Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-04 / 154. szám
1979. július 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Becsülik vagy lebecsülik? „Sínen” a vasútüzem fiataljai Szolnokon, a gyönyörű állomásépület egyik kis irodájában ülünk hármasban: Annus Mihállyal, a vasútüzemi pártbizottság titkárával, és Vas Imrével, a KlSZ-bizott- ság titkárával. Imre 27 esztendős, Annus Mihály majd kétannyi. Könnyen formálódik hát az első kérdés. — Vannak-e összeütközések a fiatalok és az idősebbek között? A csöndes szavú Imre felel először: — Néha vannak kisebb-na- gyobb helyi villongások, de jó szóra hamar lelohadnak. Megtanulták az emberek, hogy a fiatalos lendület az idősebbek tapasztalatával jól egyezhet. — így-így — simít ősz haján Annus Mihály. — Én már egy-két évtizede benne vagyok a „kormos” szakmában, a mozgalmi munkában is van némi tapasztalatom. Imrével gyakran találkozunk, sokat beszélgetünk gondjainkról. A KISZ-bizottságunk titkára egyébként a végrehajtó bizottsági üléseken mindig ott van. Az ifjúkommunisták pedig pártfeladatot kaptak, amit tisztességgel, becsülettel végre is hajtottak. — Tavaly tizenhat fiatal lett a párt tagja KlSZ-aján- lásra, — teszi hozzá Imre. — Megérdemelték, — így a pártíitkár. — Fegyelmezett, jó munkát végeztek. Ahol tudunk, segítünk. Az üzemnél most mintegy nyolcszáz fiatal dolgozik, a fele KISZ-tag. Mindenkinek persze nem adhatunk, de a legjobban rászorulóknak mégis jutott a két éve átadott százhuszonegy lakásból ötven. — A tavalyi ifjúsági parlamenteken is az derült ki, hogy nincsenek nemzedéki viták, az idősebbek számítanak ránk — veszi át a szót Imre. — Ott vetette föl valaki azt is, hogy a szakszervezeti bizalmiak között kevés a fiatal. Erre a jövőben ügyelünk. Sérelmezték néhá- nyan a más vállalattól érkező fiatalok magasabb bérét. Nem könnyű megértetni, hogy ha a fiatal a régi helyén megkapott egy bizonyos fizetést, akkor nem jön el a vasútüzemhez kevesebbért. A kedélyek csak akkor nyugszanak meg, amikor az újonnan érkezett „nagypénzű” esetleg nem kap fizetésemelést, míg a vele egyidős „szaki” igen. Annus Mihály cigarettát dug a szája sarkába. — Lassan megint lesz becsülete a vasútnak. A modern, új gépek vonzóbbá teszik ezt a sokszor lekicsinyelt munkahelyet. Nem dédelgetjük a fiatalokat, de a teljesítményük után megkapják, ami jár. A sínek között botladozunk Imrével a pályafenntartási főnökség felé. Zérczi Imre, a dr. Csanádi György KISZ- alapszervezet titkára mosolyogva mondja: — Ebben az alapszervezetben a segédmunkástól a mérnökig mindenki megtalálható. — Nem nehéz közös nevezőt találni? Fölhúzza a szemöldökét. — Ugyan. Szót csak az nem ért a másik emberrel, aki nem akar. Jól megvagyunk. Vitázunk, oda-odacsapunk az asztalra, de igazi veszekedés soha nincs nálunk. — Milyen a kapcsolat a KISZ. és a munkahelyi vezetés között? — Magam is párttag vagyok. Ha netán nem megyek el a pártalapszervezet vezetőségi ülésére, már keresnek. Ha javaslatunk, ötletünk van, és az ésszerű, hasznos, akkor a gazdasági vezetés minden további nélkül elfogadja, figyelembe veszi. Maximálisan segítik a továbbképzéseket, meg a tanulást. A huszonnégy fiatal közül csak heten elégedtek meg — eddig — a nyolc általánossal. A többiek szakmunkásképzőt, középiskolát, főiskolát végeztek. Üjabb sétánk a sínek mellett vezet, célunk a vontatási főnökség. Fehérvári János, a „főnök”, épp befejezi előadását, mikor megtaláljuk: mozdonyvezetők lesznek azok, akik hallgatták. — Azt mondják, a vezetése alatt álló főnökségen zöld jelzést ad azoknak, akik tanulni akarnak. — Lehet, — neveti el magát. — Aki hozzám ilyen szándékkal bekopog, sikerre számíthat. Ezen a főnökségen sok a fiatal, különösen „ifjú” a mozdonyvezetők és villamosmozdony-javítók csapata. Ezért aztán itt mások a követelmények is. — Nagy volt a forrongás, amikor az idősebbek és a fiatalabbak bérét közelítette egymáshoz? — Hát... volt kalamajka. Kérdem én, az a huszonéves, aki éveken át kitűnő teljesítményt nyújt, pontos és megbízható, nem érdemli meg azt a bért, amit idősebb kollégája? Hát nem a végzett munka után fizetünk? Figyelembe vesszük természetesen az egy helyen eltöltött évek számát is. — Kevesen gondolkodnak így— Egyelőre. Néhol igen torz, aránytalan a fizetések közötti különbség, ez visszahat a teljesítményre. — A fiatalok hogy fogadták a bérrendezést? — Őket kérdezze. Keményen dolgoznak, az egyszer bizonyos. A vontatási főnökség Asztalos János alapszervezete tavalyi gazdasági és mozgalmi munkájáért elnyerte a KISZ KB dicsérő oklevelét. Eredményeik a mi eredményeink is. A vasútüzemi KlSZ-bizott- ság titkára Veres Gáborhoz kalauzol, aki az üzemi szak- szervezeti bizottság ifjúsági felelőse. Maga is fiatal ember. — Lehet, hogy túl szépre mázoljuk a menyasszonyt? Vannak hibák, hogyne lennének. Az üzemnél dolgozók egyharmada fiatal, lehetetlen nem figyelni rájuk. A párt, a gazdasági vezetés, a szakszervezet bármikor kérhet tőlük. Társadalmi munka, kommunista szombat, túlóra és sürgős munka egyremegy. Nagyon ritka már az a régi szemlélet: te fiatal vagy, te hallgass. Ki mit nyújt, azért vagy becsülik, vagy lebecsülik. Baktatunk a sínek között visszafelé. Imre szótlan, de szemében ott bújkál a kérdés : na ... ? Távolban a vágányokat uraló irányítótorony, azt nézi, amikor megtöri a csöndet: — Nehéz élet, de szép. Megtaláltuk a számításunkat. H. Z. Vizát hord, bevásárol, beteget ápol fl hunyadfalvi öregek „üdvöskéje” Alacsony, fiatal asszonyka jön szemben a hunyadfalvi utcán. A véletlen játéka, hogy éppen tőle érdeiklő- döm: merre lalkdk Miheller Istvánná, a szociális beteggondozónő. Leteszi a vízzel telt kannákat, bemutatkozik. Ő az; akiit keresek. — Most is egy idős házaspárhoz viszem a vizet, tartson velem! Egyedül élnek, nincs családjuk, megviselte őket az élet. Jól jön a segítség — mondják. Tudja, szeretem az öregeket. Az év elején Takács Istvánná fa- luíbízalmi szólt, hogy lenne ilyen munka, vállalnám-e. Így kezdődött. Kőtelken megcsináltuk a papírokat és március elseje óta igyekszem helytállni. Hétszáz forintot kapok érte... öt családot gondoz jelenleg. Napi nyolc-kilenc órát tölt velük, illetve ügyesbajos dolgaik intézésével. Mi minden fér ébbe az időbe? — Néhéz lenne felsorolni... A legfontosabb a napi bevásárlás, a ház körüli nehezebb munkák. A múltkor is harminc mázsa szenet hordtam be. Aztán a betegeket bekísérni Kőtelekre az orvoshoz, intézni a tanácsnál és másutt az ügyeikét, eljárni a gyógyszertárba . .. Ma reggel is a korai busszal mentem, s a kilencórással már fordultam is, hogy tudjak vásárolni nekik. — Győzi mindezt? És mit szól hozzá a család? — A férjem a szomszéd községben a téeszben dolgozik, a két kisfiúnk is reggeltől estig odavan, napközisek. Nem mondom, kerül munka a ház körül is, naponta öt órára főzök és még ott a háztáji. De elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy a család mellett még a kis öregék gondját, baját is a vállamra vegyem. Ha nincs is senkijük, mégse érezzék elhagyatottnak magukat ... A tanács szakigazgatási szerve képviselőjét rendszeresen tájékoztatom a problémáikról.. Közösen álltunk az idős emberek mellé. A kis táskából kipakolja a gyógyszereket, elmagyarázza, hogy melyik a nénié, melyiket kell a bácsinak szedni, aztán fogja a cek- kart, indul tovább. Jó szóval biztatja, munkájával segíti azokat, akik naponta az ő érkezését lesik, mert a támaszt, a biztonságérzetet számukra ez a kicsi asszony jelenti. Kép és szöveg: Tarpai Zoltán KÉZFOGÁSOK Már „nyitva” Potyastrand Szolnokon, az új vízművel szemben ,— pontosan a 336-os és a 336,8 folyamlkdlométer közötti lapos partszakaszon — ki tudja, mióta „üzemel” egy szabadstrand. Amikor Kovács Ferencné csoportvezetőt, a potyastrand ügyeinek intézőjét felkerestem öltöző-, zuhanyozó- és büféügyben, nagyot sóhaj-- tott. — Már megint a potya,..! Három esztendeje foglalkozik a szolnoki szabadstrand gondjaival, és mint mondja: minden évben elszomorodik, ha közeleg a hivatalos megnyitás napja. — Nem akarják megérteni, hogy ha a területen öltözőket, zuhanyozókat helyeznénk el, a strand már nem lehetne potya, miért akkor belépődíjat kellene fizetni. — Vissza-visszatérő kérés, hogy legalább egy büfét nyissanak... —• Többször beszéltünk erről a vendéglátósokkal, de nem vállalják a rizikót, hogy pavilonjukat elvigye a megáradt Tisza. Pénteken megtartották az úgynevezett műszaki bejárást a potyaslfcrandon, ahol kép- viseltétte magát a KŐTI- VIZIG, a KÖJÁL, a vízrendészeti kapitányság, a városi tanács vb műszaki osztálya és természetesen az igazgatási osztály. A műszaki osztály feladata a különböző táblák, szeméttartók kihelyezése, a négy W. C. rend- behozatala. az egyetlen nyo- rnókút üzemiképességének biztosítása. A KŐTIVIZIG meghatározta, milyen hosz- szúságú lehet a strandszakasz, a KÖJÁL a higiénés körülményeket vizsgálta, a vízrendjészet pedig mindent, ami a veszélytelen fürdőzéshez elengedhetetlen. A „bejáráson” részt vevő bizottság hozzájárult, hogy vasárnaptól hivatalosan is megnyíljon a szabadstrand, bár a nyitást megelőzően, is sokan jártak a potyára. Pontosan olyan körülményeik között, mint ezelőtt tizenöthúsz évvel. Arra tehát továbbra se számítson a po- tya-strandoló, hogy valaha is lesz öltöző, zuhanyozó, büfé. Talán kár is lenne a civilizáció ártalmaival elvenni a strand „őstermészeti” varázsát. És persze az is kár, ha néhány vendég lustaságból, vagy az „úgysem az enyém, nem számít” felfogásból eredően üres üvegekkel, papírral és más hulladékkal tönkreteszi ezt a bizonyos varázst. Szeméttároló van elég. BJ kezdődött a barátságunk? A ’60-as évek elején járt először észt delegáció a megyében, majd 1964-ben „fogott kezet” hivatalosan egymással Szolnok, és az észtek szép fővárosa Tallinn. Tíz esztendővel később pedig a hivatalos kapcsolat szélesedett, átfogta az Észt SZSZK-t és Szolnok megyét. Átfogta a szó szoros értelmében. Amikor Tallinnban jártam — a két terület együttműködése jegyében — Gavrilov professzor, az Onkológiai Intézet igazgatója meleg szavakkal beszélt a nagyszerű szakmai kapcsolatukról, közös kutatásaikról, vizsgálataikról, a kölcsönös tapasztalatcserékről, amely köztük és a jászberényi kórház között az évek során kialakult. Amikor pedig a Püdrangu szovhozban jártam —i ezt a gazdaságot akár csirke- és tojásgyárnak is nevezhetem —, a gazdaság vezetői mindjárt arról érdeklődtek, hogy vannak pa- lotási barátaik, s mondták, ismét jönnek majd Szolnokra. Hasonló találkozásokról sokan beszélhetnének a megyében, mivel évente utazunk egymáshoz barátságvonattal, tapasztalatcserére, közös ünneplésekre. A pártdelegációk az együttműködési megállapodások értelmében különféle kérdéseket tanulmányoznak. Amikor 1977-ben a mi küldöttségünk Észtországba utazott, elsősorban a gazdaság pántirányításának egyes kérdéseivel ismerkedett. Tavaly viszont az észt pártd.elegáció nálunk a könnyű- és az élelmiszeripar tevékenységét tanulmányozta. Rendszeresek az előadó körutak: ami előadóink ;— pártmunkások, az oktatási igazgatóság tanárai — a XI. kongresszus határozatának érvényesítéséről adtak tájékoztatást, több észt városban, észt vendégeink ugyancsak hasonló tárgykörben tartottak előadásokat nálunk. E találkozások jó alkalmak voltak arra, hogy kölcsönösen megismerjük egymás életét, munkáját, hogy a további munkánkhoz újabb tapasztalatokat szerezzünk. A megyében jelenleg 16 vállalatnak, szövetkezetnek, intézménynek van észt partnere. S bár földrajzilag távol esünk egymástól, ma már életünktől elválaszthatatlan a kölcsönös információ- és tapasztalatcsere, a közös célokért indított munkaverseny. És tavaly óta néhány nagyüzemünkben már termelési tapasztalatcserére is érkeztek munkások. Ez azt jelenti, hogy például a Komimunár Bőr- és Cipőipari Egyesülésből 14 napot a Tisza Cipőgyárban dolgozott három észt munkás., a martfűi munkások pedig az idén utaznak hasonló Céllal Tal- linnba. De említhetem az Állami Talaj javítási és Vízgazdálkodási Bizottságtól a Középitiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnál járt küldöttséget, mely a hidrotechnikai felszerelések tervezését és építését nézte meg itt a Tisza partján, az idén viszont a szolnokiak utaznak észt barátainkhoz a komplex melioráció tanulmányozására. Időközben aztán egy másik szocialista ország megyéjével, Kjusztendillel is „kezet fogtunk”. Az ismerkedésnek még tulajdonképpen az elején tartunk, bár már voltunk egymásnál hivatalosan „látogatóban”. Elég ha erre példának az 1976-ban megrendezett magyar—bolgár barátsági hetet említem, amelynek keretében testvérmegyénk vezetői, szakemberei tartottak nálunk több előadást szűkebb hazájuk gazdasági, politikai, társadalmi életéről. Járt már nálunk a kjusztendili népi táncegyüttes, és a Tisza Táncegyüttes tagjai is ropták már a kunsági botolóst barátainknál. Hogy a munkában is szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat, — az még ezután következik. egymástól. E oarátsáigok révén szélesebb körű szakmai ismereteket szerzünk politikában még nagyobb elkötelezettséget és mindennapi itetteinkben gyakoroljuk a tanultakat. — V — Mikor Tanulunk Két napig takarított három falu Mindenki a saját háza körül söpörjön, tartja a régi közmondás, és ez az óve- relíí népf bölcsesség szó szerint véve is szép számú követőre talál az idén Ti- szaörsön, Tiszaigaron és Nagyivánon. Utcára a kacatokkal! Bár a felsorolt településeken a szervezett környezet- szépítési, ház előtti virágos- kert-gondoz'ási felhívások már sokéves múltra tekintenek vissza, az idén a Hazafias Népfront községi bizottsága kezdeményezésére a három falu történetében először, lomtalanítási akcióra is sor került. Mi tagadás, a szervezők kezdetben tartottak a sikertelenségtől. Éppen ezért, előzőleg sokszorosított stencillapokat bocsátottak közre, valamint a tanácstagok is hírül adták körzetükben a kétnapos környezetvédelmi hétvégét, amikor is minden helybeli megszabadulhat az udvarán, padlásán felhalmozott haszontalan limlomtól. A lebonyolításban mozgósító szerepet vállaltak a helybeli környezetvédelmi bizottság tagjai, a Petőfi Termelőszövetkezet pedig ingyen fuvarral segítette a hulladék elszállítását. A felhívásra megmozdult a falu apraja, nagyja. Az utcákon, a nagykapuk bejáratánál egymás után tűntek fel a papírzsákok: tömve műanyaghulladékkal, újságokkal, vassal, üveggel, dróttal, mindenféle ház körüli kacat- tal. Az elszállításban derekasan kivette részét a termelő- szövetkezet Ságvári Endre Ifjúsági Szocialista Brigádja is. A fiatalok előzőleg felállították a falvak határában a szemétgyűjtő helyeket jelölő táblákat, a szállításnál pedig a rakodást végezték. fl fiatalok segítségével A két napra tervezett akció ugyanakkor azt is megmutatta: a tiszaörsi kezdeményezés még további csiszolásra szorul. Ugyanis sok idős ember részére az egymást követő szombat-vasárnapi időpont rövid, mert hiszen jónéhányan még kedden és szerdán is kirakták felesleges tárgyaikat a házuk elé. Ezek elszállítása késett, így a kinn árválkodó hulladék rontotta az utca képét. Ugyancsak elodázhatatlan a kijelölt szeméttelepek teljes körülkerítése, amire Tiszaör- sön már volt példa. Reméljük, a legközelebbi lomtalanítási akció a területileg illetékes MÉH-telep figyelmét sem kerüli el, hiszen a mintegy 75 lovaskocsit megtöltő rakomány egy része öntött, kovácsolt vas, illetve lemez. „Csillag-garázsos” tárolásuknak legjobban a rozsda „örül”. Nem minden hulladék szemét Korántsem állítható, hogy a parkolk és utcák csinosításával egybekötött lomtalanítási akció, a három falut egycsapásra a megye legtisztább települései közé emelte, de dicséretes, hogy a kezdeményezést a községek lakói is támogatták. Mivel a sok műanyaghulladék, és a ház körüli lim-lom már nem csak a városi, hanem a falusi padlásokat is elcsúfítja, a tiszaörsi környe- zetszépítési, lomtalanítási akció követésre méltó példa lehet más hasonló telepüfések számára is. p. Szabó Miklós- Ebből háromszor egyet tlessék bevenni, mindig étkezés után!
