Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-05 / 103. szám
1979. május 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Mecseki Szénbányák külfejtési üzemének 1979. évi terve tiz százalékkal magasabb az elmúlt évinél. Segíti a munkát az is, hogy a géppark nagyobb teljesítményű kotrógépekkel gazdagodott A képen a karolinai külfejtés VIGYÁZAT, GÁZSZIVÁRGÁS! Hívásra házhoz | Az az átkozott parapet | Dudorodó szappanhab — Gázszolgáltató, tessék? Igen, írom ... Holnap mikor tartózkodnak otthon? Rendben, viszonthallásra! A TIGÁZ Szolnok megyei kirendeltségének úgynevezett készültségi szobájában nagy a sürgés-forgás, türkizkék mellényes férfiak adják egymásnak a kilincset, az ügyeletes telefonja percenként csörög. Forgács Imre kirendeltség- vezető igyekszik hangerővel túltenni a zsivajon. — A szerelők megkapják a munkalapokat, amelyekre az ügyeletes rávezeti a hiba- bejelentő nevét, címét, és a hiba fajtáját. Egyébként minden telefonbeszélgetést magnóra vesznek, azonkívül egy naplóba valamennyit bejegyezzük. Nem bürokráciából, hanem biztonságból van szükség arra, hogy a hibabejelentés szalagon is és írásban is meglegyen. A gáz körül nem árt az óvatosság. A kirendeltségvezetőtől megtudom még, hogy a készenléti csoport egyik, a II. ftákóczi Ferenc nevét viselő szocialista brigádja harmadszor szerezte meg a Vállalat kiváló brigádja címet. A másik, a Vosztok pedig az Üzemegység kiváló brigádja lelt.. A „rákóczisak” kezdeményezésére indult el az Add a neved! mozgalom, 1974-ben. Azóta kiterjedt az egész vállalatra. A mozgalom lényege, hogy minden szerelőnek van egy névjegykártyája, és az általa kijavított hibáért hathavi személyes garanciát vállal. Csinos szabású, TIGÁZ- emblémás, sárga mellénybe bújtotnak. („Ne látsszon rögtön, hogy nem közülük való”.) Néhány órára ideiglenes főnököt is kapok. Kolláth László jól megtermett, szakállas fiatalember. Egy a „rákóczisok” közül. A szerelőkocsi vezetőfülkéjében „főnököm” sorba rakja a telefonbejelentések alapján kiállított munkalapokat. Közben a szakállába dör- mög. — Ide délután kell menni, ide is ... Na, ez délelőtti program. Biztosan nyugdíjas ... Egy, kettő, három ... tíz munkalap. Hát akkor, induljunk! * * * A Jókai út kettőt csak nagy nehezen találjuk meg, a házszámtáblát a kapualjba szögezték. Riadt tekintetű nénike nyi't ajtót, nem kérdez semmit, a mellényünkre biggyesztett embléma magáért beszél. — Erre, kérem, a nagyszobába ... — igazít útba remegő hangon. A szobában kiderül, hogy nem -riadt, hanem dühös a néni. — Na, itt van ez az átkozott parapet! Egyszerűen kialudt. Az idén télen már vagy háromszor voltak kint maguktól. Rengeteg bajunk van. Ezt az egy szobát használjuk, a többiben be se kapcsoljuk a parapetet. A fürdőszobai bojlert se használjuk, mégis mindig ezer forintnál több a gázszámlánk. Csinálják már meg ‘ végre rendesen! Kolláth gyakorlott mozdulatokkal leszedi a fűtőtest fémhálóját, a megkopasztott parapet mellé térdel, és feneketlen táskájából csavarhúzókat, fogókat szed elő. — Bizony, öreg masina már ez. Lehe't tízéves is — morogja a csőlabirintusba. A néni nem nagyon figyel rá talán nem is hallja a szerelő szavait. Hozzám beszél. — Sűrűn kell javíttatni, a nyugdíj meg kevés. A múltkor is kétszer fizettünk harminc forintot. — Sajnos, most ‘többe kerül — egyenesedik fel Kolláth. A néni szeméből villámok cikáznak. — Miért kerül többe, mi baja van? — Ki kell cserélni a ter- mószálat, de lehet, hogy új mágnesbetét is kell bele. Lesz vagy ötszáz forint, munkadíjjal együtt. — Próbálja már meg valahogy beállítani, csak az ünnepekre legyen egy kis meleg . . . — Nem tudom, drága néni. csak ha alkatrészt cserélek. Bemegyünk a központba, mert nincs nálam NDK- term ószál. A szerelő már a gépkocsiban mondja: — Látod? Teljesítményre dolgozunk, most visszamegyünk alkatrészért. Vagy lesz, vagy nem, az idő pedig halad. Félórája dolgozom, és még semmit se kerestem. A bosszantó az, hogy mire visszaérünk, a néni meggondolja magát. Ebben akár fogadnék is. — Nyert. A néni nem kéri az új alkatrészeket, minkét szapul, hogy nem tudjuk harminc forintért megjavítani a parapetet, pedig akik előttünk itt jártak, csak ennyi’t kértek. Szinte menekülve távozunk. megyünk — Egy óra alatt kerestem három forintot — csapja be mérgesen maga után a kocsiajtót Kolláth. * * * A következő munkalapon a Magyar utca hat szám szerepel. A fürdőszobában a gázbojlerrel van baj. — Tudják, gyanúsan dübörög, ha begyújtjuk — vezet készségesen a „beteghez” a háziasszony. A „főnök” gyorsan szétszedi a bojlert', bekapcsolja, kikapcsolja. Halk sustorgás. Dübörgés nincs. De ha már itt. vagyunk, Kolláth Laci új gumitömítést, kóc- csíkot 'tesz a szabályzók alá. Számlatömb, indigók. — Hatvan forintot tetszik fizetni, és ha baj van, nyugodtan tessék telefonálni. A háziasszony hetven forintot ad. Kaptunk tíz forint borravalót. Alig ülünk be a kocsiba, a fejünk fölött felsikít az URH-készülék. — Kolláth Laci, te vagy? A járási hivatal pincéjében gázszivárgást észleltek. — Vettem, indulunk. Porta, pince-útvesztő, gázóra. Gázszag nincs. — Most volt itt az órale- . olvasó, ő szólt, hogy gázszag van a pincében az óra körül — tárja szét a kezét a portás. Kolláth táskájából előkerül egy műanyagdoboz, benne kiszáradt szappanhasáb. — Egy kis víz kellene, hogy habozzon — néz rám a szerelőtárs. Felcaplatok vízért, valamit nekem is dolgozni kell. A habba mártott ecset nyomán egy ideig semmi jel nem árulja el a szivárgást. Végül, egészen az óra közelében kidudorodik a hab. Csavarhúzó, fogó, fürge mozdulatok. — Lehet továbbra is használni a gázt, az órát kiiktattam, majd ki kell cserélni — mondja Kolláth a portásnak. A vezetőfülkében felveszi az URH mikrofonját. — Itt a tizennégyes. A járási hivatal pincéjében a gázmérő, húszköbös óra szivárog. Kerülőre állítottam, írd be a munkalapomba, hogy a szivárgás elhárítva. Egyébként új óra kell. .. A következő cím: Ságvári körút 9. Beköltözők, a szerelő feladata, hogy kioktassa az új lakókat a gázkészülékek használatára. — Jó napot kívánok, gázszolgáltatás . . . Bendó János A JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYI SZÖVETKEZETBEN Saját gyártmány nélkül is gazdaságosan MEGRENDELŐJÜK A VEGYIPAR A jászalsószentgyörgyi központ! asztalosmühelyben 8 millió forint értékű munkát végeznek az idén a szövetkezeti asztalosok. Képünkön egy Ungváron épülő új szállodába kerülő, beépítetendő szekrényeken dolgoznak a műhelybeliek A megye azon két ipari szövetkezetének egyike a jászalsószentgyörgyi — a másik a mezőtúri Asztalos- ipari Szövetkezet —, amelyik kizárólag kooperációs tevékenységet folytat. A termelés 50 százalékát végző lakatosipari részlegek dolgozói két nagy vállalatnak, a budapesti Kohászati Gyárépítőnek és a Dunai Vasműnek gyártanak vasszerkezeteket, kohók felújításához szükséges elemeket. A szövetkezet termelésének másik felét — leszámítva a lakossági szolgáltatást végzők évi 1 millió forintos munkáját — a faipari részlegek bérmunkái adják. Biztonságos is? A korszerűnek legjobb indulattal sem nevezhető fa- megmunikáló-műhelyekben negyvennél többféle bútoralkatrészt készítenek a budapesti Bútoripari Vállalat megrendelésére és a kocséri Petőfi Tsz bútorüzemének. A Szolnok megyei és a Csongrád megyei " Állami Építőipari Vállalattal kooperálva egyedi tervek alapján gyártanak különböző belsőépítészeti berendezéseket. A vegyesipari szövetkezet gazdálkodási mutatói azt bizonyítják, hogy a népgaz- daságilag is hasznos kooperációs tevékenységük eredményes. Vajon — saját gyártmányuk nem lévén .— biztonságos is? A foglalkoztatott szakemberek számához és a termelés volumenéhez viszonyítva igen csekély létszámú, mindössze ötfős műszaki kollektíva nem kis erőfeszítésének eredménye, hogy igennel válaszolhatunk a kérdésre. A megrendelő partnerek termékszerkezet-módosításaihoz. a népgazdaságban beálló változásokhoz jól, gyorsan alkalmazkodó rugalmasságok révén tudtak tavaly az 1975. évi 26 milllióval szemben 41 milliós termelést elérni, és a három év előtti nyereségüket másfélszeresére növelni. Csak néhány példát arra, hogyan használják ki a kisüzem rugalmasságából eredő lehetőségeit: id,ei első 12 milliós megrendelését 6 millióra módosította a Kohászati Gyárépítő Vállalat. A felszabadult kapacitás lekötésére és természetesen az esetleg kieső árbevétel pótlására rövid időn belül új munkát „kerestek”. A lakatosok egy része átállt erkélykorlátok készítésére — egy fővárosi építőipari szövetkezet részére —. a Kőbányai Sörgyárnak pedig elvállalták a karbantartási eszközök gyártását. A szolnoki Tisza Bútorgyár importanyag hiánya miatt másfél millió forint értékű asztalláb megrendeléstől estek el a iászalsószentgyörgyiek. Helyette a kocséri téesznek végzett bérmunkát bővítették. Saját erőből Megrendelő partnereik többségével már az; 1980—82. évi kapacitásuk lekötéséről tárgyalnak. Ez is kooperációs tevékenységük biztonsága mellett szól, de semmiképpen nem indokolja — vallják ezt a szövetkezetbeliek is —, hogy ne fejlesz- szenek ki mielőbb biztonsággal, gazdaságosan értékesíthető saját gyártmányt. Az ehhez szükséges fejlesztésnek azonban sem az anyagi, sem a műszaki-technikai feltételei nem biztosítottak. Eddigi eredményeik alapjait is saját erőből teremtették meg. Huszonnyolc évi fennállásuk alatt mindössze 300 ezer forint tanácsi és KISZÖV-támogatást kaptak. Eredményes intézkedések Nagyon szerényen terveztek erre az évre, az 1979. évi termelési irányszámok csaknem megegyeznek a tavalyi gazdálkodásról készült mérleg tényszámaival, Az idén — így mondják a szövetkezet vezetői — a meny- nyiségi növelés mellett inkább a gazdaságosabb, hatékonyabb termelésre törekednek. Ezért is költöttek majd 300 ezer forintot az élőmunka-megtakarí társon túl a munkakörülmények jelentős javulását is elősegítő fűrészpor- és forgácselszívó berendezésekre. A 800 ezer forintos költséggel korszerűsített jánoshidai asztalosrészleg tíz dolgozója a tavalyi 700 ezerrel szemben az idén 3 millió forint értékű munkáit végez. Az említett intézkedéseknek megmutatkozott az eredménye. Az első negyedévben leszállított termékeik 12,1 milliós értéke 24 százalékkal több volt az időarányosan tervezettnél, és az előirányzottnál 2 millió forinttal több árbevételt hozott a sok irányú, a nagyipart jól kiegészítő kooperációs tevékenység a jászalsószentgyörgyi Vegyesipari Szövetkezetnek. T. F. Jobb időket látott, műbőrrel vont kispadön üldögélünk^ a Móricz Zsigmond utcai, mestergerendás kis ház konyhájában!. Köszön- getjük a szíves fogadtatást, dicsérjük a jóleső meleget. A házigazda békétlen a kinti világgal. — Bolondos egy tavasz. Tegnap még jólesett óraszám üldögélni az eresz alatt, a napos házold,álon. Most meg elkel a tűzhely enyhe. Oszt könnyen ránk találtak-e? Mondjuk, hogy más irányba küldtek először a kunhe- gyesiek, akiket megkérdeztünk. A fiatalabb Szabóék- hoz. Akkor kaptunk csak helyes útbaigazítást, amikor az öreg Tyukodi Szabó Sándor felől érdeklődtünk. De már erre megrándul az arasznyi nagy, deres bajusz. — öreg ám az országút, de nem én! Meg esetleg ez a kis házunk. Mert hogy elhányja már ugyancsak a vakolatot, roggyant is kicsit. Nem költünk már rá az utóbbi időben, csak úgy magunk tódozgatjuk-fódoz- gatjuk. A fehér haji, meg a sok ránc? Az csak attól van, hogy eljárt az idp, meg a sok munkától. Mert abban volt részem mindig, bőven. De öregnek még nem érzem magam. Rákérdezünk mégiscsak: mennyi is az annyi? Mondja, hogy 1898-ban született. Mindjárt cáfolja is a korát, a friss emlékezéssel, ahogy magáról, nyolc évtizednyi életéről beszél. — Földet szerető ember voltam mindig. Valamikor, egyéni gazdaként rizst vetettem, árasztottam, arattam. Amikor megszervezték a közöst, én fogatos lettem az akkori Vörös Október Téeszben. Tíz évig bántam lóval,-kocsival, de a beteges- kedés könnyebb foglalatosságra szorított. Egy ideig még bírtam m gyalogmunkát, azután mégis a nyugdíjat kellett választani. Hatvanhét éves volt akkor, rászolgált már a pihenésre. Csakhogy öregnek még nem érezte magát, otthonülő fajta sohase volt, kért hát munkát a téeszben a nyugdíjas napokra. Hallgatnánk még — szíves a marasztalás is — az ízes kun-magyar beszédet a terebélyes bajusz alól, de menni kell. A kiskapun a sapka ellenzőjéhez emeli bütykös ujját Tyukodi Szabó Sándor bátyám A biccentés még nekünk szól, de huncut tekintete már a túlsó járdán kerékpározó menyecskéken. De hiszen ő maga mondta: öreg ember nem vén ember. T. F. Öreg ember, nem vén ember A
