Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-31 / 177. szám

1979. július 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Megnyílt Szolnokon az első fazekas triennálé Átadták a díjakat Szolnok megye népművészetének leggazdagabb Hagyomá. nyokkal rendelkező ága a fazekasság. A karcagi, tiszafüredi, mezőtúri műhelyekben született népi kerámiák hazánkban, de a világ számos országában vivta ki elismerését. Nem véletlen tehát, hogy e gazdag hagyományokra támaszkodva, ezeket folytatva, Szolnok megye is otthont ad ezentúl a fazekas népi iparművészet országos seregszemléjének. Csak illemből? Megjegyzések a Nyári Tárlatról Nyári társalgó Képzeljünk elegy kelleme­sen, kényelmesen, elegánsan berendezett, nagyobb szobát Finom függönyök, széles, süppedő fotelek, puha sző­nyegek, szűrt nyári napfény világít, ’kávéillat lebeg, csön­des beszéd. Irodalomról, ze­néről, s más művészetekről esik: szó. Képzeltemben így jelenik meg a rádió „Tár­salgó” című adásainak hely­színe. A házigazdáknak — szerkesztőnek, műsorvezető­nek, rendezőnek — megvan az a képességük, hogy ebbe a képzeletbeli társalgóba bárkit „meghívjanak”, év­századokkal ezelőtt élt nagy­szerű szellemeket is. Folyik a beszélgetés, zene szól, s a rádiózó észrevétlenül kö­zelről hallgathatja a vendé­geket: írókat, költőket, elő­adóművészeket másokat — mindez egv jól kiszámított, az árnyalatnyi hangulati fi­nomságokra is ügyelő, ará­nyos szerkesztés jóvoltából történik így. Társításokat ébresztő ön­kéntelen figyelmünket fogva tartó volt a „Társalgó” leg­utóbbi adása is. A végig ma­gas színvonalú és érdekes műsor ezúttal egy nagyszerű meglepetéssel is szolgált: ne­vezetesen azzal, hogy Kézdy György úgy mondott egyKa- rinthy-prózát. mint Latino- vits óta Karinthyt senki. Presser Gábor Furcsa, rekedt hangját több mint egy évtizede is­merik a magyar rádióhall­gatók. popzenerajongók. Pres­ser Gábor előbb az Omega, majd később az általa ala­pított LGT együttesben on­totta a gyorsan népszerűvé váló dalokat. Szombaton — főműsorban — önálló szer­zői estiét hallgathattuk, kö­zel két órán át. Szívesen hallgattuk, s nemcsak a jó zene miatt, hanem a közbe­iktatott beszélgetések is szí­nesek. időnként szellemesek voltak. Egy hangverseny hangulatába ágyazva mind­ez meggyőzően bizonygatta: a popzene nem egyszerűen élvezeti cikk, hanem közös­ségi igényeket is szolgál. Hogy nem mindegy hogyan, milyen színvonalon — arra jó példák a Presserdalok, amelyek eredetiségben mesz- sze felülmúlják a „slágergyá­rak” terméseit. Sajnálatos viszont, hogy — minden erénye ellenére — a műsor adós maradt Pres­ser Gábor emberi portréjá­val. % —eszjé — Az első fazekas triennálét a Szolnoki Galériában vasár­nap Sipos Károly, Szolnok megye Tanácsának elnökhe­lyettese nyitotta meg. A kiál­lításon — amelynek megnyi­tóján részt vett Majoros Ka-, roly, az MSZMP Szolnok me­gyei Bizottságának titkára — az ország negyven fazekas népművészének kétszáznegy­ven alkotását láthatja a kö­zönség. A bemutatott népmű­vészeti tárgyak Szekszárdtól Karcagig, Mezőtúrtól Nádud­varig elevenítik fel a tájegy­ségek jellegzetes fazekas ha­gyományait, ám újjá fogal­mazva ezeket a mai fazekas népi iparművészek alkotó fantáziája, keze nyomán. Erre utalva Sipos Károly megnyitójában a következő­ket mondotta: „A népművé­szet napjainkban közművelő­dési tevékenységünk nem Nem bánta meg, aki va­sárnap este lemondva a ké­nyelmes „tévéfotelről” a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ programját választotta. A „Szolnoki táncszínpad” második elő­adásán a nagyhírű Magyar Állami Népi Együttes lépett közönség elé. A nyitószámot, a Pántli- kázót még eléggé visszafo­gott, mérsékelt előadásban formálták meg, a Derecskéi verbunk bemutatójakor vi­szont már ropogott a desz­ka, csengtek a sarkantyúk, egyszerre toppantak a csiz­mák, a tánc jellegzetes rit­musát kiemelve. A leányok csodálatos ruhákban előa­dott Kalotaszegi tánca — a szép hangzású kóruskíséret­tel — az est érzelmileg leg­többet nyújtó darabjává emelkedett. Nem csupán szí' vet-lelket, de a szemet is gyönyörködtette a bájosan felszabadultan mosolygó tán­cosok kecses mozgása. A lírai hangok után éles kontraszt­ként rajzolódott a György- falvi legényes, amelyben a fergeteges tempó és a vir­tuóz szólók játszották a fő­szerepét. Hatalmas sikert aratott a Bekölcei farsang. Rábai Mik­csupán szerves része, hanem szinte mozgalommá vált. Ez a mozgalom most új irányba indult, új lehetőségeket te­remt. A népművészet ma — az igazán értékes művészeti irányzatokban — az alkotói kedv felbuzdulását segítő, ih­lető „tiszta forrás”, amelyből merítve friss elképzelések, új lendületek születnek... E ki­állítás is bizonyítja, hogy egyre több a fiatal népmű­vész, népi iparművész, akik az idősebb mesterektől át­mentik, tovább örökítik a fel­lelhető értékeket, hagyomá­nyokat és újjáteremtik azo­kat.”’ A hagyományteremtő idő­sebb mesterek, Kántor Sán­dor Kossuth-díjas fazekas népművész és a szintén Kar­cagon alkotó, idősebb Szabó Mihály munkáit egyébként a galéria emeleti részén csodál­lós koreográfiája, és a Ló­ri ncrévi pontozó kimunkált, pattogó ritmuscsokra. A lát­ványos számok közé tarto­zott a Kunsági pásztorbotoló, amelyben a táncosok hihe­tetlen ügyességgel bántak a botokkal, karikásokkal. A be­fejező tánc lakodalmi han­hatják meg a látogatók, s ugyanitt láthatják azt is, hogy a fiatalabb generáció, a mezűtúri Gonda István és Kosa Klára, a karcagi ifjabb Szabó Mihály és Sz. Nagy István, a tiszafüredi Szűcs Imre hogyan folytatja az idős mesterek által megkezdett utat, hogyan gazdagítja faze­kas hagyományainkat. Az emeleti kiállítás amely me­gyénk fazekas kultúráját kí­séri nyomon, kapcsolódik a triennálé anyagához, jól pél­dázza azt az utat, amelyet a népi fazekasság tett meg a kezdetektől napjainkig. A kiállítás megnyitója után Sipos Károly átadta a trien­nálé pályadíjait. Első díjjal ifjú Fazekas Lajos nádudva­ri és Sz. Nagy István karcagi fazekas népi iparművészek munkáit jutalmazták. A má­sodik díjat a szekszárdi Fusz György és a mezőtúri Busi Lajos kerámiái nyerték el, míg a harmadik díjat Szűcs Imre tiszafüredi és idősebb Fazekas Lajos nádudvari mesterek kapták. A zsűri kü- löndíját Belső András karca­gi, Gonda István, Chlumetzki Ildikó és Kozák Éva mezőtúri fazekasok nyerték el. gulatot varázsolt a pódium­ra. Az énekkar és a zenekar Berki László vezetésével nem kis érdemet szerzett ab­ban, hogy a közönség elége­detten, szép élménnyel gaz­dagodva állhatott fel a szék­sorokból az előadás végén. és Szolnok megye művészeit adminisztratív közösségbefo­gó közép-magyarországi te­rületi szervezet ez évi Nyári Tárlatának az egyéni részt- vétel egyenetlensége, elégte­lensége a fő hibája. Ezek az évente ismétlődő, most ép­pen tizenharmadszor meg­rendezett tárlatok legtöbb művésznél szellemi izgalmat nélkülöző programokká sze­rényültek, ahová illemből mennek el a város művé­szeti rendezvényeit, a mú­zeumi kiállításokat rendsze­resen látogatók, s ahová a művészek közöl is többen csupán illemből küldenek munkáikból, — ha egyálta­lán küldenek. Bizonyítja ezt a hiányos művésznévsor, az évekkel előbb készült, má­sutt már látott alkotások új szerepeltetése, s a jónéhány • kiérleletlen. technikailag is megoldatlan mű. Ez nincs összefüggésben a művészek egyéb kiállítási kötelezettsé­gével, hiszen Chiovini Fe­renc, Fazekas Magda, Bényi László közelmúltban rende­zett egyéni kiállítása mellett itt is több művel képviselte magát. Félreértés ne essék, nem stílusváltás, nem az ed­digiektől eltérő, merőben új megnyilatkozás szükséges, hanem több jó mű. Ame­lyekre nem egyszer volt pél­da korábbi nyári tárlatok al­kalmával. Most nézzük meg lehetsé­ges-e a tárlat egészétől va­lamiféle „karaktert” elvár­ni? A Képzőművészek Szö­vetsége vidéki területi szer­vezetei adminisztratív céllal, a közös érdekképviselet, ügy­intézés. kiállítási és egyéb programok szervezésének szándékával alakultak. Az általában megyehatárokat követő területekhez így min­denfajta elvi, műfaji, stilá- ris szelekció nélkül tartoz­nak az ott élő művészek. Azok, akiknek már a század, első negyedében kikristályo­sodtak . művészi elképzelése­ik. s az alkotói egyéniségüket még csak csírájában táplál- gató legifjabb nemzedék. Kü­lönösen azokon a területe­ken érzékelhető élesen a ge­nerációk közti különbség, ahol újonnan telepített mű­vészkolóniák egyszerre több korosztályt is fogadtak. Aki­ket elsősorban a műtermi lehetőségek, a kínálkozó munkaalkalom vonzott- ért­hetően, s nem a hely vará­zsa. Lakóhely szerint viszont egy területi szervezethez tar­toznak. Az ily módon létre­jött spontán közösség terüle­ti kiállításainak változatos anyagegyüttese többféle ta­nulsággal szolgálhat, de va­lamely egységes karaktert számonkérni tőle alaptalan. Azzal együtt, hogy a terü­let hasonló táji—természeti vagy tárgyi motívumainak különféle módon és fokon átírt jelenléte, vagy valamely alkotói szemlélet, például a látványrealizmus túlsúlya ad­hat érintkezőpontokat egy- egy területi szervezeti kiál­lításon. Különösen a jelleg­zetes természeti képpel vagy népművészeti jellemzőkkel rendelkező vidékek eseté­ben. De éppen a' képzőmű­vészeti és iparművészeti mű­fa jhatárok keveredése, az al­kotói elképzelések realizálá­sának eltérő módozatai, a két- illetve háromdimenziós kifejezési formák, megoldá­sok korábbi kategóriáinak bővülése támasztja alá a több korosztály képviselte tárlatok alkotói megnyilat­kozásainak sokféleségét. Ami az egyéni teljesítmé­nyeket illeti, itt hiányoljuk az „élmény, az inspiráció” meglétét, .örvendetes a ta­nulmányainak befejezése után Karcagon megtelepe­dett „rendkívül jó képessé­gű. Györfi Sándor első je­lentősebb bemutatkozása. Sáros András Miklós grafikája viszont azzal együtt izgalmasan karakteres, hogy nélkülözi az „alföldiséget”. Fazekas Magdolna „poszt- impresszipnizmusa” mellett feltétlen említésre méltó B. Mikii Ferenc Őszi szántás munkájának a kép felületét megmozgató kísérlete, Megy- gyes László Tavasz vászná­nak szuggesztív szín-építke­zése, Sáros András Behava­zott út című olaj képének érezhetően belülről táplál­kozó intim festőisége. alkotóktól be­mutatott, ál­talában két, (elvétve több) alkotás min­denképpen kevés ahhoz, hogy a művész egész évi tevé­kenységét reprezentálja, de ahhoz is, hogy a két me­gyét átfogó területi szerve­zet össztevékenységéről szá­mot adjon. Volt már róla szó, most ismét felvetjük: nem volna-e elégséges a te­rületi szervezet művészei számára évi egyszeri közös kiállítás? Igaz ugyan, hogy a téli tárlatokon a Szolnok megyeiek mellett részt ve­hetnek a Zagyva-parti Mű­vésztelepre vendégként be­utalt alkotók is. Ám ezt a lehetőséget a nyári kiállí­tásra is biztosítva, a két programra elosztott energiá­kat évi egyszeri alkalomra koncentrálva elképzelhető, hogy a Nyári Tárlat nem­csak egy „tisztes népműve­lői” eseményt, hanem való­ban élményt, inspirációt és még sok egyéb jót-is nyúj­tana. Egri Mária Csengett a sarkantyú, ropogott a deszka flz Állami Népi Együttes a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Jelenet a Sárközi vigasságból A Bács-Kiskun Az egyes Zoltán még mindig a meccs miatt bosszanko­dott. — Legalább az a bődüle- tes löket talált volna be, amit Medve szúrt a pipára. — Mert mindegyik bombagólt akar lőni — osúfondároskodott Dan- ka a csalódást okozó futballistákon. — Mintha az apró kis gólokat nem adná meg a bíró. Paula felismerte a pillanatot, óvatosan átállította a váltót. — Itthon mindenesetre száz­szor érdekesebb volt. — Kivételesen — toldotta meg ti­tokzatosan Dezső. Majdnem irigykedett a fiatal ta­nár, hogy valami kellemesről maradt le. Hálás derűvel helyeselt a kőfa­ragó-sógornak. — Igazatok van! Fene vigye azt a rossz meccset. Minden ballábas át­adásai azzal, vigasztaltam magam, hogy nincs semmi baj. Kész a há­zunk! A mémöknő sugározva gyönyör­ködött nyurga, csupa lendület fér­jében. Szerelmes kedvességgel felelt a büszke kijelentésre. — Ahogy vesszük. Hokkenten fülelt feléje Danka. — Ahogy vesszük? ... — Igen. Mert hátha nem kész — bizonygatta neki mókázva Edit. Paula sietett a folytatással. — Például a központi fűtés. Meg a járdabeton az udvaron. Dezső újabb ütőhangszert kapcsolt a zenekarba: — Meg az alapozás. Sőt. Esetleg a telken is lehet még vitatkozni. Hagyta Danka Károly, hogy eler­nyessze a nevetés. Valami alattomos balsejtelem azonban útját állta a ne­vetésnek. Ezt az ágaskodást nyugta­tó rábeszéléssel kísérelte meg le­csendesíteni Paula, akinek sehogy sem állt jól az édesded beszéd. — Nézd, Károly. Kínálkozik egy szerencsés lehetőség. Használjuk ki A mi családunk sokra képes. Bebi­zonyítottuk. Muszáj nekünk leron­gyolódva örülni az új házunknak? Ezt eladjuk szépen és építünk he­lyette másikat. így aztán házunk is lesz, meg pénzünk is. Hát nem nagy­szerű? ... Düledezve fordult körbe Danka. aztán tekintetével megkapaszkodott a mázsás Burján Zoltánban. — Ez igen. Amíg meccsen van az ember, addig itthon rúgnak gólt ne­ki. A feltétlen odaadástól ajzott Pau­la lelkesen magyarázta neki: — Bármikor megkapunk lakáson­ként négyszázezer forintot. Ebből visszafizetjük a kölcsönt és ha úi tel­ket veszünk, a törlesztés és a vásár­lás után is marad mindegyikünknek legalább háromszázezer forintja. Ennyi pénzért érdemes még nyolc hónapot közösen dolgozni. Végre beszerezhetünk mindent, ami kell. Kocsit is, akár Peugeot-t, ha úgy tetszik. Modem ruhákat veszünk, utazunk, szórakozunk. Csak az ta­lál ebben kivetnivalót, aki fél a munkától. — Akkor én nagyon-nagyon félek — mondta elutasítón Danka. — De hát másnak is van véleménye. Hagy­játok már nyilatkozni Zoliékat. El­végre lakástulajdonosok. Hálaadó szeretettel és csattogó te­nyérrel vágta hátba öccsét a kőfa­ragó. — Zoliék miatt nem aggódom: Olyan az én öcsém, hogy a falon ke­resztül is meglátja a hasznát. Rózsi pláne megért bennünket. — Várj — próbált gondolkodó ké­pet vágni a kövér kőműves, mintha éles esze lenne. — Hadd törjem esv kicsit a kókuszomat. Hát ahogy vesszük. így az első hallásra mintha lenne benne fantázia. Isten bizony. Na, Rózsikéin, szólalj fel te is a tag­gyűlésen. Hallottad, az a kérdés, hogy kire szavazzunk. A jámbor asszony tompán nézelő­dött. Szeme, arca nem árult el egye­bet, csak az önkéntes, jóhiszemű ki­szolgáltatottságot. — Nekem eddig is úgy volt jó, ahogy a család akarta. Edit úgy érezte, möst jött el az ideje, hogy összegezzen. Biztos po­zícióból, éles tekintettel figyelte fér­jét. — Akkor tulajdonképpen öten már döntöttünk is. Mi a véleménye a kisebbségnek? A tanáron csak a tétova tűnődés, a kedvetlen viselkedés látszott. — Mármint a kisebbség? ... Egye­lőre a legnagyobb zavarban van. Férje örök vitatkozási hajlamára célozva kedveskedő fölénnyel szól+ Edit: — Ez meglepő. — Édesapád mit mond? — Bevallom, ő is a kisebbséghez tartozik. — Pedig ő is lakástulajdonos. — De hallgatni fog ránk — jelen­tette ki ^Edit máris győztesen. Az' állítást épp ily magabiztosan tagadta a tanár. — Most az egyszer aligha. — Most nem az apánkról van szó. Hanem rólad, ötünknek az a véle­ménye, hogy érdemes nekivágni. Er­re te tüntetve ellenzékbe vonulsz. Könyörgöm, légy belátással. Ne el­lenkezz velünk... — Ügy is van! — ejtette oda pont gyanánt a bunkót Zoltán, aki a fris­sen meggyőzöttek hevességével kelt a terv védelmére. — A családi békét senki ne merje bántani. Keccselünk újra és kész! Rózsi úgy féltette férjét, mintha az zsenge nebáncsvirág lett volna. — Már megint beleártod ma­gad?... _ _ A mamlasz boldogok gyengédségé­vel mentegetőzött a kőműves: — Valamivel ezután is foglalkoz­nom kell, kiskutyám. Megölne az unalom. Danka lehangoltan fejezte ki fo­nák elismerését: — Te .legalább őszinte vagy, — Velem aztán ne kötekedj, mert megjárod! — Kecsegtető kilátás. De ha nem haragszol, emlékeztetnélek, hogy vé­letlenül éppen az én lakásomban vagyunk. Itt még te sem ígérheted be a rokoni verést. Ezt nem kifogásolhatta Zoltán. Tü­relmét mégis elvesztette, mérgesen ágált: — Vastag vagy, édesapám! — To­vább nem jutott. Feleségére för- medt. — Gyere innen, kiskutyám. Inkább Lajosmizsére járok vendég­ségbe, minthogy ide még egyszer be­tegyem a lábam. Figyelemre se méltatták. Ahányan voltak, annyi felé néztek, csak a tá­vozó Rózsira nem. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom