Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
1979. április 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 ám bor természetű agglegény léteimre már lehiggadtam, elcsitultak vágyaim, ám van néhány rigolyám. Nem tartok kutyát, macskát, virágot, de gyöngém a tisztaság. Garzonlakásam valóságos patika. Az ajtóm előtt lábtörlő, és mielőtt belépnék, roppant gondosan megtisztogatom a cipőmet. Valódi gyapjúból készült a lábtörlő; rózsaszínű, kék pettyekkel. Manapság, a műanyagok korában némelyeknek talán hivalkodó fényűzés jele a valódi gyapjúból szőtt lábtörlő? Mi közük hozzá! számomra kellemes, ha ilyen jó minőségű szőttesbe törölhetem a lábamat. Érezni akarom talpam alatt megnyugtató, szelíden simogató puhaságát. Jó ideig a szomszédaim nem figyeltek fel erre az apróságra. Később azonban morgolódni kezdtek: „Mi a fenének törli a cipőjét valódi gyapjúba? Micsoda pimasz fényűzés! Kit akar vele lefűzni?” Efféle kérdéseket vetettek fel a lakótársulat évzáró és tisztújító közgyűlésén. Higgadt és meggyőző választ adtam: egyik életelvem. hogy valami kellemes, jó minőségű anyagba töröljem a cipőmet. Senki sem tilthat el attól, hogy valódi gyapjúszőttest használjak, ha erre van kedvem. A lakóbizottság elnöke jegyzőkönyvbe vétette válaszomat, minden további vita nélkül. Szomszédaim tekintetéből azonban számomra egyáltalán nem kedvező választékot ígérő indulatokat olvastam ki. Másnap munkából jövet a lábtörlőmön idegen cipők nyomait fedeztem fel. Otromba nyomok voltak, kétségkívül holmi szörnyeteg ormótlan lábainak nyomai. Igen, egy szörnyetegé! Egy barlanglakó törölte bele a lábát az én valódi gyapjúszőttesembe, két undorító foltot hagyva rajta, két szutykos nyomot, két förtelmes sárgubancot. Próbát vettem a szutyókból, és a vizsgálat kiderítette, hogy a szörnyeteg előzőén — nyilván szándékosan — televény és friss istállótrágya sarában tapicskált. Melyik szomszédom képes ilyen határtalan aljasságra, ilyen embertelen tettre? Könnyűszerrel kinyomoztam. A házmestemé némi készpénz ellenében felvilágosított, hogy a szörnyeteg csakis a hatodik emeleti uraság lehet, egy gonosz és irigy pók. akit bizonyára felbőszített, hogy egy kényelmes, szép, valódi gyapjú lábtörlőt merészelek tartani az ajtóm előtt. Nem ő volt-e, aki pimasz kérdésekkel zaklatott a lakók közgyűlésén? Ahogy beesteledett, lesbe álltam az ajtó mögött, hogy rajtakapjam a merénylőt, bizonyságot szerezzek aljasságáról. Huszonkét óra tíz perckor reszketni kezdtem,, mint a nyárfalevél; ilyenkor szokott hazaérkezni. És csakugyan hallottam a lépteit már. az utcáról. Lifttel felment a hatodik emeletre, onnan lesurrant a negyedikre. A kulcslyukon át láttam az ajtómhoz .osonni. Egy pillanat* ra körülnézett, aztán bőszen nekilendült, és valódi falusi sártól mocskos bakancsával vadul beletaposott az én lábtörlőmbe! Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer ... Másnap este ismét meglestem. Ezúttal két tanút hívtam (két tisztes hírű, házbeli nyugdíjast) és egy hivatalos megbízatással felruházott fényképészt á Képszolgálat Szövetkezettől. Tetten értük, tehát láttuk és lefényképeztük a gaz ingázót. aki elmenekült, de még utána kiálthattam, amint felrohant a lépcsőn: Ion Balesu: — A bíróságon, aljas gazember, a bíróságon találkozunk! Már kora reggel elmentem a törvényszékre, minden szükséges bizonyítékokkal felszerelve, és elmondtam a panaszomat az ügyeletes bírónak. — Kérem a gazember megbüntetését! — Roppant sajnálom, de az ön ügyére nincs semmiféle törvényszakasz. Nincs jogalapunk minősítésére. — Azt akarja mondani, hogy nincs törvény ennek a gazembernek a megbüntetésére? Aki minden este bemocskolja az én lábtörlőmet! Semmiféle törvényszakasz? Még csak egy paragrafus sem akad? — Nem! Az esetre nézve csakugyan nincs semmiféle törvény, semmi paragrafus. Erről meggyőződött később egy ügyvéd is, akitől tanácsot kértem. Mai törvényeink figyelme mindenre kiterjed ugyan, csak arra az esetre nem. ha egy eszeveszett vadbarom másnak á lábtörlőjét bitorolja. Minden gonosztevő büntethető, csak ő nem. — Rendben van — mondtam a bírónak. — Akkor majd magam teszek igazságot. — Kérem — felelte udvariasan a bíró. Még aznap, amikor hazatértem, előbb felmentem a liften a hatodik emeletre, és az ingázó lábtörlőjére kentem a sarat, a cipőmről (miután beletapostam minden utamba került tócsába). Aztán lecsillapodva behúzódtam a lakásomba. A nyavalyás persze nyomban észlelte, hogy milyen büntetést kapott, és őrjöngött dühében. Erről megbizonyosodtam másnap este, amikor olyan veszekedetten rugdalta a lábtörlőmet, mintha ronggyá akarná tépni, megsemmisíteni. A következő napon szándékosan beleléptem egy olajos tócsába, aztán alaposan letisztogattam a cipőmet az ő lábtörlőjén. Tudtam, hogy ettől őrjöngeni fog, és így is történt. Kést ragadott, és kettévágta a lábtörlőméit. Nagyon helyes. Harmadnap egy bárdot vásároltam, és háromba szabdaltam a lábtörlőjét. Tudtam, hogy ettől őrjöngeni fog. így is történt. Meglesett a lépcsőházban, és utánam eredt. Felszaladtam a negyedik emeletig, ott hirtelen megfordultam és rárivalltam: —• Mit akarsz, te vadbarcan? — Semmit — vigyorgott. — Csupán a te gyapjú lábtörlődet akarom használni, amíg csak élek. Ez a gyöngém. — Helyes. — feleltem. Tö•röld bele a lábad! Mire azon nyomban, a jelenlétemben mocskolta be a lábtörlőmet. Ettől kezdve a kapcsolataink viharos gyorsasággal fajultak el. Ő szálakra szaggatta a lábtörlőmet, csupán holmi szőrgubancot hagyott az ajtóm előtt. Én .miszlikbe vágtam az övét. és szétszórtam a lépcsőkön, Ő betörte a Fiatom szélvédőjét. Én fémvágó ollóval egy négyzetméternyi darabon meglékeltem a- Trabantját. Ö kupán vágott egy léccel. Én a feje lágyát trafáltam el egy karóval. Ő eltörte az egyik karomat, én az egyik lábát. ö kiütötte az egyik szememet, én az egyik fogát. ö lemetszette az egyik fülkagylómat, én az alsó ajkát. ö lenyeste az orrom hegyét. én az állát. párviadal tovább folyik. Majd elválik, mi lesz a vége. Lényeges az, hogy eddig minden a legtökéletesebb csöndben történt, egyikünk sem ejtett bár egy jajszót. A házból senki, de senki be nem avatkozik ügyünkbe. A szomszédok némán lesnek bennünket. Egyikünk sem fordult bírósághoz. Még a körzeti milicistához sem. Mi értelme lenne, ha ilyen zavartalanul folytathatjuk az önbíráskodást? Ugyan miért zaklassuk a hatóságokat, ha