Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 11. KÜLPOLITIKAI Nemcsak Vietnam A kínai vezetés megkezdte erőinek kivonását Vietnamból. Három héten át véres harc dúlt egy nagyon sokat szenvedett ország földjén. Emberek tízezrei estek egy nagyhatalmi soviniszta kormányzat brutalitásának áldozatául. Most. hogy — állítólag — befejezéséhez közeledik napjaink egyik legvéresebb, leg- felháborítóbb agressziója, világszerte még hangosabban harsog a vádoló kérdés: miért? Voltaképpen milyen meggondolások alapján, milyen célok elérésére küldte a világ legnépesebb országa hadosztályait szocialista szomszédja ellen? Sok vonatkozásban még mindig sűrű a homály, a mozaikok — maguk a tények, valamint a kínai nyilatkozatok és cinikus sugalmazások — azonban mégiscsak képpé állnak össze. Amit már biztosan tudhat a világ: a kínai szándékok mögött korántsem Vietnam — sőt, talán nem is elsősorban Vietnam — húzódott meg. Számos megfigyelő, beleértve a szocialista országokhoz nem éppen barátságosan viszonyuló nyugati kommentátorokat is — a következőképpen látja ma a kínai motívumot : Megtámadni Vietnamot, „büntetésről, megleckézte- tésről” szónokolni; országvilág előtt bebizonyítani a kínai hadsereg „ellenállhatatlan” erejét, rákényszeríteni a Szovjetuniót, hogy közvetlenül bekapcsolódjék, ezzel rákényszeríteni Washingtont iaz ellencsapásra”. Magyarul: Peking szándéka, mint erre a moszkvai Pravda is rámutatott, az volt, hogy az enyhülési folyamatot visszájára fordítsa, életveszélyes feszültséget, sőt, lehetőleg „meleg-háborút” provokáljon — méghozzá úgy. hogy e háború lángjánál Kína „nevető harmadikként” melegedhessék. Ezért értékelik a megfigyelők nemcsak katonailag, hanem politikailag is teljes kudarcnak a kínai akciót. Ezért keltett osztatlan elismerést Leonyid Brezsnyev határozott, mégis higgadt választási beszéde, amelyben bejelentette, hogy a kínai szándékokkal szöges ellentétben igenis küszöbön áll a SALT—II. tárgyalások sikeres befejezése. D z egyik legnagyobb japán lap, az Aszahi Simbun a kínai bejelentés nyomán megállapítja: „a kínai támadást vitathatatlan agresszióként bélyegezte meg a világ”. Peking- nek számolnia kell e látványos kudarc legkomolyabb, hosszabb távú következményeivel: még szövetségesei is kénytelenek voltak felismerni, hogy Kína mai vezetői bármikor készek fegyverhez nyúlni, nemcsak most és nemcsak Vietnam ellen ... H. E. Nomzotközi munkásmozgalom II szakszervezeti egység útján Sztrájkok sorozata bénította meg Nagy-Britannia életét... Acélipari munkabeszüntetések Franciaországban... A „béke korszaka” után több iparág dolgozói szüntették be a munkát, béremelést és rövidebb munkaidőt követelve a Német Szövetségi Köztársaságban... A jelenlegi olasz belpolitikai válság előidézői közt ott vannak a szakszervezetek, mivel elutasították a kormány hároméves, úgynevezett gazdaságfejlesztési tervét, s a többi között figyelmeztető sztrájkokkal adták tudtul véleményüket... I szolidaritás fegyvere A tőkés világ elhúzódó válságának egyik figyelemreméltó kísérőjelensége a mun- kabesaüntetés, a /szervezett dolgozók hagyományos fegyvere: a sztrájk. Okai között ott szerepelnek a felsoroltak de — a válságra utalva — nem kevésbé jelentősek az elbocsátások ellen tiltakozó munkabeszüntetések, amelyeknek a szolidaritás, a munkájukat elvesztőkkel való közösségvállalás ad különösen értékes tartalmat. A nemzetközi sajtóban sok szó esik a szakszervezeti egység kérdéseiről mind nemzeti, mind pedig nemzetközi síkon. Évek óta tapasztalható törekvés — különösen Európában — a nemzeti keretek közt megvalósítható egység útjának keresése. E téren a legnagyobb eredményeket az olasz munkásszervezetek érték el. A kommunista orientációjú CGIL, a szocialista CISL és a kersztény UIL közös főtanácsot alakított és a mindenkori kormánynak annak tudatában kell gazdasági természetű, a munkavállalókat érintő döntéseit meghoznia, hogy egységes szakszervezeti álláspont lesz határozatára a válasz. Az olasz szakszervezetek — az ideológiai különbségeket háttérbe szorítva azoknak az érdekeit helyezték előtérbe, akiket képviselnek: a bérből és fizetésből élő dolgozókét. Az olaszhoz hasonló szak- szervezeti egység másutt még nem született meg, bár biztató példákat már láthattunk másutt, így Franciaországban, Spanyolországban, az északi országokban is. A politikai enyhülés légkörének elterjedése, a Helsinkiben aláírt záródokumentum ajánlásainak gyakorlati alkalmazása nem maradhatott hatástalan a nemzetközi szakszervezeti mozgalomra sem. Bár igaz az, hogy az enyhülés, a békés egymás mellett élés útján már jó eredmények születtek az államközi érintkezésben, a szakszervezetek nehezebben, több tartózkodással léptek csak rá a közeledés útjára. Végül azonban bebizonyosodott, hogy van mit tanulnunk egymástól, sok az olyan kérdés, amelyek megvitatása csak együtt lehetséges, így lassacskán . kibontakoztak az akcióegység lehetősé- seinek távoli körvonalai is. Ami a nemzetközi szakszervezeti kapcsolatok alakulását illeti, különösen kontinensünkön könyvelhettünk el jelentős eredményeket az elmúlt években. Európát gyakorlatilag behálózzák a jól fejlődő, magas szintre emelt kétoldalú kapcsolatok, de közben fejlődtek a sokoldalú kontaktusok is. Az idén ősszel ismét találkoznak Genf ben, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet székhelyén az európai szak- szervezetek vezetői. Ezek a konferenciák immár rendszeresek, s a különböző társadalmi berendezkedésű országokban működő szakszervezetek vezetői vesznek részt a találkozókon. Az előkészítés időszakában a magyar szakszervezetek vezetői is vállalkoztak a közeledés útjának egyengetésére, a mindenki számára elfogadható kompromisszum kialakítására. Ezeken a találkozókon azokat a kérdéseket helyezték előtérbe, amelyek mindenkit érdekelnek, amelyekkel kapcsolatban reális a remény a megállapodásra. Ilyenek például a munka humanizálásával, a munkások képzésével, a munkahelyi környezet biztonságával kapcsolatos kérdések. Egyébként a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban egyre uralkodóbbá válik a nézet, amely szerint a nagy nemzetközi központok — a Szakszervezeti Világszövetség, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, a Munka Világszövetsége — nem alkalmasak a nemzetközi kapcsolatok koordinálására. Főként azért, mert érdekeltségük több földrészre terjed ki, s nem utolsósorban a gazdasági fejlettség különböző foka akadályozza a szakszervezetek együttműködését. Tény. hogy jobbak a tapasztalatok a regionális együttmunkálkodásban — akár Afrikára gondolunk, akár az arab világ szakszervezeti szövetségére, akár pedig a hetvenes években az európai kontinensen történtekre. Regionális együttműködés Nyugat-Európában létrehozták az Európai Szakszervezeti Szövetséget brüsszeli székhellyel. Gyakorlatilag a Közös Piac országait tömörítő szövetséget alapítottak, amelynek hatóköre azonban már túlnőtt az EGK határain. Az ESZSZ létrejöttének érdekében mind az SZSZNSZ, mind pedig az MVSZ megszüntette európai regionális központját. Nyugati részről az elmúlt években többször említették meg szakszervezeti vezetők, hogy könnyebb lenne a párbeszéd folytatása, ha az európai szocialista országok szakszervezetei is megalakítanák regionális központjukat. Thurzó Tibor Kínaiak Amerikában Mi ebből a felhőkarcoló-típusból szeretnénk rendelni... (Krasznaja Zvezda karikatúrája — KS) A POLITIZÁLÓ ISZLÁM Az iráni forradalom Khomeini ajatollah arcképe alatt, az iszlám köztársaság jelszavával győzött, mégis hiba lenne valamiféle fanatikus vallási tömegmozgalomként jellemezni. Amikor a síita főpap azt állította önmagáról, hogy a jogfosztott iráni nép követeléseinek a kifejezője, világossá tette, hogy nem vallási, hanem elsődlegesen politikai célok szolgálatába szegődött. S ezek a célok — a sah elűzése, a reakciós monarchia megdöntése, a köztársaság kikiáltása, a nemzeti függetlenség helyreállítása — egyaránt támogatásra találtak a nemzeti burzsoázia, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek soraiban. Most viszont némi meglepetéssel tapasztalja a világ, hogy röviddel a forradalom győzelme után repedések támadtak az iráni forradalom homogénnek vélt tömbjén, s kiélezett viták folynak az új Irán arculatáról, a politikai-társadalmi változások irányáról és mélységéről. Imádkozok tömege egy kairói mecsetnél Vannak, akik iszlám köztársaság helyett demokratikus köztársaságot akarnak; mások holmi tisztogatás és átszervezés helyett a császár ri hadsereg feloszlatását, egy népi hadsereg létrehozását követelik; a nemzeti burzsoázia érdekeit képviselő Bazargan-kormánnyal szemben mind erőteljesebben hallatja szavát a dolgozó osztályok felemelkedéséért, a munkások, parasztok jogainak radikális kiterjesztéséért küzdő baloldal. AZ ELSŰ IMÁM Ezzel a belső harccal, amely egyúttal a hatalom birtoklásáért folyik, függ össze a forradalom szemmellátható megtorpanása. Khomeini aja- tollah, aki másfél évtizedet töltött külföldi száműzetésben, csak most kezdi felmérni Irán valóságos helyzetét, s megrettenve az irányzatok és törekvések sokféleségétől. kísérletet tesz a forradalmi folyamat lefékezésére, egy irányba terelésére. A szerinte nyugati ízű demokráciát elvetve, a színtiszta iszlám köztársaságért száll síkra, amelyben Mohamed próféta törvényei, hagyományai érvényesülnek; megtiltja a külföldről importált, „tisztátalannak” minősített fagyasztott hús fogyasztását, s elrendeli a készletek megsemmisítését. Amikor Khomeinitől megkérdezték, hogy hajlandó-e elvileg megosztani a hatalmat a marxistákkal, akik együtt küzdöttek vele a sah ellen, a síita főpap így válaszolt: „Kormányszinten semmilyen lehetőséget nem látok a velük való együttműködésre, de természetesen szabadon kéDviselhetik a saját nézeteiket és meggyőződésüket.” Az iráni kommunisták pártja, a Tudeh támogatta és támogatja a Khomeini vezetésével kibontakozott forradalmi mozgalmat, de hosszabb távon számot vet az együttműködés korlátáival is. Az Iránban túlsúlyban levő síita felekezet mindig haladó erőt képviselt az iszlámon belül, az ellenzékiség. a forradalmiság szellemét testesítette meg. A síiták első imámjuktól, Alitól kezdve szembeálltak a mindenkori hatalommal, anyagilag és politikailag is függetlenek voltak tőle. ellentétben a szunnitákkal, akik azonosultak a világi hatalommal. annak függőségben tartott kiszolgálóivá, védelmezőivé szegődtek, összhangban azzal a hagyománnyal, hogy a vallásalapító Mohamed próféta egv személyben az arab törzs- szövetség első vallási és világi feje volt. A harcoló iszlám reneszánszáról cikkező nyugati sajtó előszeretettel veszi egy kalap alá a síitákat és a szunnitákat, azzal vádolva Khomeinit. hogy vissza akarja vinni Iránt a középkorba. Ilyesmiről természetesen szó sincs, de még ha akarná, akkor sem tehetné, mert az iráni forradalomban a vallásnál hatalmasább politikaitársadalmi erők vannak jelen. A forradalom kimenetelét végsősoron ezeknek az erőknek az összecsapása vagy kompromisszuma dönti el. 800 MILLIÓ HÍVÓ Hogy mikor játszik haladó. mikor retrográd szerepet a politizáló iszlám, az koronként és országonként változik. A 800 millió hívőt számláló iszlám világában, amely az Atlanti-óceántól a Fülöp-szigetekig terjed, éppúgy fellelhető a feudális monarchia, a felvilágosult abszolutizmus, mint a polgári demokratikus többpártrendszer, a reakciós katonai diktatúra vagy a szocialista irányzatú népi demokrácia. Ziaul Hak pakisztáni tábornok-elnök például úgy véli megszilárdíthatónak ingatag rendszerét, ha a polgári liberális ellenzék likvidálásával párhuzamosan visszaállítja az iszlám valóban középkori törvényeit (így a házasságtörők nyilvános megkövezé- sét), amelyek Szaúd-Arábiában mindmáig töretlenül fennmaradtak. A szaúd-ará- biai uralkodó — Mekka és Medina, a mohamedán zarándokhelyek őrzőjeként — bármikor, bárkivel hajlandó szövetségre lépni az iszlám világát fenyegető „kommunista, ateista veszedelemmel” szemben. Hasonló összefogásra hív fel a kairói Al-Azhar mecset-egyetem főimámja is. A líbiai Kadhafi kedvenc elmélete szerint a harmadik világban a fejlődés legfőbb mozgatórugója a nacionalizmus és a vallás. Az angol, francia és az olasz gyarmat- birodalom ellen küzdő felszabadító mozgalmakban csakugyan egyesült, együtt hatott ez a két tényező. Később azonban, a szükségszerűen elkövetkezett haladó társadalmi átalakulások idején, sokhelyütt összeütközésbe kerültek egymással a haladó reformokat megvalósító politikai erők és a túlhaladott társadalmi viszonyokat, erkölcsi és jogszokásokat védelmező konzervatív vallási csoportok. MODERNIZÁLÁS Az iszlám eleve államvallásként keletkezett, s a mohamedán többségű országokban jobbára ma is államvallás, törvényeit a jogalkotás forrásának tekintik. A haladó rendszerek azonban inkább a társadalmi szükségletekhez, mintsem a vallási előírásokhoz igazodnak. Az algériai, a líbiai, a dél-jemeni vagy az afganisztáni gazdasági, szociális, kultui'ális reformok nemcsak hogy túllépnek az iszlám korlátain. hanem sok tekintetben ellentétesek is a vallási előírásokkal. A földosztást, az államosítást, a családvédelmet, a női egyenjogúság bevezetését, a többnejűség megtiltását, az egyoldalú válási lehetőség megszüntetését, a társadalombiztosítást maga az élet, a feltartóztathatatlan társadalmi fejlődés hozta magával. Más szóval a modernizálás, amely ellen egyes mohamedán országokban oly elszántan ágálnak a hagyományok őrei. A modernizálást azonban sokhelyütt ösz- szetévesztik még az alkohol, az amerikai filmek, az éüeli mulatók megjelenésével, a nyugati divat majmolásával. Szaúd-Arábiában és az arab emirátusokban szigorúan tiltják a nyugati dekadencia eme „erkölcstelen” megnyilvánulásait, de cseppet sem tartják erkölcstelennek, hogy amíg egy szűk réteg félelmetes vagyonokat halmoz fel a kőolajbevételekből, addig a lakosság zöme általános elmaradottságban, jobbágyi kiszolgáltatottságban él. Ugyanakkor Líbiában, ahol szintén tiltják az alkoholfogyasztást és á nyugatról importált erkölcstelenséget, valóban a néptömegek gazdasági, szociális, kulturális felemelésére fordítják az olajdollárok millióit. ELLENTMONDÁSOK Az iszlám értelmezése, gyakorlati alkalmazása tehát rendkívül ellentmondásos. Az elmaradott tömegek vallási érzékenységét természetesen sehol, a népnek oly sokat nyújtó haladó rendszerekben sem lehet figyelmen kívül hagyni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vallásos tömegek igénylik, elfogadják, támogatják az érdekeiket szolgáló reformokat, sőt. — mint Afganisztánban — imádkoznak is a megvalósulásukért. Ha az iráni példa ijesztően hatott Szaúd-Arábiára, az arab emirátusokra és más reakciós mohamedán országokra, az éppen azt bizonyítja. hogy az igazhitű mohamedánok tömegei mielőbb ki akarnak emelkedni abból az elmaradottságból, amelyben a vallási reakcióval ösz- szefonódott konzervatív ural-' kodók. kormányok tartják őket. S Irán — a maga ellentmondásos módján — csakugyan megmutatta a kivezető utat. Böcz Sándor összeállította: Hájos László
