Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-04 / 154. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 3. Kommentárunk London és Salisbury A mikor James Callaghan utódjaként Margaret Thatcher asszony, a konzervatív párt vezére Nagy-Britanniában elfoglal­ta a miniszterelnöki bár­sonyszéket, Ian Smith nem is titkolta, hogy „örömmel tölti el” ez a fejlemény. Ak­koriban kivétel nélkül min­den kommentátor azt jöven­dölte: az angol külpolitika egyik várható változása ép­pen a Rhodesiával kapcso­latos magatartás lesz. Nos, a prófécia máris beigazoló­dott. Anglia új kormányfője Ausztráliában újságírók né­pes serege előtt kijelentette: London az „új” rhodesiai kabinet elismerésére készül. A miniszterelnökasszony, azt is „valószínűnek” mondotta, hogy London feloldja a Rho­desiával szemben elrendelt gazdasági tilalmakat. Aligha kell bővebben ma­gyarázni, hogy mit jelentené­nek ezek a lépések. A lehető legnagyobb politikai-anyagi segítséget azoknak, akik Rho­desiában továbbra is semmi­be veszik az ENSZ-határo- zatokát. Nem először törté­nik ez így. Arra a kérdésre, elsősorban mi tette lehetővé azt, hogy a rhodesiai fehér­telepesek oly régóta képesek prolongálni hatalmukat, nem lehet más választ adni, mint ezt: Anglia magatartása. Amikor annak idején Smith bejelentette az egyoldalú el­szakadást, lépése a brit tör­vények szerint hazaárulás­nak minősült. Harold Wilson munkás­párti kormányának minden lehetősége meg lett volna arra, hogy a zendülést akár fegyveres erővel is leverje. Mégsem tette. Ehelyett Lon­don a tárgyalások egész so­rán hátrált meg és tette le­hetővé egy minden szem­pontból illegális — és em­bertelen — rezsim megszi­lárdulását. Az azóta eltelt években gyakorlatilag ez a magatar­tás folytatódott — még ak­kor is, ha a későbbi mun­káspárti kabinetek már igye­keztek vigyázni bizonyos külsőségekre. Callaghanék felismerték, hogy Anglia ad­dig nem teremthet jó vi­szonyt a megújhodó Afriká­val, amíg nem feledteti a rhodesiai ügyben játszott szerepét. Nyilatkozatokban volt is némi törekvés erre — tettekben annál kevésbé. M em is olyan régen rob­bant Londonban az úgynevezett Bingham- jelentés politikai bombája, kiderült, hogy a BP olajtár­saság és más angol cégek — alighanem a kabinet hall­gatólagos beleegyezésével — — sorra sértették meg az ENSZ kötelező rhodesiai embargóit. Thatcher asz- szony kijelentésével Lon­don újabb történelmi fele­lősséget vett a vállára. Ha­marosan bebizonyosodhat azonban, hogy a döntés hátrányai Anglia számára is sokkal nagyobbak, mint a remélt előnyök. H. E. Khomeini és Bazargan felhívása TELEXEN Khomeini ajatollah és Mehdi Bazargan iráni mi­niszterelnök hétfőn a tehe- ráni rádióban felszólította az ország lakosságát, hogy mű­ködjék együtt a kormánnyal. A felhívás azt követően hangzott el, hogy az iráni ideiglenes kormány elnöke Qumban tárgyalásokat foly­tatott Khomeinivel a „hatal­mi megosztottságból” adódó nehézségek kiküszöbölésére. A közös rádiófelhívás igazol­ni látszik Ibrahim Hakimi- nak, a miniszterelnöki hiva­tal vezetőjének nyilatkoza­tát, amely szerint a csúcs­szintű tárgyalásokon történt „némi haladás” a vezetésen belül támadt szakadék áthi­dalására. A rádió a továbbiakban csupán Bazargant idézte, aki a belső problémákra hívta fel a lakosság figyelmét. „Az irániak azt hitték, hogy a Pertini olasz köztársasági elnök hétfőn délelőtt ismét Giulio Andreottit, a távozó kabinet vezetőjét bízta meg az új kormány megalakításá­val. Mint ismeretes. Andre­otti hárompálrti kormányá­tól az olasz parlament már az év elején megvonta a bi­zalmat, de az államfő fel­kérte Andreottit, hogy ügy­vezető minőségben marad­jon hivatalában mindaddig, amíg az időelőtti választások lebonyolítása után meg nem alakult az új kormány. Giulio Andreotti a megbí­zatás elfogadása után hétfőn felkereste a parlament két házának kommunista és ke­reszténydemokrata párti el­nökét, majd megkezdte tár­gyalásait a különböző pár­tok