azok nem óhajtanak beavatkozni? Már csak azért sem lenne értelme, mert gyűlöletünk tárgya régóta nem létezik: nem tartunk lábtörlőt az ajtó előtt, hanem mögötte. Tehát, amint belépünk, ki-ki a maga lábtörlőjét használja. Mégis, igen kíváncsi vagyok, hogyan végződik ez a história. Roppant kíváncsi vagyok. Holnap vásárolok egy vadászfegyvert. Ferencz László fordítása A Tűzijáték című antológiából. (Román szatirikus-humoros írások, Kriterion, 1978.) Mózes Lato*: Vasárnap kirándulunk ej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk! — valahogy úgy, ahogy apáink is annak idején. Meglásd Rozi, mi ott nem unatkozunk, ahogy ők sem unatkoztak annak idején. Sej, haj, Rozi, valahol találkozunk az utcán, egy sarkon randevúzunk, mindkettőnknél csomag lesz. te több kaját hozol, én pedig labdát és takarót, lehet, hogy könyvet is, de az nem biztos, de labdát és takarót mindenképpen, hogy legyen min heverésznünk a bokrok hűvösében, hiszen látható, ma meleg lesz mindkettőnknek nagyon. (Magyarország felett az ég felhőtlen, ahogy ez szokása is) mondta a bemondó reggel, hogy ideális a kiránduló idő, és mindkettőnknek jó szórakozást kívánt, mert rendes, és gondol mindenkire. tehát valahol az utcán találkozunk, egyikünk sem késik egy percet sem, hiszen vasárnap van, és kirándulunk, sárga villamoson a Hűvösvölgybe kirándulunk. Sej, haj, Rozi, olyan jó a kedvéin, utazunk a sárga villamoson, vasárnap van, ilyenkor ellenőrök is ritkán járnak, látszik minden ember arcán, hogy vasárnap van, mind kirándulunk, talán a vezető is, hiszen jópofákat mond minden megállónál, néha kinézünk az ablakon, és jót mulatunk a dugóba került autósokon, akik igyekeznek a Balatonra, és hasonló helyek felé, hiába, más csillagállás, de azért nem irigyeljük őket, és nem haragszunk rájuk, még akkor sem,' ha sárga villamosunk nem tud tőlük továbbmenni, mert elállják az utat. és sűrű a benzingőztől a levegő, hisz ez mind hozzátartozik az élethez, és bizonyára másként nem is lehetne, de nem is baj az egész. hiszen innen már látni a természetet, ahol véget érnek a kerítések, ott. Sej, haj, Rozi, a hegytetején levő betonbunkeren túl már nincsenek kerítések, ott már a természet van maga, de mi nem ott fogunk heverészni, hanem az út másik oldalán, amit most nem láthatsz, mert eltakarja a kiscserkész arcú pasas, a hátizsákjával,1 képzeld milyen csodálatos lehet, ott jön be a távvezeték a városba, arra megyünk^ a távvezetékek olyan csodálatosak, némelyik fejnélküli óriásra, más pedig szomorú bohócra emlékeztet. Sej, haj, Rozi, kapsz majd a végállomáson törökmézet, ha még árulja a bácsika. látod, vasárnap van és kirándulunk, mint apáink is annak idején, hiszen olyan kevés új dolog történik a nap alatt, mert az emberi természet örök, talán te is egy ilyen kopott kirándulópléden fogantál annak idején, a természet lágy ölén, vasárnap van, és kirándulunk, olyan zöld a világ, mint egy hatalmas salátástál, csak az a baj, hogy behálózzák a távvezetékek, hiába próbálnánk arrébb menni, ott pedig biztosan katonai területet találnánk. vagy valami nehezen kikerülhető csalafintaságot. Sej. haj, Rozi. vasárnap van és kirándulunk, zötyög velünk a sárga villamos, végállomásra érünk, és leszállunk, a sárga villamos pedig visszazötyög újabb kirándulókért. Sej, haj, Rozi, vasárnap kirándulunk, és az a vasárnap most van, átkelünk a Nagyréten, át, a hegyek felé. a távvezetéken túl, az úttörővasúton is túl, mindenen túl, egészen addig, míg érezzük, ne tovább, ahol nem jönnek már utánunk a halkléptű kukkoló bácsik, a bokor mögül leskelődők, ahol csak néha látni eldobott konzervdobozt, nájlonzacskót, kotont és fábavésett parádés szíveket, emlékét utolérhetetlen vonzalmaknak es kajálásoknak. Sej. haj, Rozi, meglásd, van még hely a számunkra a földön, ahol nyugodtan lehetünk együtt, és csak egymással, meglásd, a távvezetékeken túl már minden jó és csendes és természetes, minden, még mi is. bokorsátorban, pléden heverészve bámuljuk a rohangáló hangyákat az orrunk előtt, és a kék égen köröző ragadozómadarakat vagy katonai járőrt, és hallgatjuk az ágak tompa neszét — egymás szívedobbanásán túl. Sej. haj. Rozi, ez a világ még a miénk is valamennyire, a kölkünk már nem jut el a sárga villamossal sehova. ej, haj, Rozi, mert S láthatod, a te papád sem hitte volna, amikor az én apámmal együtt építette társadalmiban a Népstadiont, hogy úgy elbundázzák az egészet, hogy csak kabarét nézni megy ki majd nagyritkán, hiszen mást úgysem érdemes, és rááll a szája, hogy azt mondja nekem: nem nekem szánt téged, valamint akkora pocakja lesz a sörtől, mint a régi képeken a kulákoknak. de hát ez így alakult, és most tudja, hogy kirándulunk, és eszi a fene. ha elképzeli. mit művelünk mi itt egymással, hiszen ő is kirándult a mamáddal annak idején, látod, eljött az idő. Sej. haj, Rozi, vasárnap van. és kirándulunk, még pár évig minden napfényes vasárnap kirándulunk, mint a kiscserkészek, mint a jó úttörők. Sej, haj, Rozi, mint a mókus fenn a fán. olyan vidám az egész! — 'hiszen vasárnap van, és kirándulunk ... FAZEKAS MAGDOLNA RAJZA Abody Béla: Állatok karneválja A zsiráf — Professzor úr! — kezdett lihegve a mondókájába a fürge lábú nyúl, ahogy- a bagoly hajlékába lépett. — Képzelje, mit láttam! — Nem tudhatom, fiam — mondta a bölcs bagoly —, tekintve, hogy nem én láttam, képzeletem pedig nincs, mivel nem költő, hanem tudós vagyok. Továbbá: nyilván azért jöttél, hogy elmondjad, s ez feleslegessé teszi találgatásomat. —• Tessék csak ide figyelni, milyen állat jelent meg a mezőn! Pettyes volt a bőre, a nyaka volt vagy három méter hoszszú, ha nem több, és azt mondta, úgy hívják, hogy zsiráf! — Fiam, ez nem igaz — mondta határozottan a bagoly. — De tanár úr, kérem, a saját szememmel láttam! — ágált a nyúl hevesen. — Az empirizmus túlhaladott filozófiai álláspont — intette a bagoly. — Az, hogv a saját szemeddel láttad, mit sem számít. Először is: lehet, hogy hazudsz, bolonddá akarsz tenni. Elképzelhető, hogy részeg voltál, vagy most vagy részeg; ilyenkor káprázik az ember szeme. Esetleg a kígyó bűvölt meg, hogy elcsavarja a fejedet, és tévtanokat hintsen belé, hogy tanításaim ellen lázítson. S/óval ez tudománytalan Abody Béla: 12-es viszonylatban című kötetéből. (1978. Szépirodalmi Kiadó.) beszéd, hogy mit láttál és mit nem láttál. Szél is van meg meleg is, noha egyiket sem láttad, nem igaz? De nem is ez a dolog lényege. A dolog lényege az, hogy a természet abszulút célszerű. Minek lenne egy állat bőrén folt? Attól csak könnyeb: ben felismernék az üldözői! Meg hogy három méter hosszú a nyaka! — Lehet, hogy kettő és fél — mondta habozva a nyúl. — Na látod, fiam, már magad is bizonytalankodsz; mit kezdjek egy ilyen tudománytaljan informáoVóval ? Most már csak két és fél? Lesz az még kevesebb is! Ilyen nyak nincs; hogyan tudná a táplálékot magához venni? Meg hogy zsiráf! Ez egy teljesen értelmetlen szó, képtelen szóképzés, agyrém! Tovább: kell nekünk zsiráf? Helyes az, hogy van zsiráf? Hasznos ez? Mit szólnak, mondjuk, a pelikánok vagy a sakálok, ha enunciáljuk a zsiráfot: nálatok hosszabb nyakú állat is található! No persze ez merő képzelgés, mert zsiFáf nem lehetséges. Ergo: nincs. Verd ki a fejedből. Megértetted fiam? És ne a mező felé menj haza. Állátkert Elfogták a vadászok a majmot meg a fiát. (Az is majom volt, csak fiatalabb, természetesen.) Ketrecbe zárták, és vitték őket az állatkertbe. — Ne félj, apám — mondta a fiatal majom. — Nem hozok szégyent a nemzetségre! Dacolni fogok a faggyal, s a kánikulával, megeszem a kavicsot is; alkalmazkodó leszek és igénytelen. Majd én megmutatom! — Nem tanácsolnám édes fiam — szólt az apja. -— Tudok valamit az állatkertről. Ha dacolni fogsz a faggyal, hidegben tartanak, tehát fázni fogsz életed végéig. Ha ellenállsz a kánikulának, nem védenek ellene, és megsülsz. Ha nem válogatsz az ételben, úgy jársz, mint a víziló s csak szénát kapsz, aztán jól kinézel. Ha engedelmes leszel, minduntalan olyasmit követelnek tőled, ami terhedre lesz. Ha okosnak mutatkozol, mindent megtehetnek veled, mert bíznak a belátásodban. Néhány majomtársad — természetüknél fogva szerények, kedvesek, igénytelenek és a viszontagságoknak ellenállók — megtanulták a leckét. Nehezen kezelhetőnek mutatják magukat és kényesnek, tehát mogyorót, mandulát, datolyát, mandarint kapnak. Butának játsszák magukat, tehát mindent kétszer magyaráznak meg nekik, igen szelíden. A türelemmel úgy áll a dolog, hogy ezt mindig csak az egyik fél gyakorolja. Ha te türelmes vagy, gazdád türelmetlen lesz. Ha te vagy türelmetlen: gazdád kénytelen lesz türelmes lenni. Enynyi az egész. Tanmesék Megjelent a ló az Állatok Könyvkiadó Vállalatánál. Meg sem állt a farkas szobájáig, aki a vállalat igazgatói tisztét töltötte be. 1 — Legújabb műveim — mondta a ló, tekintetét lesütve, miközben izgatottan igazgatta szemvédőjét. — No, ennek őszintén örülök — mondta a farkas. — Maga kedvelt szerző, bár — talán fejméretei miatt — kissé pesszimista. Summa summárum: elő velük! Jó művek a lóművek! — Tessék — mondta a ló. — Embermesék. Tetszik tudni, egyszerű történetek, szemre olyanok, mintha csak mesék lennének, és úgy írtam, mintha a szereplő emberek beszélni tudnának. — Fájdalom, ez esetben nem kérjük — mondta a farkas. — Tudja, kollégám, rázós műfaj ez. Kétértelműek ezek a történetek: mindig megsértődik valaki. Maradjunk a szorgos méheknél, a hűséges kutyáknál, a nyájas macskáknál, a hős oroszlánnál vagy a tréfás majmoknál. Van itt téma elég! Embermesét ne. összeállította: Rékasy Ildikó
