Szolnok Megyei Néplap, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-22 / 93. szám

1979. április 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MÓRICZ ZSIGMOND NYOMÁBAN Közöttünk élt, nálunk járt Móricz Zsigmond születésének 100. évfordu­lóját ünnepeljük. A halhatatlan író, a volt kis­újszállási öreg diák sűrűn vissza-visszatért a Kunságba, a Jászságba, s megrázó erejű ripor­tokban ábrázolta kora valóságát. Ügy véljük, akkor tiszteljük legjobban emlékét, a társa­dalmi haladásért folytatott küzdelmét, ha sze­rény lehetőségeinkkel szembesitjük a korabeli valóságot a maival. Riportjai nyomán indultunk tehát, az állandót és a változót keresni szerte szűkebb hazánkban, ahol ő járt, ahonnan nem évülő híradást küldött jelenének és az utó­kornak. A magyar falu a senki szigete 1930. január Vasárnap reggel kimentem Nagyrévre, a Tiszazugnak abba a községébe, ahol a tö­megmérgezés tünetét felfedezték, s ahonnan az eddigi vádlottak kikerültek. A község negyvenöt kilométerre van a me­gye székhelyétől, Szolnoktól, a Tisza legsze­szélyesebb kanyargó öblében. Hajdan teljesen mocsárterület volt, ma már lecsapolták, de a föld felszíne ma is mutatja a régi víz­állásokat. A nép élete is mutatja, mert ez még a régi halász-, pákász-, pásztor-fajnak a maradéka, amely meglehetősen különleges erkölcsi fel­fogásban s viszonyok közt él. A falu maga nagyközség. Ezerhétszáz lako­sa, s ötezer hold határa van, amelyből körül­belül háromezer hold a nép tulajdona. A legnagyobb gazdának negyven holdja van, de a túlnyomó többségnek csak két-három holdacskája. Itt tizenhét hold valóban már nagy vagyonnak számit. A nép főleg a sző­lőművelésből, a gyümölcs-, zöldség- és diny­­nyetermelésből él; igen szegényesen. A szőlő megbukott az utóbbi évtizedben. Addig jó volt, míg ötven-hatvan pengőt kaptak egy hektó borért. Ma a legjobb bort tizenhat­tizennyolc pengőért tudják eladni, s nem is tudják jó részét semmi áron, úgy; hogy in­kább maguk isszák meg. Az a felfogásuk, hogy reggelire egy csupor mézes bor többet ér, mint a csésze tej. Van olvasókör, önkéntes tűzoltóság, van járványkórház, s csendőrpihenő. Csendőrsége nincs. — Hogy történt akkor, hogy ilyen tömeges mérgezési járvány lépett fel. Elhallgattak. — Nagyon nehéz erről beszélni, a falu ma­gára van hagyva. Senki sem gondozza, senki sem törődött vele. Volt a faluban egy bába, aki valósággal hatalmába kerítette az asszonyok lelkét. A bába vette át az uralmat a pap fölött. A bába volt a gyóntató, a vigasztaló, a mérgező. Ö volt az uszító, a felvilágosító, a bűnre csábító. A bába hajtotta el a magzatot, s ezzel zsákmányává lett minden asszony, aki hozzá fordult. A bába volt az ördög képvi­selője, aki játszva szedte áldozatait. Soha semmi baja nem volt a hatóságokkal. Utóbbi időben, amikor már feljelentések jöttek elle­ne, hétszer mentette fel a bíróság. A bíróság adatok, tények alapján ítél, gya­núokok alapján semmit sem tud tenni. Ta­nút nem kapott, aki a bába ellen valljon, így szabadon burjánzott és egyre nagyobb méreteket öltött a fölösleges családtagok megmérgezésének egyszerű szokása. — Mit kínlódsz vele, mit kínlódsz vele? — mondta a bába, a vallomások szerint, s ők szót fogadtak: nem kínlódtak véle. Orvos egyszer száll ki a községbe heten­ként. Patika nincs. A községi jegyzői hivatal, mint mindenütt az országban, túl van halmozva adminisztrá­cióval, mert hiszen Magyarország közigaz­gatásának majdnem minden terhe a községi jegyzőkre hárul. S ez így van az egész országban. Ilyen okok halmozódnak fel minden ma­gyar falu életében, s ez mind arra visz, hogy a népi maga roppant átalakulás idején vezér és pásztor nélkül él. Szociális gondozója nincs. Marad tehát a bába. Elmentem abba a házba, ahol..., a Szol­nokon tegnap halálra ítélt asszony, megölte az urát. Gyászhír. Gyász minden szó, amit kimon­danak. Szörnyű harc az egy és két holdért, ami örökségképpen marad reájuk. Gyász az anyagi s vele az erkölcsi életre minden szó, amit kimondanak. Ahogy az utcán megyünk, megmutatják: — Itt lakik az az asszony, aki a vak ka­tona urát megölte. — Itt lakik az, aki hármat: itt, aki az apósát, és két-háromnapos gyerekét mér­gezte meg. Itt, aki a férjét, itt, aki az apó­sát, ez itt a férjét, ez a férjét, és az ágyasát, ez az apját, és ez is az édesapját, ez a fér­jét, ez is a férjét. .. — Itt lakott a bába, aki valamennyit. Most nem lakik a bába házában senki. Csinos kis parasztház, hétszáz négyszögöles telekkel, rendes nagy porta, a faluban a leg­nagyobbak közé tartozik. Semmi sem moz­dul az udvaron, sem egy csirke, sem egy kutya. Élettelen. Mint ahogy élettelen ez az egész község. Itt van a magyar föld kellő közepén, a legjobb termő vidéken, ahol minden lehető­ség megvan rá, hogy a nép vidáman, gazr dagon, boldogan éljen. Hát mért nem törődtek vele? ... Hát senki sem látja, hogy az az igazi hódítás, ha ennek a magyar földnek egy-egy szigetét megmentjük? Tudásit kell vinni a népnek. Tudást min­den téren. Az anyagi élet és a lelki élet terén. A kormányzatnak nem szabad tűrni, hogy senkiszigetekkel legyen tele az Alföld. Móricz Zsigmond * A riportot — dítve közöljük. Árnyak nélkül Nem tudnak a nagyréviek megbocsájtani néha Móricz Zsigmondnak? Nem olvastuk azokat, mondják, de látszik sértődöttségükből, hogy is­merik a megrázó riportjait. Megpróbáltak engem is le­beszélni, hogy a faluról ír­jak, mondván nem szülne jó vért, rossz „politikai lég­kört” alakítana ki egy újabb „hánytorgatás”, a fa­lu meggyalázása. Lépten­­nyomon, érzem nem népsze­rű ebben a faluban a toll­forgató ember. Nem nehéz megtalálni az okot: a köz­ség életével foglalkozó saj­tó- és rádióriportok többsé­ge — sajnos kimondva vagy kimondatlanul mindig a kontinuitást kereste, a kap­csolatot az ügy, s Nagyrév mai emberei között. Néhány héttel ezelőtt, panaszolták többen, egy ifjú hölgy végig rohant a falun a rádió mik­rofonjával, több helyen el­mondta, mennyire siet visz­­sza Pestre — s elkészült az elmarasztaló riport. Jogos a nagyréviek sértő­döttsége. Sok korholó szó elhangozhat a mai falu éle­tével összefoggésben, de vak­ság nem látni, hogy ahhoz a Nagyrévhez a mainak már nincs semmi köze. Nemcsak azért, nem. mert azok már nincsenek-e világon, de azért is. mert a mai nagyréviek megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok között élnek. Jól. rosszul, de más­képpen. A tanácsi kirendeltség épü­letében még ott a címeres tábla: „Nagyrév, Községi Tanács V. B.”. Nem vették le. valahogy huzakodnak et­től. Fakó-mód említik: ,.Ti­­szakürthöz tartozunk. De az iskola még itt van”. Megható és kifejező, mennyire ragasz­kodnak az iskolához. „Ad­dig van falu, amíg iskolája van, amíg tanítói vannak, akikhez odamehetünk, kér­dezni a világról”. Sokan így vélekednek, sőt megtoldják: „Az a haza, ahol az ember iskolába jár. Ha elviszik in­nen a gyerekeinket, ha más­hol járnak majd, iskolába, hogy jönnek majd vissza, hogy ebben a faluban legye­nek dolgosok.” Tisza menti patrióták Némi maradi szemlélet fellelhető ebben a gondolko­dásban, de nem nélkülözi a realitást sem. A rossz tapasz­talat feltétlenül meghatározó az iskolához ragaszkodók gondolatmenetében. Faluszü­­lötte tanár emberrel, aki még a gyepsorról ismer min­denkit a korosztályából, vet­tük számba, hogy az elmúlt harminc évben hány diplo­mást adott e lélekszámban állandóan fogyó falucska az országnak. Huszonkét nagy­­révi diplomást kutattunk fel, terjedelmi okok miatt — rövi­orvosok. mérnökök, tanárok, szerte az országban. Csak négyen jöttek vissza a falu­ba, csak hárman dolgoznak itt, a faluért. Az iskolában jelenleg száz­két gyerek tanul, az első és a harmadik, a második és a negyedik osztály összevon­tan. A száktanári ellátás ma­radéktalan, a tanulók buká­si aránya minimális. Nem is emlékszem, hogy nyolcadik­ban valaha buktattunk-e. mondja az igazgató. Az iskola különben körze­­tesített, a tiszakürtihez tar­tozik. Szemléltetőeszközök­kel, könyvekkel, folyóiratok­kal gyengén ellátott, öt kü­lönböző épületben tanítanak, szaktantermek kialakításáról szó sem lehet. A közeli évek mégis csak felvetik majd a nagy kérdésit: ehol tanulhat többet a gyerek, hol válhat értékesebb emberré, itt a falucska szerény iskolájában vagy máshol, ahol megfe­lelőbb körülmények és esz­közök biztosítják az ered­ményesebb tanulást. A keresőképes lakosság egynegyede a környező, nem­régen telepített üzemekben — a kunszentmártoni Pan­nónia, a BVM, stb. — ta­lált magának munkát., A roskatag tanyákat lebontot­ták, tucatnyi új ház épült az elmúlt években: 433 lakás­ban ég a villany, 296 lakás jó ivóvizet kap. Közel há romszáz háztartásban pa­lackos gázon főzik az ebé­det. vacsorát. 1977-ben a he­lyi boltokban 9,9 millió fo­rintért vásároltak a nagyré­viek, ám ez az összeg a fo­gyasztás mértékét nem mu­tatja teljességében, hiszen — főleg az ingázók — vásárlá­saik jó részét Szolnokon, Kuns2!entmárltonban, Kecs­keméten bonyolítják. Három falu szikes, futó- és aranyhomokos határát a nagyrévi Tiszazug Tsz ural­ja, de szerencsére nemcsak ezt teszi, hanem egyre job­ban hasznosítja is. A tsz-ben kétszázötvenen dolgoznak a nagyréviek közül, s majd­nem mindegyikük eltart munkájával egy nyugdíjast, járulékost. Ez a falu legna­gyobb gondja, baja, az el­öregedés. őszikék A nagy,földmozgás” ide­jén, sokan kapaszkodtak meg a szőlőtőkékben, a varas törzsű gyümölcsfákban. De férjhez ment a nagylány, felköltözött Pestre, elektro­mosságot itanult az öcsike, magukra maradtak az öre­gek, vénültek a szőlők, meg­özvegyültek a porták. Az „enyém” tudatához szokott emberek göcsörtös ujjai kö­zül kicsúszott minden: föld. szőlő, gyümölcsös. A jövőnek ellentmonditak, a múlt cser­benhagyta őket. • Az öregek napközi otthonban töltik idejük jó részét, ebédelnek, olvasgatnak, pihennek. Öszi­­kék, ne hánytorgassunk ne­kik fel semmit. Éljenek bé­kében, jó egészségben, Mindezt csak azért jegyez­tük fel, mert az öregek nap­közi otthonának kialakítása 700 ezer forintba kerül,t te­hát amire nagyon kell a pénz, arra mindig akad. Hinné-e valaki, hogy 67 féle fajta újság, napilap és folyóirat jár rendszeresen a faluba — némelyik igen ma­gas példányszámban. 317 rá­dió szól a községben. 310 képernyő elé ülnek le estén­ként a nagyréviek. A könyvtár mutatói azt bizonyítják, hogy olvasó nép. 1953-ban még csak 258 kötet könyv volt a faluban, az egész évi könyvforgalom alig haladta meg ezt a számot Móricz Zsigmond után 1972- ben Fekete - Gyula volt az első író. aki elment a nagv­­réviek közé. Nagyon a lel­kűkre beszélt, hogy olvas­sunk1, emlékeznek a látogatá­sára. Tény, hogy napjaink­ra 8 ezer kötetes könyvtára van az ezerkétszáz lelkes fa­lunak, s majdnem négyszáz beiratkozott olvasója a könyvtárnak. Fele gyerek, fele ember — ők így mond­ják. • Az olvasási kultúra növe­kedésében nagy érdemei vannak a község párttitkár­­könyvttárosándk. Székács Ist­­vánnénak. aki különben Pe­tőfi és Puskin nyelvére ta­nítja az iskolában a gyere­keket. De nincs mire becsalogatni a nagyrévieket a művelődé­si házba, amely a falu „Szol­nok felőli” szélén árválko­dik. Szerencsére használják a gyerekek. tornateremnek. Ennyi haszon legalább van belőle. Hétfőnként filmvetítés van a nagyteremben. Az Apa és a Riasztólövés volt a tava­lyi műsorban a két „legfris­sebb” magyar film. A járási művelődési központ utazó mozigépésze ezt mondja; ha a film címében benne van a kalandra utalás, akkor har­mincán. negyvenen vannak, ha nincs, nyolcán, tízen, ti­zenöten. A Beszélő köntöst tizenöten, a Valahol Európá­ban című remekművet tizen­­ketten nézték meg. Az egyéb­ként ízletes és egészséges Márka készítményeknek ép­pen tízszeres a propagandá­ja a faluban — a „mozi” egyetlen kézzel írott pla­kátféleségéhez képest. Kétszer egymás után be­törtek a művelődés hajléká­ba, de nem vittek ei semmit. Kultúrához pláne nem ju­tottak hozzá. Ahol nincs, ott ne keress! Az új ABC-áruház viszont már hétféle teát, ötféle pi­pereszappant kínál a nagy­­révieknék. Ez a választék. S választanak. Ahogy a könyv­tárban majd 8 ezer kötet könyv közül. A művelődési ház semmit sem kínál, semmire sem hí­vogat, vagy ha igen. oly ritkán, hogy programjai nem tudatosodhatnak á nagyrévi­­ekben. Az sem. mindegy, ki hívo­gat. Csak a két kezünkön tudnánk megszámolni, há­nyán igazgatták már itt a semmit, — tisztelet a meg­becsült kivételnek. Megkérdeztem a falu isko­lájában tanító pedagógusok­tól. miért nem vállalták fel a művelődés ügyét. Hümmö­­gés. majd feltárul egy eset, évekkel ezelőtt, amikor a művelődési ház ugyanolyan mélyponton állt, mint most, akadt önként jelentkező pe­dagógus. Nem fogadták el, kineveztek a művelődési ház élére egy nyolc osztályt vég­zett szakképzetlen asszony­kát. Persze, ő is belebukott „Ezek után melyik kolléga ne féltené a tekintélyét a művelődési ház árnyékától” — logikus válasz, mégis in­kább az ..árnyék” megszün­tetésére kellene gondolni. A szóló „hatalma” Az igazi szőlész-ember mindig csak ..ráiszik”, tart­ja a mondás. Nos, akkor a nagyréviek közül sokan igazi „szőlészek”. Mérhetetlenül magas. — házaknál is van ital — az alkoholfogyasztás. A község fiatal orvosa, dr. Fazekas Ferenc védelmezi a falut: „Csak egyszer kellett látleletet készítenem a nagy­réviek verekedése miatt az elmúlt négy évben. Eszmélet­­vesztéses részegem is csak kettő volt eddig. Isznak, de nem rosszabbul, mint más­hol. Egyáltalán: nem rosz­­szabb emberek ők, mint faj­tánk nagy átlaga, psak töb­bet. sóikkal többet kellene velük törődni. Az nem min­den, hogy jól megkeresik a pénzüket .— s magukra ha­­gyatottaik”. Milyenek Nagyréven az emberi kapcsolatok? A dolog természetességével viselik az öreg falu terhét, ha sérelem éri őket, behúzzák a köz­élet előtt a kiskaput. Tanúja...voltam egy beszél­getésnek. A tanácsi kiren­deltség szabadságon levő ve­zetője hívatta az egyik pe­dagógust, közölte vele — ül­ve, a tanár állt az íróasztal előtt —, hogy a járási hiva­tal rendelete folytán árvízi ügyeletet kell tartania két pedagógusnak minden dél­után. Természetes, mondta a ta­nár, majd azt kérte, a taná­ri szobába kapcsolják az ügyeleti telefont, hadd tar­tózkodjanak ott. Nem lehet, ezzel nem lehet viccelni, en­nék így kell lenni, hangzott a válasz. A tanár arcán lát­tam a lenyelt kérdést: ha egyszer ilyen nagy a veszély, akkor a falu közigazgatási vezetője miért van szabad­ságon ? Megújhodás A vita elült, már senki sem mondja: a téeszítéssel tönkre tették a Tiszazug hajdani, itejjel-mézzel folyó Kánaánját. Sohsem volt az, de az idő szépít. Ha napja­inkra nincsenek a Tisza— Körös szögében tőkeerős szö­vetkezeteik, akkor a Tisza­zug szőlő és gyümölcs re­konstrukciójára talán soh­sem kerülhetne sor. A Tiszazug Tsz-ben hu­szonnégy, egyetemet, főis­kolát végzett szakember dol­gozik, reális álmokkal terve­zi a jövőt. Százkilenc szak­munkás és száznegyven be­tanított munkás —. persze a tagság egésze — segíti őket. A tsz-tagok 80 százalé­kának állítólag megvan a 8 általános iskolai végzettsé­ge. (Bár így legyen, de túl szép a menyasszony!) Egészen nagyvonalú, de apró részkérdésekben is ki­dolgozott terveik vannak. Az ötéves terv végére 500—550 hektár szőlőt. 200 hektárnyi gyümölcsöst ákamak telepí­teni. A legsilányabb futó­­homokra. amit istálló és mű­trágyával kövérítenek. A je­lenlegi termelési értéküket ezzel megdupláznák. A ha­gyományos termelésszerke­zettel erre 25 év kellene, de a gépi művelésű szőlő né­hány éven belül jól fizethet. A termelési elnökhelyet­tes, Kulcsár Sándor, fiatal agrármérnök. Szereti jártat­­ni a fantáziáját, de csak biztosra akar menni, mondja. A nyári gutákkal védett 200 hektárnyi területet, amely most az áré, víztűrő gyü­mölcsfákkal akarják betele­píteni, szilvával, dióval. Lát­szik, nem a levegőbe beszél, oszt, szoroz, összead. Tudo­mányossággal jutnak el a döntésig, amely mögött ott a reális lehetőség: végre tény­leg oázis lehet ez a táj az Alföld szikár testében. Szakemberek kellenek, hal­lom, fiatalok, mérnökök, közgazdászok, állatorvosok. S ezen a ponton kapcsolódik a könyvtáros-párttitkár és a falu más értelmiségének munkája az agrárszakembe­rek megszabta jövőhöz. Hány leendő művelt munkást, kö­zép- és felsőfokú szakembert indít a mai és holnapi isko­la a Tiszazug megújhodásá­ra? Lesz-e elegendő, jól /í képzett ember a gépek ke­zeléséhez, a cabamet hektá­rok ápolására. Ez ma a fő kérdés Nagyréven. Az aléltság állapotán már túljutottunk, mondta egy ifjú tsz-tag, sok az öregem­ber nálunk, de segítjük őket tisztességgel... De nemcsak az öregek szorulnak szeretetteljes ápo­lásra: több szellemi segít­séget, értelmes, jó szót vár az egész faluközösség. Nem legyinteni, de segíte­ni kell, s akkor megujhodik e táji embere —mint a szőlős­kertek leendő ezres hekitárai. Tiszai Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom