Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-06 / 54. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1979. március 6. Falugyűlés tanyán Könnyű szót érteni azzal, aki dolgozik Amíg a jászszentandrási Járás-tanyán szervezett falu­gyűlés megkezdődik, Banka Gyula röpke helytörténeti is­mertetőt tart: — Erre volt az árokszállá­siak csordájának járása. In­nen a határrész neve. Ami­óta ott nép lakik, ez volt az elnevezése. Vizsgáló tekintettel mére­get. — Szolnokról? — Onnan. — Az én fiam is ott dolgo­zik az építőknél. A másik meg az „orenburgi” gázveze­ték építésénél. Így van ez más családok­nál is, néptelenedik a tanya­világ. Tíz évvel ezelőtt Jász- szentandrás lakóinak 78 szá­zaléka külterületen élt, most meg az össznépesség létszá­mának 60 százaléka a község belterületén lakik. Ezért hangsúlyozza a mű­velődési házat színültig meg­töltő embereknek Kiss Ist­ván tanácselnök, hogy a bel­területet előnyben kell része­síteni a kommunális fejlesz­téskor. Értehető, hogy a kül­területiek egy kicsit hátrány­ban kerültek. És hogy nem nagy hátrányba, azt elsősor­ban saját munkájuknak kö­szönhetik. — Belátták, — ismeri el a tanácselnök, — hogy saját ügyükben a legnagyobb tá­mogatást önmaguktól várhat­ják. Az itteniek voltak a tár­sadalmi munka magvetői. A 'többi határrész és a bel­terület lakói követték a jó példát. Tavaly már a lakos­ság 63 százaléka vett részt társadalmi munkában, ami­nek egy lakosra jutó értéke meghaladja a kétezer forin­tot. Főleg az általános iskola tornatermének építésében se­rénykedtek. Máshonnan is kaptak segítséget. Az aprító­gépgyáriak például kétezer óra társadalmi munkával, csaknem másfél millió forint értékben működtek közre. A honvédség meg ezer kilomé­tert kitevő fuvarral és 1300 óra társadalmi munkával se­gítette a tornaterem építé­sét. — A lakosság egyetértésé­vel találkozó céljaink vannak most is, — mondja a tanács­elnök. — Meg akarjuk épí­teni a Járás tanyavilágba ve­zető műutat. Kitör a taps, de az elnök hűtögeti a lelkesedést: — Majd akkor tapsoljanak, ha meglesz az út. Még nincs rá elég pénz, csak másfél millió. Meg aztán erről se fe­ledkezzenek meg, hogy fizet­ni kell majd a községfejlesz­tési hozzájárulást és a tár­sadalmi munkásokra is szá­mítunk. — Megyünk, — szólnak közbe többen, s ezzel a leg­nagyobb horderejű témát lé­nyegében letudták. Sokkal parázsabb vita a háztáji álla­tok takarmányozásáról. Töb­ben kifejtik, hogy a tavaly forgalomba hozott 124 vagon táp, s amellett az egyéb ta­karmány, bár elősegítette, hogy a községek között Jász- szentandráson van a legtöbb háztáji sertés, és a szarvás- marha-állományban is csak Jászboldogháza előzi meg, mégis kevés. Amikor már a ki tudja há­nyadik ember beszél erről, felpaprikázódik a tanácsel­nök. — Mert maguknak’ az isten tepertője se volna elég! — Mit csináljak, verjem orrba a malacot? — repliká- zik Tajti Imre. — Ma már a disznók is úgy vannak, mint az emberek, azt se tud­ják, mit egyenek ... — Pofára megy az árusí­tás, — hangoskodik egy má­sik férfi. — Azt mondja meg az elnök elvtárs, hogyan le­het igazságosan elosztani a tepertőt, hogy jusson minden malacnak. Az elnök nyugalma közben visszatér: — Ehelyett kettőt kérdez­het, — de könnyebbet. Csep­pet sem hivatalos, inkább családias a hangulat. Dékány Józsefné is bátorságot gyűjt és előhozakodik panaszával: — Az uram szereti a bort. mégsem esett egyszer se az árokba, én meg nem szere­tem, mégis beleestem, mert a házunk előtt nincs égő. Te­gyenek egyet oda, megfize­tek minden költséget. A válasz egyértelmű eluta­sítás. Igaz ugyan, hogy a ta­nyavilág villanyhálózata hosszabb, mint a belterületé, de további terhelést már nem bír. A nagyfeszültségű hálózat továbbvitelére, meg a transzformátorház építésére nincs pénz. Ebben aztán szót értenek. Ugyanúgy a művelődési ház jövőre tervezett felújításá­ban, meg a többi apró-cseprő ügyben. Csak egyben nem ju­tunk közös nevezőre. A ve­tés védelme érdekében a fa­luba vezető egyik út szélére jó mély barázdát húzott a szövetkezet. Körös Lajos még a falu­gyűlés végén is méltatlanko­dik: — Ha egyszer arra jár egy öreg a sötétben, s beleesik, mint a múltkor, biztosan be- lefúlik. Medvecky Ferenc, a tanyai iskola igazgatója azzal zárja a falugyűlést: — A társadalmi munkának nagy hagyományai vannak nálunk. így épült a tanyán öt kilométer villanyvezeték, a daráló, és ez a művelődési ház, amiben vagyunk. A te­lefonkábelnek egy nap alatt kiástunk három kilométer árkot. A műút földmunkái­ban is segítenénk. Bízunk abban, hogy felfigyel ránk a megye, és segít az útépítés­ben. Búcsúzáskor azt mondja az iskolaigazgató: — Jó az együttműködés a község vezetőivel. A tanácselnök válasza: — Könnyű szót értenünk azzal, aki dolgozik .’ .. Simon Béla 4 Húsok, készételek A Budapesti Konzervgyár évi húszezer tonna húské­szítményt és készételeket készit. Termékeik eljutnak a szocialista és a tőkés országokba is. A képen: A készételtöltő gépsor Egy dinasztia utolsó tagja Laza csukló, türelem Az abádszalóki Lenin Ter­melőszövetkezet központjá­ban, a nagyműhely végébe egy aprócska helyiség ka­paszkodik. A kisszobában duruzsoló kályha, az asztalon öles bőrdarabok, a falakon kunkorodó szíjak, lószerszá­mok, temérdek vágó- és szú­róeszköz. A szobányi „biro­dalom” gazdája alacsony, ősz hajú, szemüveges mester: Millinghoffer Sándor szíj­gyártó. — Már az ükapám is ezt a szakmát űzte. Azután foly­tatta az apám, majd tőle át­vette a stafétát a testvérem. Alig múltam tízéves, ami­kor félig játékból, félig ko­molyan én is nekiláttam a szabdalásnak: hámot, kisos- tort készítettem. A játék komolyra fordult, kitanultam a szakmát, és 1923-ban fel­szabadultam. Ötvenötben szövetkezeti dolgozó lettem, 1972 óta pedig nyugdíjas va­gyok. De a szívem még ma is visszahúz. — Miket készít a megren­delőknek? — Két-három évtizeddel ezelőtt álitalában lószerszá­mot, parádés kocsikhoz tel­jes felszerelést, hámot kér­tek. Ma rendszerint ezeket javítom, emellett kulacsszíj- bevonatokat, bőrüléseket, öveket, nadrágszíjakat készí­tek. — Mit adott a szakma? , — Kenyeret, megélhetést. Nem könnyű mesterség. Jó szemmérték, laza csukló, rengeteg türelem kell hozzá. A munkán kívül az olvasás jelenti számomra a kikap­csolódást. Esténként addig böngészem a lapokat, míg a szemem engedi. — Van-e, aki átveszi a stafétabotot? — Két gyerekem közül a fiam géplakatos. A lányom se szakmabeli. Ez az egyet­len szomorúságom, mert úgy látszik én vagyok a szíjgyár­tószakma utolsó képviselője a Millinghoffer családban. d. sz. m. Asszonyok gyára Hovanecz Sígulinszki Borbély Nagy István Istvánná Erzsébet Andrásné Műszakváltás! Nők érkeznek, nők távoznak. Kerékpáron, gyalogosan, távolsági autóbuszjárattal. Nők, nők mindenütt. Jól öltözöttek, fiatalok, ezért aztán legtöbben nevetősek, jó- kedvűek. Lányok és fiatalasszonyok gyára Kunhegyesen a BHG. — Hatszáz lány, asszony dolgozik nálunk, — mondja Hovanecz István igazgató, de mindjárt hozzá is teszi: — két év óta átlagosan százöt­venen vannak gyesen. Megszokott mondat ez a fő­ként nőket foglalkoztató üze­mekben. És ha most ázt is szá­mítom, hogy ebben a gyárban a nők életkora átlag húsz év, akkor látnivaló, hogy ezen a helyzeten jó néhány éven be­lül aligha változtathatnak. Az összlétszámúnk — foly­tatja gondolatát az igaz­gató, — nyolcszáz. De ez sem végleges szám, mert számítá­saink szerint 1980 után egy­két évvel már ezerkétszázan dolgoznak nálunk. Mennyi az éves termelési értékünk? — Megközelítően 300 millió fo­rint és ez is természetesen növekedni fog. Ez pedig azt mutatja, hogy termékeikre szükség van, tehát a gyárfejlesztés ma mindennapos feladat — most is ott dolgoznak az építők, — és hogy újabb nőknek nyújt majd munkát a BHG kunhe- gyesi gyára, feltehetően to­vábbra is fiatal lányoknak. — Milyen fejlődési folya­mat előtt állunk? — Üjabb gyártmányprofilt veszünk át a központi üzemtől, amihez több elektromos, mechanikai beállítóra van szükségünk. Jelenleg negyven elektromű­szerész dolgozik nálunk, kö­zülük húsz nő. Többen most tanulnak, de a későbbiekben elsősorban szakközépiskolák­ban végzetteket alkalmazunk. HuzaloMlkatrészek tömegében Sígulinszki Istvánná szb- titkár vállalkozik kísérőmül, együtt megyünk az új nagy­csarnokba, ahol most megle­hetősen összezsúfolva dolgoz­nak a munkásnők. — Harmincmillió forintba került ez az új, 2 ezer 700 négyzetméteres nagycsarnok. — magyarázza útközben. — A régi csarnok rekonstruk­ciója még tart. ezért vannak itt ilyen sokan. De ha már­cius végére elkészül, akkor a forrasztok oda költöznek át. Készül az ezerszemélyes öl­tözőnk is. Gépek beszerzésére pedig 15 millió forintot köl­tött a gyár, vagyis ma már korszerűbb eszközökkel kell dolgoznunk. A csarnok tiszta, világos, és bár cinnel dolgoznak a forrasztok, kellemetlen szag nincs. Borbély Erzsébet és Nagy Andrásné egymás mellett dol­gozik. — Ezt a sávot I óra 14 perc alatt kell megforrasz­tanunk. — válaszol kérdé­semre Borbély Erzsébet. Hozzá nem értő szemem nehezen igazodik el a vékony huzalok, apró alkatrészek tö­megében. Nagy figyelmet, jó szemet igénylő munka a for- rasztóké. — Mikorra vége a műszak­nak, bizony elfáradunk. Fáj az ember háta. lába. Ülni egyhelyben nem könnyű. — Mióta csinálja? — Én a kezdet kezdete óta itt dolgozom, 1970 áprilisá­ban jöttem. Még nem voltam tizennyolc éves. — És a fizetés? — Teljesítménybérben dol­gozunk. Én kétezeregyszáz- kétezerkétszáz forintot kere­sek havonta, — magyarázza Nagy Andrásné. — Egyébként betanított munkások vagyunk, — így Erzsébet. — Nem érné meg, hogy szakmunkásvizsgát tegyenek? — Hát... — húzza a szót Erzsébet. — Nincs már az embernek türelme tanulni. Nagyné hozzáteszi: — Az nekünk keresetben nem je­lentene többet. Gondok és huncutságok — Valóban, többségében betanított munkások dolgoz­nak nálunk, bár minden év­ben szervezünk harminc-har­mincöt résztvevővel munkás- továbbképzőt. Ez négy-öt hó­napi tanulást követel, ami után a résztvevők vizsgát tesznek és bizonyítványt kap­nak. Jelenleg tizenhármán vesznek részt, felnőttek, szak­munkásképzésben. Műszeré­szek lesznek. Náluk már szá­mít a keresetben, hogy ta­nultak. A teljesítményben dolgozóknál nem, ezért is vállalkoznak olyan kevesen rá, hogy képezzék magukat. — mondja Hovanecz István, amikor irodájában beszélge­tünk. Szóba kerülnek gondjaik is: a munkásnők közül szá­zan érettségiztek — ez na­gyon jó —, de hat százalé­kuknak viszont nincs meg az általános iskolai végzettsége sem. „És az a gond, hogy bár igyekszünk iskoláztatni őket. az általánost nem végzettek száma mégsem csökken min­dig jönnek újabbak, akik ab­bahagyták a tanulást. Ezen most úgy akarunk segíteni, hogy korlátozzuk felvételü­ket, és elsősorban az iskolák közvetítésével pályázhatnak majd hozzánk a gyerekek.” Sigulinszkinét arról fagga­tom, milyen a bérezés az üzemben? — Szakmai felkészültség szerint változó a műszeré­szieknél. A forrasztóknál tel­jesítménybér van, illetve ál­lásidőre alapórabért kapnak. Már a felvételnél különbsé­get teszünk, az érettségizet­teket 11—11,50 forint óra­bérrel vesszük fel, akiknek nincs ilyen végzettsége, 10,50- et kap. Az éves átlagbér 31 ezer forint. — Megegyezik ez a pesti bérekkel? — Nem, mi már a kezdet kezdetén alacsonyabb bérrel indultunk. Budapesten 36—37 ezer forint a fizikai munká­sok átlagbére. Persze hoz­zá kell tennem, ott már sok­kal idősebb, nagy szakmai rutinnal rendelkező munká­sok dolgoznak. — Említette az állásidő­ket. Az igazgató szól közbe: — Van, elsősorban az, import­anyagok hiánya és csak má­sodsorban szervezési problé­mák miatt. Ez a fizetéseken is meglátszik, mert állásidő­re csak nyolcvan százalékos bért kapnak az emberek. Az idén már jelfogóhiány miatt két hónap alatt 6 ezer óra ki­esésünk volt. Holocsi Golyha Istvánné József — A hasznosítható munka­időalap-kihasználásunk 74— 76 százalékos, vagyis a 2300 órából 1700—1750 órát dol­goznak le általában a nők azért is, mivel ha a család­ban baj van, beteg a gyerek, nekik kell otthon maradniok. És előfordul huncutság is: ha jó disco műsor van a köz­ségben, ha jó filmet játsza­nak a moziban, a délutános műszakból többen lesznek „rosszul”, és kilépőt kérnek, hogy orvoshoz menjenek — mondja nevetve az szb-tit- kárnő. Holocsi Istvánné műveze­tő, egyik kezében tankönyv, ha van egy percnyi ideje, azt bújja. Ha sikerül elvégeznie a tanfolyamot, műszerész lesz. — Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz a tanulás. Tíz éve érettségiztem, hosszú idő volt ez a kiesés. — Érdemes volt neki­vágni? — Igen, olyan szakképesí­tést szerzek, amely kapcso­lódik a munkánkhoz. Kap­csolástechnikai műszerész le­szek. Telefonközpontokat sze­relünk, legalább tudom, hogy mit miért kell csinálni. — Látom, kisbabát vár. — Mire levizsgázom, ' itt lesz a baba is. De itt az üzem­ben nincs olyan gond, hogy nem tudják elhelyezni a gye­reket bölcsödébe, óvodába. Meg a kisgyermekes mamák egy műszakban dolgoznak. Nem félek attól, hogy szülés után nem jöhetek vissza dol­gozni. És a BHG-ban arra is ügyelnek, hogy rendben le­gyen dolgozóik egészség- ügyi ellátása. Rövidesen el­készül az új üzemorvosi ren­delő, két fektetőszobával együtt, sőt júliustól — állí­tólag — munkához kezd a főfoglalkozású üzemorvos is. A rendelő létrehozására csak­nem egymillió forintot költe­nek. Mint ahogy arra is gon­doltak, legyen sportolási le­hetőségük is dolgozóiknak. Most sportpályát építenek társadalmi munkában, és rö­videsen felállítanak egy fa­házat az ifjúsági klub részé­re. A BHG-s nők tíz száza­léka pihen minden évben Keszthelyen vagy Balaton- lellén a vállalati üdülőkben. Megszoktuk.... megszerettük Az üzemi pártvezetőség tit­kárával, Golyha Józseffel vi­szont arról beszélgetünk, mennyire jönnek számításba a nők. ha vezetőt kell vala­hová kinevezni? — A csoportvezetők, a mű­vezetők többségében nők, az osztályvezetők közül is hat nő van, tehát a többség. — Alapszervezeteink együtt a tömegszervezetekkel megle­hetősen sok figyelmet fordí­tanak arra, hogy nődolgozó­ink ne csak kötelességüket teljesítsék, hanem éljenek jo­gaikkal is. Többen viselnek közéleti tisztséget is. A poli­tikai oktatásokon pedig igyek­szünk megtanítani őket ar­ra, hogy érdemben vegyenek részt az üzemi demokrácia különböző fórumain. Jó ma a BHG kunhegyesi gyárában dolgozni? A meg­kérdezett nők válasza: „Meg­szoktuk ... megszerettük, a mi gyárunk”. Varga Viktória

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom