Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
1979. április 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A bakonyi erdőktől—Tanzániáig A hivatásos vadász: a természet védője A fiúgyerekek, úgy a kiskamaszkor idején két dologra vágyakoznak talán a legjobban. Az egyik: hajósként járni a világ tengereit, a másik: Afrikában vadászni, bebarangolni a fekete kontinens szavannáit, titokzatos őserdőit, szemtől-szembe látni és zsákmányul ejteni a hatalmas vadakat, fejedelmi ragadozókat. Az erős vágyak az évek múltával csöndes nosztalgiává szelídülnek, amely azért ébren tartja az érdeklődést minden Afrikáról szóló könyv, film, ismeretterjesztő cikk. beszámoló iránt. Ennek az érdeklődésnek köszönhető, hogy a sokadik kiadásán megjelenő afrikai vadásznaplók, ismeretterjesztő, képes könyvek rendszerint napok alatt elfogynak a könyvesboltokból. Tavaly egy addig ismeretlen szerző különös című vadász — mondja. — Nem is akartam más lenni soha. A vadászmesterség a mi családunkban apáról fiúra szállt, édesapám a Bakonyban volt vadász, ez a ténv eleve meghatározta az én érdeklődésem is. Néhány évig ő is a Bakonyban volt, majd — immár húsz éve — Valkóra jött. A gödöllői dombvidék e tája hajdan királyok vadászterülete volt, a föl jegyzések szerint szívesen vadászott itt Mátyás király is. Hogy ma is híresek vadjairól a valkói erdők, az jórészt Fuchs Antal húszéves munkájának köszönhető. Csöndes elégedettséggel mondja, hogy tavaly 13 aranyérmes szarvasbika került terítékre az ő területén. Afrika! Színes és feketefehér fotókat nézegetünk, közben mesél. Kétszer járt Emlék Afrikából: Fuchs Antal antilopot lőtt könyve jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. Fuchs Antal „Bagamoyo” című kötete az olvasók és a vadásza- ti' szakemberek körében is sikert aratott — méltán. A szerző otthona — a val. kői erdőben levő vadászház — mint egy múzeum. Kafferbivaly- és antiloptrófeák, elefámtagyarak és a hatalmas ormányos preparált füle, farka, lába, hiéna koponyacsontja, néger maszkok, ében és mahagóni szobrocskák, íjak, dárdák .. . Persze a valkói erdők híres vadállományára is utal néhány darab: az előszoba falát egy hatalmas vaddisznóbőr takarja — hajdani „tulajdonosa!” 260 kilónál többet nyomott —, a nappali szoba falát remek szarvastrófea díszíti. Fuchs Antal hivatásos vadász. — Hogy lett azzá? — Nem lehettem más, mint A nagyvadak legnagyobbika - elefánt a terítéken Tanzániában — első alkalommal meghívásra, hivatásos vadászként, másodszor pedig egy fotós expedíció szakértő kísérőjeként. Nemcsak vadásznak, amatőr fotósnak lg kitűnő — ezt bizonyítják ott készített felvételei. Amit a kelet-afrikai nemzeti parkokban, vadvédelmi területeken látott, hallott, tapasztalt, naplóba jegyezte: e naplójegyzetek alapján született — némi biztatásra — a „Bagamoyo”. A cím egy szuahéli kifejezés, s mint a könyvből megtudjuk, arra utal, hogy „otthagyta a szívét” Afrikában. A „miért”-re a kötet lapjairól kapunk feleletet: Afrika ma is varázslatos. A nagy-A valkói vadászház egyik dísze: bivalytrófea vadak vadászata páratlanul izgalmas — lőtt kafferbivalyt és elefántot; a nemzeti parkok hihetetlenül gazdagok vadban — zebrákat, hatalmas gnucsordákat, zsiráfokat, oroszlánökat, orrszarvúkat és más állatokat figyelhetett meg, fénykéoezhetett le természetes környezetükben. A hivatásos vadász a természet védője. Ezért volt Afrikában is: a hazai vadvédelmében, vadgazdálkodásban kipróbált módszereket meghonosítani. — Az erdő, a vad. a természet tiszteletét, szeretetét az édesapám oltotta belém — mondja. — Az írással. a rendszeresen vállalt ismeretterjesztő előadásokkal igyekszem másoknak is továbbadni ezt a szenvedélyt. Hátradől az ujjnyi vastag elefántbőrrel borított széken. A terveiről beszél. Már dolgozik — édesapja naplóit, följegyzéseit is felhasználva — egy, a bakonyi évek vadászemlékeit megörökítő, fölelevenítő könyvön. Később a valkói élményeket is szeretné megírni. Mert ezek legalább olyan tanulságosak, izgalmasak, és felejthetetlenek, mint az afrikaiak .. . Sz. J. Tízéves a Bartók-kórus Hangversennyel ünnepelnek Látogatóban a főpróbán Bárdos Lajos Contemus kórusműve hangzik fel nyitószámként holnap este a szolnoki Városi Tanács dísztermében, a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda Bartók Béla kamarakórusának előadásában. Szolnok megye egyetlen hivatásos együttese fennállásának tízéves évfordulója alkalmából ad hangversenyt. A főpróbán látogattunk el az énekkarhoz. A tíz évvel ezelőtti, tizenhárom tagú alapító együttesből már csak Pinviczki Katalin énekel a kórusban. — Változott-e az énekkar feladata az elmúlt évek során? — Az együttes létrehozásánakcélja a társadalmi, családi ünnepségek színvonalasabbá tétele volt — mondja Pinviczki Katalin. — Ezen túl azonban gyorsan bekapcsolódtunk a város zenei életébe. Nem csupán ünnepélyekre toptunk meghívást, hanem koncertekre is. Még egyéves sem volt a kórusunk, amikor a Magyar Rádióban álltunk mikrofon elé — ennek emlékét őrzi a Liszt Ferenc emlékplakett. — A több száz szereplés rengeteg izgalommal, élménnyel jár. Mire emlékszik vissza legszívesebben? — Nehéz lenne egyetlen eseményt kiemelni. Kedves emlékek fűznek a budapesti, debreceni, szegedi fellépésekhez, de éppoly felejthetetlenek a családi ünnepségek is. Kellemes érzés a kórusnak, hogy muzsikájával a névadót, az esküvőt meghitté, emlékezetessé tudja varázsolni. Az együttes vezetője, karnagya Vájná Katalin. — Milyen sikerek, eredmények fűződnek a kórus rövid múltjához? — Gyakran találkozunk a közönséggel filharmóniai hangversenyen, felléptünk az „Őszi esték a Galériában” rendezvényein is. Helyi kezdeményezésre jött létre 1972-ben a családi és társadalmi ünnepségek országos zenei műsorbemutatója, melyet kétévenként a megyeszékhelyen bonyolítunk le. Idáig minden találkozón arany oklevelet szereztünk. — A hangversenyekre milyen művekből válogatnak? — Kamaraegyüttesünknek a reneszánsz’kórusművek a legkedvezőbbek, de szívesen szólaltatjuk meg más zenetörténeti korok darabjait is. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos alkotásai állandóan szerepelnek repertoárunkon. — Milyen terveket tűzött ki az énekkar á továbbiakra? — Műsorunkat elsősorban a mai magyar és külföldi zeneszerzők műveivel akarjuk bővíteni mind a hangversenyeken, mind a társadalmi és családi ünnepségeken. A legközelebbi, amiért izgulunk, természetesen a holnap esti jubileumi koncert. — Sok sikert. — fekete — Érzékeny színek, dinamikus formák Bényi László kiállítása BÉNYI LÄSZLÖ festőművész jubileumi tárlatán a szolnoki városi tanács dísztermében harmincegy olaj, tizenöt tempera, olajpasztell, acryl anyaggal készített festményt láthatunk. A bemutatott anyag — az 1936-ban festett, a lendületes pályakezdetet képviselő „Koldusfiú” című mű kivételével — az utóbbi évek terméke: a művész Szolnokon készült alkotásai. Mert bár Bényi László a fővárosban lakik, — a Magyar Képzőművészek Szövetségének tagjaként — a szolnoki területi szervezet keretében alkot. A Művésztelep vendégműtermének gyakori lakója, évek óta részt vesz a telep és a tágabb területi közösség hazai és külföldi kiállításain. Bár ez a mára vonatkozik, mégsem újkeletű nála, hiszen már az 1930-as évek- óta erős szálak kötik Szolnokhoz, ahová Aba Novák Vilmos szabadiskolájának növendékeként került. Nagynevű mestere mellett sokat tanult a többi nálánál idősebb szolnoki művésztől is, és — először 1936-ban az akkor még tekintélyes alkotók közt szerepelnek képei a szolnoki kiállításokon. Festészete több irányba is visszavezethető és számos nagy előd alkotó módszerével ölelkezik. Ha nagyon távol is, de műveiben ott rejtőzik valahol Munkácsy romantikus realizmusa. A pasztózusan felrakott festék és a mély tónusokból kivilla'nó élénk kolorit pedig mintha a Koszta József által érzékletessé tett zsíros magyar földnek és röghöz kötött népének újrafogalmazása lenne. Nála a táj a domináns motívum, de ebből sohasem hiányzik a természet és az ember harmonikus, ősi tisztasága, megbonthatatlan és épp ezért kultikussá nemesedett kapcsolata. Lényegét tekintve tehát az „Alföldi Iskola” múltja és jelene az a fundamentum, amely Bényi képeinek lüktető formarendjét kiszélesíti, teljessé teszi. Festői látásmódjában, a megjelenítés eszközeiben mindig meghatározó és lényeges tényező nála a jelenségek mély átélése. — Expressziv közlésmódja kizárja a lírai szemlélődést, a csendben meditálást. Stílusa a konkrét magyar valóság sorskérdéseitől izzik, de döntően alakította kj az önön vérmérséklete is. A természeti és társadalmi valóságtartalmak lázas keresése közben rendre eljut az objektív igazságok feltárásáig, amely világképének egyértelmű kivetítődését is jelenti. A Kieler Nachrichten kritikusa Hans Henseleit írta róla a budapesti Csók Galériában — 1978-ban — rendezett kiállítása kapcsán: „Ha azt kérdezné valaki, hogy a nemzeti jelleg valamiképp felmerül-e még a jelenkori magyar piktúrában — hát én Bényi Lászlóhoz irányítanám őt.” E felvázolt általános jellemzésen túl szólnunk kell a kiállítás néhány festményéről. Az „Anyám virágai” című kép gyengéd, bensőséges érzésekről vall. Művészünk ünnepli az eleven színeket, a vérpiros „Pipacsok”-on; éppen úgy a „Sárga ház” és a „Kertek alján” című képeken is, mely utóbbiak mezei virágai mintha már búcsúznának a nyártól. „A tavaszi szél” megborzolja a friss zöld fák bóbitáját, a „Ruhateregetés”-t a kápráztató tavaszi napfény és nyers virágillat teszi meseszerűvé. A „Zagyvapart” indulatos lilái és haragoszöldjei szenvedélyesen vitatkoznak az öreg tabáni házak villogó sárgáival. Költői ábrázolása a mindennapos alföldi látványnak a „Kukoricás”, amelynek ólmos egén mintha vihar készülődne; a varjak szárnycsapkodása az ember félelméhez hasonlít. Áhítatosan elhalkul a természet muzsikája az „Alkonyat”-on, s a napnyugta fényei bujkálnak a felhők között és a legelésző birkanyájon. Az álomszerű t,Öszi táj”-on leplezetlenül törnek fel a művész érzelmei, megkapóan fejezi ki az aranysárga kukoricás és a hideg, türkiz színű víztükör ellentétének látványát. Bényi László előszeretettel festi a csendesen kiterülő síkságból kimagasló galambdúcokat, a szolnoki tanyavilág jellegzetes tartozékait, szereti a kirakodóvásárok forgatagát, de kedvét leli a csendes hangulatokban is. AZ A FAJTA MŰVÉSZ, akit a tájak, emberek élete helyben, élményszerűen ihlet festésre. Kedvelt témái régóta — talán gyermekkori emlékként — hordozza magában. Ezért ismert rájuk mindenütt, ahol a látvány — a színörömön túl — meleg emberi érzést kelt benne. Ám Bényi László sokoldalú, összetett egyénisége nem merül ki a múló hangulatok varázsának megragadásával, hanem szenvedélyes életteiitettséggel törekszik a mai valóság, a mai mondanivaló korszerű kifejezésére. „Május egy Szolnokon”, „Majális 1919-ben” és a „Tanácsköztársaság kikiáltása” című dinamikus kompozícióit vehemens festői erő élteti. Előadásmódjának expresszivitása, frissesége és festői pővérűsége eredményezi, hogy e képein nemcsak a jelenetek külsőségeit nyújtja, hanem belső lényegükből, mondanivalójukból is megkapja a szemlélő azt, amit csak hivatott alkotó tud felfogni és visszaadni. E TARTALMAS kiállítás anyagát a művész azzal a képsorozattal tetőzi, amely egy külső teremben nyer elhelyezést „Múlt és jelen” címen Garai Gábor soraival: „Múltad csak úgy lesz hagyaték s tanulság, ha ki tudsz belőle lépni”. Úttörő s tiszteletre méltó kezdeményezés ez Szolnok új arcának megjelenítésére. Az öreg Tabán és az új lakótelepek házait együtt ábrázolja a művész. A múltat és az élet folyamatos átalakulásának jelenségeit: amott sötétbe burkolóznak a házikók, itt kigyúlnak a fények. Ezt a művészi és várostörténeti szempontból egyaránt jelentős és kifejező anyagot, amely sok-sok ember megfeszített munkájának eredményét hirdeti, úgy véljük — a kiállított módon együtt kellene tartani. Ecseri Elemér Több könyv, több olvasö A község lakóinak közel egyharmada olvasója a jászszentandrási könyvtárnak. A 10 ezer kötetes könyvtár az idén ismét gyarapodik - 35 ezer forintot fordítanak könyvvásárlásra Fotó: TKL Galambdúcok
