Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-26 / 121. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 26. Waldheim a SILT—2-ről Kurt Waldheim ENSZ-fő- titikár sajtóértekezleten üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti megállapodást a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és kifejezte reményét, hogy az új egyezmény elő- segiti a leszerelés ügyét, elsősorban a nukleáris fegyverkezési verseny megfékezését. Kurt Waldheim csaknem egy hónapos, ázsiai országokban, a Szovjetunióban Cipruson és Olaszországban tett, körút után tért vissza az ENSZ székhelyére és nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Az ENSZ-főtitkár elégedettségét fejezte ki tárgyalásai eredményeit illetően. A libanoni eseményekről szólva a főtitkár hangsúlyozta. hogy az újat>b erőszak- hullám, semmivel sem köny- nyíti meg a dolgokat” és felhívta az érdekelt feleket, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. Waldheim, aki Hanoiban és Pekingben is járt, a vietnami—kínai tárgyalásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a két ország megbeszélései nagyon hosszúnak és nehéznek ígérkeznek; nem várható, hogy rövid időn belül megoldást eredményeznek. Befejeződték a szovjet—csehszlovák tárgyalások Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió miniszter- elnöke tegnap csehszlovákiai baráti látogatásának befejező napján a reggeli órákban a Magas-Tátráhól repülőgépen visszatért Prágába. Délelőtt a prágai várban Alekszej Koszigint fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köz- társasági elnök. A megbeszélés folyamán főként olyan kérdéseket vitattak meg, amelyek a sokoldalú és eredményes csehszlovák—szovjet együttműködés további elENSZ-leszerelési bizottság mélyítésével függnek össze. Ezután Gustáv Husák átadta Alekszej Kosziginnak a Klement Gottwald Rendet, amelyet a szovjet kormányfőnek néhány hónappal ezelőtt, 75. születésnapja alkalmából ítéltek od.a a CSKP és az SZKP közötti testvéri kapcsolatok, valamint a csehszlovák—szovjet barátság, szövetség és együttműködés fejlesztésében szerzett személyes érdemeiért. ** r Alekszej Koszigin tegnap befejezte tárgyalásait és hazautazott. n szocialista országok programjavaslata A nemzetközi enyhülés és az ezzel kapcsolatos pozitív politikai folyamatok akkor lehetnek tartósak, ha azok a katonai enyhülést célzó intézkedésekkel egészülnek El Aris átadása Tizenkét éves izraeli megszállás után tegnap újból egyiptomi fennhatóság alá került a Sinai- félsziget fővárosa, El Aris. A sivatagi várost rövid katonai ceremónia keretében adták vissza Egyiptomnak. Bár az egyiptomi zászló már tegnap déltől El Aris fölött lobogott, a nagy ünnepségek csak ezután következtek: mára várják Szadat egyiptomi elnök érkezését, aki másnap fogadja El Aris-ban Begin izraeli miniszterelnököt. Az átadással egyidőben a délizraeli Beer Sevában megkezdődtek Egyiptom és Izrael képviselőinek nehéznek ígérkező tanácskozásai a kétes értékű palesztin „autonómiáról”, amelyet Izrael ajánlott fel a megszállt területek lakosságának. El-Aris jelképes „korai” átadásával megkezdődött az egyiptomi—izraeli különbéke-szerződés tényleges vég1- rehajtása: a Sínai-félsziget izraeli kiürítése — pontosabban a három évre elhúzott kivonulási folyamat első, kilenc hónapos szakasza, amelynek végén a két .fél erői a félszigetet kettéosztó El-Aris—Rasz Muhammed vonalon állnak majd szemben egymással. Az eddig lezajlott négy nagy közel-keleti háború mérlege Egyiptom oldaláról nézve nem kedvező. Ki nyerte meg a békét? Szadat 1971-ben, elnökségének első évében az arab vezetők közül elsőnek fogalmazta meg: hajlandó béketárgyalásokat folytatni azzal a feltétellel, hogy Izrael kivonul valamennyi megszállt területről. Ám Szadat, élén járt” abban is, hogy végül elsőnek mondott le a jogos arab követelésekről. Izrael — mivel különbékéről van szó — csupán a Sinairól köteles kivonulni. A félszigeten azonban — a szerződésbe foglalt katonai kor- ^ látozások miatt — még három év múlva sem áll helyre ' Egyiptom fennhatósága. Ennek ellenére Kairó teljes, nemzetközi jogi érvényű, a diplomáciai, kereskedelmi, kulturális, turisztikai stb. kapcsolatokat is magában foglaló elismerésben részesíti Izraelt. Az egyiptomi vezetés azt ígéri, hogy a polgári igazgatása alá visszakerülő sinai területek megoldják a túlnépesedés! gondját, A több mint 40 millió egyiptomi túlnyomó többsége az ország területének 3,5 százalékán, a Nílus mentén zsúfolódik össze. A másik gond az élelmiszerhiány. Egyiptomban a vezetők arról beszélnek, hogy a Szuezi-csatornába fektetett vízvezetékeken a Nílusból vizet juttatnak a félszigetre és termővé tesznek mintegy 560 ezer hold sivatagot, egyelőre a terület 5,6 százalékát. . Sokat várnak Egyiptomban az Izraellel tervezett közös vállalkozásoktól is; atomerőművek és tengervíz- sótalanítók közös építése már tsAaly szóba került. Kérdés, vajon kárpótolja-e mindez — és az Egyesült Államokból, Nyugatf-Eiirópából és Japáníból ezentúl érkező nem egészen 3 milliárd dolláros katonai és gazdasági segély — az arab országok által eddig nyújtott politikai és gazdasági támogatás elvesztését? A gazdag olaj országoktól eddig kapott segélyek nagysága nem ismeretes, de annyi bizonyos, hogy csak milliárdokban mérhetők. Az izraeli kormány nem kényszerült ilyen áldozatokra. Elveszíti a Sínai-félsziget „stratégiai mélységét”, de erőit átcsoportosíthatja, hiszen Szadattól valójában szabad kezet kapott "a Dél-Libanon elleni megtorlásra, Szíria, Jordánia és a palesztinok féken tartására. Ügy tűnik tehát, hogy a „békét” is Izrael nyerte meg. Ám a fő nyertes mégis az Egyesült Államok: sikerült megszilárdítani helyzetét a térségben. IUG0SZLÁVM Újabb földrengés A Belgrádi Rádió tegnap déli jelentése szerint a tito- grádi szeizmológiai intézet műszerei a Kotori-öböl térségében levő epicentrumnál csütörtök délután 6 és tegnap reggel 6 óra között ösz- szesen 35 földrengést jeleztek. Ezek közül a legerősebb a mercalli skálán 8 fokos volt. A helyszíni beszámolók újabb anyagi károkról szólnak. Több várossal és faluval megszakadt a telefonösszeköttetés. Budvában nincs áramszolgáltatás. Bar városa ivóvíz nélkül maradt. A Bar, Petrovac, Budva-TT- vat, Cetinje-Budva közötti közúton föld- és sziklaomlás miatt szünetel a forgalom. A Lovcsen csúcsai fölött porfelhő kavarog, amiből hatalmas hegyomlásra következtetnek. A jelentések szerint az újabb földrengések nem követeltek emberéletet, de mintegy nyolcvanan szenvedtek súlyosabb vagy köny- nyebb sérülést. ki — szögezi le a szocialista országoknak az ENSZ leszerelési bizottsága jelenlegi ülése elé terjesztett átfogó leszerelési programjavaslata. A dokumentum megállapítja. hogy az államok erőfeszítéseinek végső célja a szigorú nemzetközi ellenőrzéssel megvalósuló általános és teljes leszerelés. Ezt megelőzőleg fontos szerepet töltőnek be a fegyverkezési hajsza megfékezését és a fegyverkezés csökkentését célzó konkrét részintézkedések, amelyeknek nem szabad károsan befolyásolniok a megállapodásokat aláíró egyik fél biztonságát sem. Az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről való lemondásnak a nemzetközi élet törvényévé kell válnia — hangoztatja a dokumentum. A szocialista országok azt javasolják, hogy a nukleáris leszerelést célzó intézkedések kidolgozását és megvalósítását az államok biztonságát szolgáló politikai és nemzetköz; jogi garanciákkal kell egybekötni. így például szerződést kell kötni arról, hogy nem alkalmaznak erőszakot a nemzetközi kapcsolatokban. A javaslat között szerepel az is, hogy kössenek nemzetközi egyezményt az atomfegyverrel nem rendelkező országok biztonságának szavatolására. A szocialista országok sík- raszállnak azért, hogy 'megállapodás szülessék a Biztonsági Tanács állandó tagjai és a nagy katonai és gazdasági potenciállal rendelkező más államok között katonai kiadásaik csökkentéséről. A dokumentum a leszerelési világértekezlet mielőbbi összehívása mellett foglal állást. Afrika napja alkalmából Brezsnyev üzenete Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üzenetet intézett az afrikai államok kormányaihoz május 25-e, Afrika napja alkalmából. A szovjet párt- és állami vezető üzenetében megállapítja, hogy befejező szakaszához érkezett az afrikai népek igazságos harca, amelyet a világ haladó erőinek támogatásával vívnak a gyarmati rendszer és a fajüldözés felszámolásáért. Az üzenet végezetül leszögezi, hogy Afrika és a többi kontinens népeinek vágyai egyedül a tartós béke és a nemzetközi biztonság körülményei között válhatnak valóra. Joszip Oroz Tito 87 éves Joszip Broz Tito köztársasági elnök 87 éves. Születésnapját, május 25-én. Jugo- szlávia-szerte az ifjúság napjaként nagyszabású politikai, kulturális és sportrendezvényekkel ünnepelték meg. A tv-állomások csütört^ön este a „Zagorjei fiú” címmel egyórás új dokumentumfilmet sugároztak Joszip Broz Tito gyermekkoráról. lakatosinas- majd segédéveiről (1892—1914). A születésnap alkalmából külföldről is többszáz üdvözlő távirat érkezett az idős államfőhöz. Megalakult a thaiföldi kormány A Thaiföldi Rádió tegnap — 32 nappal a választások után ,— hivatalos közleményben jelentette be. hogy megalakult az ország új 44 tagú kormánya. A miniszterelnök tisztségét ismét Kriangszak Csamanan tölti be. Kriangszaik Csamanan tábornok a kormányfői tisztségen kívül magának tartotta meg a pénzügyi és mező- gazdasági tárcát is. Megbeszélések Géniben Tegnap Genfben megtartotta soronkövetkező ülését a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. Pártvezetők látogatása a BNV-n Tegnap magasrangú pártvezetők látogattak a BNV- re. Biszku Béla, Huszár István, Lázár György, Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, Borbély Sándor és Korom Mihály, a Központi Bizottság titkárai keresték fel a vásárközpontot. A bejáratnál Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Földes László, a Hungexpo vezérigazgatója fogadta őket. A vendégek körsétát tettek a vásáron. Megtekintették számos magyar ipari vállalat termékeit, s meglátogatták a szocialista országok kiállításait. A Szovjetunió kiállítási központjában a vendégeket Vlagyimir Pavlov nagykövet fogadta és kalauzolta. Érdeklődéssel figyelték a szovjet űrhajózási kiállítást, ahol egyebek között a Mol- nyija műhold makettje, valamint a magyarországi földi űrtávközlési állomásra szállított berendezések makettjei láthatók. A vendégek körsétájukat az OMFB és a Tudományos Akadémia kiállításán fejezték be. Tegnap tartotta hagyományos KGST-napját a BNV. Ez alkalomból a tagországok lobogóival díszítették fel a vásárvárost, s a hangszórók is ezeknek az országoknak a népzenéjét sugározták. A KGST-nap programját az együttműködés 30. évfordulója jegyében állították össze. Sajtótájékoztatón ismertette az együttműködés eredményeit és újabb lehetőségeit több nagyvállalat, amelyek különösen aktív részt vállalnak a tagországok közötti szakosításban, a kooperációkban. A szíriai parlamenti delegáció tegnapi programja A Szíriai Arab Köztársaság Népi Tanácsának küldöttsége. — amely Mahmud Hadidnak, a népi gyűlés elnökének vezetésével hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban — tegnap a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar hősök emlékművét. A koszorúzást követően megkezdődtek a hivatalos magyar—szíriai tárgyalások. A két tárgyaló delegációt Péter János, az országgyűlés alelnöke, illetve Mahmud Hadid, a szíriai népi tanács elnöke vezeti. A megbeszélésen a tárgyaló felek tájékoztatták egymást országaik politikai helyzetéről, gazdasági építőmunkájuk időszerű feladatairól) a két törvényhozó testület tevékenységéről. ALGÍR Befejezte hivatalos algíri látogatását Abdul Fattah Iszmail, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára. Az algériai Nemzeti Felszabadítási Fronht és a Jemeni Szocialista Párt kapcsolatairól kiadott sajtóközlemény hangsúlyozza, hogy feltétlenül szükséges a két párt közötti kapcsolatok fejlesztése. MANAGUA Nicaragua különböző részein az elmúlt napokban újabb heves harcok zajlottak le a kormányellenes erők és a nemzeti gárdisták között. Szórványos lövöldözésekről érkeztek hírek San Marcos- ból, Jonotepeből, Diriambából. Leonból és Managua nyugati városrészéből is. LONDON Anvar Szadat egyiptomi elnök kész politikai menedékjogot adni a megdöntött iráni sahnak. A londoni Jewish Chronicle című hetilap főszerkesztőjének adott nyilatkozatában Szadat közölte, hogy „Irán megszakította velem kapcsolatait, én pedig kérni fogom a parlamentet: érkezett szavazza meg hivatalosan, hogy a sah politikai menedékjogot kapjon Egyiptomban”. DETROIT Az iráni kormány ellenőrzése alá vonta a General Motors iráni leányvállalata részvényeinek 55 százalékát. NAIROBI Ugandában gyilkosság vádjával bíróság elé állították a megdöntött rendszer rendőrségének parancsnokát, Kasszim Musza Oburát, aki két héttel ezelőtt adta meg magát. SAN SALVADOR A Salvadori Népi Forradalmi Tömb (BPR) elnevezésű szervezet a venezuelai nagy- követségen bennrekedt kilenc tagja kiszabadításához az ENSZ, a Vatikán és a panamai kormány közbenjárását kéri. BUKAREST Nicolae Ceausescu román államfő ötnapos hivatalos spanyolországi látogatása befejeztével tegnap visszatért Bukarestbe. SZÓFIA A BKP Központi Bizottságának, valamint a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának a meghívására június elején Jumzsagijn Ced-mbal- nak, a Mongol Népi Forradalmi Néppárt KB első titkárának a vezetésével mongol párt- és kormányküdött- ség tesz hivatalos, baráti látogatást Bulgáriában. » TEHERÁN Iránban tegnap folytatódtak az amerikai beavatkozást elítélő megmozdulások. /T+^i- ladó demokratikus pártok és szervezetek kezdeményezésére tömeggyűlést tartottak a teheráni egyetemen. az amerikai követség előtt pedig felvonult a muzulmán fiatalság. A követség falát Ameri- ka-ellenes falragaszok borítják. Megelégedéssel állapították meg, hogy Magyarország és Szíria kapcsolatai kedvezően alakulnak, s további lehetőségeket látnak az együttműködés fejlesztésére. A szíriai fél tájékoztatást adott a Szíriai Arab Köztársaság népi tanácsa rend1- kívüli üléséről, amely megvizsgálta a közel-keleti helyzet legutóbbi fejleményeit, és felhívást intézett az arab és a baráti államok parlamentjeihez, hogy hiúsítsák meg az arab nép érdekeit és a nemzetközi biztonságot sértő egyiptomi—izrael; kü- lönbéke-szerződést és tegyenek erőfeszítéseket a közel- keleti válság igazságos és átfogó rendezése, a Palesztinái arab nép törvényes nemzeti jogainak helyreállítása érdekében. A magyar fél támogatásáról biztosította a Szíriai Arab Köztársaság népi tanácsának felhívását. Aggodalommal állapította meg, hogy a külön tárgyalások ^politikája, az egyiptomi—izraeli különbéke-szerződés következtében fokozódik a feszültség a közel-keleti térségben. Az izraeli kormány folytatja a megszállt arab területek bekebelezésére irányuló agressziós politikáját. A magyar fél hangsúlyozta, azt a meggyőződését, hogy az igazságos és tartós közel- keleti békét csak olyan átfogó rendezés keretében lehet elérni, amely biztosítja a Palesztinái nép nemzeti jogainak, köztük az önálló, független nemzeti állam létrehozása jogának érvényesítését, és az Izrael által 1967 óta megszállt - valamennyi arab terület felszabadítását. A tárgyalások után Péter János a Parlament gobelin termében ebédet adott a delegáció tiszteletére, amelyen az országgyűlés alelnöke és Mahmud Hadid pohárköszöntőt mondott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke délután a Parlament Munkácsy termében fogadta a szíriai parlamenti delegációt. A szívélyes légkörű találkozón jelen volt Péter János és Saddik Saddikni,