képviselőivel, először a szociáldemokraták, a köztár­saságiák és a liberálisak kül­döttségével. Megfigyelők egyetértenek abban, hogy az új kormány létrehozása rendkívül nehéz­nek ígérkezik. A keresztény- demokraták ugyanis közöl­ték, hogy ' ezúttal is a kommunista pártnak, az or­szág második legnagyobb pártjának kizárásával kí­vánnak kormányt alakítani. A szocialisták közölték: nem hajlandók olyan „kor­Nyikolaj Gluskov, a Szov­jetunió Állami Árbizottságá­nak elnöke a TASZSZ hír- ügynökség számára adott nyilatkozatban kommentálta a különböző árucikkek ár­emelését bejelentő közle­ményt. Kijelentette: a nemesfé­mekből készült árucikkek, a szőnyegek, a szőrmék, a szőrmeipari készítmények kiskereskedelmi árát átlago­san 50 százalékkal, a sze­mélygépkocsik ára 18. az im­port bútoroké 30, a hazai gyártmányú bútoroké 10 szá­zalékkal növekszik. — Az éttermekben, kávé­házakban este felszámított forradalom után minden egycsapásra megjavul, de a valóságban nem így történt. Az ellenség nem enged, és minden eszközt megragad, hogy Kurdisztánban, Belu- dzsisztánban és más tarto­mányokban a síitákat a szun­niták ellen uszítsa” — han­goztatta Bazargan. Hozzátet­te: „A forradalom kivívása-1 kor használt fegyvereket most a forradalom ellen for­dítják.” Az iráni PARS hírügynök­ség jelentése szerint az irá­ni—iraki határon fekvő Dar- band térségében incidens zajlott le, s az autonómiát követelő arabok és a forra­dalmi gárdisták között. Hét­főn Khorramshahrban isme­retlen személyek lövöldözést robbantottak ki. Egy arab meghalt, három pedig meg­sebesült. Pertini olasz köztársasági elnök ismét Giulio Andre­ottit kérte fel kormányala­kításra (Telefotó - KS.) mányt támogatni, amelytől egyszer már megvonták a bizalmat”, s állást foglaltak amellett, hogy „világi”, te­hát nem kereszténypárti po­litikus vállalja magára az új kabinet megalakítását. Ha­sonló értelemben foglalt ál­lást a kisebb pártok több­sége is. árak, a vendéglátóipari egy­ség kategóriájától függően, 25—45 százalékkal nőnek. A vendéglátóipari intézmények­ben eladott sör árát ugyan­csak 45 százalékkal emelik. — Változatlanak maradnak az árak a vállalatok, intéz­mények, iskolák és taninté­zetek étkezdéiben, az iskolai büfékben, a vonatok és ha­jók étkezőkocsijaiban, illet­ve éttermeiben, a falatozók­ban, tejivókban, fagylalto- zókban. az ifjúsági és gyer- mekboltokban. Nem változik a kiskereskedelmi forgalom­ban eladásra kerülő sör ára sem. HANOI A vietnami nép hétfőn ün­nepelte a Viétnami Szocia­lista Köztársaság kikiáltásá­nak harmadik évfordulóját. Az elmúlt három évben — írja az évfordulónak szentelt hétfőd kommentárjában a TASZSZ hírügynökség — az egységes Vietnam jelentős eredményeket érit el a szocia­lista építés feladatainak meg­valósításában. MOSZKVA Vlagyimir Ljahov és Va- lerij Rjumdn hétfőn hozzá­látott a Progressz—7 szállít­mányának kirakásához. A te­herűrhajó, amely elődeihez hasonlóan üzemanyagot, kü­lönböző műszerekét, beren­dezéseket, az újabb tudomá­nyos kísérletekhez szükséges anyagokat és a tartós űr­élethez nélkülözhetetlen esz­közökét szállított a Szaljut—6 fedélzetére, szombaton kap­csolódott össze az űrállo­mással. BONN Hétfőn, délelőtt megkezd|te hivatali működését Bonnban Karl Carstens, a Német Szö­vetségi Köztársaság új ál­lamfője. WASHINGTON Európai idő szerint hétfőn hajnalban hazaérkezett Wa­shingtonba Carter amerikai elnök. Egyhetes látogatást tett a Távol-Keleten: részt - vétt a hét fejlett tőkésor­szág tokiói csúcsértekezletén, majd Dél-Koreába utazott. PEKING Mint már jelentettük, va­sárnap befejeződött Peking- ben a Kínai Országos Népi Gyűlés (parlament.) kéthetes ülésszaka. A képviselők egy­hangúlag jóváhagyták a Hua Kuo-feng miniszterelnök ál­tal előterjesztett kormány­beszámolót, az idei népgaz­dasági tervről és az állami költségvetésről szóló jelen­tést és megszavaztak hét új törvényt. BEJRÜT Eliász Szárkisz libanoni ál­lamfő hétfőn ismét Szelim al-Hossz eddigi