Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 1 T avalyelőttig nem volt semmi baj anyuval. Pedig akkor már három éve éltünk együtt ketten. Eleinte úgy látszott: nem nyugszik bele, hogy apu elment egy ócska nővel. Mindenfelé nyomoztatott utána, s jóidéig azt sem tudtuk, hol van apu. Aztán előkerült, anyu megtalálta egy másik városban, a bíróság rásózta a gyerektartást, mert akkor én még csak tizenkét éves voltam, Ferkó meg pláne csak tizenegy. Apunak fizetnie kellett. De ez nem vigasztalta meg anyut. Teri néni. anyu nővére elvállalta Ferkét. Attól kezdve élünk kettesben, s nyugodtan mondhatom, nagy békességben. <3 hajnalban kel, mert főszakácsnő a vállalati üzemi konyhán, ahová engem is beszervezett fölszolgálónak. Az isit ugyanis tizennégy éves koromban abbahagytam — elegem volt a tanulásból. Azt, úgy látszik, nem nekem találták ki. Az irodalom meg a nyelv — nahát, mindkettővé! a világból ki lehet kergetni. Nem mondom: amit csinálok, nem a legfrankóbb. d,e el tudok rosszabbat is képzelni. Én csak nyolcra járok be, addig egyedül vagyok a lakásban. Anyu már elment, én fekszem az ágyban, mindenfélére gondolok, fiúkra, szerelemre, klassz ruhákra, elképzelem, hogy egy nap megyek az utcán, és szembejön velem a tévé egyik rendezője, meglát. csettint a nyelvével, utánam fordul, s azt mondja: ejnye, de bomba csaj IS nemcsak utánam fordul, hanem utánam is ered. megragadja a karom, sazt mondja: kislány, nem volna kedve fölkeresni Pesten a Televízióban? Csinálunk egy filmet, s oda éppen egy ilyen spéci pipire volna szükség, mint maga. Előbb meg kell beszélnem anyukámmal. mondom, s a rendező ezt természetesnek találja, megadja a címét, hogy ha Pestre megyek hol találom meg. de akkor át kell fordulnom a másik oldalamra, megnézem az órát, hát látom, hogy már háromnegyed hét. mindjárt kelhetek föl. egyelőre ugrik a tévé. Délelőtt a konyhán segítek, anvagelőkészítés. krumplihámozás. babtisztítás, ez-az mire tizenkettő, már kész az ebéd. Négyen vagyunk lányok, mi visszük ki a leveses tálakat, kiadjuk a húsételt, meg a tésztát is, mert nálunk nincs tálcás önkiszolgálás. Addigra már átöltöztünk csinos kék szoknyába és fehér blúzba, a fejünkön fehér szalag, mintha főkötőt utánozna. Szeretem riszálni magam, mert látom, hogy a férfiaknak is örömet szerez, ha rámnéznek. Míg viszem, a tálcát, itt is. ott is megjegyzéseket tesznek, egy ilyen fiatal lányra, akinek mindene jól feszül, nem is lehet nem megjegyzést tenni. Akad férfi, az üzemvezető főmérnök például ilyen, aki alig tudja megállni, hogy ne paskoljon a fenekemre, de persze türtőzteti magát. Pedig olyan édes a pofája, mint Belmondónak. Ebéd után leszedés, mosogatás, rendcsinálás, d.élután ötre már otthon is vagyok. Akkor átöltözöm, megyek Bandival randizni. anyu egy szót sem szól ellene, mert ismeri Bandi faterját, csoportvezető az üzemben, az anyukája meg a postán dolgozik a csomagfelvételnél, jó család, anyu még mintha- örülne is, hogy elfoglalom magam Bandival. Este tévé, egy ideig anyu is velünk ül. Bandi titokban mindenhová nyulkál, én hol engedem, hol elverem a kezét, tudom, hogy ettől még nem lesz gyerek, de azért jó lesz vigyázni. Anyu — egészen tavalyelőttig — mindig korán fölszed,te magát, s ment lefeküdni. Aztán tavalyelőtt egyszer, mikor öt tájiban hazaértem, egy magas pasast találtam otthon. Anyu ugyanis mindig hamarabb végez, mint én. bevásárol, már fél négykor leteszi a lantot. Hát ez a pasas bemutatkozik, hogy ő Flucker Olivér, anyagbeszerző a Fémmegmunkálóban. de csak szólíts, kislány, Öli papának, mondja. Miért szólítsam én Öli papának ezt a magas ürgét, gondolom, hiszen nincs több negyven évesnél, fiatalabb mint apu, és akkor bácsizzam? De nem akartam arénázni, mert egy-kettőre fölplankoltam,hogy anyu nagyon bírja Öli bácsit. A konyháról addig is hozott haza eztazt. Aztán, hogy - Öli bácsi mindennapos vendég lett nálunk, megkezdődött az otthoni nagy főzicskélés. s Öli bácsi mindig fülig zsírosán, feszülő pocakkal állt föl a vacsorától. A lakásunk egy leválasztott egyszoba-komfort. d.e van egy valahai cselédszoba is. amiben én alszom. Öli bácsi nemsokára odaköltözött hozzánk, s attól kezdve nagy papást-mamást játszottak anyuval. Elalvás előtt fejemre húztam a takarót, csikorgattam a fogamat, de nem szóltam egy szót se. Egy délután, mikor már átöltözködtünk, hát látom, hogy Kriszti egy frankó kekiszínű ruhát húz magára. Nocsak, mondom, hová törtél be vagy kivel feküdtél le. hogy ilyen marha jó rucit szereztél, amivel mindenkit versz? Semmi hisztizés, mondja, te is vehetsz az áruházban, négyszáznyolcvanhat forintért vesztegetik. De nekem nincs négyszáznyolcvanhat froncsim ilyen célra. Tudod, hogy amit keresek, oda-Nemes György: A csodálatos kekiruha ad.om anyunak, s csak százötven zsebpénzt kapok havonta. Hát kérj tőle egy ötszázast, legfeljebb' letöri észted néki, mondja Kriszti. Ez szöget ütött a fejembe. Tizenhét éves vagyok, nem járhatok olyan szerelésben, mint egy kékköpenyes talányos iskoláslány, aki csak ül otthon, rágja a'körmét, és biflázza a nyelvtant meg a matekot. Mielőtt hazamentem az áruház felé kerültem, s megnéztem magamnak az isteni rucit. Ügy volt, ahogy Kriszti mondta: négyszáznyolcvanhat froncsiért meg lehet organizálni egy ilyen menő darabot. Otthon nagy vidámság fogadott. Ügy láttam. Öli bácsi már áldomást ihatott valahol, virágos jókedve volt. hangoskodott, s amit különben sose szokott, a jelenlétemben fogdosta anyut. Anyu meg csak vihogott, mint egy leitatott tyúk, s ez nagyon fájt nekem. Mert hirtelen arra gondoltam: amíg nem jött Öli bácsi, nekem anyu a mindenem volt, én is neki, szerettük egymást, elmondhattam neki, ami a bogyómét nyomta, meghallgatott, tanácsokat adott, mint egy tapasztalt nő, megvigasztalt, úgy.voltunk, mint két barátnő. Amióta Öli bácsi betört az életünkbe, egyedül vagyok, anyu igazából nem törődik velem, talán azt se bánná, ha Belmondó, az üzemvezető főmérnök nemcsak megpaskolná a fenekemet, hanem a rövid szoknyám alá is nyúlna, vagy rá se rántana, ha odaadnám magam Bandinak, vagy akármit csinálhatnék, felőle tévésztárnak is elmehetnék Pestre. Gondoltam: hát ígv vagyunk, anyu, akkor én se leszek •hozzád kíméletes. Vetkőzni kezdtem, mintha Öli bácsi ott se lenne. Mit csinálsz, Ica? csattant föl anyu. Menj a szobádba vetkőzni. Anyu, kéne ötszáz forint, mondom válaszként, mintha nagyot hallanék vagy süsü lennék. Mit beszélsz? mondja anyu. ötszáz forint? Mire? És honnan vegyek én ötszáz forintot? Megálltam a vetkőzésben, s azt mondom: megláttam egy kekiruhát, vállpántja van, meg mindenféle színes csík és bigyó a mellerészén, marha szép, azt szeretném megvenni. Elment az eszed, mondja anyu. Van csinos munkaruhád, amit az üzem ad, még van két nadrágod, az egyik farmer, amit úgy imádsz, és van kimenő ruhád is, ha vendégségbe megyünk. M»kellene neked egy olyan francos kekiruha? Mert perpillanat nagyon szeretnék egy olyan ruhát, mondom. Nekem pedig nincs ötszáz forintom, s ha volna, se adnék, mondja anyu. Adjál, nagyon kérlek, mondom. Le is vonhatod, például havi százforintos részletekben. Megelégszem havonta ötven forint költőpénzzel. Erre beleszól a kettőnk beszélgetésébe, s szerintem teljesen illetéktelenül. Öli bácsi. Egy tizenhét éves lány ne flancoljon kekiruhával, mondja. Maga ehhez nemért, mondom neki. A kekiruha nem flanc. Anyuhoz fordultam: könyörgök. anyukám, összetett kézzel, adjál ötszáz froncsit, megszakad a szívem egy kekiruháért. Véletlenül észrevettem, hogy Öli bácsi, félig a hátam mögött, int anyunak, hogy ne adjon. Erre nagyon begurultam: mit avatkozik bele ez a pasas egy anya és a leánya vitájába? S mikor anyu ki is jelentette, hogy hagyjam abba a kunyerálást, mert esze ágában sincs nekem ötszáz forintot adni. közöltem vele: Jól van, anyu, ha ilyen szívtelen vagy, akkor én most elmegyek, s megszerzem az ötszázat. Hogy hogyan, még nem tudom. Majd lefekszik- valami trógerrel. jegyezte meg Öli bácsi. Erre aztán igazán pipa lettem, s azt mondom neki: Maga a tróger, Öli bácsi. Itt alszik, tömi a pociját az anyu kajájával. Maga anyuból él. Azelőtt az ilyet, hallom, stricinek hívták. Anyu nekem rontott, azt hittem, megüt. Nem féltem, mert frankón éreztem, hogy én most elmegyek, és megszerzem az ötszáz forintot. Ne üss meg, anyám, mondom, én most elmegyek, és megszerzem az ötszáz forintot. És megveszem a kekiruhát. A ház előtt már sírtam:, hogy így tönkrement az életem, s elvesztettem az anyámat. Egy ideig kódorogtam a sötétedő utcákon, gondoltam, fölkeresem Bandit, de aztán más jutott eszembe, s egyszeresek Krisztáék háza előtt találtam magam. Kriszta beengedett, nagyon jó barátnő ő. A szüleivel él, apja is, anyja is az üzemben dolgozik. Elmondtam, hogy miért hagytam ott az anyámat. Megengedték, hogy náluk szundíthassak éjszaka. Nem fog anyád aggódni? kérdezte Kriszta anyja. Nem, őneki van, aki vigasztalja. Képes a rendőrséghez fordulni, mondta Kriszta anyja. Nem hiszem. Mással van ő éjszaka elfoglalva. Különben is. reggel bemegyek dolgozni, és akkor látja, hogy élek és nem vesztem el. Nagyon köszönöm, hogy meg tetszenek engedni, hogy itt aludjak. Bár így is boldogtalan vagyok, hogy nekem semmi se sikerül. Életem egyetlen nagy vágya lett volna ez a kekiruha, amilyet Kriszta is vett. és nem juthatok hozzá, mert anyu még kölcsön se akart adni nekem ötszáz forintot. Pedig becsszavamra, részletekben megadtam volna. Reggel, mielőtt munkába mentem, Kriszta anyukája kezembe nyomott ötszáz forintot. Kislányom, én megértem, hogy mennyire fájhat a szíved. Ezt a pénzt, majd, részletekben visszaadod, ahogy mondtad. És akkor megveheted. a kekiruhát. Megöleltem, megcsókoltam Kriszta anyukáját, és azt gondoltam: lám csak, ez egy idegen anyuka, és jobb mint az én anyám, aki nem értette meg egy fiatal lány szíve vágyát. Krisztával együtt rohantam munkába de amikor az áruházhoz értünk.’ azt mondtam neki: Te csak menj, de ne szólj senkinek, hogy találkoztál velem. Főként anyunak ne szólj. Én itt parkolok. Sajnos, az áruház ilyen korán még zárva volt, de elhatároztam, hogy addig nem megyek el innen, míg ki nem nyit. Tíz órakor nyitott, akkor spuri be, fölpróbáltam egy kekiruhát, a második úgy* állt rajtam, mint a parancsolat, mikor a tükörbe néztem és megláttam magam, majdnem bőgni kezdtem a meghatottságtól, mert olyan karcsú voltam és olyan szép. Ha most látna a tévérendező, már nem is mondana semmit, csak vinne a karjában magával Pestre. A z új ruciban mentem be az üzemi konyhára. Anyu kisírt szemmel rohant elém. Hol jártál az éjszaka, te cafka? kiáltott rám. És ilyenkor kell munkába jönni? És mi van rajtad? Csak a második kérdésre válaszoltam. A kekiruha, amiről beszéltem, mondtam. Szóval megszerezted az ötszáz forintot, ahogy azt a makacs fejedbe vetted? Igen, megszereztem. És megmondanád, hogyan? Nem mondom meg. Lefeküdtél valakivel, mi? Igen. lefeküdtem. Anyu félelmetes pofont kevert le. Még a kezének a zsírszagát is éreztem. A hajam összekuszálódott, a szemem megtelt könnyel, s arra gondoltam: szegény anyu. úgy látszik, egész éjjel izgult értem, ha így föl van srófolva. Lehet, hogy még szeret? Katona Judit: Hegedűre és gordonkára Mennyi lehet még hátra nekem? Csak énekelem és lépegetem. Füstöl a naptól a szem, kipereg, lesuhintja az él a szép fejeket. Mennyi lehet még hátra, nehéz meggörnyedés és friss nevetés? Cibál két oldalt nagy s kicsi kéz, karolnak, löknek s az út odavész. Farkasének Farkaskölyök voltam, űzetve lapultam, vadaktól vadultam. ** Társakat kerültem, hold elé kiültem, körmöt köszörültem. Fagyban merevedtem, Naptól szenesedtem, nyugtot sose leltem. Négy láb vitt, ha féltem. A mellsőt kitéptem, ríttam, hullt a vérem. ■ Vérző csonkom húztam, káron nem okultam, csak csapdába hulltam. Kies, égi réten lengek mészfehéren, halálom a vértem Páva Méltósággal billegő, szárnya szikra, tolla kő, éhséget felejtető. Szépséget fitogtató, sziporkázó, ragyogó. Suhanása, mint a hó. Gyökeret vert ámulat. Látod, szép pávám, szabad, anyám egekben mulat. Bánatommal elmenő s mégis visszareppenö, szárnya szikra, tolla kő. Katona Judit: Farkasének c. kötetéből (1979. Magvető.) CZINDER ANTAL RAJZA
