Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-05 / 103. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 5. jtudomány Dalos és táncos madarak Az állatok viselkedésének objektív vizsgálatával egy viszonylag fiatal tudomány, az etológia foglalkozik. Ezen belül jelentős szerepet kap az állatok kommunikációs képességének vizsgálata, így azok a kutatások, amelyek az egyes állatfajok „dalaival” és táncaival foglalkoznak. A madár hangkutatásban az ugrás a magnetofonok tökéletesítése után következett be. Telepes magnók, erősítők segítségével veszik fel a terepen a madarak énekét, majd a szonográfok segítségével vizsgálják, analizálják a hangokat az akusztikai laboratóriumokban. Ithacában (USA) »nemrégiben (hatalmas apparátussal felszerelt madárhangkutatóintézet létesült, amelynek fő célja a Föld madarainak hangját összegyűjteni. Az etológián és az ornitológia tudományán belül a ma- dárhangkutatás körülbelül 10 év óta egyre nagyobb szerepet játszik. Egy francia ornitológus, Jean-Claude Roché másfél évtized óta járja a világot, és hangyaszorgalommal gyűjti sok országban a „természet melódiáit”. Nemrégiben jelent meg a századik madárhanglemeze. Első lemezén a franciaországi Camar- gue tartomány madárvilágának hangjait gyűjtötte össze. Már ennek a lemeznek akkora sikere volt, hogy a Tudományos Akadémia rangos „Charles Cros” nagydíjával jutalmazták. Csimpánzok leibeszéde Amerikai állatpszichológusok a csimpánzok jelbeszédét tanulmányozzák. Két hím és két nőstény majmot tanítottak meg jelbeszédre, azon felbuzdulva, hogy egy pszichológus házaspár által nevelt csimpánz. Washoe, 132 ilyen jel segítségével fejezte ki magát. A kutatók kíváncsiak voltak, vajon Washoe-n kívül más csimpánz is képes-e megtanulni a jelbeszédet, léteznek-e egyéni különbségek a tanulásban, s vajon bizonyos jeleket mindnyájan gyorsabban vagy lassabban tanulnak-e, függetlenül egyéni „tehetségüktől”. Miért dalol a madár? A madár dalával gyönyörködteti az embert, faján belül azonban kommunikációs eszközt jelentenek a madár- hangok. A nagyobb testű emlősállatok azt a térséget, amelyben élnek és amelyet a magukénak tekintenek, apró gallyak letördelésével jelzik. A madarak életterüket hangokkal, füttyökkel határolják be. Roché például Camargue tartomány madárvilágában megfigyelte, hogy a madarak sajátnak tekintett területüket végigugrálják. Az ugrálás közben megállnak, ilyenkor dalra zendítenek". Ez a határkijelölés defenzív jellegű !eAz emberi társadalomban a tánc a társas érintkezés egyik formáját jelenti. Az állatoknál a tánckészség évmilliók evolúciós folyamatának a következménye. Az állatoknál a tánc többet jelent, mint az embereknél. Táncolnak a pókok, a lepkék, a skorpiók, a méhek, a madarak, a gőték és még más állatfajok. Az állatvilág legelegánsabb táncosai a madarak közül kerülnek ki. Kiváló táncos pl. az albatrosz. Layson amerikai biológus megfigyelte, hogy az albatrosznál a hím és a nőstény egymással szemben helyezkedik el, így készülnek fel a tánchoz. Ezután szárnyaikat félig kiterpesztik. Körülöttük négyszögben állnak fel a társaik, amelyek a tánc közben csőrüket ütemre csattogtatják. A két partner ezután ütemesen lépeget, majd nyakuvékenység, ily módon igyekeznek megakadályozni, hogy területükre egy-egy idegen madár tolakodjék fészkelés céljából. A madarak hangadásával, illetve hallgatásával kapcsolatban a kutató ember számára ma még elég sok a kérdőjel. A Skandinávia különböző szigetein élő pintyek pl. más és más „dialektusban” énekelnek. Vannak olyan költöző madarak, amelyek utazás közben nem dalolnak, ilyenkor némák. A pacsirta azonban a vándorúton is megtartja dalolókészségét. kát kinyújtva fejüket az égre emelik, ezután leszegik a földre, végül csőrükkel egymást finoman érintik. A következő fázisban csőrüket hol a jobb, hol a bal szárnyuk alá helyezik. Ez az érdekes jelenet néhány percen át folyik, miközben a „nézők” csőrcsattogta- tása crescendóba csap át, majd fokozatosan halkul, a ritmus tompul, végül abbamarad a tánc és a kísérőzene egyaránt. Amilyen sután jár az albatrosz, oly kecsesen táncol. Az etológiái kutatások tovább folynak. Konrad Lorenz, a másik Nobel-díjas etológus professzor könyvének előszavát I. Huxley írta meg. Ennek egyik mondata így hangzik: „A modern etológiának az a rendeltetése, hogy erős alapot adjon az emberi viselkedéskutatás és pszichológia számára”. A csimpánzok közül a legjobb alig egy óra alatt sajátított el egy jelet, a legkevésbé tehetséges 2,5 óra alatt. Bizonyos jeleket mindegyik nehezebben tanult' meg. A kutatók később az intézetükbe hozták Washoe-t, ahol egyébként egy egész majom-kolónia él. Washoe jelbeszéddel próbált új társaival érintkezni, de mittel azok nem tanultak meg így „beszélni”, nem értették és nem válaszoltak neki. A kutatók új kísérlete az volt, hogy miután két hímjüknek már 36 jelet megtanítottak, „beszédre” ingerlő helyzeteket teremtettek. Elválasztották őket egymástól, mire „beszélni” kezdtek: jgyére”, „gyorsan gyere”, „gyere hízelegni” jelek segítségével. Más alkalommal az egyik hímnek gyümölcsöt adtak, mire a másik jelbeszéddel azonnal értésére adta: „adj nekem gyümölcsöt”. Mindkét majom egymás között, spontán is használta a megtanult „második nyelvet”, anyanyelvűk. az ősi, vadonbeli csimpánznyelv helyett. Bruno például jelekkel kérte Booee-t, „Brúnót csiklandozd”, mire Booee ugyanígy felelt: „Booee-t csiklandozni”. Vagy Booee felszólítására: „csiklandozz”, Bruno azt felelte: „Booee azonnal megy”. Miután a csimpánzok megtanulták a jel-nyelvet, megfelelő érintkezési módnak tartják, sőt saját „ötleteikkel” is bővítik. Úllatok tánca BIKA — MÜSZÍVVEL nek műszívet. A műszív soksok állatba beépítve már kielégítően működött. Különösen két változat ígér sokat a további kísérletek szempontjából. Az egyik változatot elektromos áram működteti, amelyet egy, ugyancsak a szervezetbe beépített nikkel-kadmium telep termel. A telepet, ha kimerül, a test felvágása nélkül, rendszeresen fel lehet tölteni. E szívhez parányi komputer is tartozik, amely a tüdőből a bal pitvarba visszaérkező vér mennyiségét megmérve szabályozza a műszív verésének a sebességét és erejét. A másik fajta gépszívet atomenergia működteti. A plutónium—238 radioaktív bomlásakor termelődő hő a szívbe beépített parányi „gőzgépben” levő vízcseppet elpárologtatja, s a vízpára nyomása elegendő a vérnek az érrendszerbe préseléséhez. Amikor a vér elhagyja a szívet, a gőztérben csökken a nyomás, a vízpára kicsapódik, vízcseppekké válik, és az egész kezdődik elölről, annyiszor, ahány szívverésre egy perc alatt szükség van. A képen látható bikába a nyugat-berlini Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikáján ültettek be elektromos vezérlésű műszívet, amellyel az állat a felvétel készítésének idején már 26 napja élt. A szívátültetések „divatja” elült, miután bebizonyosodott, hogy sebészeti-technikai szempontból nincs aka- dályla, immunbiológiai és etikai szempontból viszont annál több. De ha minden nehézség el is hárulna a szívátültetések elől, akkor sem lenne elegendő átültethető szív, — hiszen oly sok a szívbeteg. — A tudósok tehát sokkal nagyobb jövőt jósolnak a műszívnek. A világ számos országában végeznek reménytkeltő kísérleteket és neves tudósok véleménye szerint legkésőbb 1980-ig emberbe is beültetHogyan nő az agancs? Barkós özagancs Mindenki gyönyörködik a természetben vagy állatkertben az állatok csodálatos fejdíszében, az agancsban. Mi magyarok különösen büszkék vagyunk híres szarvas- és őzagancsainkra, dámlapátja- inkra, hiszen közismert, hogy a világrekorder őz- és dám- agancsok hazánkból kerültek ki. Az agancs növekedése, fejlődése genetikailag meghatározott éves ritmus szerint történik. Az agancsfejlődés első szaka a növekedés periódusa. Ekkor a lágy szövetből felépülő agancsot egy speciális szőrös bőr, a barka borítja. Az agancsfejlődés alatt ebben sűrű ideg- és érhálózat fejlődik, ami a növekvő agancs beidegzését és táplálását szolgálja. Az ásványi sók lerakódása idején a vérerek valósággal eldugulnak, ennek következtében megszűnik az agancs anyag- és energiaellátása, ami a barka elhalásához vezet. Ezzel párhuzamosan változás jelentkezik az állat viselkedésében: agresszívvé válik és különösen a fiatal sudár fák látványa speciális viselkedési formát vált ki belőle: új, de elhalt bőrrel fedett agancsát dühödten tisztítani kezdi. A tisztítási viselkedés” többször megismétlődik, majd fokozatosan átmegy egy erőfitogtató magatartásba, ami már a szexuális viselkedés előzményének tekinthető. A szaporodási időszakra az agancs kemény, a fajra jellemző formájú elhalt csontszövet. A harmadik stádium a szaporodási időszak után kezdődik, az agancs kezdete, a rózsatő újraéled. Ezután már csak az agancs leválása következik be, amely függ a szaporodási időszaktól. Az agancsnélküliség azonban nem tart sokáig. A friss sebet hegszövet fedi be, az ebből kialakult csonthártya pedig gyors szaporodásával kialakítja a folyton osztódó sej-* tekből álló agancs-csúcsot. Az újabb kutatások derítettek fényt arra, hogy az agancs újrafejlődéséhez, regenerációjához a rózsatő- csonthártya bizonyos területének a jelenléte szükséges: ha ezeket műtéti úton eltávolítják, akkor nem fejlődik ki agancs. Ha azonban a rózsatövet átültetik, a test legkülönbözőbb helyein sikerül agancsfejlődést előidézni. Az állatvilágban egyébként szinte egyedülálló az a növekedési sebesség, amit a saarvasfélók produkálnak: egyes szarvasok agancsának a hossza naponta 27 millimétert nő, így 120 nap alatt elérhetik a 15 kilogrammot is, amint ezt a vadbiológiai vizsgálatok pontosan megállapították. Ritka ászkafaj a tenger mélyéről Az állatvilág — közelebbről a rákok — érdekes csoportját képviselik az ászkák. A világon mindenütt megtalálhatók, a tengerek sekély parti övétől a mélytengeri árkok fenekéig, az édesvizekben és a szárazföldön is. Számunkra természetesen legismertebbek a szárazföldi ászkák, amelyeket közönségesen pincebogaraknak szoktak nevezni. A nálunk is gyakori pincebogár nem is olyan távoli rokona néz farkasszamet velünk a képen. Nem régiben fogták ki a Mexikói öböl vizéből kb. 600 m mélységből speciális rákfogó eszközzel. Miután megállapították, hogy egy nagyon ritka rákfajról van szó, elvitték a New York-i Aquarium kiállítására. Az is kiderült, hogy e fajon belül is hatalmas példány akadt a hálóba, hiszen több mint 35 cm a hossza. Ekkora ászka élő példánya még sohasem került a kutatók kezébe, legfeljebb az egykor élt és már régen kihalt ős- fajoknak a maradványai. Az állat életmódjára jellemző, hogy kihegyesedő szájkúpjukkal a halak vérét szívják. A halevő és halszívó ászkák több faja a trópusi és mérsékelt övi tengerekben él. Az ászkák másik érdekes csoportját képezik a fúró- ászkák. Északnyugat-Európa parti vizeiben gyakori és különböző fatárgyak víz alatti részébe fúrják járataikat. Károkat ókoznak a fából készült hidakban és a rakodópartok berendezéseiben. R legősibb macska A párduc vagy leopárd a legősibb nagymacska fajtájú ragadozó állat. Eredetileg igen nagy földterületen élt egész Eurázsiában és Afrikában. Valamikor Európában is elterjedt volt, sőt a jégkorszakban még hazánk területén is. Az éghajlati és földrajzi eltérések ellenére külsejében és szervezeti felépítésében is egységes állatfajnak maradt meg. Ugyanabba a fajba tartozik például az amur-leopárd is, mint az afrikai trópusokon élő rokona. Az előbbi a rideg éghajlati körülményekhez alkalmazkodott, dús szőrzetű bundája hosszú szálú. Az afrikainak a szőre viszont igen rövid. Sok helyen, ahol még száz év- vez ezelőtt viszonylag gyakori volt, ma már kipusztult, vagy kipusztulóban van. Ennek ellenére Afrikában Marokkótól kezdve a fokföldi Jóremény- ség-fokig, Arábiában, egész Kis- és Közép-Azsiában. Nyugat-Szi- béria déli részein, ehhez csatlakozva egész Dél-Ázsiában. Jáváig és Koreáig, Dél-Kínában, valamint Délkelet-Szibériában az Amúrig mindenütt előfordul még ma is. Nem is lehet pontosan tudni, hogy melyik vidéken irtották már ki teljesen, mert rendkívül rejtett életmódot folytat, s még a kíméletlen üldözéshez is jól tud alkalmazkodni. A leopárd a helyi táplálkozási lehetőségekhez szokott: éppúgy vadászik a nagy termetű antilopokra, szarvasokra, zebrákra és vaddisznókra, mint az egér nagyságú rágcsálókra, vagy kisebb madarakra. Az emberevő leopárd viszont rendkívül ritka. Képünkön kétéves afrikai leopárd a novoszibirszkt állatkertben