miniszterel­nököt bízta meg kormány- alakítással. Hossz, akinek a polgárháború után alakult, főként (technokratákból álló kabinetje május 16-án mon­dott le — azóta ügyvezetői minőségben működött — kedden kezdj meg tanácsko­zásait a különböző politikai erők képviselőivel. Andreotti újabb kormánya árrendezés a Szovjetunióban Magyar pártkiildöttség Berlinben Tegnap délután Berlinbe érkezett a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt küldöttsége, amely Óvári Miklósnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titká­rának vezetésével részt vesz a szocialista országok test­vérpártjai ideológiai és kül­ügyi kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárai­nak a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában ma kezdődő tanácskozásán. A küldöttség tagjai: Gyenes András és Győri Imre, a KB titkárai, valamint Lakos Sándor, a KB tagja, az MSZMP Társadalomtudomá­nyi Intézetének igazgatója. A küldöttséget Berlin schönefeldi repülőterén Her­mann Axen. á Német Szocia­lista Egységpárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára fo­gadta. A tanácskozásra tegnap megérkezett a többi testvér­párt küldöttsége is. Amerikai vádak, tervek Somoza nem távozik Az Egyesült Államok gör­csösen igyekszik biztosítani befolyását a Somoza utáni Nicaraguában, de törekvései sorra kuid,arcot vallanak — tűnik ki az amerikai sajtó- jelenltésetoből. A lapok sze­rint megalapozatlan volt a „Kuba beavatkozásáról” szó­ló amerikai vád — az vi­szont tény, hogy a diktátor hadseregének Argentína és Izrael szállított fegyvert. Az amerikai sajitló legújabb nicaraguai és Costa Rica-i tudósításai egybehangzóan megállapítják: Washington megkísérelte, hogy a maga szájíze szerint való „ellen- kormányt” alakítson, amely- lyel aztán a sandinistáknak tárgyalmok kellett volna. A polgári ellenzék kiszemelt alakjai azonban — írja a The Washington Post — sor­ra elutasították az amerikai tervet, hogy összehozzák őket az ideiglenes kormánnyal és olyan tömörülésben vegye­nek részt, amelynek tagja Somoza diktátor pártja és a hirhedt Nemzeti Gárda is. A kudarc után William Bowdler amerikai utazó nagykövet most azon mun­kálkodik, hogy „kiszélesít­sék” Nicaragua Costa Ri­ca-i székhelyű ideiglenes kor­mányát. Az amerikai véle­mény szerint az öttagú új nicaraguai vezetés „három tagja baloldali” és ez elfo­gadhatatlan W ashington, szá­mára — írja a The New York Times. Washington mindenekelőtt azt akarja el­kerülni, hogy szétverjék a 15 000 tagú Nemzeti Gárdák „mert abban látja a biztosí­tékot a radikalizmus ellen”. Az Egyesült Államok meg­hosszabbítja a polgárhábo­rút, ahelyett, hogy segítene végetvetni annak — idézi Miguel d’Escoto tiszteletes­nek, az ideiglenes nicaraguai kormány külügyminiszteré­nek véleményét hétfőn a The Washington Post. „Az Egye­sült Államok az egyetlen akadálya ma az egész föld­részen, hogy gyorsan meg­oldják a válságot. A hatalom átadása Nicaragua, nem pe­dig Washington ügye” — je­lentette ki d’Escoto. A mi­niszter felidézte: „Szégyen, hogy az Egyesült Államok soha nem tanúsított olyan fi­gyelmet, amikor az általa kiképzett, fegyverzett gárda könyörtelenül gyilkolta a ni­caraguai népet, mint most, amikor a nemzeti gárdát akarja menteni.” Bowdler nagykövet egyéb­ként hétfőn tanácskozásokra visszaérkezett Washingtonba, majd szerdától ismét San Jóséban tárgyal. Időközben Pezzullo, managuai amerikai nagykövet próbálja — mind­eddig sikertelenül — távo­zásra bírni Somoza elnököt. Katasztrofális erősségű vihar volt Spanyolország déli részén. Képünkön: Valdepenas város egyik ufcája a több órás felhő- szakadás után (Telefotó - KS.) AZ IN DOSSZIÉ fii Gyilkosság a luxushajón A marseille-i kikötőben népes tömeg in­tegetett. Megszólaltak a világ egyik legna­gyobb luxus-tengerjárójának, a Francé­nak kürtjei és a legénység már nekilátott, hogy eltávolítsa a feljárót. A kolosszus mégsem indult el, csak mintegy három óra múlva szedte fel hatalmas horgonyát és vágott neki a haboknak New York felé. o o o A késés oka csak napokkal később derült ki. Az indulás pillanatában az egyik mat­róz furcsa kitüremléseket vett észre vala­melyik mellékhelyiség padlórésében. Kis műanyag zacskók tömege került elő, ben­nük fehér porral. Értesítette a hajó-detek- tívet, az indulást lefújták és a helyszínre érkezeltt szakértők megállapították: csak­nem egymillió dollárt ér az amerikai feke­tepiacon az a kábítószer, amely a matróz ébersége folytán előkerült. A lelet felfedezője nem sokáig örülhe­tett a beígért jutalomnak. A France egy­napi távolságra volit New Yorktól, amikor egy ködös-szürke hajnalon a fedélzet egyik néptelen zugában felakasztva találták meg a tengerészt, aki keresztülhúzta valakik számításait. Az esetét három helyre jelentették a hajó rádióján: a francia, az amerikai rend­őrségnek és a 727-35-49-es párizsi számnak. Ez a szám az úgynevezett nemzetközi rendőrségé, az Interpolé volt. Két hét alatt harminc letartóztatás történt a szerteágazó bűnügyben és újabb néhány nap múlva az Interpol azt is közölte mind a francia, mind az amerikai rendőrséggel, hogy a veszélyes banda főnökét Gigász néven kell keresni a marseille-i és a New York-i al­világban .., Már a századforduló táján úgy érezték a világ legjobb rendőrtisztjei, hogy a tá­volságok összezsugorodjak és szükség lenne egy nemzetközi szervezetre, amely a bűnüldözés összehangolásában segíthet­ne. Éppen most hatvanöt esztendeje, hogy az ötlet tetté érett. 1914 koranyarán a festői Monacóban úgy határozott a bűn­ügyi nyomozók nemzetközi kongresszusa. hogy létre kell hozni a rendőrség nemzet­közi testületét. A határozat megvolt, csak éppen jóidéig nem lehetett végrehajtani: közbeszólt az első világháború. Így aztán sokkal később, 1923-ban Bécsben, a nyomozók második világkongresszusán alakították meg „A bűnügyi rendőrség nemzetközi bizottságát”. Ez volt az Interpol elődje. Központja az osztrák főváros volt — egészen az Anschlussig, Ausztria náci bekebelezéséig. Reinhard Heydrich, Himmler helyettese, a későbbi csehszlovákiai hóhér azonnal Berlinbe szállítatta a testület egész köz­ponti archívumát. Az ő motívuma nem a bűnözés eller.i harc volt. hanem az, hogy a Gestapo — zsarolással vagy jutalom el­lenében — a saját céljaira használja fel a különböző országokban élő bűnözőket. Heydrichék számos kémet és besúgót toboroztak így, és amikor a Berlin mel­letti Sachsenhausen koncentrációs táborá­nak hirhedt 19-es számú barakkjában meg­kezdődött az intézményes náci font- és dollárhamisítás, a Gestapo a Bécsben zsák­mányolt lista alapján gyűjthette össze az immár megszállt Európa legjobb pénzha­misítóit . . . A második világháború után a technika fejlődésével a távolságok tovább zsugorod­tak és mind hangosabbá váltt az a köve­telés, hogy a nemzetközileg szervezett l bűnnel szembeállíthassák a nemzetközileg szervezetit bűnüldözést. Az új főhadiszál­lás Párizs lett. A munka eleinte nagyon szerény körülmények között folyt. Az ódon, egyemeletes villa ajtaján a szerve­zet fémcímere ékeskedett: a földgolyó az Igazság istennőjének, Justitiának mérlegén és egy kard. A homlokzaton lobogó zász­lót ugyanez a címer díszítette, csak itt a kék szöveten a címertől minden irányba még ezüst nyilak is cikáznak — nyilván­való utalásként arra, hogy az Interpol kész minden világtáj felé lesújtani a bűnözőkre. o o o Eleinte csak néhány ország működött szorosan együtt a szervezettel, amely örö­kös anyagi gondokkal küzdött. Amikor az apparátus már nyilvánvalóan kinőtte a kis villáit, az új székház tervezéséhez szük­séges négymillió frankot még a francia kormánynak kellett hiteleznie. A hatvanas évek végére az Interpol egy­re jobban igazolta létjogosultságát és az új, hétemeletes palota a Szajna partján levő St. Cloud-negyedlben már vagy száz ország közreműködésével épült fel. Harmat Endre (Következik: Sophia Loren ékszerei.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom