Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-26 / 96. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. április 26. Vietnami gazdaság A kínai agresszió következményei KŐOLAJ Szűkmarkúság — realitásokkal Ha valaki manapság az Indokinával kapcsolatos kínai politikáról hall vagy olvas, a legvalószínűtlenebb, hogy gazdasági összefüggések ötlenének fel benne. Pedig a Vietnam ellenes kínai invázió, s a megelőző időszak hol burkolt, hol leplezetlen pekingi zavarkeltése jelenleg még pontosan fel sem becsülhető gazdasági károkat okozott a VSZK-nak. A világ országai 1950—1975 között 100 milliárd tonna kőolajat használtak fel, s az ezredfordulóig további 250 milliárd tonnára lesz szükségük. A kiaknázható tartalékokat a becslések 260 milliárd tonnára tartják, ami már jelzi, hogy az olajforrások igencsak végesek. Tavaly több mint hárommilliárd tonna volt a világ össztermelése, míg 1977-ben 2962 millió tonna. Ebből a KGST-országok 566 millió, az EGK tagállamai 50 millió,_ az Egyesült Államok 408 millió, az OPEC tagjai pedig 1525 millió tonna kőolajat hoztak a felszínre. Az iráni változások nyomán az elmúlt hónapokban egy újabb olajválság előszelét érzékelhette a világ. Egyszerre napi 5—6 millió barrel (1 barrel 159 liter) olaj tűnt el a piacról, ami a keresletet felduzzasztottá, az árakat felhajtotta és nem utolsó sorban bebizonyította: ingatag alapoikra rendezkedik be az emberiség, ha folytatja a nemtörődöm pazarlást és továbbra is a fekete aranyat tekinti a fő energiaforrásnak. Mindenekelőtt a fő importőrök, a fejlett tőkésországok, Nyugat-Európa, az Egyesült Államok és Japán vezetői figyelik nagy aggodalommal az olajipari fejleményeket. Genfi kompromisszum Az 1973—74-hez hasonló megrázkódtatás azonban egyelőre elmaradt. A Kőolajexportáló Országok Szervezete, amely a világ össztermelésének 50 százalékát adja, s a felszínre hozott fekete arany zömét exportálja, március végén Genfben hosszas viták után kompromisszumos döntést hozott. E szerint az OPEC-olaj barrelenkénti (hordónkénti) árát 13,34 dollárról 14,54 dollárra emelték a szervezet tagállamai. Vagyis „mindössze” előbbre hozták a tavaly decemberben elhatározott menetrendet: 1979 utolsó negyedévének első napja helyett már április elsején 15 százalékkal növelték az olaj árát. (A KGST árrendszerében először jövőre érezteti hatását a március végén elfogadott OPEC-ár.) „Sokkal rosszabb is lehetett volna” — kommentálta a döntést a londoni Financial Times, s hogy nem járt messze az igazságtól, bizonyíték rá a szaúd-arábiai olajügyi miniszter nyilatkozata: „Az Irán és Líbia vezette tömb 35 százalékkal akarta feljebb vinni az árat, a (Venezuela köré csoportosult) úgynevezett mérsékelt csoport 25-tel. Mi nemet mondtunk, s természetesen nem hagyhatták figyelmen kívül, hogy Szaúd-Arábiának módjában lenne több millió barrellal növelni napi termelését.” Ez az érv valóban hatott Genfben, s a szaúdiak, az egyiptomi—izraeli különmegállapodás ellenére elsősorban azért éltek vele, hogy eleget tegyenek az Egyesült Államok irányában korábban vállalt ármérséklő kötelezettségeiknek. Rögzített ár — felárral A szaúdi magatartás másik fő motívuma az volt, hogy egy komolyabb áremelés^csak súlyosbítaná a válságot a tőkés viliággazdaságban, s ennek káros hatását az OPEC-országok is előbbutóbb megéreznék. Ugyanakkor egy másik tanács is elhangzott Genfben: használják ki a konjunktúrát az OPEC-országok! A Financial Times kommentátora az ülés után közvetlenül elégedetten fogalmazott, de ma már bizonyára elégedetlenkedik, amiért az OPEC tagjainak többsége a rögzített árat felárral, 1—5 dollárral tetézi. A szervezet lényegében szabad kezet adott tagjainak a felárak kérdésében, ami nem egy esetben már 25—30 százalékos, vagy még nagyobb drágulást jelent. Egyetértettek az OPEC- országok a termelés visszafogásában is. Ez azért baljós a fogyasztók számára, mert a tőkés piacokon már így is öt százalékkal haladja meg a kereslet a kínálatot. A nyugati olajfellhasználókat tömörítő Nemzetközi Energiaügynökség érthető módon Jamani sejk, szaudi olajminiszter közlekedési rendőrként inti lassításra a Nyugat gazdaságát pesszimista: szakemberei szerint az olajszűke az idén még akkor is- fennmarad, ha tagállamai a fogyasztást az év végéig öt százalékkal mérsékelni tudják. Ezt a pesszimizmust csak fokozza, hogy az OPEC-országok júniusban ismét konferenciát tartanak és már most újabb áremelést emlegetnek. Ráadásul a fejlett tőkésországok számára oly sokat jelentő szaúdi „támasz” is rogyadozik. Rijadban aggodalommal szemlélték az iráni eseményeket, s azt a tehetetlenséget, amellyel az Egyesült Államok „hagyta elveszni” legfontosabb középkeleti bázisát. A szaúdi vezetők azt is tudják, hogy az iráni politikai földrengést előidéző okok zöme — a mértéktelen fegyverkezés, a tömegek'kisemmi zése az olajgazdagságból, a könyörtelen elnyomás —1 náluk is tény. Aggasztja a szaúdi uralkodó házat a Washington bábáskodásával létrejött egyiptomi—izraeli különmegállapodás is, amely az egész arab világban heves tiltakozást váltott ki, s amely még a térség legkonzervatívabb kormánya számára sem elfogadható. Peocei jóslata A fejlett tőkésországok előrejelző intézetének, a Római 'Klubnak az alapítója, Aurelio Peccei súlyos válságot jövendöl. „Az ipari társadalom átlépte azt a határt, ahol az előnyök végződnek és a hátrányok kezdődnek ... Nem ártana már az iskolában kialakítani az „energiatudatot” ... Jelenleg az energiaforrásoknak a 60 százalékát képviseli a folyékony kincs. A következő évtized végén számíthatunk rá, hogy az olaj fogyni kezd, de ha az iráni események Szaúd-Arábiában is elindítanak valamiféle hasonló folyamatot, akkor hónapokon belül kilátástalan helyzetbe kerülhetünk. Nem feltétlenül szükséges a monarchia bukása, elegendő egy másfajta, a nyugat számára kedvezőtlen olajpolitika kialakítása . ..” Peccei a Panorama című olasz hetilapnak adott interjújában együttműködést javasol a világ különböző társadalmi rendszerű országainak, amikor energiariadót fúj, mert az ezredforduló táján már egyetlen állam sem lesz képes megküzdeni a közelgő veszélyekkel. Kocsi Margit Nem kell túlságosan messzire visszaforgatnunk az idő kerekét, hogy a pekingi gazdasági nyomás és szabotázs első jeleire rátaláljunk. Tavaly nyáron, amikor a Vietnamban élő kínai kisebbség, a hoák körül magasra csapott a hisztériakeltés, már nyilvánvaló volt, hogy Peking alapcéljainak egyike: a VSZK gazdasági, társadalmi életének szétzilálása. A hoák soraiban az országos átlagot meghaladó számban voltak műszaki értelmiségek, orvosok, ipari szakmunkások, azaz pontosan olyanok, akikre egy fejlődőben lévő szocialista orságnak égetően nagy szüksége van. Tömeges távozásuk tehát politikai következményein túl gazdaságilag is károsan hatott. Hanoiból, Haiphongból, Lao Cai-ból rengeteg mérnök, orvos, tanár, kikötői munkás stb. távozott el, nehezen pótolható űrt hagyva maga után. • De épp ez volt a pekingi cél, csakúgy mint a segélyekkel ... A Vietnamnak nyújtott térítésmentes gazdasági segélyt a kínai vezetés Saigon felszabadulásának másnapján beszüntette. A rákövetkező években a hitelnyújtás is fokról fokra zsugorodott, mígnem 1978 nyarára az összes, Vietnamban tevékenykedő kínai szakértőt hazahívták, az objektumok építését és finanszírozását egyszer s mindenkorra abbahagyták. Mindez persze nemcsak gazdaságilag, hanem lélektanilag is hatott, hisz egymást követő természeti csapások, a kambodzsai háború, s a déli átalakulás természetes bonyolultsága miatt Vietnam komoly gazdasági bajokkal küszködött. BZ ELSŐ GÓL INGATAG NÉPSZERŰSÉG SORSDÖNTŐ TÉNYEK Merőben lovagiatlan és felettéb szokatlan tettre vetemedett a minap egy tekintélyes angol úriember: párbajra hívott egy középkorú, jól szituált hölgyet. Mielőtt megvetéssel elítélnénk e merényletet a gyengébb nem egyik képviselője ellen, szögezzük le gyorsan a mentséget is: nem pisztolyra, vagy kardra szólt a kihívás, hanem egy egyszerű tévévitára, amelyet pedig a legszigorúbb illemkódex sem zár ki. A brit Munkáspárt vezetője, Callaghan miniszterelnök tehát bátran odadobhatta a kesztyűt a konzervatívokat vezérlő Thatcher asszonynak, akiről köztudott, hogy szívesen kotyvasztja az angol jobboldal méregfőzeteit, de a legkevésbé sem alkalmas pártja receptjeinek nyilvános megvédésére. A munkáspárti vezér , tehát rögtön a korteshadjárat elején gólt lőtt vetélytársnője hálójába. annak ellenére, hogy az elmúlt napokban nem egyszer hangsúlyozta: a május ,3-ra kitűzött parlamenti választás nem személyek, hanem pártok összecsapása lesz. A Munkáspárt azonban az első részsiker ellenére sincs rózsás helyzetben. A közvéleménykutatók szerint az év elején a Konzervatív Párt a választók többségének szimpátiáját bírta, míg a Munkáspárt támogatóinak tábora fokozatosan csökkent. Az angolok jó része tisztában van azzal, hogy a Munkáspárt manapság korántsem azonos a pártvezetéssel, illetve a kabinettel.' A legutóbbi Labour-kongresszuson kitűnt, hogy a párt balszárnya után a centrum is mipdin-A leplezett felforgatás következményei nehezen számszerűsíthetők, a háború közvetlen fizikai pusztítása, s tovagyűrűző hatása annál pontosabban mérhető fel. A Lai Chau tartományban lévő apatitbányák szétrombolásával a kínai agressziós erők elérték, hogy több évre hiányozni fog Vietnamban jelentős mennyiségű műtrágya. A kínai inváziós erők megsemmisítették Lang Son, Lao Cai, Cao Bang, Pho Lu stb. fontos nehézipari létesítményeit, nehezen ellensúlyozható károkat okoztak a vegyiparnak, a széntermelésnek és általában az egész energetikai ágazatnak. Sajnos a lista korántsem ért véget. A háború többszáz ezer ha nem egy millió embert, zömmel nemzetiségi lakost tett hajléktalanná. A kambodzsai háború és az árvíz menekült-tömege után ismét földönfutóvá lett emberekről kell gondoskodni. Menekültnek lenni Vietnamban annyi, mint munkanélkülivé válni, s ez a szocialista hatalom sokirányú erőfeszítései ellenére is gyakorta létbizonytalanságot jelent. Teljesíthető-e tehát a folyó ötéves terv merész gazdaságfejlesztő programja, amelyet még a VKP IV. kongresszusa hagyott jóvá 1976-ban? Tény, az ambiziózus tervszámokat úgy fogalmazták meg, hogy békegazdálkodást tételeztek fel. Az ötéves terv amúgyis feszített célkitűzései az országépítés külső feltételeinek kedvezőtlenné válása miatt tehát szükségszerűen módosulnak. Ám az a pekingi elképzelés, hogy a nyílt katonai kább elégedetlen a kormány tőkés köröknek kedvezni akaró vonalával, amelynek szükségszerű következménye a kemény harc a nagyhatal-Cailaghan Thatcher aszszonynak: Ha olyan okos, tessék, vezessen tovább egyedül... (International Herald Tribune karikatúrája — KS) mú szakszervezetekkel. A kongresszus radikálisabb, a dolgozó tömegek érdekeit jobban figyelembe vevő politikát követelt határozatában, amelyet azonban a párt jobboldalának törekvéseit képviselő kormány igyekezett mellőzni. Inkább belement az egész országot megbolygató bérharc utcájába, ahol azután az állandó viszály, a politikai összecsapások és ezek nyomán a növekvő elégedetlenség kátyúi között egész télen evickélnie kellett. Callaghanék makacs ragaszkodása a 7—8 százalékos béremelési plafonhoz a munkások és alkalmazottak millióit fordította a kormány és rajta keresztül persze a Munkáspárt ellen. Pedig a londoni kormány okosabb taktikázással kihasználhatta volna a tényt, hogy a gazdaság változatlanul meglevő bajai ma már sokkal kevésbé katasztrofálisak, mint pár éve voltak, Az fenyegetést gazdasági zavarkeltéssel párosítva érjenek el valamiféle, Kína számára kedvező politikai fordulatot Vietnamban, — csupán hiú ábránd. A több mint 70, Kína által épített és időközben elhagyott segélyobjektum a Szovjetunió és a KGST többi tagállamának segítségével ismét működik már. Persze az újrakezdés nem volt könnyű. Elég Hanoi stratégiai fontosságú új hídjának, a Thang Longnak az építésére gondolnunk. A pekingi pálfordulás után a kínaiak valamennyi, a híddal kapcsolatos műszaki dokumentációt magukkal vittek. így tehát amikor tavaly novemberben, a szovjet—vietnami barátsági és együttműködési szerződéssel párhuzamosan aláírták a Thang Long-híd szovjet segítséggel történő felépítésének megállapodását, gyakorlatilag egy új létesítmény megteremtéséről döntöttek. Noha a KGST, s mindenek előtt a Szovjetunió tevékeny segítségnyújtásával reálissá teszi, ha némiképp módosult formában is, Vietnam hosszútávú fejlesztési elképzeléseit, nem mindegy továbbra sem, miként alakul a kínai magatartás. Kézenfekvő a magyarázat: ha Hanoi és Peking ellentéteit nem sikerül viszonylag rövid időn belül, a tárgyalóasztalnál rendezni, úgy újabb háborús robbanás nélkül is kitolódhat a feszültség. Ez Vietnam számára terhes katonai lekötöttséget jelent, annak minden gazdasági velejárójával együtt. Ebből kiindulva tartja vitathatatlannak mindenki — még a Vietnammal szembenálló nyugati megfigyelők is — Hanoi őszinte törekvését a Kínával való kapcsolatok hosszútávú rendezésére, a két ország határtérsége felbolygatott életének normalizálására. Győri Sándor északi-tengeri olaj révén Nagy-Britannia az egyetlen Nyugat-Európában, ahol az energiahordozók árának világpiaci emelkedése viszonylag kevéssé hatott, és sikerült a tőkés országok átlagára visszaszorítani az infláció korábban 20 százalék feletti rátáját. így növekedhetett egy kicsit az életszínvonal, s éveken keresztül meg tudtak egyezni a szakszervezetekkel is, ami a konzervatív kormányoknak még sohasem sikerült. Ezeket a kedvező eredményeket feledtette a kormány a béremelési követelésekkel szemben tanúsított merev magatartásával. A nagy kérdés most az, hogy az elégedetlen választók közül hányán ismerik fel: a konzervatívok, élükön a kül- és belpolitikában egyaránt szélsőségesen reakciós Thatcher asszonnyal, hatalomra kerülésük esetén még inkább a bérből és fizetésből élők rovására próbálnák kormányozni az országot. A szakszervezetek mindenesetre jól látják a veszélyt, s bár a kormánnyal elégedetlenek, igyekszenek hozzájárulni a Munkáspárt választási győzelméhez. Máris elcsitultak a bérharcok, helyettük határozott állásfoglalások segítik a Labour korteshadjáratát. Callaghan és munkatársai azonban úgy tűnik: képtelenek hasonló rugalmasságra. Választási felhívásuk a konzervatívok plattformjára emlékeztet — nyilván azzal a szándékkal, hogy szavazókat hódítsanak el az ellenféltől. Csakhogy ezzel alighanem méginkább kiábrándítják a hagyományos munkáspárti választókat, akiknek elégedetlensége és esetleges közönye sorsdöntő lehet május 3-án. Avar Károly Az iráni változások nyomán csökkent az olajtermelés. Napi 5-6 millió barrel olaj tűnt el a piacról. Teheránban több ezer munkanélküli vonult fel a megélhetési lehetőségek biztosítását követelve. Brit választások
