Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 13. Nagy Zsolt képriportja Autóbusz­Autóbuszok, csuk­lósok, farmotoro- rosok, teherautók, ponyvásak, bille­nősük, mind rend­ben, sorakozva várják kora haj­nalban „gazdáju­kat”, hogy innen a közpóntból — mert legtöbbször így titulálják a műszaki telepet — elinduljanak napi körútjukra. A csarnokban a javítóállomáso­kon felújításra várva Zil-ek pi­hennek. A Volán 7. sz. Vállalatának szol­noki, Landler úti telepén mintegy 50 százalékát tá­rolják, s javítják eszközeiknek, jár­műveiknek. Sokat épült, szépült az éppen félévtize­des jubileumát ünneplő műszaki bázis. Tavaly no­vemberben kapott például új otthont a vállalati okta­tás. A többszintes épületben meg­annyi Volán-szak­ma csinját­binját sajátítják el a kisdiákok, a dolgozóknak pedig itt tartják a to­vábbképzése­ket. A karbantar­táson, a beteg jár­művek javításán kívül évente mint­egy 11 ezer rugó- köteg felújítását is a telep egyik csarnokában vég­zik.. sorakozo Volán-panoráma Az oktatási központban ipari tanulók és felnőttek hall­gatnak előadásokat Évente 11 ezer köteg felújított rugó Modern műszerekkel vizsgál­ják a járművek motorjait A harmadéves tanulók már a szakmunkásokkal együtt dol­goznak Ahogyan a portás látja A iendrassik Szocialista Bri­gád reggeli szünete. A kör­nyezet kezük munkáját dicséri Csonka családok — Miért nem vált el? Közben mi történt? Tucat- Anya az anyagbeszerző Pista Mégis tisztességesebb lenne, mint... — Mint a hazudozás, a tit­kos pásztorórák. A házasság társadalmi intézmény, a szerelem pedig individuális szenvedély. Drasztikusan kü­lön kell választani ... Ha együtt nem megy. Van két fiunk. Egyformán szükségük van az anyjukra és az apjuk­ra. Ilyenkor már az ő életük fontosabb. — A negyvenfelé közeledő mérnök megfelleb­bezhetetlen kinyilatkoztatá­sának szánta, még talán bölcsnek is hitte mártírkodá­sát, tehetetlenségét, tanács­talanságát ügyetlenül leplező szavait. Megesik, hogy akkor is a gyereket állítjuk magunk elé védőbástyának, mikor újabb és újabb bizonyságot aka­runk arra, hogy valóban el­hibázott volt a választásunk, hogy zsákutcába kötött ki a, házastársi párkapcsolatunk. De a gyermekpajzs olykor jó a független harmadik szem­rehányó türelmetlen rohamai ellen is. Az alig észrevehető­en pocakosodó mérnök, a „még jól tartja magát” faj­tából, egyelőre ingázik, a ne­vét viselő és a nevét óhajtó két' asszony között. Retúrra rendezkedett be. Mert a gye­rekek ... . Évtizedek óta főzi a kávét, keveri a koktélt, méri a fél­deciket, rakja a kedves ven­dég asztalára a márkás sörö­ket. Azt mondják, nagyon szép volt. A bárpult mögött a férfiak nőfaló pillantásá­nak kereszttüzében, a hódí­tók szűnni nem akaró ost­romában élt. Okos tartással, megközelíthetetlenül. A szép­asszony, a megcsalt feleség. „Gyötrődés nekünk együtt” — Most már tudom, el kel­lett volna válnom. De a két kislány miatt nem tettem. Ügy gondoltam, ennyivel tar­tozom a gyerekeimnek. Tűr­tem. Tudja, mit mondanak most a lányaim? (Már ők is feleségek, anyák.) Hogy iga­zán kár volt. Nem voltak se süketek, se vakok. Már gye­rekfejjel sejtették, hogy gyöt­rődés nekünk együtt. Sok mindentől megkímélhettem volna őket, ha békességben elválunk. x Sokféleképpen lehet elvál­ni, békességben is. Ügy, hogy emberek maradjanak, normális felnőttek, de legfő­képpen normális szülők. Ma­gyarországon/ évente körül­belül huszonhétezer háziassá­got bontanak fel a bíróságok. A gyámhatóságon három akta. A dosszié borítólapján nevük mellett két szó: „Kis­korú láthatása”. Válogatás nélkül tették elém sok száz közül. — Gabriella hároméves volt, amikor a dossziéra ke­rült a neve. Most tízeszten­dős, és szülei ugyanott tar­tanak, mint hét évvel ezelőtt, sőt! Jobban gyűlölik egy­mást. — Ennyit mondott a gyámügyi csoportvezető, az­tán magamra hagyott, mert indulat nélkül nem tud be­szélni róluk, s nem akar be­folyásolni. Irattári szám. jel. pecsét, ügyintéző neve, dátumok — egy gyereksors a hivatalban. Az anya gyámhatósághoz címzett első levele: „A fér­jemmel az életközösséget megszakítottuk. Idegössze­roppanással kórházba kerül­tem, de onnan már nem mentem haza. A férjem a gyerekemet nem adta ki, s láthatásában is megakadá­lyoz. Házasságunk felbontá­sa, s a gyerek nálam való el­helyezése iránt pert indítot­tam. Még nem döntött a bí­róság. A gyerekemhez feltét­lenül ragaszkodom, kérem a T. Gyámhatóságot, hogy a láthatást szabályozza” dá­tum, 1972. És hat évvel ké­sőbb, 1978 decemberében kelt levél: „Hiába vártam a busz­megállóban, nem hozta a kislányom. Egy hét múlva új­ra elmentem, remélve, hogy pótolja az apa a mulasztást. De a kislányt akkor sem hozta el. Már egy éve nem láttam Gabriellát.” nyi határozatban, figyelmez­tetésben, feljelentésben, jegy­zőkönyvben, a gyerekről ké­szült jellemrajzban s véle­ményben íródott. Gabriella története. Az apának ítélték a gyereket. Az anya az élet­társhoz költözött. Azt kérte, hogy a törvényadta keretek között egy hónapban kétszer együtt lehessen a lányával. A gyámhatóság így is dön­tött. Minden második hét vé­gén huszonnégy órára övé a gyerek. „A hapsik miatt dobott el” Ám az apa: „Ellenzem. Rossz hatással van Gabriel­lára. Nem járulok hozzá, hogy hozzájuk vigye. Csak az utcán vagy presszóban lehet vele. Kikötésem, hogy az élettárssal ne találkozzék Gabriella.” Fellebbezésének elutasítása után a Gyermek­ideggondozó és Lélektani In­tézethez fordul: „Vizsgálják meg a gyereket, befolyásol­ja-e a gyerek idegállapotát az anyjával való találkozás?” Megtették. Válasz: „A négy­éves Gabriella nyugtalan, szertelen, irányíthatatlan.' Nyugalmának biztosítását tartjuk a legfontosabbnak.” Semmi sem változott. Sem a láthatás, sem az apa konok makacssága. Hol elviszi, hol nem a kislányt a megbeszélt helyre. Az anya kihallgatást kér, feljelentést tesz a gyám­hatóságon. Az apa tiltakozik: ..Ellenem nevelik a gyereket. Vonják meg a láthatást vagy korlátozzák!” Követeli szó­ban, írásban, ügyvéd közvetí­tésével. Nem teszik, csak mó­dosítják, mert az anya férj­hez megy. Már nem élettársa, hanem hites ura van. annak a lakására elviheti a lányát. Vihetné, de az apa nem já­rul hozzá. Gabriellát újból az ideggondozóba küldik. Véle­mény: „Érződik, hogy a szü­lők egymás ellen hangolják a gyereket.” Az apa: „Ha fegyelmezem, tudják, mit mond? Hogy nem baj, elmegyek tőled anyucikához lakni. — Kapott az anyai nagyapjától egy babakocsit, de megtiltották, hogy hazahozza, csak ott játszhat vele. Persze, von­zóbbá akarják tenni magu­kat.” Az anya: „Ez nem igaz. Ö nem engedi, hogy az­zal játsszon a gyerek, amit mi veszünk neki.” És néhány év múlva, a nyolcesztendős Gabriella a nevelési tanácsadóban kije­lenti: „Szülőanyám a hapsik miatt dobott el magától... Idegen férfiakat fogad a la­kásán ...” A pszichológus­nak meggyőződése, hogy ezt csak a felnőttektől hallhatta hogy az apa családjában túl sokat vádolják az anyát. És Gabriella éles eszű gyerek, játék közben is felfigyel a felnőttek elejtett, vagy kész­akarva kimondott félmonda­taira. Mozdulatokból, arcrán­dulásokból is kihámozza a számára fontosat. Ezért érzi úgy: „nem jó, hogy nekem két anyukám van.” Az anya kétségbeesetten bizonygatja első és másodfo­kú hatóságnak, a világnak: „Nem! Csak engem szólít anyukának. A volt férjem második feleségét Olgának hívja.” Egy képeslap csúszott ki a tengernyi hivatalos palpír közül; Az üzletben tucatszám kapható sokszorosított fotón kisfiú játékvasúttal. Néztem a csikófrizurás gyerek képét és a lap hátán az írást. Ami­kor letelt a gyámhatósági határozattal engedélyezett (lehetővé tett) hétvégi talál­kozás. az apa a fia kezébe nyomta a képeslapot: „Levél anyádnak.” Megszólítás: „Szemét prostituált! Ezt ta­nulja tőled a gyerek, aki ér­telmes, csak az a baj. hogy ringyó az anyja ...” Lajos hétéves, már ismeri. össze tudja olvasni a betűket. A következő lapot már neki küldte az apja. „A kisfiúnak az apjánál a helye. Bármeny­nyire is szeretne anyád és nagyanyád elvenni tőlem. Ök provokálták és aztán rám­fogták az ajtóbetörést is. bácsival van, amikor azt mondják, hogy értekezletre ment. Majd ha felnősz, min­dent elmóndok, s akkor majd nekem adsz igazat, és velem leszel mindörökké. Az apa másik levelének címzettje a gyámhatóság: „A feleségem válókeresetet nyújtott be. Három hónapja a szüleihez költözött. Jómódúak. Három­szobás házuk van, de engem hetvenezer forinttal akarnak kifizetni, hogy a közös lakás is az övéké legyen. Ráadásul a hétéves Lajos fiamat esz­közül használják fel a la­kás megszerzésére, hogy utá­na nyerészkedjenek rajta.” Panaszokból, feljelentések­ből s egy ítéletből tudom meg, hogy az apát a nagy­szülők nem engedték be a házba, s dühében rájuk törte a kaput. Feljelentették ma­gánlaksértésért. A bíróság háromezer forint pénzbünte­tésre ítélte. Milyen nagysze­rű fegyver az anya kezében! Siet is bejelenteni a gyámha­tóságnak : „Kérem. hogy csökkenjték a láthatás ide­jét. Nincs nyugodt hétvé­génk, állandó idegfeszültség­ben vagyunk az apa viselke­dése miatt. Nem csodálom, egy olyan embertől mit vár­hatunk. akit magánlaksérté­sért elítéltek?” Az asszony táviratát vi­szont a férj nem késlekedik a gyámhatóságon bemutatni: „Tessék, egy sorral elintézte: „Lajos: 1978. június 17-én ne gyere Lalikéért”. És most ő jön elő a nagy ötlettel. Har­minc nap rendkívüli látha­tást kér. Egy évben ennyi jár a vasárnapi szülőknek. De ez nem ilyen egyszerű. Ki kell kérni a pedagógus és a pszichológus véleményét. (Ilyenkor már sokan bele­szólnak.) Az apa expressz le­velekben sietteti a gyámha­tóságnál a döntést. Neki fon­tos, a pedagógusnak nem. „A jellemzés nagy sokára ér­kezett meg, többszöri telefon­sürgetés után” ez volt az ügyintéző széljegyzete a pe­dagógus írásban adott véle­ményén, amelyben az állt, hogy a gyermek őszinteségé­vel és igazmondásával van probléma. Ez az egymással marakodó szülők teremtette zilált családi körülmények következménye. A harmincnapos rendkívü­li együttlétet engedélyezték. Az anya természetesen tilta­kozott, a gyámhatóság pedig ismételten felhívta mindkét szülő figyelmét, hogy a gyer­mek érdekében kötelességük együttműködni. A gyerek fuldoklik Kötelesség?! Az indulatok poklában csak a rafinált mé­regkeverésre koncentrálnak. Az egymásból kiábrándult emberek egymás életét akar­ják megmérgezni, miközben észre sem veszik, hogy a mérgezett légkörben a gyerek fuldoklik. Gabriella és Lajos élete nem periférikus kivétel. Az évente zajló válóperek száma is csak érzékeltet, biz­tos pontossággal nem igazít el. Becslések szerint az éven­te érintett 20 ezer gyermek­nek legalább fele átéli, meg­sínyli a szülők tortúráját amely — mint a példákból is kiderül — a jogerős íté­lettel még nem mindig ér véget. Sokszor, ha békésnek is ’tűnik az egyezség a tár­gyalóteremben, a bíróságon kívül elszabadul a pokol. S ha másért nem lehet vádol-' ni, hatósággal fenyegetőzni, kapóra jön még 45 perces késés is. Mint például M. anyukánál, akinek így szól a gyámhatósághoz küldött megszámlálhatatlan sérel­meinek egyike: „... gyerme­kemet az apja 1978. novem­ber 19-én 17 óra helyett 17 óra 45-kor hozta vissza. Ké­rem, értesítsenek, mitévő le­gyek?” Az apa is mindunta­lan ezt kérdezi: mitévő le­gyen? A gyermek nem fogad el tőle még ennivalót sem. Az’t mondja, „anyuka rám­parancsolt, mikor elengedett, ha hazamegyek, megnézi a fogamat.” Kovács Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom