Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-10 / 107. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 10. SZOLNOK MEGYEI If—Hl VILÁGHÍRŰ VENDÉGEINK Ma Szolnokon a lipcsei Gewandhaus zenekar 1979. MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK ÁRMIN NAPJA A Nap kél 4.15, nyug­szik 19.07 órakor. A Hold kél 17.17, nyugszik 3.43 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugaton álta­lában kevés felhő, eső nélkül. Keleten álta­lában még erősen felhős idő, elszórtan esővel, majd ott is lassan csök­ken a felhőzet és szá­mottevő eső nem várható. Mérsékelt, nap közben megélénkülő, változó irá­nyú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között. Thomas Young Százötven évvel ezelőtt, 1829. május 10-én halt meg — 56 éves korában — Thomas Young an­gol orvos, fizikus és polihisztor. Eredetileg orvosnak készült, s aztán mégis a fizika professzo­ra lett Cambridge-ben. Nevéhez fűződik a fény hullámelméleté­nek felfedezése, ami 1801-ben tör­tént. A fény interferenciájának és elhajlásának vizsgálata során felismerte, hogy a fény transz­verzális hullám. Mindezek alap­ján színérzékelési elméletet ál­lított fel, amelyet utóbb Helm­holtz módosított. Young sokoldalú tudós és sok irányú érdeklődésű értelmiségi volt. A többi között kimográfot, valamint optikai műszereket is szerkesztett, s egyebek közt le­írta az asztigmatismust. Fő mű­ve az On Natural Phylosophy and the Mechanical Arts. Emel­lett eredményesen foglalkozott nyelvészeti és egyiptológiai ku­tatásokkal, s a többi között 1814- ben közzétette az egyiptomi hie­roglifák megfejtését. Orvosi te­rületen is rendkívül eredménye­sen tevékenykedett; műtéteket, s különböző orvosi segédeszközö­ket neveztek el róla. fl Szigligeti Színház Mezőtúron A szolnoki Szigligeti Szín­ház társulata ma Mezőtúron vendégszerepei. A művelő1- dési központban délután 3 órától szakmunkástanulók­nak mutatják be Makszim Gorkij: A hamis pénz című művét, az előadást este 7 órától a felnőtt közönség lát­hatja. Költözik a postahivatal Szolnokon május 14-től a Mártírok útja 2. szám alatt működő postahivatalt áthe­lyezik a kertvárosi Napsu­gár út 32. szám alá, ilymó- don ennek a városrésznek is megoldódnak „postai” gond1- jai. A tervek szerint egy ké­sőbbi időpontban a megye- székhely ötös számú posta- hivatalát a Széchenyi lakó­telepre helyezik át. Természetvédelem, madárvédelem címmel fotókiállítás nyílik a Komarov teremben holnap délután 3 órakor. A május 12-e és 26-a között 9-től 19 óráig nyitva tartó kiállítá­son. a csehszlovákiai Stefan Danko és a magyar Bécsy László képeit láthatják a természet és a fotók ked­velői. A két hét alatt ér­dekes előadások is elhang­zanak majd: Salamon Fe­renc, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója május 13-án, dr. Sterbetz István, a Madár­tani Intézet igazgatóhelyet­tese május 17-én, Lőrincz István, a Magyar Madárta­ni Egyesület főtitkárhelyet­tese május 23-án.és dr. Já- nossy Dénes, a Magyar Ma­dártani Egyesület elnöke május 25-én tart előadást. A fotókon látható mada­rak hangját felvételről meg­hallgathatják a látogatók. Egyébként kívánságra előze­tes bejelentés alapján — két nappal a látogatás előtt megtehető a 12-340-es tele­fonszámon — természetrajzi filmeket is vetítenek. ü családgondozók tanácskozása Pécsett tegnap megkezdő­dött a családgondozók első hazai tanácskozása, azzal a céllal, hogy összhangot te­remtsenek a különböző szak- . területeken működő gondo­zóhálózatok munkája között. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa, valamint az ér­dekelt négy minisztérium — az Egészségügyi, az Igazság­ügyi, a Munkaügyi és az Oktatási — azt tervezi, hogy ezentúl három évenként megrendezik a családgondo­zók országos konferenciáját, s füzetsorozatot indítanak a gondozói munka különféle területein szerzett hasznos tapasztalatok, bevált mód­szerek közkinccsé tételére. Honismereti munkacsoportok K múltat kutatják Honismereti munkacsopor­tok kezdtek munkához Győ­rött. Felkutatják a múlt em­lékeit, leleteket mentenek, fényképeket, magnófelvéte­leket készítenek. A tanító­képző főiskola munkacso­portja a város egyik kerü­letének, Révfalunak a múlt­ját dolgozza fel. Egy nyorm- dász ifjúsági brigád a vá­rosban lebontásra kerülő épületekről készít fotókat, és összegyűjti az ott találha­tó érdekes tárgyi emlékeket. A kisiparosok helytörténeti munkacsoportja- a győri cé­hek és a kisiparosság törté­netének. feldolgozásához lá­tott hozzá. Külön munkacso­port kutatja a győri mun­kásmozgalom történetét. Tagjai felkeresik a veterá­nokat, és magnószalagra rög­zítik visszaemlékezéseiket. Tavaszi napsütésben (Fotó: Kőhidi) Megszépül Bükfürdő Zöldbe öltöztetik a napok­ban országos gyógyhellyé nyilvánított Bükfürdőt. Sza­porodó épületei között új parkövezetek, sétányok, fa­sorok, virágok ültetését kezdték el, hogy minél kel­lemesebb környezet várja az évente idelátogató több mint 600 ezer vendéget. Olyan dísznövényeket, cserjéket is telepítenek — így például rhododendronokat — ame­lyek hazánknak csak e hű­vös éghajlatú, mészszegény talajú. Alpok-alji vidékén díszlenek. Rövidesen meg­kezdik az egykori Szapáry- kastélyban berendezett büki kastélyszállót övező, évtize­dek óta elhanyagolt arboré­tum felújítását is. Szolnok külterületein Lomtalanítás négy napig A szolnoki városgazdál­kodási intézmény május 14- től 18-ig — hétfőtől pénte­kig a Kertvárosban és Szan- daszőlős egész területén lom­talanítási akciót szervez. A felesleges lomok zökke­nőmentes elszállítása érde­kében az intézmény dolgo­zói kérik az érintett terüle­ten lakókat, hogy a kiselej­tezett bútorokat, dobozokat, használt ruhaneműt és egyéb — nagyobb terjedelmű, már nem használt tárgyakat — helyezzék ki a közutak mel­lé, ahonnan a városgazdál­kodási intézmény — díjta­lanul — elszállítja azokat. Nyíregyházán Megnyílik az épitők múzeuma Az idén nyáron, az építők napján, megnyílik Nyíregyhá­zán az építők múzeuma. A Kelet-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat kezde­ményezésére létrejövő intéz­ményben összegyűjtik és ki­állítják az építőmesterség még fellelhető emlékeit, •szer­számokat, gépeket, tanköny­veket, fotókat stb. Marihuana tízezer hektáron A kolumbiai kormány rendkívül erélyes eszközök­kel folytatja kábítószerelle­nes harcát, mivel az itt ter­mesztett kábítószeralapanyag az egyik legfontosabb forrás az észak-amerikai fogyasz­tók mindennapos kábítószer­adagjához. A hatóságok két nagy „fogást” is csináltak az elmúlt napokban. Elő­ször másfél tonna marihuá­nát foglaltak le, majd egy tízezer hektáros marihuana- ültetvényt fedeztek fel. A katonaság már meg is kezd­te a hatalmas „kábítószer­mező” felégetését. Hétfőn este Budapesten, az Erkel Színházban meg­nyitották az NDK zenei na­pokat. A rangos zenei ren­dezvénysorozatra' hangver­seny-kőrútra hazánkba érke­zett a világhírű lipcsei Ge­wandhaus zenekar. Az együttes a fővárosi koncert­jein kívül Miskolcon, Győr­ben és Szolnokon is közön­ség elé lép. A megyeszékhely zeneba­rátai a felejthetetlen zenei csemegének ígérkező hang­A KGST-országok közút­fejlesztési programja szerint 1990-ig 39 főutat építenek összesen 24 ezer kilométer hosszúságban. A tervben elő­irányzott legfontosabb útvo­nalak között van az NSZK —NDK határállomásától Marienborntól Berlin—Varsó érintésével Moszkvába, a Rostocktól Berlinen, Prágán, Budapesten és Bukaresten át Constantába, a Gdansk­tól Varsón. Pozsonyon át Budapestre, valamint a Moszkvától Bukaresten át Szófiáig vezető főútvonal. Tervezik az Európát átszelő „észak—dél” autópálya fel­építését, tíz európai ország Védödombok Kispesten, a Vörös Hadse­reg útja mentén az épülő új negyedek előtt védődombot emelnek, hogy megóvják a lakásokat a zajtól. A dom­bok lejtőit különleges „hang- ve*tő” növényzettel ülte­tik be. Fotóssiker Németh Ferenc, az MTI Fotó munkatársa nyerte el a berlini Freie Welt című, népszerű NDK magazin nemzetközi fotóversenyének harmadik díját, „Győzelem” című felvételével. amely Mátai Andrea győztes ugrá­sát örökítette meg az atlé­tikai Európa1-bajnokságon. A verseny első díját Alekszan- der Szencov, a szovjet TASZSZ hírügynökség fotó- riportere kapta meg „Mi új­ság a földön?” című űrha­jós témájú felvételével. A díjakat szerdán adták át. együttműködésével. Ez a csaknem 10 ezer kilométer hosszú autópálya a Balti­tengertől indul ki és eljut az Adriai'-, az Égéi- és a Fe­kete-tengerig. Megépítésében tehát Ausztria. Bulgária, Csehszlovákia, Görögország, Jugoszlávia, Lengyelország, Olaszország, Magyarország, Románia és Törökország is érdekelt. Az üzemanyagtöltő­állomásokkal. pihenőkkel és egyéb járulékos létesítmé­nyekkel ellátott autópályát a tervek szerint 1990-ig épí­tik fel. A terveket és az együttműködést összehangoló központi iroda Varsóban székel. Útlevelet loptak Mintegy kétszáz kitöltet­len útlevelet, fegyverviselési engedélyt és egyéb iratokat loptak el a hét elején egy osztrák hivatali helyiségből. Az ügy azért aggasztja kü­lönösen az osztrák rendőr­séget, mert három év*?el ez­előtt nyugatnémet terroris­ták követtek el hasonló bűn­tényt egy határ menti oszt­rák városban, s az akkor ellopott iratokat később a Baader-Meinhof csoport használta fel akcióiban. Méz Az idén súlyos fagykár ér­te az akácfákat. Ez sok gon­dot okoz a méhészeknek. A veszteséget azonban ellensú­lyozhatja, hogy több napra­forgót vetnek. A napraforgó virágjában mézgyűjtésre al­kalmas nektár is van. Kórus-est Jászberényben A Székely Mihály zenei napok rendezvényeinek ke­retében ad hangversenyt a jászberényi Tanítóképző Fő­iskola női kara, valamint a Palotási János Zeneiskola kamarazenekara ma 18 órá­tól a Hűtőgépgyár munkás- és ifjúsági házában. Az énekkar műsorán Bartók-, Lányi- és Balázs-művek sze­repelnek, a szólisták Caccini, Mozart- és Liszt-darabokat adnak elő. A koncert befe­jező műsorszámában az éne­kesek és a zenészek Pergo- lesi: Stabat Mater művéből szólaltatnak meg részleteket. ■ KI TUD TÖBBET Móra Ferencről? — címmel szelle­mi akadályversenyen talál­koznak ma délután a mező­túri úttörőcsapatok egyes őr­sei, rajai a városi gyermek- könyvtárban. A játékot Pol­gár Mária könyvtáros vezeti. © A GANZ Villamossági Művek szolnoki gyárában komplex ismeretterjesztő elő­adássorozatot szerveztek az ipari tanulóknak, amelynek keretében ma délután a tudo­mány és mindennapi életünk összefüggéseiről esik szó. I KEVESEBB lesz a sár, a por Nagykörűben. Az idén a Május 1 utcában 250 méteres szakaszon új burkolatot kap a műút. © DOLGOZÓI lakásépítése érdekében lemondott 386 négyszögöl állami tulajdon­ban lévő terület kezelői jo­gáról Mezőtúron a Tégla- és Cserépipari Vállalat. Az ott kialakított telek öt társasházi lakás építésére alkalmas. Négy téglagyári és egy víz­ügyi dolgozó kapta meg a tanácstól a terület tartós használatbavételi engedélyét. H KORSZERŰ, könnyűszer­kezetes elemekből ABC áru­házát épít Cserkeszőlőn a Kunszentmárton és Vidéke Áfész. Az új üzletet június­ban adják át. © JÁSZÁROKSZÁLLÁSON a nagyközség lakói és a gaz­dasági szervek az idén 18 millió forint értékű társadal­mi munkával járulnak hozzá a település fejlesztéséhez. ■ KORSZERŰTLEN, bérelt helyiségekben veszik át a tollat, bőrt, a napos barom­fit, galambot, nyulat a gaz­dáktól Kunszentmártonban. Még ebben az évben javít­ják a körülményeket, mert az áfész egy 350 négyzetméter alapterületű felvásárlási te­lepet épít, a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV anyagi segítségével. S/OUMI «10*11 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-912 Telex: 23 357 Index-szám: 25 0G9 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Post» Előfizethető: a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2*. Felelős vezető: Gombkötő Béla Robotdoktor Egy időben több orvost helyettesítő biotechnikai berendezést kí­sérleteztek ki szovjet mérnökök. A Pilot—1 elnevezésű „robotdoktor” méri a testhőmérsékletet, a vérnyomást, regisztrálja a szívverést és vizsgálja a látási reflexet. A mért adatokat automatikusan összeha­sonlítja az előre megadot, még elfogadható értékkel. Ilyen módon sokrétű felvilágosítást ad a repülni készülő pilóta egészségi álla­potáról. Az ócsai Vörös Október MGTSZ nagyvázsonyi lovasklubjának tagjai megkezdték a tavaszi edzéseket. A klub tagjai az idén is részt vesznek a hagyományos nagyvázsonyi lovasjátékokon. A képen: Edzésen a klub tagjai 39 ftfutat éoítenek versenyt a Szigligeti Szín­házban ma este 7 órától hallgathatják meg. A Ge­wandhaus zenekart a kon­certen Kurt Masur, az együt­tes vezető karnagya dirigál­ja. Műsorukban Schumann Genovéva nyitánya. Sieg­fried Matthus gordonkaver­senye, valamint Brahms I. szimf óniáját szólaltatják meg. A hangversenyen köz­reműködik Jürajakob Timm gordonkaművész. PROGRAM

Next

/
Oldalképek
Tartalom