Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-31 / 125. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 31. Vietnami nemzetgyűlés Erősíteni kell az ország védelmét Az ország egységének erő­sítésére, a gazdasági építő­munka és a nemzetvédelem feladatainak teljesítésére fel­hívó határozat elfogadásával tegnap befejeződött a viet­nami nemzetgyűlés háromna­pos ülésszaka. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a kormány beszámolóját, ame­lyet Giap táboritok, a VKP KB PB tagja, miniszterelnök­helyettes, nemzetvédelmi mi­niszter terjesztett elő. Az ülésszak befejezése után Xuan Thuy, a VKP KB tit­kára a Hanoiba akkreditált külföldi tudósítók számára értékelést adott a parlament munkájáról. Mint mondotta, „a nemzetgyűlésben is ismer­tetni kellett a jelenlegi hely­zetet a vietnami néppel. Be kellett számolni a Vietnam elleni kínai tervekről, fenye­getésekről”. Xuan Thuy — a kormány beszámolójához ha­sonlóan — élesen bírálta a jelenlegi kínai vezetést és a többi között ezeket mondta: „ha igazi forradalmárok len­nének, akkor örülnének, hogy országuk szomszédja a füg­getlen, egységes, szocializ­must építő Vietnam. De ez a Vietnam számukra terjeszke­dő politikájuk akadálya”. A VKP KB titkára közölte: „a nemzetgyűlésben egyetértés alakult ki: erősíteni kell az ország védelmét, készen kell állni az agresszor visszaveré­sére”. Xuan Thuy szólt a három indokínai ország kapcsolatai­ról is. „Az indokínai föderá­ció vádja hamis, erről nincs szó, nem is lesz. Ugyanakkor a három ország földrajzilag egymás szomszédja, mindig is közösen harcolt a külső hó­dítókkal szemben, és ezt a szolidaritását megőrzi a füg­getlenség kivívása után, az építőmunka idején is” — mondta, majd hangsúlyozta, hogy a Pol Pot-rezsim meg­döntése nyomán helyreállnak Vietnam és Kambodzsa né­peinek hagyományos kapcso­latai. „Kína azzal fenyegeti a délkelet-ázsiai országokat, hogy mi ki akarjuk terjesz­teni befolyásunkat a térség­ben. Ezzel szemben az igaz­ság az, hogy egyetlen ország fenyegeti Délkelet-Ázsiát — ez Kína” — jelentette ki Xu­an Thuy, aki — miként a nemzetgyűlés záróhatározata — külön is köszönetét mon­dott a Szovjetuniónak és más testvéri szocialista országok­nak az időben érkezett, haté­kony segítségért. Kommentárunk Válaszra várva I - § ' Ami a külsőségeket il­leti, semmi nem válto­zott. A NATO tagállamok külügyminisztereinek szo­kásos nyári értekezlete tegnap szigorú biztonsági intézkedések közepette nyílt meg Hágában, a hol- / land parlament úgyneve­zett lovagtermében. Mint korábban rendszerint, elő­ző este most is megtar­tották a hagyományos „német vacsorát”: az NSZK, az amerikai, a francia és a brit külügy­miniszter áttekintette a két német állam viszo­nyának kérdéseit és Nyu- gat-Berlin helyzetét. Az érdemi tanácskozá­sok színhelye Hágától kissé távol esik: Noord- wijkerhout falu közelé­ben, 25 kilométerre a fő­várostól, a Leeuwenhorst kongresszusi központban cserélik ki nézeteiket az atlanti tanács külügymi­niszterei. Hogy miről? Kétségtelen, hogy éppen a tanácskozás témájától le- . hetne valami újat várni, ha már a külsőségek a múltat idézik. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter a SALT- szerződésről és a közel- keleti helyzetről ad szá­mot, s beavatja kollégáit az USA Iránnal, vala­mint Kínával kapcsola­tos elképzeléseibe. Ami a SALT-ot illeti, az Egye­sült Államok diplomáciá­ja nyilvánvalóan erőtel­jes támogatást kér szö­vetségeseitől, hogy ennek birtokában jobb kilátá­sokkal vegye föl a harcot a szenátus „héjáival”. Ahhoz nem is fér kétség, hogy az atlanti partnerek helyeslik majd a SALT— 2-t, kérdés azonban, hogy a brit konzervatívok ál­láspontja mennyire ér­vényesül a záróközle­ményben. Luns főtitkár álláspont­ját már korábbi sajtóér­tekezlete sejteti. A reali-. tások elől Joseph Luns sem térhet ki, s ezért kénytelen-kelletlen mél­tatta a SALT-egyezmény jelentőségét. Arról azon­ban nem mondott le, hogy ezúttal is figyel­meztessen a szovjet fegy­veres erők állítólagos „nagyarányú fejlesztésé­re”. Valószínű, hogy ez a kettősség — úgy is fo­galmazhatjuk: tanácsta­lanság — jellemzi majd a külügyminiszterek ér­tekezletét. Annál is in­kább, mert aligha kerül­hetik el, hogy figyelmen kívül hagyják a Varsói Szerződés külügyminisz­teri bizottságának buda­pesti tanácskozásáról ki­adott közleményt. Abban pedig érdemi, konkrét javaslatok láttak napvi­lágot, olyanok, amelyek­re egész Európa közvéle­ménye mielőbbi választ vár! Ha a NATO-t csak­ugyan jószándék vezérli — amiről Luns a sajtó- értekezletén beszélt —, a hollandiai tanácskozás nem térhet ki a válasz­adás elől. Igaz, a Buda­pesten elfogadott felhí­vás több olyan nagy fon­tosságú javaslatot is megfogalmazott, amely nemcsak a külügyminisz­terekre tartozik. Mégis jogos a várakozás, hogy a NATO tagállamai vég­re eldöntik: hajlandók-e korunk követelményeihez igazodni, a fegyverkezé­si hajsza fokozásáról le­mondani. Gyapay Dénes HSZK Ellentétek a CDU és a CSU között Egyre élesebbé válik a hang a két nyugatnémet ke­reszténypárt, a CDU és CSU között. Miután a keresztény- demokraták Albrecht alsó- szászországi miniszterelnök személyében saját kancellár­jelöltet állítottak Franz- Josef Strauss CSU-elnökkel szemben, a bajor testvérpárt „súlyos helyzetről” beszél. Strauss ismét megerősítet­te, hogy pályázik a kancel­lárjelöltségre. Bonni megfi­gyelők szerint ez azt jelen­ti, hogy a bajor politikus megkísérli „legyőzni” Al­brechtét, mielőbb a két „C”- párt szakítása komoly ve­széllyé válna-: Mértékadó konzervatív körökben azt sem tartják kizártnak, hogy a júniusban kezdődő „alku” során végül egy kompro­misszumot jelentő harmadik jelöltben állapodik meg a két párt vezetősége. TELEXEN BELGRAD A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés meghívására kétnapos látogatást tett Bel- grádban a Kubai Köztársa­ság parlamenti küldöttsége Bias Roca Calderionak. a nemzetgyűlés elnökének, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottság tagjának vezetésével. A delegáció a két szocialista ország együtt­működésének további fej­lesztéséről és időszerű nem­zetközi kérdésekről tárgyalt a jugoszláv politikai élet magas rangú képviselőivel. PHNOM PENH A Szovjetunió kambodzsai nagyköveké, Oleg Bosztorin átnyújtotta megbízólevelét Heng Samrinnak, a Kam­bodzsai Népi Forradalmi Ta­nács elnökének. SZÓFIA Emlékeztető aláírásával Szófiában befejeződtek a tárgyalások Toncso Csakrov bolgár gépipari és Pavol Bahyl csehszlovák általános gépipari miniszter között. A tárgyalásokon megvitatták a két ország közötti együttmű­ködés kibővítésének kérdé­seit a gépkocsigyártás, a fém- megmunkálógéoek és az út­építőgépek gyártása terén. OSLÓ Néhány fős többséggel kát bizalmatlansági szavazást is túlélt Norvégiában a kisebb­ségi munkáspárti kormány. Az ellenzéki polgári pártok mindkét bizalmatlansági in­dítványt azért nyújtották be, mert kifogásolták azt a mó­dot, ahogyan a kormány egyik tagja. Olav Haukvik iparügyi miniszter a híres híradástechnikai cég, a Tand- berg csődbe jutását kezelte. CANBERRA Tegnap befejezte látogatá­sát az a szovjet parlamenti küldöttség, amely Pavel Gi- lasvilinek, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnöksége el­nökhelyettesének vezetésével Ausztráliában járt. A delegá­ció Űj-Zélandba utazott. ANKARA Óriási robbanás rongálta meg a török—amerikai kul­turális egyesület épületét a török fővárosban. Senki sem sebesült meg. Ez volt az idén az épület ellen elkövetett harmadik merénylet. Ezen­kívül áprilisban és májusban két amerikai tisztviselő is merénylet áldozata lett Tö­rökországban. RÓMA A római rendőrprefektúra közölte, hogy tegnap Rómá­ban letartóztatták Adriana Farandát és Valerio Morue- cit, a Vörös Brigádok nevű terrorszervezet tagjait. La­kásukon a rendőrség fegyve­reket és robbanóanyagokat talált. A két letartóztatottat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek Aldo Moro meggyil­kolásában. Megkezdődtek a hivatalos magyar—szovjet tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) A két ország párt- és kor­mányküldöttsége aláhúzta a Varsói Szerződés tagállamai új kezdeményezéseinek idő­szerűségét. E kezdeményezé­sek az államok közötti biza­lom megerősítésére és az eu­rópai katonai enyhülés el­érésére irányulnak. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió úgy véli, hogy a nemzetközi biztonság és a béke megerősítése érde­kében igen fontos a SALT— II., a Szovjetunió és az USA közötti, a támadó jellegű ha­dászati fegyverek korlátozá­sáról szóló egyezmény kü­szöbön álló aláírása. A tárgyalások meleg, ba­ráti légkörben, az jösszes megvitatott kérdésben *meg­Szovjetunió A tegnap reggeli központi szovjet lapok nagy terje­delmű, rendkívül meleg hangú írásokkal köszöntik a Leonyid Brezsnyev. azSZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnök­ségének elnöke vezette szov­jet párt- és kormányküldött­ség magyarországi hivatalos, baráti látogatását. J. Grigorjev és A. Karpi- csev, a Pravda különtudósí- tói A testvéri Magyarország készül a kedves vendégek fogadására alcímmel terje­delmes riportot közölnek a szovjet—magyar kapcsola­tok harmonikus fejlődéséről, a látogatás előzményeiről. A Moszkovszkaja Pravda, az SZKP moszkvai városi bizottságának lapja Mé­hes Lajosnak, az MSZMP budapesti bizottsága első tit­kárának írását közli. B. Leszik, a Szelszkaja Zsizny és L. Csirkov, a Komszomolszkaja Pravda tu­dósítója a „Vörös Csepel” dicső hagyományairól ír. A Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija Faragó András, magyar újságíró cikkét köz­li a Ganz-Mávag rekonst­rukciójáról. Ugyancsak ez a lap fényképriportban számol be a nagykanizsai Lámpa­gyár munkájáról. Több szer­da reggeli központi lap köz­li a TASZSZ budapesti tu­dósítóinak a látogatás je­lentőségét méltató írását. A Lityeraturnaja Gazeta című hetilapnak a nemzet­nyilvánuló kölcsönös egyet­értés, s a nézetek teljes azo­nosságának jegyében zajlot­tak. A találkozón a két kül­döttség tagjain kívül részt vett Berecz János, az MSZMP KB osztályvezetője. Fodor ,László és Varga István, az MSZMP KB osztályvezető­helyettese és Roska István külügyministfter-helyettes, valamint Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB tagja, a KB osztályvezetője, Anatolij Bla- tov, az SZKP Központi Re­víziós Bizottságának tagja, Gennagyij Kiszeljov, az SZKP KB osztályvezető-he­lyettese, Nyikolaj Sislin, az SZKP KB alosztályvezetője és Vaszilij Makarov, a Szov­jetunió külügyminiszterének főtanácsadója. (MTI) közi eseményekkel foglal­kozó kommentárja a Brezs­nyev vezette párt- és kor­mányküldöttség látogatásá­ról írva méltatja a szoci­alista közösség országainak állandóan szélesedő, bővülő együttműködését, hangsú­lyozva, hogy a szocialista államok közössége jelenti Európában a béke biztosíté­kát. „Ez a látogatás nagy nemzetközi jelentőségű ese­mény. amely még szorosabb­ra fonja a szocialista kö­zösség országainak egységét — írja a lap. — Ez az egy­ség a barátság, a készenlét pedig, ahogyan azt a tapasz­talatok mutatják, döntő té­nyező abban, hogy tovább­ra is megmaradjon az im­már rekord-hosszúságú béke Európában és az egész vilá­gon. (MTI) A szovjet televízió tegnap kora délutáni hírösszefogla­lójában több mint húsz per­ces filmtudósításban szá­molt be a szovjet párt. és kormányküldöttség Buda­pestre érkezéséről, Leonyid Brezsnyev és a küldöttség tagjai szívélyes repülőtéri fogadtatásáról. A riport után „A magyar Duna partján” címmel fél­órás dokumentumfilmet su­gárzott a televízió. Csehszlovákia A csehszlovák lapok szá­mukban vezető helyen szá­moltak be arról, hogy Bu­dapesten megkezdődik a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormánykül­döttség látogatása. A Rudé Právo, a CSKP központi lapja budapesti tudósítójá­nak tollából közölt előze­tes kommentárt. A szerző beszámolt a látogatás előké­születeiről, s ismertette a szovjet—magyar kapcsolatok fejlődését. A csehszlovák szakszervezetek lapja, a Práce, a CTK hírügynökség anyagát átvéve a kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozva külön szólt a szovjet—ma­gyar gazdasági együttműkö­dés jelentőségéről. A pozso­nyi Pravda, ugyancsak a csehszlovák hírügynökség anyagát felhasználva, a ma­gyar sajtónak a látogatással foglalkozó anyagait ■ ismer­tette. A Népszabadságot idézve a lap kiemeli, hogy Leonyid Brezsnyev látogatá­sa újból mérföldkő lesz a két testvéri ország közötti kapcsolatok s együttműkö­dés fejlesztésében. Lengyelország A Trybuna Ludu, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt KB lapja budapesti tudósí­tójának jelentését közölte. A cikk beszámolt a budapes­ti előkészületekről, s idézte Púja Frigyes magyar kül­ügyminiszternek a Népsza­badságban megjelent interjú­ját. Franciaország Franciaországban a tekin­télyes Le Monde első oldalon számolt be a szerdán kezdő­dő látogatásról, s a lap bel­ső oldalain két külön anyag­ban is foglalkozott az ese­ménnyel. Külön kommentár­ban foglalkozott Leonyid Brezsnyev magyarországi lá­togatásával a L’Aurore és a Le Figaro. A látogatás — a francia lapok szerint — al­kalmat ad a szovjet diplo­mácia tavasszal ismertté vált újabb kezdeményezé­seinek elmélyítésére a kom­mentárok ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák Leonyid Brezsnyev március 2-i a hel­sinki megállapodás aláírói közötti megnemtámadási szerződés megkötésére vo­natkozó javaslatainak, va­lamint a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszterei által elfogadott budapesti felhívásnak a fontosságát. Ez utóbbiból kiemelték n köl­csönös bizalomépítő intézke­dések és az eurónai leszere­lési értekezlet gondolatát. Nemzetközi sajtóvisszhang Libanon a BT összehívását kéri Libanon kérte, hogy hív­ják össze az ENSZ Bizton­sági Tanácsát a feszült dél­libanoni helyzet megvitatá­sára — jelentette be tegnap Fuad Butrosz libanoni kül­ügyminiszter. Libanon azt követően kérte ezt, hogy Sze- lim Al-Hossz ügyvezető mi­niszterelnök felszólította az Egyesült Államokat: gyako­roljon nyomást Izraelre a dél-libanoni harcok beszün­tetése érdekében. A bejrúti PFSZ-főhadi- szálláson tegnap bejelentet­ték, hogy az izraeli hadsereg ágyútüzet zúdított Tyr dél­libanoni kikötővárosra és három palesztin menekült- táborra. Az A1 Szafir című bejrúti lap ugyanakkor be­számolt arról, hogy az izra­eli tüzérség szerdán délelőtt további öit dél-libanoni tele­pülést vett tűz alá. A tér­ségben izraeli és jobboldali milicista csapatokat vontak össze, a tengerpart közelé­ben pedig izraeli gyorsnaszá­dok tűntek föl. A szíriai kormánysajtó teg­nap azzal vádolta az Egye­sült Államokat, hogy báto­rítja Izraelt a Libanonban menekültként élő palesztinok elleni háborújában. A lapok felszólítják az arab országo­kat, hogy vezessenek be olajembargót az Egyesült Ál­lamok ellen, és szakítsák meg vele diplomáciai és gaz­dasági kapcsolataikat. nichruguii Sikeres sandinista támadások A Sandinista Nemzeti Fel- szabadítási Front Nicara­gua déli, északi és középső részén több támadást hajtott végre katonai intézmények és ipari létesítmények el­len. Az ország déli részén öt csoportban mintegy 300 ge­rilla indított nagyarányú tá­madást Rivas város ellen. A Nemzeti Gárda egységei bombázzák a várost és a harcok a legfrissebb jelen­tések szerint még folynak. A San Juan folyó partján a sandinisták megtámadtak egy tengerészgyalogos-jár­őrt és súlyos károkat okoz­tak. Kisebb sandinista cso­portok tartanak Sapoa, El Naranjo és Noca városok fe­lé, hogy onnan folytassák út­jukat Rivas irányába. Az ország középső részén, Bonanza és"Rosita bányász- városok környékén ugyan­csak harcok dúlnak. Itt a támadást sandinista ejtőer­nyős egységek indították. A két város helyőrsége állító­lag harc nélkül megadta magát, míg a települések lakosai közül a hírek sze­rint több százan csatlakoz­tak a sandinistákhoz. Egyes jelentések szerint a felkelők bevették a hon- durasi határon levő Huaspan várost. Muzorewa püspök, a rhodesiai fekete bábrendszer vezetője Salisburyban bemutatta kormányát. Képünkön: (balról a má­sodik) Ábel Muzorewa „miniszterelnök" (Telefotó - KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom