Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-26 / 147. szám

1979. június 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ami köti az embert Mi kell ahhoz, hogy az ern­te ott maradjon egy mun­kahelyen? Hogy ne keressen másutt, más gyárban, más városban munkát magának? A fiaital szakemberek, akik­től ezt megkérdeztem. így feleltek: „kapjon testhezálló feladatot... legyen lakása ... a felesége is tudjon megfe­lelő helyen dolgozni...” Reá­lis igények ezek, de — főként ami a lakáshoz jutást illeti — kielégítésük nem egyszer akadályokba ütközik. Mit te­het mégis egy gyár azért, hogy szakembereit, jól kép­zett szakmunkásait megtart­sa? Egyáltalán: mi múlik az üzemen, és mi a munkavál­lalón? Q legkisebb gyár A Szerszámgépipari Mű­vek karcagi gyára — har­minc éve alakult ezen a he­lyen a gépállomás, és tíz esz­tendeje. hogy a gépállomás helyén gyárat hozott létre a SZIM. A nagyvállalathozma hét gyár, két gyáregység és egy fejlesztőintézet tartozik, a gyárak közül nagyságát te­kintve a karcagi a legkisebb: ötszázötven embert foglal­koztat, termelési értéke ta­valy 130 millió forint veit. Valamikor azt tervezték, hogy ezer ember dolgozik majd itt, aztán módosult ez a szám nyolcszázra, de már látják: belátható időn belül ennyi munkásuk sem lesz. Ennyi munkaerőt Karcagról, a környékéről aligha tudnak szerezni. Valamelyest azért emelkedik a létszámuk, de- hát náluk követelmény a magas fokú szakmai tudás, hiszen szerszámgépekhez ké­szítenek alkatrészeket, a iár- műrvrograimhoz fékszerelvé­nyeket. Vándormadarakra a szakmához kevésbé értő dol­gozókra nincs szükségük. — Valóban fontos szá­munkra. hogy itt tartsuk a jó szakembereket. — mondta Molnár Ferenc gyárigazgató és Lipoai Mihálv a személv- zeti osztályvezetője helvben- hagyólag bólintott rá. — Mi lehet ebben az ösz­tönző? A bér? — kérdeztem. — Nálunk az éves átlag­bér Dár száz forinttal meg­haladja a 42 ezer forintot. A városban ez jó keresetnek számít. — A munka? — Hiszünk abban, hogy a feladat szépsége, nagysága is köt; az embert a munkahe­lyéhez, és igyekszünk azt ér­vényesíteni is. Hat-hét év­vel ezelőtt, hogy szakembere­ket szerezzünk, tömegesen hirdettünk pályázatokat. — Amióta kialakult, véglegesült a létszám, azóta már csak az egyetemeken. főiskolákon hirdetünk állásokat. Szak­munkásokat pedig nevelünk magunknak. Minden évben hetven-nyolcvan ipari tanu­lónk van. — Az átlagéletkor? — Huszonmyolc-huszonki- lenc év. Ki így, ki úgy, de olcsón — Zita — Dorka Imréné — személyzeti nyilvántartó — ő mutatta meg a gyári mun­kásszállót, a szolgálati laká­sokat. Míg a halvány napsü­tésben a szálló felé mentünk, magyarázott: „Ez a művelő­dési házunk, van benne könyvtár. klubszoba, több szakköri helyiség ... ott épül a sportpályánk, társadalmi munkában csináljuk. A foci­pálya, a kispályák elkészül­tek, most a többit építjük. Lesz ott hely a röplabdások- nak, a tollasozóknak, a kü­lönböző atlétikai számokat kedvelőknek ... ezt az öreg épületet is társadalmi mun­kában alakítjuk át, óvoda lesz belőle. Egyelőre huszon­öt kicsinek lesz benne hely. de az a tervünk, hogy majd 50 személyesre bővítjük. Ná­lunk a munka hatkor kezdő­dik, a szülők ki tudják hozni ide magukkal a gyerekeket. Már alig várjuk, hogy kész legyen. Nekünk is két gye­rekünk van...” És útközben megismertem a Dorka csalá­dot is: az ikrek most há­romévesek, a fiatal anyuka gyesről nemrég jött vissza a gyárba, a férj gyártmányfej­lesztő. — Szolgálati lakásban la­kunk. Ez nagyon jó. mert kétszáznegyven forintot fize­tünk érte havonta, és van hozzá kert, garázs. Aláírtunk a gyárral egy megállapodást, amelyben köteleztük magun­kat, hogy havonta 800 forin­tot félreteszünk, és majd nyolc év múlva lakást vásá­rolunk. — Jól érzik itt magukat? — Igen. Imre nagyon sze­reti a munkáját. Most nem­rég mutatták be egy gépét a szakembereknek. — És könnyen megy a ta­karékoskodás? — Tudja, hogy van ez a fiataloknál. Bútor is kell, meg a gyerekeknek annyi minden. De azért nem panaszkodha­tunk. Én 2 ezer 200 forintot keresek havonta, Imre pedig 3 ezer 600-at. Később, amikor a férjjel is szót váltottam, ő mondta: lé­nyegében hazajöttem. Török- szentmiklósiak, annakidején ezért választotta munkahe­lyül a SZIM karcagi gyárát, mert közel van a szülőváro­sához. És nem bánta meg. A Pályi család most még a munkásszállóban lakik — egy szép. nagy szobában, ké­nyelmesen berendezve. — Nagy segítség, hogy itt lakhatunk, — mondja a fia­talasszony. — Gyorsan jött egymás után a két gyerek, és albérletet kapni kisgyerek­kel, egyenlő a lehetetlennel. — Hol tud itt mosni, főzni? — Van fürdőszoba, csak délután négyig ki kell mos­ni. és gép is van hozzá. Az üzemi konyháról kapunk ebédet, egy adag 6,40-be ke­rül, de van Itt konyha is, ahol főzhetek a gyerekeknek, vagy magunknak, ha kell. Ez is nagy könnyebbség. Itt a gvári büfében lehet venni te­jet, kenyeret. Ideiglenesen nagyon megfelel nekünk. — Kapnak lakást? — Igen. talán már a télen vagy kora tavasszal. Azt mondták, körülbelül ötven­ezer forintot kell majd befi­zetnünk. Golovics György, a gyár technológiai osztályának ve­zetője, Miskolcról került a karcagi gyárba. Nagy város­ból a kisvárosba! Megszok­ták már? — Minden két hétben ha­zajárunk Miskolcra. Annak­idején azért jöttünk ide, mert itt a gyár OTP-lakást tudott adni. A vásárláshoz 10 százalékos vállalati támo­gatást kaptam, amit harminc év alatt kell kamatmentesen visszafizetnem. A lakás szép, jó. kényelmes, a munkahe­lyem szeretem. Csak a várost nem tudjuk megszokni. Hogy miért? Mert hiány­zik a színház, hiányzanak a tartalmas kulturális progra­mok, az olyan táncos helyek, ahol kulturáltan szórakozhat­nak. A fiatalok, akikkel be­széltem, hasonlóan véleked­tek: a város még mindig nem él a lehetőségeivel, még ma sincsenek olyan rendez­vények, amelyek „megmoz­gatnák” a fiatalokat. Ezért aztán lakás után mindjárt a kocsivásárlás következik, és hétvégéken kirándulás a szü­lőkhöz vagy az ország külön­böző helyeire. Nem a város vonz — Tudom, hogy így véle­kednek a fiatalok Karcag­ról, — mondta a gyárigazga- tó. — És sajnos, igazuk van. Nagyon nehéz megmagyaráz­ni. miért jobb az áruellátás például Püspökladányban, mint Karcagon. A múltkor például egyszerűen narancs­lét nem lehetett kaoni. Miért? Ami pedig a szórako­zási lehetőségeket illeti, ab­ban is osztom a véleményü­ket. Ezért van az, hogyha már a város nem vonz. ne­künk kell átvállalnunk bizo­nyos feladatokat. Ezért épít­jük társadalmi munkában a sportpályát itt gyár mellett, — egyébként vasárnap ad­tuk át a kész létesítménye­ket a Vasas sportegyesüíet- nek. Ezért van kultúrházunk, igaz kicsi. — Hallottam, hogy sokat áldoznak lakásépítésre. — Amire van lehetőség, azt kihasználjuk. Tanácsi bérlakást nem kapunk, te­hát más módon kell gondos­kodnunk magunkról. Átala­kítással létrehoztunk tizen­két szolgálati lakást, amelye­ket átmeneti lakásokként használunk. Kötelező takaré­kosság mellett kapják mega fiatalok egy bizonyos időre, azután lakást vásárolnak maguknak. Eddig ötven la­kást építtettünk, ebből 22 munkáslakás volt. amihez köztudottan nagyobb a válla­lati támogatás mértéke, ösz- szességében eddig ilyen cél­ra 1,5 millió forintot adtunk. Kialakult már a Varró úton egy kis SZIM-es lakótelep. — De ha jól tudom, most itt a gyár mellett akarnak egy lakótelepet építeni. — Valóban. Itt a szomszé­dos területeken hatvan lakás építésére lesz lehetőség. A telket a fiatalok veszik meg. És mivel tervezői és építőka­pacitás nincs, egyik építé­szünk készítette el a terve­ket, a zsűrizésük most van folyamatban, és saját építő- munkásainkkal. meg a tulaj­donosok közreműködésévei építjük majd meg ezeket a kétszintes, háromszobás, kor­szerű lakásokat. így gyor­sabb is, olcsóbb is. — Miért itt a gyár mel­lett? Hiszen eléggé messze van a várostól. — Mondhatnám: azért, mert itt van hely. De nem ez az igazság. Aki ide köl­tözik, az már remélhetőleg végleg itt marad, és talán a gyerekei is idekötődnek majd. Azután meg így napjá­ban többször is ellenőrizhet­jük: hogy halad az építkezés. Akarat is kell hozzá Hogyan lehet egy munka­helyhez kötni az embereket ? Szép feladatokkal, lakással, megbecsüléssel. De minde­nekelőtt, akarni kell megtar­tani őket, és nem sajnálni ezért a munkáért a fáradt­ságot. Valahogy úgy, aho­gyan ezt a SZIM karcagi gyárában teszik. Varga Viktória A KOR SZÍNVONALÁN 1949. január 5—8. kö­zött Moszkvában összeült hat szo­cialista ország magasszintű delegációja. Elemezve az ak­kori hidegháborús nemzetkö­zi helyzetet, s felmérve a fia­tal népi demokratikus orszá­gokat övező gazdasági embar­gó nyomását, úgy határoztak, hogy létrehozzák az érintett országok gazdasági közössé­gét, illetve e közösség kibon­takozását segítő nemzetközi szervezetet, a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsát. A tanács néhány hónappal ké­sőbb, április végén tartotta alakuló ülését, amelyen ki­dolgozták a KGST alapelve­it és fő céljait. Az alapelvek és a célok a történelemben addig példa nélkül álló, új, sajátos nemzetek közötti gaz­dasági kapcsolatok alapjait rakták le: a kölcsönös segít­ség nyújtásának, a kölcsönös érdekeken nyugvó kapcsola­toknak, az önkéntes részvé­telnek és a kollektív fejlődés­re való közös törekvés gon­dolatait. Mindennek 30 esztendeje. Az idei moszkvai tanácskozás jubileumi ülésszakként kerül a jegyzőkönyvekbe. A szocia­lista gazdasági közösség az elmúlt három évtizeaoen a világ legdinamikusabban fej­lődő régiójának bizonyult. Harminc évvel ezelőtt a KGST-országok a világ ipari termelésének még az egyötö­dét sem adták, ma jóval több mint az egyharmadát állít­ják elő. A búza több mint harminc százalékát, a rozs több mint kétharmadát, az árpa egyharmadát a KGST tagországaiban termesztik. A burgonya, a kukorica a világ­termés 50 százaléka. E ter­melési eredmények arányá­ban növekedett a KGST tag­országok népeinek életszínvo­nala is. _ A nagymértékű mennyiségi növekedéssel párhuzamosan, különösen az utóbbi 15—20 évben számottevő minőségi átalakulás is kibontakozott. Az ipari termelés nemcsak jelentős mértékben növeke­dett, hanem korszerűbbé is vált, s a termelés egyre na­gyobb hányada a magasabb készültségi fokon álló, értéke­sebb, korszerűbb gyártmá­nyokat kibocsátó ágazatokból — a gépiparból, a számítás- technikai iparból, a vegyipar­ból került ki. Az utóbbi idő­szakban a KGST tagállamok egészét tekintve, az ipari össztermelés megközelítően 100 százaléka a munkaterme­lékenység javításából 'szár­mazott. Ez az eredményekben gaz­dag három évtized, és nem utolsó sorban az, hogy az utóbbi 4—5 esztendőben a Föld országainak többsége számára kedvezőtlen világ- gazdasági változások ellenére a KGST tagországok fejlődé­se, társadalmi-gazdasági éle­te stabil maradt, — mindez jelentősen megnövelte a KGST .tekintélyé» az egész világban. Nem véletlen, hogy a leg­utóbbi ülésszakon már négy kontinens országai képvisel­tették magukat. A közösség tíz tagországa három konti­nensen — Európa, Ázsia, La- tin-Amerika — helyezkedik el, s megfigyelőként megér­keztek a negyedik kontinens képviseletében: Angola és Etiópia. Az idei jubileumi ülésszakon különböző minő­ségben — tagországként, megfigyelőként, együttműkö­dési szerződés birtokosaként — résztvevő országok száma tovább emelkedik. A mostani ülésszakon a megtett útra való visszate­kintés, az elért közös ered­mények méltó megünneplése mellett a további fejlődéssel is részletesen foglaiKoznak majd: az ünneplés mellett a munka a fő napirendi pont. A tárgyalásra kerülő témák között a legjelentősebb a két újabb, hosszú távú célprog­ram — az ipari fogyasztási cikkek egyeztetett fejlesztésé­nek és megosztott gyártásá­nak, valamint a közúti, vasú­ti, vízi és a légiközlekedés korszerűsítését és fejlesztését célzó program. Ezekhez csat­lakozik egy gépipari együtt­működési tervezet, amely a fogyasztási cikkek gyártásá­hoz és a közlekedés fejleszté­séhez szükséges berendezések előteremtéséről intézkedik. A hosszú távú célprogra­mok kidolgozását a KGST XXX. ülésszaka határozta el. Három célprogramot — az energetika, fűtő- és nyers- anyagipar; a mezőgazdaság és élelmiszeripar, valamint az ezekhez kapcsolódó gépipari programot — 1978. nyarán fo­gadta el a KGST legfelső szerve. Ezzel, a jubileumi ülésszakra elkészült két újab­bal, a célprogramok száma tehát ötre emelkedik. Ezek a programok a kulcs­ágazatok fejlesztési menet­rendjét tartalmazzák. Végre­hajtásuk maga után vonja a gazdaságok egészének jelen­tős gyarapodását: előreviszik a szakosítást, a kooperációt, a specializációt. Nemzetközileg egyeztetett program kereté­ben valósulhat meg a szelek­tív fejlesztés, s mindennek révén koncentrálódnak a nemzeti erőforrások, meg­szűnik a szellemi, anyagi ka­pacitás szétforgácsolódása, csökken a még létező párhu­zamosságok aránya a fejlesz­tésben, kutatásban, gyártás­ban egyaránt. Mindez meg­növeli a beruházás és a ku­tatás biztonságát, a termelés méretei pedig eleve gazdasá­gosak lehetnek, mivel nem­csak egy ország piacára kell szállítani. Emellett számunkra a köz­lekedés és szállítás fejleszté­sét szolgáló célprogramban való részvétel különösen elő­nyös, lévén, hogy hazánk szá­mottevő tranzit-forgalmat bo­nyolít le a KGST-n belül. A hazai erőforrások a szüksé­ges kapacitások' létrehozásá­ra nem lettek volna elégsé­gesek, a gyors ütemű ipari, mezőgazdasági fejlődés pél­dául egyre hatalmasabb áru­tömegek elszállítását teszi szükségessé. Az összehangolt fejlesztési program módot nyújt számunkra, egy igen korszerű és nagy teljesítőké­pességű szállítási hálózat ki­építésére — úton, vasúton, vízen, levegőben egyaránt. A hazai gépipar számára pedig a konténerizációs program nyújt — a teljes célprogram egyik fejezeteként — jöve­delmező termékcsaládot. Q jubileumi ülésszakon megtár­gyalásra kerülő célprogramok minden­nél jobban mutatják azt a hatalmas fejlődést, amelyet a KGST tagországok elértek. E célprogramok — miként a tanács 30 évvel ezelőtti, első programja is — egyszerre szolgálják valamennyi tagor­szág s az egész közösség egyeztetett érdekeit a jelen­kor színvonalán. (KS) „Sistergő” munkahelyek A párnapos enyhe. esős idő után újból tombol a kánikula. Délidőben olvad az utak bitumenje, a tik­kasztó hőség elől menekül mindenki. Vannak azonban, akiknek az utcai hőség felüdülést jelent... ők a „sis­tergő” munkahelyek dolgozói. *, Pékek. Kezük fürgén emeli a monumentális tepsit a sütőbe, két lépéssel odébb a már aranyszínű péksütemények vár­ják a „kijövetelt”. A friss sütés illatát feledteti a kívülállóval a hátán patakokban folyó verej­ték. Pedig csak öt percre tér­tünk be A rugókovács még tavasznak érzi a plusz 35 fokot. A műhely­ben - az elszivó, légcserés be­rendezések ellenére - a napi átlaghőmérséklet több mint 60 Celsius fok 'A n'sy~ A kamratisztító és talicskája. Véget ért a műszak a szolnoki téglagyárban. Kiss András fel­adata, hogy a napi 8 ezer tégla égetésénél keletkezett salakot kihordja a kamrából. (Ugyanő — reggel 10 csille szenet lapá­tolt be a fűtéshez) Sóder-lapátoló a vagon mellett Szöveg: - t. sz. e. - Fotó: T. K. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom