondja, hogy a lányok a negyed ötös ébresztőt nagyon nem szeretik. — Igaz, ma az ébresztő is elaludt, csak fél ötkor szólalt meg a hangszóró a „lány- kolivá” alakult Romját kollégiumban. — Alhatott volna tovább is... — jegyzi meg nagyot ásítva Kardos Ildikó. Közeledik a munkaidő vége, többen már befejezik a munkát. Élményeikről faggatom őket. — Az van! Ügy kezdődött, hogy Pesten a ránk váró különvonat helyett a tapolcaira szálltunk fel. Szerencsére még idejében rájöttünk a tévedésre — így Rákóczi Éva. — A koszt? — Először kevés volt... — Most már elég? — Igen, mert hozzászoktunk. Balogh Rudolf rábólint. A lányok tán ha 5—6 órát alszanak, mert hiába van fél tízkor takarodó, fél egykor még viháncolnak, aztán a hajnali ébredés... Szóval hosszú a nap, meg a jó levegőn meg is éheznek. Németh Ildikó meséli — szolnoki közgazdaságis —, hogy az egyik lány boldogan bontotta ki a kapott csomagját, finom hazaira számított, de a klumpáját küldték el utána... A hűvös időt a kehida- kustányi tsz vezetői figyelembe vették, s forró citromos teával lepték meg a lányokat. Jól jött a tízórai mellé, köszönték is nagyon. — Mi a legjobb a táborban? Kórusban: — A szabad idő! — És a legrosszabb? Ismét karban: — Az ébresztő ! Jobb a félérett Lecsípek egy szem málnát, Nagy Ildikó jóindulatúan figyelmeztet: — A zöldet egye, az jobb. A pirosnak nincs olyan jó íze. Igaza van. Pintér Tamás, a hűtőház megbízottja megmagyarázza, hogy a sok esőtől az érett szemek léanyaga feldúsult, míg a kevésbé érettek néhány nap múlva valóban ízesebbek lesznek. Dudus — Dudás Klára — megjárta tréfáiért. Többek közt azért, mert gondos, aprólékos öltésekkel összevarrta társai hálóingének valamennyi nyílását. Este a párnájában pohár víz, a takaró alatt a partvis várta hálótársul. — De kaptatok is vele! Az egész szoba körben szaladgált. Tüdőgyulladást is kaphattam volna a vizes ágyban! Aztán egy másik társuk lesz a célpont: — Fél délután sírt a fiúja levelén! — állítják róla. — Persze... mikor azt írta. hogy olyan sokáig nem látjuk egymást... Szedelőzködünk. A ládákat katonás sorba rakják a sorok végén. Az eredmény kicsit gyengébb az előző napinál, de már szedett sorokat jártak. Egy-egy táborozó naponta 120 forintjába kerül a KISZ-nek. Lefordítva: legalább 14 kiló málnát kell szedni az önköltség fedezésére. A szolnoki lányoknál ez bőven megvan. Általában csak elismerő szóval illetik szorgalmukat. A szabad idejükben sem unatkoznak. Skanzen, tv-to- rony, városnézés, s egyéb szórakozás mellett a jövő héten Keszthelyre mennek egynapos kirándulásra. Most. vasárnap dolgoztak. Az érett málna így kívánta. Mészáros Ferenc Magyar művek világnyelveken A jó fodrász is holtig tanul Hatvanhét esztendőm és ötvenkét éves szakmai tapasztalásom mondatja el velem az igazságot, hogy nemcsak a jó pap, de a fodrász is holtig tanul. Én 1928- ban kezdtem el tanulni a szakmát, akkor álltam be inasnak Jászárokszálláson Cselkó Ödön fodrászmesterhez. Az inasévek után másfél esztendeig .nála dolgoztam, aztán Csepelen, Pesten, meg Budán, mindenhová úgy mentem, hogy én már mindent tudok, aztán kiderült, hogy a fodrásznak mindig a divat parancsol, arryi pedig folyvást változik: a tegnap még új — holnap már régimódi. Mindig örültem a divatváltozásnak. Nem sajnáltam az „átállásra” szánt időt, mert például amikor a vas- ondola helyébe jött a vízhullám, vagy a lenyalt férfi frizurát a ,‘kafehaj váltotta fel, az olyan felfrissülést hozott az életembe, mintha újból kezdeném a szakmát, és ismét ezt a mesterséget választhatom. "Amivel nem tudtam kibékülni, a kiszolgáltatottság volt, fiatal koromban az 'keserítette meg a fodrászsegéd életét. Bárhová is szegődtem, elismerték, hogy Sándor István belevaló segéd, érti a szakmáját, bánni tud a fejekkel, de amikor a mester érdeke úgy kívánta, felmondhatott minden indok nélkül. Lopta az éveinket a katonáskodás is, engem például hat esztendőn keresztül, évente berángattak, minden bevonulás egy-egy leégésnek számított, a leszerelés után pedig a munkanélküliség nyomorított. Ezek a viszontagságok tetették meg velem a nagy kerülőt szülőfalumból a fővárosba, onnan pedig vissza Jászárokszállásra. Itthon se voll, könnyebb. Eleinte egy vándorfodrász barátommal jártunk át Jász- jákóhalmára, ahol gazdag asztalosok, meg cipészek éltek, a feleségek megengedhették maguknak minden vasárnapra az ondolálást. Ott váltottam ki az ipart, megnősültem, néhány év után áttelepültem feleségem szülőfalujába, Alattyánba. Itt dolgozom negyvenöt óta, 1963-ban mentem nyugdíjba, ekkor cseréltem fel az iparigazolványt a működési engedéllyel, azóta csak férfi fejeket „ápolok”. A tanulást nem hagytam abba, mert a most divatos hosszú haj megint csak más tudást követel. I. A. Évente másféilszáz magyar irodalmi alkotást, történelmipolitikai kötetet valamint képzőművészeti tanulmányt és albumot jelentet meg a Corvina Kiadó világnyelveken. Az idegenforgalmi szezon beköszöntővel megsokasodott az üzletekben a Corvina idegennyelvű műhelyeiből kikerülő kötetek száma. Irodalmi - évfordulókhoz kapcsolódva adták közre bibliofil formában német nyelven Móricz Zsigmond klasz- szikussá vált novelláját, a Hét krajcárt. Würtz Adám nyolc művészi illusztrációjával. Klaniczay Tibor szerkesztette a Magyar irodalomtörténetét, amely a XI. századi kezdetektől napjainkig tárgyalja — francia nyelven — a magyar irodalom történetét, sokoldalúan elemezve az egyes irányzatok, stílusok jellegzetességeit, utalva a közép-európai és világirodalmi párhuzamokra is. A mai magyar drámáról is átfogó képet kaphat á francia olvasó abból a válogatásból, amelyben Gyurkó László, Hubay Miklós, Illés Endre, Illyés Gyula, Karinthy Ferenc, Németh László, Örkény István, Páskándi Géza, Sarkadi Imre. Szakonyi Károly egy-egy művét közli. A befogadókért... ételezzük fel, hogy valaki — egy zseniális művész — egy lakatlan, vagyis pontosabban csak általá lakott szigeten megírja — mondjuk, kétezer oldalon — a világ legjobb vagy legalábbis feltételezetten legjobb regényét. Aztán, ilyen-olyan okoknál fogva — talán mert sértett az a művész, és nem akarja a világot megajándékozni, vagy talán csak egyszerűen fázik — elégeti az egészet. Régi példa, régi kérdés: létrejött-e új művészi minőség? Nyilvánvalóan nem! Még akikor sem, ha a példa nem volna abszurd — mert az —, hiszen valaminek a minősége csak valamihez viszonyítva határozható meg. A művészi minőség pedig csak az emberiség által felhalmozott kulturális ismeret- anyagot hordozó közegben — vagyis a társadalomban. Tehát még logikailag sem „„remekmű” az elégetett, mert a műalkotás felfogója — szinte része — minősítője: a befogadó, jelen esetben az olvasó, nincs jelen. Ha nem olvasta senki az alkotón kívül, akkor például nincs minősítő sem, nincs, aki a mű értékét a maga viszonyító képességével meg tud<ná határozni. De ami a minősítésnél is fontosabb, ha nincs, aki a mű keltette érzés- és gondolat- világot be tudja fogadni, akkor az a mű nem műalkotás. Mert a műnek az az értelme, hogy éljen az őt befogadókban. Ezért sajátos eszközeivel ábrázolja az embert és világát — persze, a legszélesebb és legsokoldalúbb értelemben — és ennek az ábrázolásnak segítségével megérteti és formálja azt. Minden művészi alkotás a maga eszközeivel teszi ezt. Nagyon egyszerűsítve, általában két jelentkezési formában. Van olyan, amely re- velálóan felfedez valami újat (bármilyen kicsi is legyen ez az új), és hozzáteszi ezt a már eddig létrejött művészi információhalmazhoz, és van olyan, amely nem fedez fel semmi újat, alkotáson belül is csak interpretál, még akkor is, ha igyekszik új meg új formán összerakni a már eladdig ismertet, a mások által felfedezettet. Nyilván az első az értékesebb! Sőt — mondják sokan — csak az az igazi művészet, az az igazi alkotás, és csak annak létrehozója az igazi művész. Ha csak a létrehozott művet nézzük — talán így van. De valamit, ami ilyen különösen bonyolult összetevők eredménye, önmagában szemlélni képtelenség. S ha mégis ezt teszem, akkor olyan lakatlan szigeti műremekszemlélethez jutok. Sokkal bonyolultabb ez a kérdés, hogy az összetevők közül csák egyet említsünk, például a befogadó oldaláról nézve. Mert lehet, hogy a szakműveltséggel rendelkezők egy szűk csoportja számára valami már jól ismert és csak interpretáló értékű: mert tényleg csak már ismertet mond el a mű. — S mégis ez a mű az emberek igen nagy csoportja számára lehet reveláló. felfedező. Ügy hangzik mindez — biztos, így első olvasásra—, mint a másod-harmadrendű alkotások epologetiikája. Természetesen, a nagy művészek mindig felfedjezők és mindig ez a legfontosabb, mert nélküle az interpretá- loknak sem lesz később mit összerakni és később ők — akiket legszívesebben közvetítőknek neveznék — a nélkülözhetetlenek, nem tudnának miit közvetíteni. De ebben, a mi kicsit alkotócentrikus világunkban fontos újra kimondani, ez az egész azért érte van: a műélvező emberért, a befogadóért. ö az, aki az összefüggésekben legalább annyira nélkülözhetetlen, mint a művész. Ha ő nincs, vagy ha ő nem fogad be, semmit sem ér az alkotás. Annyit csak, mint a lakatlan szigeten elégetett mű. A művészetek életben maradásához, egészséges továbbfejlődéséhez mindig nélkülözhetetlen a befogadók egyre növekvő tábora. Manapság egy ország, közösség szellemi élete éppen a társadalmi munka- megosztás gyorsuló tovább- osztódása miatt egyre bonyolultabb lesz. z a bonyolultság szükségszerűen a művészt is befolyásolja. De minden bonyolultságon át éreznie kell — mert ez a társadalmi érdek mellett közvetlen létérdeke is —, hol tant a befogadó, mit képes és mit nem képes felfogni? Ha ezt érzi, akkor képes igazán őt értő, és őt egyre magasabb szinten befogadni képes művészi közönséget nevelni, a ma művészetének igazi tömegbázist teremteni. Saját művészetéért kell tehát a művésznek is népművelőnek lennie. Ez a munka nemcsak a hivatásos népművelőé — pontosabban új rétegek nevelése, a művészetek befogadására, megszerettetésére csak akkor folytatható nagyobb hatékonysággal, ha minden művész hivatásos népművelőnek tekinti magát. Sz. M. Nyílt Szín Nyolc fiatal színész elhatározta, hogy csinál egy színházat: „Nyílt Szín"-t. Devecseri Gábor Plautus-fordítását — amelynek befejezése az elmúlt másfélezer évben elveszett valahol — dr. Bállá László kerekíti nekik egészre: Jankovich Marcell jelmezeket tervez; és mindehhez még kéthónapi szakadatlan próba kell, hogy falusi piactereken megkezdődjön a mulattató komédia: A bögre. Az elmúlt napokban megyénk nyolc helységében mutatták be a zsugori Euklio — az ókori Harpagon — tragikomikus történetét. Mi a keddi, utolsó, Cibakházán tartott előadást örökítettük meg. A világot jelentő deszkák ezúttal két, összetolt pótkocsiból álltak össze; aratás idején ez is nagy szól Még egy utolsó igazítás Phaed- ria szűzies arcán ... ... és Lar házi isten elkezdi komédiáját Euklio és Megadórus családjával Faroska és Bögyöske, a kéf fuvoláslány némi harsányságot sem nélkülöz... A közönség önfeledten élvezi a játékot (Kőhidi Imre képriportja)
