Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
1979. máiui 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Még a nagymamák is farmerért jönnek Türelemjáték, de jó dolog válogatni, főként ha van miből... Ha a nők elkezdenek válogatni...! A megyeszékhely lakóinak már nyári ruhák, strandcikkek is visszaköszönnek a kirakatokból. Mit kínálnak vajon a vidéki áruházak, gondoltak-e időben az illetékesek a tavaszra, a nyárra? Megtalálja-e a vásárló, amit keres? Csendes hétköznap délután szemlélődünk a mezőtúri Áfész iparcikk áruházának koníekciós osztályán. A tavaszi cikkeket, aki akarta, megvette már, mintegy 3 millió 200 ezer forint értékben adtak el belőlük. A kirakat nem tükrözi a választékos árukészletet, ami bent még most is arról árulkodik: jól éltek az elővásárlás lehetőségével, gondosan válogattak a kereskedők. Februártól már folyamatosan érkeztek a a megrendelt kabátok, ballonok, női és gyermekruihák, férfiöltönyök. Import bőrkabátból is válogathatott, aki olyat keresett, vdlt indiai, egyiptomi, mongol, rövid és hosszú. A választék most sem marad el a szolnokitól, nyári cikkeket is kínálnak már, könnyű blúzokat, ingeket, ruhákat. Kötött komplék között válogat egy lány, kísérője türelmesen várja. Valami igazán fiatalos, divatos alkalmi ruhát szeretne. Felfedezi a Trapper farmert — ami ugyan a Skála Áruház monopolcikke, ám a Szöváru Nagykereskedelmi Vállalat segítségével Mezőtúrra is jutott belőle — és már próbálja is a tükör előtt Csikós Rózsi, a fémfeldolgozó szövetkezet műszerésze. Lehet, hogy ennél köt ki? .— Kétségtelenül a legkeresettebb áruk közé tartoznak nálunk ezen a tavaszon a farmerek — jegyzi meg Jakab Istvánná, az osztály vezetője. — Még a nagymamák is farmerért jönnek, persze az unokáknak kedveskednek vele... A nyári áruk tömege már zúdul a nyakunkba, csak győzzük átvenni ! Egymillió forintért rendeltünk —> mondja és mutatja is. hogv mi mindent kínálnak, a vásárlóknak nem lehet okuk panaszra. Sokan nézelődnék, de kevesen vásárolnak a túrkevei Áfész áruházában. Meg is jegyzi Simon János, az áruház vezetője, hogy nincs megelégedve, alig fogyott valami a 700—800 ezer forintos tavaszi ruházati készletből. Igaz, sokan hiába kerestek bőrkabátot, de különösen a rövid zakó volt hiánycikk, olykor az import farmer is. Panaszkodik: nehezíti a készletgazdálkodást az előszállítás. — Cipőből például, amikor hetenként jön a túrakocsi, akkor tudom meg. hogy ötven vagy ötszáz párat kaptunk ... Vagy kevés az áru, vagy elfekszik benne a pénz, mert sokan utazni sem sajnálnak, eljárnak . vásárolni. Ha megtalálja a vásárló, amit keres, meg is veszi, vagy visszamegy érte. Nyilván az új szezon jobban sikerül Túrkevén, az előszállítással kapott idénycikkek biztatóak. Ízelítőül már kirakták a bébiruhákat. Májfts elejétől érkeznek a strandcikkek is. A fiatalasszony, aki az előbb még a bébiruhákban gyönyörködött, már cipőt próbál. Sógornőjét hívta segítségül a vásárláshoz Tóth Imréné és már a negyedik modellt nézegetik — Talán ezt a pántosat, vagy mégis az a másik lenne jobb? Kisfia nem vesz részt a vásárlás örömében, láthatóan unja. Hiába, ha egyszer a nők elkezdenék válogatni...! — Az időjárási is lehet a kereskedő ellensége — vélekedik az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kisújszállási Sztár Áruházának vezetője. Szénási László. — Ha hideg van, nem tudják a vásárlók eldönteni, várjanak-e még egy-két hetet, ha nem átmenet nélkül jön a meleg, tavaszi holmit nem is vesznek. Legalábbis mi az utóbbi három év leggyengébb tavaszi szezonját éljük. Nincs ugyan árubőség, ám a megfelelő választékért, azokért a divatcikkekért, amik az eladótérben láthatók, a fél országot bejárták. Ma is kaptak árut, nyári férfiingek érkeztek. A próbafülke előtt sokan várakoznak, többnyire farmerrel a kézben, de akad már. aki fürdőruhát próbál. Utazáshoz, nyaraláshoz táskák. bőröndök tornyosulnak vásárlóra várva, itt április első felében már a boltban voltak a strandcikkek is. Bent jól megfér egymás mellett a tavasz és a nyár. Bár szeszélyes az idő, ideér előbb-utóbb a meleg. — rónai — AKIT MINDEN NAP VÁRNAK: Hunyadfa/va egyetlen postása Vona Ferencné hirtelen marad.t özvegy a három gyerekkel, a legkisebb alig tizenöt hónapos volt, öt- és nyolcéves a két nagyobb. A szíve vitte el a férjét fiatalon, és nem kapott utána semmit, mivel az egyéni gazdálkodás után még csak hatesztendei munkaviszonya volt a Tiszasülyi Állami Gazdaságnál. ahol 750 holdon volt telepvezető. Ott kapott munkát az özvegy is, hol a konyhán, hol a rizstelepen. Aztán hivatalvezető lett a postán 1960-ban, azóta is Hu- nyadfalva egyetlen postása. — Egy évig az anyósom vigyázott a gyerekekre, aztán a két kisebbet, míg iskolások nem lettek, Besenyszög- re vittem át az anyámhoz... Nehéz évek voltak, A kézbesítés mellett, mert évekig csak négyórás munkaidőben csináltam, kapáltam, kukoricát törtem, később állatokkal kezdtem foglalkozni. Kellett a pénz. nőttek a gyerekek. Az volt a legnagyobb örömöm, amikor hallottam, erre-arra a faluban meg az iskolában, hogv ..milyen, tisz- telettudóak, jól neveltek, rendesen járnak a Rózsi gyerekei.” Most is nagyon jók, gyakran hazajárnak. A legidősebb műtősnő a megyei kórházban, a középső könyvelő a kőteleki Ady Tsz-ben, mindkettő hűséges az első munkahelyéhez. A fiam. a legfiatalabb, elektroműszerész a regionális vízműnél, ő lakik itthon a régi házunkban. Beszél a postáséletről is. Amikor még a távolsági autóbusz hozta-vitte a leveleket, a csomagokat, a pénzeszsákokat. esőben, hóban, sárban háromszor várta naponta a buszt az elágazásnál, aztán nyakig csatakosan kerékpáron tolta be a napi postát a faluba. — Volt úgy, hogy este tízig, tizenegyig vártam kint az országút mellett, sírva. Később bejárt már a busz egészen a boltig, a község szívébe, vagy hat éve meg már a postakocsi hoz mindent. Üriasszony lettem a régi időkhöz képest! — dicsekszik nevetve. — Hatórás munkával kétezer körül keresek. De ne csak rólam beszéljünk. Tudja, milyen sok itt az öreg? Nyolcvan helyre viszem a nyugdíjat, olyankor várnak a legtürelmetle- nebbül. Mondaná még tovább is. de indulni kell. várják a nagvviláe híreivel, vinni kell az ú'sásokat. a leveleket. — Látja milyen sokan olvasnak óiságot? Pedig ki- lencvenhét rádiónk, hetvenkilenc televíziónk is van, mégis sokféle lapot járatnak. Néplapot meg Szabad Földet a legtöbben. Nincs olyan ház, ahová ne kellene mennem naponta vagy hetenként legalább egyszer ... — Elöregszik a falu, egyre több ház álil üresen. — A hét utca közül van olyan, amelyikben csak három-négy házat laknak, talán ötszázan se élünk már itt. Olcsón lehet 'házat venni. Látja azt a nagy kőházat ott? Kétszázezer, pedig a víz is bent van és mekkora portája, masszív alsóépületei vannak, ól. istálló... A napokban járt itt egy kőtelki ember, hozzám küldték. - hogy én tudom a legjobban a falu ügyeit: olcsó házat, drágát is tudok ajánlani... Útnak indul a tömött táskával. Ma Novák néninek visz örömet csomag jött az or- vosfiáéktól. Rendszeresen küldenek pénzt is a nyugdíja mellé, látogatóba is jönnek. Holnao talán majd másik családhoz viszi a hírt a fiatalokról: jövünk a hétvégén. mert sokan „hazarepülnek” a hunyadfalvi „fészekbe”. bár ott élni már nem kívánnak. A postás a megmondhatója, akit még a családi titkokba is beavatnak. — RE — Aminek még értéke van én a szükséges tavaszi nagytakarítások ellen szót emelni. Okos új-' ságcikkek is figyelmeztetnek: „Mód és lehetőség van arra, hogy a lakáslomtalanítást összekapcsoljuk... a tavaszi általános lomtalanítással, amikor a mi dolgunk csak annyi, hogy a megadott időre a kapu elé kerüljön . . . a kacat.” Azután: „... Felül kell emelkedni a tárgyakhoz fűződő emlékeken, ha a tárgyak már megtették a magukét, használhatatlanná váltak. Jöjjön a realizmus, győzzük le a szenti- mentalizmust!” Továbbá: . kérgesítsük meg szívünket, és legyünk kíméletlenek — a lóritokkal, a ka-1 catokkal szemben!” Ezek a drámai hangszerelésű buzdítások — meglehet, bennem van a hiba — nem ragadtak magukkal. Mert jól van, értem én, ésszel felfogom: meg kell szabadulni a használhatatlan limlomoktól, ha nehezünkre esik is. Igaz, igaz: egy darabka emberélet minden, amit munka hozott létre, de az a használati tárgy már halott, amely használhatatlan — eltemetni való. Idáig tart a logika. S itt furcsa bizonytalanságok kavarodnak föl bennem. Gyanítom: megülepedett örökség ez, paraszti ősöké. Ilyesfélék jutnak eszembe: ami ma használ-1 hatatlan, biztos, hogy véglegesen az? Biztos, hogy már soha nem lehet rá szükség? S amit én már nem használhatok semmire, biztos, hogy más sem használhatná semmire? Ami szükségtelen nekem, biztos, hogy másnak is szükségtelen volna? Igen, ez nyilván örökség. A „kellhet még ez”, a „jó lehet még valamire” üledéke. Elnézem Budapest lomjait, köztük a mindenféle bútort, ruhaneműt, ágyneműt, szőnyeget, mosógépet, rádiót, tévét, hűtőgépet, vil- lanyrezsót — a műszaki cikkekbe egy odavetett pillantással nem lehet belelátni, de a bútorok, a berendezési tárgyak között kerül-1 nek szemrevalóbbak is; újabbak, épebbek, alkalmasabbak milliónyi háztartásban használatosaknál. E lomnak minősített, pusztulásra ítélt holmik meggyőzően dokumentálják a különbséget az emberek között; az életszínvonal, a jöJ védelmi szint, az anyagi ellátottság, az igények, a fogyasztási normák különbségeit. Netán a lakás nagyságkülönbségeit: ha egyszer nem fér, nem fér — a félelmesen szaporodó apró lakásokból olykor szükséges holmikat is ki kell dobni, hogy a lakói beleférjenek. Természetesek a különbségek az emberek között. De nem minden különbség igazságos. És ezen a ponton megint felkavarodik bennem valamilyen bizonytalanság. De ez már nem örökség, ez az ülepedés, hanem ifjúkori szerzemény: ábrándok, illúziók egy minden tekintetben igazságos társadalomról — ha-1 szontalan limlomok az ilyen ábrándok is. Vajon az is ábránd: ha milliónyi háztartásban még bőven volna helye annak, amit tíz- és százezer már kidobásra ítélt, nem lehetne valamiképpen továbbítani a többletet a hézagokhoz? íme, egy újabb bizonytalanság. Ennek is a múltba ágaznak vissza a gyökerei. Természetesen lehetne továbbítani, ezer mód volna rá. Csakhogy a használt holmikhoz, még az alig használtakhoz is, ma már egyre vastagabban tapad valami láthatatlan s le- moshatatlan szennyeződés. Valamiféle kényszerképzet arról, ahogyan hajdani nagyságák megunt, levetett holmiját hajdani cselédlányok magukra veszik. Nemigen kapkodnak ma használt holmik után. Intézményes megoldásra tehát kísérlet sincs, s a szemétbe szórt értékeket menteni — maradnak a guberálók. Ne az egykori Cséri-telep foltos-rongyos guberálóira tessék gondolni. A modern guberáló saját gépkocsival jár, kiszereli a szemétre dobott tévékből, rádiókból a trafókat, hangszórókat, kondenzátorokat, hiánycikk-alkatrészeket, a mosógépből, a porszívóból a villany-1 motort, a hűtőgépből a kompresszort — menti a menthetőt. És túr a tavaszi nagytakarításon sorra járja azokban a. lakóházakban a kukákat, ahol némelyek oly igen modernek már, hogy nemcsak a mosást takarítják meg, a mosatást is; az először használt s elpiszkolódva kidobott, még bolti címkés ágyhuzatot, fehérneműt, zsebkendőket, törölközőket ösz- szeszedegeti. Dehogyis bántanám; hasznos az ilyen ér-1 tékmentés. Emlékszem egy régebbi perre, azóta is sokszor emlegetik: a szemétre kiszórt meggymagot összegyűjtögette valaki s jó áron eladta: harácsolás vádjával állították bíróság elé. Ma is a vádlotté a rokonszen- vem, és a vád hátterében ma is érzem azt a rosszfajta irigységet: inkább pusztuljon az érték, semhogy valaki könnyen hozzájusson, s jól járjon vele. De miért ne járjon (jól? Hiszen még csak nem is lottón nyeri, a szemétben kell érte túrkálnia! Mitől szocialista az a norma, mely szerint értékek pusztítása szabadon gyakorolható — mentése büntetendő? Valószínű, a lomoktól, a már szükségtelen holmiktól is könnyebb lenne szabadulni sokunknak, ha nem kellene könyörtelen pusz-1 tulásra ítélnünk a még használhatót. Ha azzal a tudattal válhatnánk meg tőle, hogy akinek szüksége volna rá, még hasznát veheti. Valószínű. De e témakörben ez az utolsó bizonytalanságom. És maradna ezek után az, amiben biztos vagyok. Van a selejtezéseknek — legkivált némely nagyvonalú közületi selejtezésnek — egy meg-1 ideológizált és törvényesített eszmei vezérfonala: tönkretenni a még használhatót. Akár külön munkával, költséggel, fáradtsággal, de tönkretenni. Összetörni a kiselejtezett csempét, kályhacsempét, kilyuggatni a tejeskannákat, szét- nyírbálni a lepedőket, a takarókat, a gumi-’ matracokat, levagdosni az utászcsizma orrát. Közlekedési vállalat: a kiselejtezésre ítélt nagyon jó, szép bútorokat kihordatják a folyópartra, gúlába rakják, tüzet gyújtanak alá. Tévéfilm: szerepel benne egy szilveszteri sült malac is, feni rá a stáb a fogát. Ám a rendező leönteti petróleummal s felgyújtják. Valami hasonló eszmeiség tölti el egyik-másik magánselejtezőt is — „ne vehesse hasznát senki!” —: cafatokra nyirbálja a kidobott öl-1 tönyöket, ruhaneműket, babaholmikat, összetöri az üveget, a tányért, a poharat, a vázát, felhasogatja a bútorhuzatot, baltával veri szét a kiszolgált rádiót, könyvespolcot, tükröt, vitrint. És nem azért, mert nem férne a kukába, hiszen nem oda kerül. , Jelen van az ilyen oktalan pusztításban — a közületiben is, a magánjellegűben is — az a tudat, hogy ezek korántsem értéktelen, sőt, nagyon is jól használható holmik. Épp azt célozza a pusztítás: ne vehesse hasznukat senki. Ott lüktet még bennük egy darabka emberélet — hát pusztuljon el. Kiszámítottam egyszer: mennyi értéket ad hozzá egy ember munkásélete során a nemzeti vagyonhoz, olyan értéket, amely sem sze-1 mélyi. sem társadalmi fogyasztás révén nem használódik el. Ha ugyanennyi értéket gondatlanságból elpusztít valaki, akár azt is mondhatnám: gondatlan emberölés. Hiszen egy élet munkáját emészti majd fel a pótlása. Nos, ha az akaratlan kártevést — emberélet-valutában számolva — lehet „gondtalan emberölésnek” nevezni, az imént felsorolt cselekmények csak annyiban különböznek tőle, hogy: szándékosak. a sok bizonytalanság közt biztos vagyok: a selejtezésekkel, a lomtalanítással együttjáró — nyilván nem elhanyagolható — anyagi kárnál sokkal-sokkal nagyobb az az erkölcsi kártevés, melynek így foglalhatom össze a vezéreszméjét: „Pusztuljon! Nehogy valaki hasznát vehesse még.” Fekete Gyula Dehogy akarok Amiben végtére Találkoztak a folyé fölött Fontos szakaszához érkezett a szegedi Tisza-hid építkezése: a Ganz-MÁVAG szerelői mindkét oldalról befelé haladva, a folyó fölött összetalálkozva, az utolsó hídelemeket is a helyükre emelték. Ez tesz az országban a legnagyobb állványozás nélkül készített, acélszerkezetű hid. A több níint ezer méteres hidat az év végén átadják a forgalomnak
