Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-31 / 76. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 31. Közlemény a KGST Végrehajtó Bizottságának tanácskozásáról (Folytatás az 1. oldalról.) is, hogy együttműködnek a hmelnyickiji atomerőművet a lengyelországi Rzeszow váro­sával összekötő 750 kilovoltos távvezeték, valamint a rze- szowi alállomás építésében és üzemeltetésében. Eszmecserét folytattak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa XXXII. ülésszakán a tagállamok sokoldalú együttműködésnek és a taJ nács szervezeteinek további tökéletesítéséről kiadott irányelvek megvalósításának kérdéseiről. Megállapították, hogy a tanács szervei által eddig végzett munka, a meg­hozott intézkedések, amelye­ket már a gyakorlatban is alkalmaznak, pozitív hatá­súak és meghatározták azt is, hogy miként kell befejezni á tanács által ezen a téren meghatározott egyéb felada­tokkal összefüggő munkát. A Végrehajtó Bizottság át­tekintette a szabványosítási munkát, amely a KGST- szabványokról szóló határo-1 zat és a KGST-szabványok alkalmazásáról szóló konven­ció alapján folyik. Meghatá­rozták a további teendőket, amelyek a komplex prog­ramban és az érintett ipar­ágak hosszútávú együttmű­ködési célprogramjaiban fog-1 lalt intézkedések megvalósí­tásának műszaki biztosítását szolgálják, elősegítik az in­tenzívebb munkát ezen a té­ren, hozzájárulnak ahhoz, hogy a KGST-szabványok al­kalmazásáról szóló konvenJ ciót aláírt országok népgaz­daságában, együttműködésé­ben széles körűen alkalmaz­zák a gyakorlatban a szab­ványokat, a műszaki színvo­nal emelése, a termékek megbízhatósága, minőségük növelése érdekében. A Végrehajtó Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít-1 va a környezetvédelem terén a nemzetközi együttműkö­désnek, jóváhagyta a KGST és az ENSZ szervezete, az UNEP közötti együttműkö­désről szóló megállapodás tervezetét. 'A Végrehajtó Bizottság ülésén hasznos eszmecserét folytattak az UNCTAD V. ülésszakáról. Az Angolai Népi Köztársa­ság kéréssel fordult a KGST- hez, hogy működjék közre az ország mezőgazdaságának fejlesztésében. A Végrehajtó Bizottság jóváhagyta az ér­dekelt országok erről szóló együttműködési programját. Az érdekelt országok kép­viselői megvitatták a KamJ bodzsai Népi Köztársaságnak nyújtott anyagi segítség kér­déseit, ezzel kapcsolatos to­vábbi tevékenységüket. A Végrehajtó Bizottság át­tekintette azokat a kérdése­ket is, -amelyek a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak a KGST és az EGK kül­döttsége közötti új találkozó-1 jára vonatkoznak. A találko­zónak konstruktív munkát kell folytatnia annak érdeké­ben, hogy a felek által ko­rábban előterjesztett tervek, a kölcsönösen elfogadott ja­vaslatok alapján közös meg­állapodást készítsenek elő. A KGST következetesen állást foglalt emellett. A Végrehajtó Bizottság a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Kubai KöztársaJ ság, a Lengyel Népköztársa­ság, a Magyar Népköztársa­ság, a Mongol Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szö­vetsége és a Vietnami Szocia­lista Köztársaság nevében nyilatkozatot fogadott el a Vietnami Szocialista Köztár­saság elleni kínai agresszió­ról. |A Végrehajtó Bizottság ülése a barátság és a kölcsö­nös megértés jegyében ment végbe. Közös nyilatkozat a A Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csának Végrehajtó Bizottsága moszkvai ülésén a Bolgár Népköztársaság, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköz- társaság, a Német Demokratikus Köztár­saság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Vietnami Szocialista Köz­társaság nevében közzétett nyilatkozatában határozottan elítéli a KGST-tagállama, a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen bi­zonyos imperialista körök biztatásával vég­rehajtott kínai agressziót. Kína agresszív tevékenysége szembenáll az ENSZ alap- elveivel, durván sérti a nemzetközi jogot, komoly mértékben fenyegeti Délkelet- Ázsia és az egész világ békéjét és stabi­litását — hangoztatja a nyilatkozat. Bulgária, Csehszlovákia, Kuba Lengyel- ország, Magyarország, Mongólia, az NDK és a Szovjetunió, a szocialista internacio­nalizmus elveihez híven teljes mértékben szolidáris a hős Vietnammal. Forrón üd- vözlik a dicsőséges győzelmet, amellyel visszaverte a kínai agresszorok betörését, szilárd támogatásukról biztosítják a Viet­nami Szocialista Köztársaság konstruktív álláspontját, amely Délkelet-Ázsia béké­jének és biztonságának helyreállítására és megszilárdítására irányul. A kínai csapatokat teljességgel ki kell vonni Vietnam területéről a történelmileg kialakult határok mögé, amelyek tisztelet­ben tartásáról mindkét kormány megálla­podott. Meg kell szüntetni a pekingi vezető körök provokatív, terjeszkedő tevékenysé­gét a Laoszi Népi Demokratikus Köztár­sasággal és a Kambodzsai Népi Köztár­sasággal szemben. kínai agresszióról A Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csának tagállamai a KGST alapokmányá­nak megfelelően fejlesztik a sokoldalú gaz­dasági együttműködést, amely egyúttal megfelel a világbéke biztosítása érdekei­nek is. A szocialista gazdasági integráció alkotó jellegű célkitűzéseiből kiindulva se­gítséget nyújtanak a vietnami népnek a szocialista gazdaság fejlesztéséhez, fontos népgazdasági objektumok felépítéséhez. A kínai agresszorok lerombolták ezeknek az objektumoknak egy részét. A jelenlegi pekingi vezetés teljes mér­tékben felelős azokért a vandál tettekért, amelyeket a pekingi területrablók hajtot­tak végre az ideiglenesen megszállt terü­leteken: a békés vietnami lakosság töme­ges megsemmisítéséért, a fosztogatásért, a városok, falvak, az ipari és közlekedési objektumok lerombolásáért és kirablásáért. Kínának meg kell térítenie minden kárt, amelyet az agresszió Vietnamnak okozott. A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köz­társaság, a Lengyel Népköztársaság, a Ma­gyar Népköztársaság, a Mongol Népköztár­saság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége intézkedéseket tesz arra. hogy sürgős segítséget nyújtson a testvéri viet­nami népnek. Kijelentik: szilárd elhatá­rozásuk, hogy továbbra is minden módon támogatják a vietnami nép igaz ügyét, az agresszió ellen vívott bátor harcát, ame­lyet hazája szabadságáért és azért az elide­geníthetetlen jogáért vív, hogy függetlenül és békében haladhasson a szocializmus 'útján. Ilié Verdet az új miniszterelnök Kína még mindig hallgat a vietnami tárgyalási javaslatokról Ülést tartott Bukarestben a román nagy nemzetgyűlés. A képviselők jóváhagyták a kormányban és az állam­tanácsban bekövetkezett sze­mélyi változásokat. Hozzá­járultak Manea Manescunak kormányfői tisztségéből való felmentéséhez, aki saját ké­résére egészségi állapotára tekintettel távozik a kor­mány éléről. A nagy nemzet- gyűlés köszönetét és elisme­rését fejezte ki Manea Ma­nescunak eredményes tevé­kenységéért. Az ülésen Nicolae Ceau- sescu előterjesztésére iktat­ták be az új miniszterelnö­köt Ilié Verdet személyében, aki eddig a kormányfő első helyettese volt. A nagy nemzetgyűlés jó­váhagyta Emit Bobunak, az államtanács alelnöki tisztsé­géből való felmentését és az államtanács új alelnökévé Gheorghe Radulescut válasz­totta meg. A képviselők jó­váhagyták Ion Dincanak az államtanács tagjai közül va­ló felmentését, továbbá Gheorghe Pana, az RKP bu­karesti városi bizottsága el­ső titkára és Ion Iliescu, Iasi megyei pártbizottság első titkára megválasztását az ál­lamtanács tagjává. A VSZK külügyminiszté­riumának szóvivője tegnap sajnálattal állapította meg, hogy március 29-án nem kez­dődtek meg a vietnami—kí­nai külügyminiszter-helyette­si tárgyalások Hanoiban és hogy Kína még mindig nem válaszolt a VSZK-nak a tár­gyalásos rendezést szorgal­mazó pozitív javaslatára. A szóvivő rámutatott, hogy a kínai csapatokat még min­dig nem vonták ki Vietnam területéről. Ellenkezőleg, a kí­nai katonák újabb lövészár­kokat ásnak, beton és acél­erődítményeket építenek a megszállt körzetekben. Kína csapaterősítéseket és lőszer­utánpótlást küld a határtér­ségekbe, tüzérsége vietnami területeket lő, kémeket és diverzánsokat dob át, kato­nái vietnami állampolgárokat raboltak el. vagyis fokozza a feszültséget a két ország ha­tártérségében. A kínai veze­tők pedig ismét Vietnam el­leni támadással fenyegetőz­nek. A kínai vezetőket terheli a teljes felelősség a tárgyalá­sok megakadályozásáért és azért, hogy fokozzák a fe­szültséget a két ország ha­tártérségében — szögezte le a vietnami szóvivő, majd rá­mutatott : Kína mind a mai napig nem válaszolt Hanoi március 27-i javaslatára, amely megerősítette: egy nappal azután, hogy a kínai csapatok kivonulnak a meg­szállt vietnami területekről, Vietnam kész tárgyalni a kí­nai féllel és ebben az idő­pontban fogadnák a kínai küldöttséget Hanoiban. Ez á javaslat változatlanul ér­vényben van. A szóvivő nem tett emlí­tést a két ország történelmi határvonaláról, amely nem azonos a február 17-én a kí­nai agresszió megindulása­kor fennállt határvonallal. Vietnam természetesen ra­gaszkodik a két fél által ko­rábban elismert történelmi határvonal helyreállításához. fl vártnál többen szavaztak Iránban Kitüntetési ünnepség a Barátság Házában Hazánk felszabadulásának közelgő 34. évfordulójáról ünnepségen emlékeztek meg tegnap a Barátság Házában. Ábel László vezérőrnagy, a BM határőrség országos pa­rancsnokának helyettese, az MSZBT országos elnökségé­nek tagja az évforduló je­lentőségét méltatva szólt a hazánkat a Szovjetunióhoz fűző testvéri kapcsolatokról, népeink barátságának erősö­déséről. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az MSZBT elnöke 30 szovjet állampolgárnak nyúj­totta át a Társaság legma­gasabb kitüntetését, az Aranykoszorús jelvényt. Eb­ben a kitüntetésben része­sült a magyar—szovjet ba­rátság elmélyítése érdekében kiemelkedően eredményes munkát végző Vlagyimir Ja- kovlevics Pavlov, a Szovjet­unió magyarországi nagykö­veté is. Az MSZBT Aranyko­szorús plakettjével tüntet­ték ki a szovjet déli hadse­regcsoport központi művész- együttesét. Beiktatták Suarezt A spanyol képviselőház tegnap délben 183 szavazat­tal 149 ellenében, nyolc tar­tózkodás mellett jóváhagyta I. János Károly király ja­vaslatát Adolfo Suarez mi­niszterelnöki kinevezésére. Tíz képviselő nem vett részt a szavazásban. A bizalmi szavazás előtt Adolfo Suarez mondta el programbeszédét. Kijelentet­te, kormánya centrista poli­tikát kíván megvalósítani. Kormányának egyik fontos célja az ország geopolitikai helyzetéből következően Spa­nyolország integrálása Euró­pába (értsd Nyugat-Euró- pába). „Ha az egész ország még szombatig sem tudna lesza­vazni, akkor sincs probléma, mert meghosszabbítjuk a szavazás időtartamát” — jelentette ki tegnap esti te­levízió-nyilatkozatában Kho­meini' ajatollah. Az iráni forradalom vezetője köszöne­tét mondott az első napi „ak­tivitásért” és a referendum második napjára hasonló buzgalomra szólította fel az ország lakosságát. A főpap hosszú idő óta először utalt a jövő felada­taira, amikör kijelentette: „most,, hogy a forradalom­nak ezt a szakaszát is befe­jezzük, elsődleges teendőnk az alkotmányozó nemzetgyű­lés létrehozása”. Ami a szavazás első nap­ját illeti: szerte az országban nyugodt körülmények között, minden különösebb rendbon­tás nélkül került sor a vok- sok leadására. A részvételi arány a várt­nál nagyobb volt. Az egyes szavazóhelyisé­gek mellett működő bizott­ságok egyébként gyors mun­kát végeznek, s már az esti órákban megkezdték a le­adott szavazatok összeszám- lálását. Az összeszámolt vok- sokat egy jegyzőkönyv kísé­retében az urnákba zárják, s az ezután lepecsételt urnákat ma reggel nyitják meg újra. A teheráni rádió jelentése szerint elmozdították tisztsé­géből Ahmed Madani had­ügyminisztert és helyére Taghi Riahi tábornokot ne­vezték ki. A hadügyminisz­ter leváltását hivatalos he­lyen egyelőre nem indokol­ták. Megkezdődött a népszavazás Iránban. A képen Teherán déli negyedének lakói adják le voksaikat Megnyílt az Olasz Kommunista Párt kongresszusa A római hatalmas olimpiai sportcsarnokban a csaknem 1,8 millió párttagot képviselő 1191 kongresszusi küldött, meghívott párttagok és ro- konszenvezők százai, mint­egy 100 külföldi küldöttség — kommunista és munkáspár-1 tok, szocialista és szociálde­mokrata pártok, nemzeti fel- szabadítási mozgalmak kül­döttei —, valamint az olasz pártok, szakszervezetek és társadalmi szervezetek kép­viselői jelenlétében tegnap délelőtt megnyílt az Olasz Kommunista Párt XV. orszá­gos kongresszusa. A kongresszuson jelenlevő testvérpártok közül az MSZMP küldöttségét Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, az SZKP küldöttségét Arvid Pelse, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a jugoszláv küldöttséget Stane Dolanc, a JKSZ főtit­kára vezeti. Jelen vannak a vietnami, a koreai és számos kommunista párt képviselői — a kínaiak nincsenek itt. Az Olasz Kommunista Párt az ország gyökeres megújí­tására törekszik, folytatva a széles nemzeti összefogásra irányuló politikáját. Ezen be­lül is elsősorban a baloldali népi erők egységét kívánja erősíteni. Nemzeti egységkor­mányt sürget, amelyben a kommunisták is teljes jog­gal részt vesznek. Harcol azért, hogy megvédje és to­vább fejlessze a köztársasági alkotmányban foglalt de­mokratikus viszonyokat, és azért, hogy elindíthassa Olaszországot a szocialista társadalmi átalakulás útján e demokratikus viszonyok között. Önálló úton jár. és elkötelezte magát a jséke és a szocializmus ügye mellett Európában és az egész vi­lágon — így foglalhatók ösz- sze az OKP célkitűzései, amelyeket Enrico Berlin- guer főtitkár a XV. kong­resszus első napján közel há­romórás beszámolójában fel­vázolt. Az egyes konkrét nemzet­közi kérdésekről a követke­zőket mondta: Enyhülés: meg kell kötni mielőbb a második SALT- egyezményt. követni kell a Helsinkiben felvázolt utat Európában, teljes egészében megvalósítva a helsinki zá­róokmány ajánlásait. Közel-Kelet: a térség tar­tós békéjéhez figyelembe kell venni az arab országok, Iz­rael és a palesztinaiak ér­dekeit, jogait a független és biztonságos állami léthez: az izraeli,—egyiptomi béke- szerződést követnie kell ál­talános átfogó rendezésnek a fenti elvek alapján. Az OKP a leghatározot­tabban elítélte Kína Viet­nam elleni támadását és szo­lidáris a vietnami néppel. Az OKP vezetője ezután részletes javaslatokat sorolt fel Olaszország gazdasági, politikai és egyéb bajainak orvoslására. Végül a pártról beszélt és a kongresszusi tézisekről a pártban kidolgozott vitáról. Berlinguer végül a párt po­litikai egységének megerősí­tésére szólított fel. Az Olasz Kommunista Párt XV. kongresszusa tegnap dél­után bizottságokban foly­tatta munkáját, ma pedig plenáris ülést tartanak. BUDAPEST Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke táviratban üdvözölte Ilié Verdet-et, a Román Szocialista Köztársa­ság miniszterelnökévé történt kinevezése alkalmából. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága üdvözletét küldte a Belga Kommunista Párt március 30-a és április 1-e között ta­nácskozó 23. kongresszusá­nak. Otto Rösch osztrák szövet­ségi hadügyminiszter, aki Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter meghívására hivatalos láto­gatáson tartózkodott hazánk­ban, tegnap hazautazott. BRÜSSZEL Ma reggel 250 delegátus­nak és 33 testvérpárt küldöt­TELEXEN teinek jelenlétében megkez­dődött a Belga Kommunista Párt huszonharmadik kong­resszusa. Az elnökség meg­választása után Louis Van Geyt, a párt elnöke többórás beszédben elemezte Belgium belső helyzetét, a nemzetkö­zi fejleményeket és a belga párt előtt álló feladatokaf. MOSZKVA Lenin-renddel tüntették ki Romesh Chandrát. a Béke­világtanács elnökét. A kitün­tetést a népek békéjéért és biztonságáért folytatott sok­éves tevékenységének elisme­réséül kapta, 60. születésnap­ja alkalmából. WASHINGTON Vance amerikai és Dobri- nyin szovjet ngaykövet csü­törtök esti, a SALT-ról foly­tatott megbeszélésén némi előrehaladás volt tapasztal­ható — közölte a külügymi­nisztérium. illetékes tisztség- viselője az MTI tudósítójá­val. . SALISBURY A rhodesiai Smith-rezsirri az április 20-ra kiírt „válasz-1 fásokat” meghatározatlan időre elhalasztották. A faj­üldöző rendszer fenntartása érdekében megrendezendő választási komédia előkészí­téseként megerősítették a rendőrséget és a biztonsági erőket, a hadkötelezettséget meghosszabbították, de a je­lek szerint mindez kevésnek bizonyult, mert a választá­sok elhalasztásánál „bizton­sági okokra” hivatkoztak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom