Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

lyek az összes öntözhető te­rület 42 %-án gazdálkod­nak. Ezekben a gazdaságok­ban — a többihez viszonyít­va — 12 ezer forinttal maga­sabb termelési értéket állí­tanak elő hektáronként. Kiemelt feladat, a rizster­melés elmaradottságának fel­számolása. Ennek érdekében a 10 ezer hektáros rizstelep két évre tervezett rekons­trukcióit be kell fejezni. To­vább folytatják a kézi átte- lepítésű berendezések kicse­rélését, gépi mozgatású vagy önjáró berendezésekre. Az őszi kalászosok terméskiesé­se a másod és tarlóvetések területének növelésével pó­tolható, főleg ott ahol öntözni is lehet. To­vábbra is fő cél a zöldségnö­vények, a burgonya, a cukor­répa és a takarmánynövé­nyek hozamainak öntözéssel való növelése. A beruházási korlátozások az ez évi öntözésfejleszté­seket érintik. Az építési be­ruházások csökkentése mel­lett a gépvásárlásnak nincse­nek korlátái. A kereskede­lem felkészült az öntözőgé­pek nagyobb forgalmára. Megfelelő számban kínál kor­szerű berendezéseket és tar­tozékokat. Milliós közös kassza A Volán 7. sz. Vállalat szociális és munkavédelmi programja A szállítási vállalatok sa­játossága, hogy ha az utas kényelmesen, tiszta jármű­veken utazik, amelyek pon­tosak, jó a műszaki állapo­tuk. ha a megrendelő idő­ben. sértetlenül megkapja áruját, akkor a szállítók élet- és munkakörülményei is jók. A Volán 7. sz. Válla­lat csaknem 3 ezer 360 dol­gozója kétharmadrészének az országúton, a járművön van a munkahelye. A kultúrált utazás, a korszerű áruszál­lítás tehát nemcsak az uta­soknak, hanem az autóbu­szok személyzetének, az áru­szállítóknak is könnyebbsé­get, emberibb „munkahe­lyet”, biztonságot nyújt. A nagyvállalat idei mun­kavédelmi és szociális ter­vének pontokba foglalt fel­adatai és tényei — többség­ben — ehhez kapcsolódnak. A munkavédelemre, az egészségügyre csaknem 12 millió forint jut. A legje­lentősebb fejlesztések: gé­pek, berendezések biztonság- technikai felszerelésére, mű­szaki rekonstrukcióra 160 ezer, az egészségügyi ártal­mak megszüntetésére 150 ezer. a kedvezőtlen munka­helyek felszámolására 5 mil­lió 800 ezer. a fizikai mun­ka könnyítésére, az egyéni védőeszközök bővítésére öt Konténer-lakókocsiból szociális épület — Lakások épülnek a Gerle és a Csokonai utcában — Napközi a telepen és fél milliót költenek az idén. Több, létesítménnyel kap­csolatos bővítés, beruházás is szerepel a programban. A szolnoki — átmeneti — da­rabárus raktár bővítésére, szociális helyiségek kialakí­tására, közlekedési út építé­sére három és fél millió fo­rintot költ a vállalat. A törökszentmiklósi, a karcagi és a kisújszállási darabáruszállítók is úgyne­vezett kiegészítő helyiségek­kel gazdagodnak, egymillió forintot tartalékoltak a már kinőtt, de még szükséges te­lephelyek korszerűsítésére. A teherforgalmi telep sza- joli gáztelepén a már meg­vásárolt konténer-lakókocsi­ból szociális épületet „vará­zsolnak”, a szolnoki Széche­nyi lakótelepen a már épü­lő pihenő-tartózkodóhelyisé­geket igyekeznek befejezni. A vállalat három üzem­egységében — és a szolnoki központi telephelyen — dol­gozók üzemi étkeztetését si­került megoldani. 948 ezer forint támogatást ad a vál­lalat az étkezést igénybe ve­vőknek egy év alat. Jelen­leg a kihelyezett, kisebb gaz­dálkodási egységekben sze­retnék megteremteni az ol­csó. szervezett étkeztetést. Már hagyomány, hogy a vállalat dolgozóinak lakás­építését támogatják. Jelen­leg Jászberényben 24 laká­sos, Szolnokon 36 lakásos Volán-ház épül. Az . idén egyébként 5 millió 818 ezer forinttal támogatják a ,,fé- szekrakókat”. Az új oktatási központot nyáron is szeretnék kihasz­nálni: szolnoki, 6—12 éves gyerekeknek tartalmas el­foglaltságot, térítésmentes étkeztetést biztosítanak ben­ne. Továbbra is támogatják a továbbtanulókat, számos község és város tanácsával megkötötték, illetve meg­hosszabbították az együtt­működési megállapodást, amelynek értelmében a Vo­lán anyagi, társadalmi tá­mogatása fejében helyet biz­tosítanak gyermekintézmé­nyeikben a vállalatnál dol­gozó szülők gyerekeinek. — t. sz. e. — Magyar—vietnami béke- és barátsági nagygyűlés Kőbányán Maróthy László és Dang Quoc Bao mondott beszédet A vietnami Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövet­ség küldöttsége, amely Dang Quoc Baonak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga első titkárának vezetésé­vel tartózkodik hazánkban, tegnap délelőtt Szentendrére látogatott. A vietnami vendégek dél­után a Kőbányai Gyógyszer- árugyárat keresték fel. A láto­gatásra elkísérte őket Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köz­társaság budapesti nagyköve­te. A gyárlátogatás után a vendégek — a Gyógyszeráru- gyár kultúrtermében — ma­gyar—vietnami ifjúsági és barátsági nagygyűlésen vet­tek részt. A forró hangulatú nagy­gyűlést Hámori Csaba nyi­totta meg, majd Földesi Jó- zsefné, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár „Kabay József” Ifjúsági Szocialista Brigádjá­nak vezetője, a gyár egyik KISZ-alapszervezetének ve­zetőségi tagja kért szót. Ezt követően a hazánkban tanuló vietnami diákok nevé­ben Nguyen Thi Ngoc Lan, a Budapesti Nemzetközi Előké­szítő Intézet hallgatója szó­lalt fel. Ezután Maróthy László emelkedett szólásra. — Nagy öröm számunkra, hogy hazánkban üdvözölhet­jük a hős vietnami nép kül­dötteit, s itt találkozhatunk vietnami testvérszervezetünk, a nagy forradalmár Ho Si Minh nevét viselő Ifjúsági Szövetség képviselőivel — hangsúlyozta a KISZ Köz­ponti Bizottsága első titkára, majd arról szólt, hogy bár Vietnam — földrajzi értelem­ben — távol esik országunk­tól, népünk és hazánk fiatal­jai mégis jól ismerik Viet­nam hős népének a nemzet­közi imperializmus ellen ví­vott több évtizedes harcát. És azt, hogy milyen küzdel­mek árán teljesedett be Ho Si Minh álma, s jött létre az egységes Vietnam. — A magyar nép — mon­dotta — sokoldalú segítséget nyújtott a testvéri vietnami népnek és ebből ifjúságunk is kivette részét. A háború vész­terhes éveiben szolidaritási akciók sorát szervezték a magyar fiatalok. A KISZ szállítóeszközöket', gyógyszert és vért, kerékpárokat és hír­közlési berendezéseket jutta­tott el Vietnamba. — Az amerikai agresszorok kiűzése után örömmel figyel­tük, hogyan kezd hozzá Vi­etnam sokat szenvedett, de győztes népe az ország újjá­építéséhez. Az építőmunka békés időszaka azonban rö­vid ideig tartott — mutatott rá, s részletesen elemezte a kínai vezetés kétes politikai törekvései nyomán kialakult, feszült délkelet-ázsiai hely­zetet. — Amikor most ismét szo­lidaritásunkat fejezzük ki a Vietnami Szocialista Köztár­sasággal, felemeljük szavun­kat a maoista külpolitika el­len, és mélységesen elítéljük a Vietnam ellen indított fegy­veres támadást. Maróthy László végezetül arról beszélt, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség és a vietnami fiatalok Komunista Ifjúsági Szövetsé­(Folytatás a 2. oldalon.) Szolnokon lesz a központ Tegnap agrárpolitikai új­ságíróknak tartott sajtótájé­koztatót Váncsa Jenő a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes a rákóczi- falvi Rákóczi Termelőszövet­kezet szajoli kerületének köz­pontjában. A miniszterhelyettes is­mertetőjében többek között megemlítette, hogy hazánk­ban az üzemek 60 százaléká­ban, összesen 450 ezer hek­táron van öntözésre lehető­ség. A gazdaságokban a 180 ezer hektár kiépített öntöző­telep mellett majdnem 5 ezer mobil berendezés szolgálja a termelési biztonság növelését, és a minőség javítását. Az öntözött táblákról átlagosan 14 százalékkal több termést takarítottak be, mint a „szá­raz” körülmények között. De a legjobb gazdaságokban a másfélszeres hozamok sem voltak ritkák. Az üzemek termelési színvonalában mu­tatkozó különbségek egyben jelzik a még meglévő lehe­tőségeket is. Éppen ezért a gazdálkodás hatékonyságá­nak növeléséért és az öntö­zőberendezések jobb kihasz­nálásáért a MÉM létrehozta öntözési szolgálatát amelynek központja Szolnokon lesz. Az új létesítmény kettős feladatot lát majd el. Egy­részt segít a legjobb módsze­rek elterjesztésében, az ön­tözéses gazdálkodás bioló­giai, anyagi- műszaki, vala­mint személyi feltételeinek kialakításában. Rendszeresen értékeli majd az öntözéses gazdálkodás helyzetét. Más­részt előkészíti a koordinált fejlesztést. Ezután a miniszterhelyet­tes beszélt az idei év öntözé­si feladatairól. Elmondta, hogy az illetékesek 1979-ben 360 ezer hektár termőterü­let csapadékkiegészítésére ké­szültek fel. A fő figyelmet 150 üzemre fordítják, ame­II rádió és tv jövő heti műsora 4. oldal Elmaradt az érdekegyeztetés 5. oldal Diáksport 7. oldal Lázár György fogadta lan Kulakowskit Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parla­mentben fogadta Jan Kulakowskit, a Munka Világszövetségé­nek főtitkárát, aki a Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű ta­lálkozón részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Utómelegítéssel biztosítanak megfelelő hőfokot az olva­dék szilárdításához. Berki Ka­talin ellenőrzi: elérte-e már a massza a 38 fokot? A fertőtlenített ruhákkal bé­lelt sajtformák mindegyiké­ben ötkilónyi olvadékot tö­mörítenék betonnehezékekkel, majd préselés és 20 százalé­kos sós oldatban való ázta- tás és szikkasztás után szál­lítják az óvári sajtnak valót Törökbálintra így dolgoznak a Jásztejnél Háromezer literes, bolygókeverös kádakban olvasszák a tejet, amelyből óvári sajt készül majd Havonta hétszázezer liter tasakos és kannás tejet, 30 ezer liter tejfölt, ötezer liter habtejszint, 60 mázsa vajat és 340 mázsa tehéntúrót szál­lít a szolnoki boltokba, valamint harmincnál több jászsági üzletbe a jászapáti Jásztej ter­melőszövetkezeti közös vállalat. Esetenként öm­lesztett sajt gyártásához is készítenek alap­anyagot egyik testvérvállalatuk, a Budatej tö­rökbálinti üzeme részére. Képeink a sajtalap- anyag-gyártás néhány mozzanatát örökítették meg. (Fotó: Temesközy F.) A Pannónia Szőrmefeldolgozó Vállalat kunszentmártoni gyá­rának konfekció műhelyéből az idén közel 25 ezer irha és panofix bundát szállítanak külföldi megrendelésre Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXX. évf. 108. szám, 1979. május 11., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Létrehozták a MÉM öntözési szolgálatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom