Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 31. Nincs haszontalan gyermek OLYAN KORBA ÉRTÜNK, amikor elementáris erővel nyomul előre szügségsze- rűen az ember, a maga alkotó személyiségével. A pécsi országos gyógypedagógiai konferencián hangzott el Aczél György előadásában: möst kezdjük megtanulni, hogyan kell gazdálkodni a javakkal, az energiával,' a vízzel, a tiszta levegővel, de nem halogathatjuk tovább annak elsajátítását, hogyan gazdálkodjunk az ember alkotó energiájával, hogyan neveljünk olyan generációt, amelynek természetes lételeme a közösségi cselekvés, amelynek anyanyelve az alkotás. Nemcsak általában hiszünk az emberben, mint az élővilág legcsodálatosabb jelenlevőjében, hanem hiszünk Kovács Andrásban és Szabó Jánosban is. Távol áll tőlünk az antropológiai pesszimizmus, a de- termináltság tétele, mert bár nyilvánvaló az örökletes tényezők szerepe, mégsem lehet kizárólagos. Végül is a társadalmi környezet kínálta lehetőségek és ösztönzések döntik el, mi lesz az emberből. És embernek s pedagógusnak egyaránt rossz az, aki azt hiszi, hogy a gyermek sorsa a bölcsőben dől el. Talán túl kényelmesek és felelőtlenek vagyunk? Könnyen sütjük rá a bélyeget a gyerekre, hogy „nehezen” nevelhető, pedig mindössze a szürke átlagtól különbözik. Csak kilóg a sorból. Könnyen minősítenek a „normális” általános iskolákban egyszerűen csak kedvezőtlen környezetből érkező s így természetesen elmaradott apróságot, beszédhibás lányt vagy fiút, renitens- kedő fenegyereket „gyógypedagógiai esetnek”, s küldik őt valóban a gyógypedagógiai helyekre. Holott éppen végre a normális állapotokra lenne szüksége a szellemi és testi gyarapodáshoz. Az ingerszegény, a társadalmilag szerencsétlenebb környezetben született kicsinyek valóban speciális pedagógiai gondoskodást kívánnak. de nem gyógypedagógiai különbségtételt. Inkább azt kellene elérni, hogy minél több tanár és tanító sajátítson el gyógypedagógiai szemléletet és képzettséget, hogy ott nevelhessenek, ahol az adottságok a legjobbak. De legalább tanulják megkülönböztetni a valóban sérült gyermekeket a határesetektől, akik egyszerűen csak nagyobb figyelmet, melegebb és közvetlenebb törődést kívánnak. Végül is nemcsak tudni, hanem érteni, érezni is kell, hogy másként érkeznek az élet első állomáshelyeire a városok perifériáin, a tanyákon növekvő gyermekek, másként az állami gondozottak, a gyámügyi felügyelet alatt állók, pedig ugyanolyan arányban van közöttük különös tehetség, mint a jól élő városi csemeték között, ugyanúgy hordanak magukban jó adottságokat, mint mások. Elszomorító, hogy a normálisan, de lassan képezhető gyermekek húsz százaléka nem fejezi be általános iskolai tanulmányait. Ez évente harmincezer ifjú! Elszomorító ez az adat, amikor egész társadalmi berendezkedésünk legbensőbb lényege az emberekről való sokoldalú gondoskodás a személyiség gazdagodásának pártolása. Az ügy valahol csorbát szenved. Vétkes ebben még az előítélet, amely indokolatlan különbséget tesz gyermek és gyermek között, vétkes az a konzervativizmus, amely eleve megbélyegez és beskatulyáz éppen csak cseperedő életeket. Hibás az iskola, amelyiket nem jellemez ugyan többé ilyen előítélet, ilyen konzervativizmus, de amelyik sokszor gondolkodás és felelősség nélkül választja a könnyebb utat.: nem kínlódunk senkivel, mi elit iskola vagyunk és maradunk, aki nehéz eset, menjen a kisegítő iskolába. Ugyancsak a már említett gyógypedagógiai konferencián hangzott el: túl sok még á tanügyi bürokrácia, mintha újra erősödne a tantárgyi sovinizmus, amely csak a tantárgy keretein belül nézi a gyermeket, pedig mi egész személyiséget, teljes embert akarunk nevelni. S az iskolának abban is meghatározó szerepe van, lehet, hogy a hátrányos környezetből, terhelten érkezők hogyan és hová mennek a társadalomban. Nem utolsósorban úgy, hogy az iskola adhatja a legtöbb sikerélményt, amelyre egyformán szüksége van minden gyereknek. VANNAK HASZONTALAN gyermekek? Goethe azt mondta: „A legcsekélyebb ember is teljes lehet, teljes annyiban, amenv- nyiben eljut saját lehetőségeinek csúcsára”. Soltész István HA ÉPÍT AZ EMBER Nem lehet szögről leakasztani a mestert Alapos felkészülés kevesebb ránc a homlokon Napjainkban a (kertes) házépítés és a növekvő gyógyszer, fogyasztás egyféle összefüggést takar, legalábbis ez a véleménye az 52 éves tiszafüred-kócsi Bállá Ferencnek. A dolog úgy kezdődött, hogy 1977 őszén egy „gyen- .ge pillanatunkban” — elhatároztuk az asszonnyal, házat építünk Tiszafüreden. Miért, miért? A gyerekek felnőttek, kirepültek: az egyik a járási székhelyen lakik, a másik Karcagon él. Múltja igen, de jövője nem sok van Kócsnak. Ferenc bácsi ismerősei elbeszéléséből gondolta, hogy a házépítés útja göröngyös, de hogy ennyire, ezt nem sejtette. — A hivatalos papírokat két hónap alatt beszereztem. Vettünk Füreden 55 ezerért egy 210 négyszögöles telket. Volt kevés megtakarított pénzem, továbbá minden létező kölcsön igénybevétele után 360 ezer forintom. Evvel vágtunk a vállalkozásnak. Ami a típusterveket illeti, a kockaháznál döntöttek. Sátortetősét választottak. két és fél szobát álmodtak bele. — Az első baj az anyag- beszerzéssel kezdődött. Az alap még tavaly májusban elkészült, és csináltuk volna tovább, de falazótégla se égen. se földön. Vártunk egy jó hónapot, mire tengernyi utánajárással sikerült szereznem. Felhúztuk a falat, azután újabb türelmi idő következett. Akkor meg az ajtó és az ablak lett átmenetileg hiánycikk. Pedig a karcagi. egyeki, kunmadarasi, tiszaörsi. tiszaigari TÜZÉP- telepeken már jobban ismertek, mint a revizort. Végre ez is sikeredett, azután viszont a tetőgeren- dázatra várt az építtető fél hónapot. Ezt is „felhajtotta”, és tavaly augusztus tizedikére pala került az épületre. A hogyan tovább azonban újabb barázdát vésett homlokára:-ugyanis egyetlen vállalkozó sem akadt, még az ismerősök között se. így a simítás. vakolás ez év tavaszára tolódott. Mivel a betonpadló még nedves, a parkettarakás 1980-ra csúszott, így ha minden sínen lesz. talán a jövő nyáron beköltözhet új otthonába a Bállá házaspár.. — Ami a költségeket illeti, eddig 420 ezernél tartunk, de ebből a központi fűtés 45 ezer. Azért ilyen „olcsó”, mert hétvégeken az összes rokon segített. Napszámosok is kellettek, akik szombat- vasárnaponként egy-egy „Adyt” kértek, meg természetesen italt, ennivalót. A hosszú kivitelezés oka? Nem kapni időben megfelelő mestert. Mert egy házépítéshez kőműves, ács. villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, üveges, asztalos, bádogos szakember mindenképpen kell. Ezek a mesterek szezonra hetet-ha- vat felvállaltak, aztán felénk se jöttek. Bállá Ferenc a házépítés révén jó ismerőssé vált az OTP-ben, a környékbeli TÜ- ZÉP-telepeken, a vasboltban, KERAVILL-üzletben. — Ha tanácsot adhatok a hasonló gondokkal küzdőknek, azt javaslom: először az idegrendszerüket edzzék meg, és szerezzenek be né- hányféle idegcsillapítót. A gyógyszer után az anyagokat is — előre. Nekem azért tartott — tart — mindez két és fél évig. mert a tervvel együtt kezdtem felhajtani a szükséges elemeket. Kenőpénzt sehol, egy fillért se adtam, és az ütem így is viszonylag gyors volt, de tönkre is tettem öreg Moszkvicsomat. Három éve nem ismerem a szabadságot, a szabad hétvégét. Ráadásul 1994-ig fizetem a részleteket. Ez még hosszú időnek tűnik, hiszen akkor Bállá Ferenc 67 éves és nyugdíjas lesz. Lehet, hogy rövidül az idő, mert újabban hetente két lottót vásárol. Nincs szándékunk senkit sem elriasztani a fészekrakástól. De ehhez a nagyon fontos elhatározáshoz mindenféle téren alaposan fel kell készülni a leendő építtetőnek. Kalla Ferenc esete is ezt példázza. D. Szabó Miklós A Közép-dunántúli Szénbánya Vállalat ajkai központi bányamentő állomásán éjjel-nappal ügyeletet tartanak, így percek alatt készen állnak a mentésre. Képünkön: Állandóan ellenőrzik a haboltó működését Törzsvendégekre vár fl karcagi „szerencsések klubja” Három lottószelvény mellé díjtalan tombolajegy Akár egy patinás kávéháznak, valami sajátos atmoszférája van minden régi totó- lottó kirendeltségnek. A hétköznapok ezernyi gondja- baja kiszorul, kulcsszámok, variációk és egyéb — a kívülállónak ismeretlen — szakkifejezések röpködnek a levegőben. Az asztaloknál ülő kisebb-nagyobb társaságok péntek délután már órákig elvitatkoznak a várható esélyeken. Forgatják a „sárgaújság” lapjait, táblázatokat készítenék, döngetik a mellüket, hogy „figyelje meg, nekem lesz igazam ...”, meg „egy ilyen csapatra nem szabad három esélyt játszani, ez fix iksz, nekem elhiheti ...”. „Nem bánja meg, ha betársul, vezetéses kulccsal olyan tippet kínálok, hogy ... Nem? Hát nem! Majd ha egyedül állok a pénztárnál a nagy dohányért, bánhatja .. A törzsvendégek szokásos torzsalkodása csupa szakértelemből ered, megteremti azt a sajátos hangulatot, ami ezeket a „szerencseklubokat” jellemzi Pesten és Szolnokon. Jászberényben és Tö- rökszentmiklóson. Az alig egy hónapja Karcagon megnyílt szaküzletből még hiányzik valami. Van ott tippelőkorong, lottózóknak rulettasztal, szaktanács- adás, díjtalan hibapontos és vezetéses totókulcsok állnak a játékosok rendelkezésére a tippeléshez. — A törzsközönség még nem alakult ki, sokan nem is tudják talán, hogy megnyitottuk a szaküzletet — nyilatkozik a kirendeltség vezetője, Tóth Antalné. — A forgalom azért hétről hétre emelkedik, és különösen ilyenkor, munkaidő után sokan jönnek, ha sorban állás nincs is. Ezen a héten már több mint négyezer-hatszáz totó- és lottószelvényt adtam el... A fiatalember, akinek az asztalánál helyet kérek, kollektív űrlapot tölt ki. — Legalább tíz éve játszunk együtt a kollégámmal, eddig tizenkettes volt a legnagyobb találatunk. Most tizenkét „K” szelvényen játszunk kilenc háromesélyest, hét vezetés esetén legalább egy tízes találatot hoz — melegszik bele a magyarázkodásba Jenei József, a Szerszámgépipari Művek karcagi gyárának diszpécsere. — A harmadik meg a hatodik héten volt egy-egy tizenegyesünk, meg több tízes, szóval még a nyereményből fedezzük a költségeket. Az admiSzerencsések klubja a Horvát F. utcában nisztrációt kéthetenként váltjuk, most én vagyok a soros. A szomszédos asztalnál a KÁTISZ időelemzője, Szabó László néz fel a papírokból. — Mi hárman totózunk együtt, kollégák, ki-ki a saját tippjét megjátssza, s mivel a munkahelyen naponta találkozunk, hétközben megvitatjuk, aztán majd meglátjuk a hét végén az eredményt ... Az idén szerencsésebbek voltunk, mint tavaly, de már így is elkezdődött a deficit, jól jönne megint egy kis szerencsepénz... — Jó, hogy itt nyugodtan, kényelmesen nekiülhet az ember, az OTP-ben nagy a forgalom, erre nem volt lehetőség — no meg itt a nyit- vatartás is kedvezőbb, munka után is beülhetünk — egyezik meg mindkettőjük véleménye. A pénztárnál középkorú férfi kér öt sima és ugyanannyi ikerlottót; befizeti a kollektív szelvényen megjátszott tipposzlopok árát. A nevét nem hajlandó elárulni, de azt nem titkolja, hogy sokszor nyert már. — Kétszer volt négyesem a lottón, csak keveset fizetett, tizenegyszer tárgynyereményem is. Hűtőgépet meg televíziót kétszer is nyertem, az egyiket harmadmagam- mal, azt eladtuk, de varrógépet. vásárlási utalványokat is húztak már ki. .. Régen nagy társaságban játszottam, most csak egyedül, de ha itt kialakul a törzsközönség, lehet, hogy újra betársulok én is... Tőle hallom, hogy külön nyerési lehetőséggel kedveskedik az új szaküzlet a lottózóknak: a kirakatban látható nyereményeket tombolán kisorsolják. — Minden három lottószelvény mellé díjtalan tombolajegyet kapunk augusztus végéig. És tessék nézni: három zsebrádió, turmixgépek, elektromos kávéfőző, kávéőrlő, kenyérpirító, autószifon készülék, kerámiák várnak a szerencsés nyertesekre... Gargyi Katalin, a Víz- és Csatornaművek takarítónője is munkából jövet tér be a heti „adót leróni” — ahogy viccesen megjegyzi. — Négy kétesélyest tettem meg, nagyjából ismerem a csapatokat, de hát ehhez szerencse is kell... — És mit bizonyít az élet? Volt már szerencséje? — Tízesnél több a totón még nem sikerült, a lottón sok kettes, hármas is többször, meg nyertem már televíziót is. Mi, karcagiak nem vagyunk mostohagyerekei Fortunának. Látja aztazasz- szonyt ott az utcában? Annak bizony már ötöse is volt!- Kis tételben is megfontoltan játszik az ember...
