Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 21. Áramlás oda is, vissza is Társadalmi munka közben kaptuk lencsevégre a zagyvarékasi ABC Petőfi brigádját. Ebédszünetben a bolt környékét csinosítják a brigád tagjai A falu mindenese Kohner báró intézőjének egykori lakásából lett Szászberek legfontosabb középülete, a tanácsháza. Bejárati ajtaja felett még ott a tábla. Néhány éve már, hogy a kiírást korrigálni kellett volna, miután majdhogynem kiürült az épület és a zagyvarékasi községi tanács szak- igazgatási kirendeltsége lett. Dolgozóinak száma másfél. Egy: a kirendeltségvezető, fél: a napi négy órában foglalkoztatott kisegítő. éves költségvetési, fejlesztési terv kidolgozásában ...). Figyelemmel kíséri (a kereskedelem és a vendéglátás munkáját...). Javaslatot tesz (az iparengedélyek kiadására, az üzletek, a művelődési ház nyitvatartására ...). Segítséget nyújt (az ellenőrzés megszervezéséhez...). NyilHivatalos statisztikák és előrejelzések szerint az utóbbi években számottevően csökkent hazánkban a lakóhelyváltoztatások száma és üteme. Mostani ötéves tervünk időszakában további 25 százalékos mérséklődéssel számolhatunk. A népesség megyék közötti megoszlásában lényeges változások nem várhatók. Valószínű azonban, hogy a legnagyobb népességkibocsátó térség továbbra is az Alföld — azon belül főként az északi rész — lesz. A bevándorlás zöme változatlanul az ország központi területére, mindenekelőtt a főváros vonzáskörzetébe irányul. Vidékrfil Budapestre Ez a szűkszavú összegezés is kifejezésre juttatja, hogy alábbhagyott a több mint harminc éve elkezdődött, s időnként rendkívül erőteljes elvándorlás, városba törekvés a kis településekről. Felszabadulásunk óta egyébként akkora belső népvándorlás ment végbe Magyarországon, amelyhez fogható évszázadokra visszamenően nem zajlott le. Elegendő utalnunk vagy emlékeznünk az iparosítás fejlesztésének s vele egyidejűleg a mezőgazdaság szocialista, szövetkezeti átszervezésének éveire. S arra, hogy később, a mezőgazdaság gépesítése, általános korszerűsítése és ugyanakkor a vidéki ipartelepítés, az átfogó területfejlesztés következményeként százezrek, ha nem milliók változtattak foglalkozást, munkai és lakóhelyet. Nincs az a statisztika, amelyik pontosan ki tudná mutatni, hány ember, család költözött a leeutóbbi három évtized folyamán vidékről Budapestre, más városokba, ipari központokba, vagy — ha többre nem volt lehetősége — legalább a főváros közvetlen közelébe. Amíg — a régi világ örökségeként — óriási, leírhatat- lanul nagy különbségek voltak a város és a falu, s kiváltképpen a tanyavilág között, addig teljesen érthető volt a városba törekvés. Ezt követelte meg egyebek között az a gyors fejlődés is, amely azelőtt sohasem tapasztalt mértékű, arányú munkaerőszükségletet teremtett régi és új városainkban, iparvidékeinken. Áramlottak is oda az emberek, tömegesen. Csakhogy elérkezett az az idő, amikor a városok és az ipari központok nehezen vagy csak nagyon lassan voltak képesek elfogadhatóan, elviselhetően kielégíteni a városlakók és a városlakókká vált vidékiek gyorsan megnőtt igényeit. Új gondok keletkeztek a lakáshelyzetben csakúgy, mint az áruellátásban, a közlekedésben, a szolgáltatásokban, s a szociális és a kulturális ellátottságban. Divattá váltak a magas, többemeletes lakóházak, s jó ideje már, hogy minden valamire való, városi jellegű település szégyennek tartja, ha nincs minél több korszerűnek, jövőt hordozónak vélt lakónegyede. Várossá nyilvánított településeink száma hamarosan eléri a százat. Ámde közülük soknak csak a papírosa van meg a rangról, s hosszú évek, ha nem évtizedek kellenek igazi várossá válásához. Tanúi lehetünk annak, hogy mind több városlakó igyekszik telekhez jutni, ott hétvégi vagy lakóházat építeni. S ez nem valamiféle mániákus megszállottságból fakad, hanem jórészt abból, hogy az álmok-álma, a budapesti vagy egyéb nagyvárosi életkörülmények, nem bizonyultak annyira eszményinek, amennyit és amit vártak tőlük. Tehát egész népünk, társadalmunk, s életünk minősége szempontjából nem kizárólag a nálunk megismert városiasodási folyamat továbbfolytatása jelenti az egyetlen megoldást. S hozzátehetjük, hogy minden bizonnyal a legjobbat sem. Tisztelet és elismerést érdemlő vívmányaink közé tartozik, hogy ma már szinte minden falu benne van a jónak mondható és ígéretes fejlődő tömegközlekedési hálózatban. A régihez képest óriásit fejlődött a legtöbb község áruellátása, vendéglátóipari és másféle szolgáltatása: Rohamosan — bár az igényekhez viszonyítva nem eléggé gyorsan — nőtt vidéken is a személygépkocsik száma. Fogyatékosságokkal terhelten ugyan, de szembetűnően gyarapodtak a kul- túrálódás, a közművelődés lehetőségei. Városból a faluba? Közelebb került a falu a városhoz azáltal is, hogy termelőszövetkezeti és más forrású támogatással, közreműködéssel egyrészt igen sokan jutnak el budapesti és más városokban lévő színházakba, másrészt jeles színészek lépnek fel gyakorta a községekben, falvakban is. Mindennek fontos szerepe van abban, hogy ma már aránytalanul kevesebben kívánkoznak a faluból a városba. S elgondolkoztató a még nem általános, de észrevehető és az előbbivel ellentétes folyamat, a visszaáramlás. Itt az ideje, hogy nagyon alaposan és évtizedekre előretekintve fontoljuk meg, mi a teendő, ha a mai fiatalok és a következő nemzedékek életkörülményeit minél jobbá, minél kedvezőbbé akarjuk tenni. Az-e, hogy mindenáron a már meglévő és ezután kialakuló városok mostani irányzatú fejlesztését szorgalmazzuk, vagy elképzelhető más, az ország és népessége szempontjából előnyösebb megoldás is? Aligha tévednek, akik azt vallják, hogy lehetséges a jelenlegitől eltérő és célravezető gyakorlat. Ingázók mindig lesznek Hazánk települési adottságai, s a már véghez vitt vidéki ipartelepítés jelen lévő következrpényei ezután is elképzelhetetlenné teszik az ingázás megszüntetését. Mérsékelni persze lehet, de olyan világ sohasem lesz, amikor mindenkinek ott van a munkahelye, ahol lakik. Hosz- szabb-rövidebb távolságra sok-sok embernek kell eljárnia gyárba, mezőgazdasági nagyüzemi telepre vagy máshová, ahová foglalkozása köti. Nem szorul bizonyításra az sem, hogy Budapest és a többi város nem bővíthető korlátlanul. Éppen elég gonddal küszködnek a nagy városok már ma is. Egyébként is: mi értelme volna annak, hogy az eddig faluról eljárt emberek későbben, városi lakosokként legyenek kénytelenek ugyanannyit ingázni, mint manapság, csak éppen az eddigivel ellentétes irányba induljanak hajnalonként. Tucatnyi megfontolni való van az elmondottakon kívül is. A végeredmény mindenképpen az, hogy a leghelyesebb, ha távlatilag valameny- nyi jövős községben, településen igyekszünk gyorsabban javítani a vezetékes vízellátást, a csatornázást, általában a közművesítést, s hasonlóképpen a különféle szolgáltatásokat. Ez természetesen azt is jelenti, hogy egy- egy kiválasztott város fejlesztésére nem vonnak el anyagi erőket a többi településtől. S nem térhetünk ki annak a felismerése elől sem, hogy többemeletes lakóházak és középületek nélkül is lehet igen jó emberi körülmények között élni, egészséges szellemű közösséget kialakítani. Nagy vándorlás volt oda — a városokba —, s megkezdődött vissza — a kisebb településekre —, amelyeket nem is olyan régen gondolatban vagy nyilatkozatokban is meglehetősen sokan halálra ítéltek. Ma már mindenki előtt világos lehet, hogy tévedtek. — Ez a hivatalos titulusa, de tulajdonképpen takarító Rá lehet bízni a járlatlevelek és mindenes velem együtt, kiállítását, a blanketták kitöltését, és még sok mindent. És az sem mellékes, hogy nem kell bezárni a házat, ha én elmegyek. — Megszűnt az élet, a közélet a községházán azóta, hogy Zagyvarékassal frigyre léptek és Szászberek társközség lett? — Még be sem fejeztem a kérdésemet. Laki Imre már nemet intett. — Ez nem azt jelenti, hogy azóta két ember másfél műszakban intézi Szászberek dolgait. A közös tanács megalakulása előtt vb-titkár voltam itt. Akkor az elnökkel együtt öten dolgoztunk a tanácsnál. Állítom, hogy akkor sem volt kevesebb munkám, mint most. Az előadó, az adminisztrátor személye állandóan változott. Mire belejöttek a munkába, elmentek. Ki csinálta meg helyettük, amit kellett? Mi. a tisztségviselők. Jönnek, amikor eszükbe jut — Amit mond, azt is jelenti, hogy a kirendeltségvezetőnek sem könnyebb a dolga, mint annak idején a vb-titkárnak volt. Holott azóta minden másnap szakember jön Rékasról ügyintézni. Szerdán a gyámügyi, egészségügyi, művelődésügyi előadó, a csütörtök délelőtt pedig az adó- és a pénzügyekben, a kereskedelemben, az iparban járatos szakemberé. Pénteken intézik az építési ügyeket. Ezen kívül egyik szerdán a tanácselnök, a másikon pedig a vb-titkár tart fogadónapot. — Az az igazság, hogy a községbeliek nemigen igazodnak ehhez a rendhez. Jönnek, amikor eszükbe jut. hogy a tanácsnál el kell valamit intézniük. A néhány év alatt egyetlenegyszer fordult elő, hogy valaki az adott szerdán kizárólag a tanácselnököt kereste. Meg aztán nem ritkán megesik, hogy csak nekem akarják ügyes-bajos dolgaikat elmondani. Ragaszkodnak a jelenlétemhez akkor is, ha itt van az ügyintéző. Szászberekén születtem, mindenkit jól ismerek, engem is a keresztnevemen szólít az egész falu. Nem küldök el senkit, ha nem a rendben előírt időben jön. Úgy vagyok vele, ha már itt van. üsse kő, mondja el, mi baja. — Szűkebbre szabott a ki- rendeltség hatásköre, mint a tanácsé volt. Nem dönthet mindenben. — Ez igaz. De azokban az ügyekben is, amely meghaladja a hatáskörömet. a döntést én készítem elő. Én járok utána annak, hogy például megvan-e a feltétele az építési vagy a lakhatási engedélynek. Vagy: igaz, hogy Rékason tartják nyilván Szászberek adótételeit, de itt fizetik be, s ha nem értenek vele egyet, ide jönnek reklamálni is. Tény ugyan, hogy tavaly mint kirendeltségvezető mindössze 25 határozatot hoztam (két ujjal gépelve), de meg sem tudom számolni, hogy hányat készítettem elő. A gyakorlatban végtére is itt csapódik le minden, Rékason csak ellenőrzik és rányomják a pecsétet. Amit elmondott, nem cáfolja, inkább megerősíti, ami ellen tiltakozott. Az ügyrendjükben sok oldalon több tucatnyi pontban foglaltatott a munkaköri leírása. Részletesen taglalja, mi a teendője a pénzügyi, az igazgatási, a tervezési, a fejlesztési, a kereskedelmi, az építési, a közlekedési, a vízellátási, az egészségügyi, a művelődési és az oktatási területen. Nyilvántart, összeír, javasol A meghatározások többnyire így kezdődnek: közreműködik (a középtávú és az vantartja (a tankötelezetteket...). Gondoskodik (az ebek összeírásáról...). Véleményt nyilvánít (a közieket déssel, a vízelvezetéssel és csatornázással kapcsolatban . v.). Irányítja (a helyi növényvédelmet...). Ellenőrzi (a magánépítkezéseket...). Szervezi (a társadalmi munkát ...). Kapcsolatot tart (a politikai, társadalmi szer-i vekkel...). És természetesen összeadja a házasulandó ifjú párokat. Beszédet mond a névadó ünnepségeken. Büntetést szab ki a szabálysértőkre ... — Nem sok ez? — A csuda tudja. így. egy-1 szuszra talán annak tűnik. Szívesen csinálom. 45 éves vagyok és még remekül bírom. Szabad szombaton sincs nyugtom. Olyankor is eszembe jut valami elintéznivaló. Hiába fogadom meg. hogy otthon maradok. Szervezni, nyüzsögni, emberek között lenni, erre vágytam világéletemben. Hát most csinálhatom. Ezért jöttem el tíz évvel ezelőtt a vasipari vállalattól, fele annyi havi fizetésért, mint amennyit ott kerestem. Túl egyhangú volt a gép mellett. Ha rossz a bojler, ha véradónap van — Úgy hallom, évi rendes szabadságát is rendben veszni hagyja. — Ezt meg ne írja! A járásnál emiatt már nem egyszer rám pirítottak, mondván: tessék úgy szervezni a munkát, hogy pihenni is legyen idő. Jó, jó, könnyű ezt mondani. Nemcsak kirendeltségvezető vagyok, hanem természetesen tanácstag is. ezenkívül a népfront-bizottság alelnöke, a környezet- védelmi bizottság titkára, sportköri elnök, pártpropagandista. A hivatalos beosztások és a társadalmi megbízatások teljesen összefonódnak. Megyek, mert hívnak: ha rossz az óvodában a bojler, ha beázik az iskola, ha panaszkodnak az áruellátásra, "ha járdaépítést szervezünk társadalmi munkában, ha telekmegosztási vitája van Z családnak, ha névadó lesz a vasipari vállalat üzemében, ha véradónap van a Vöröskeresztben, ha ülést tart a népfront-bizottság elnöksége, s természetesen, ha edzése van a futballcsapatnak .,. — KK — Született; 1919. március 21-én Gulyás Pál Az eső szétmázolja a tintát a jegyzetfüzet lapjain, de nincs a közelben egy eresz, amely alá behúzódhatnánk. Tulajdonképpen semmi nincs a közelben a hatalmas, fekete pusztaságon, csak a csatorna, amelyből a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet rizsföldjeinek vizét szabályozzák. Kele Ferenc rizsőr az első pillanatokban nem érti, mi érdekesség van abban, hogy 1919. március 21-én született. Homlokába húzza a bundasapkát, leteszi a lapátot, és hátá' mutatja a tűhegyes esőcseppeknek. — Tudom már, persze, egyidős vagyok a Tanácsköztársasággal. Hosszú évekig nem került szóba, hogy milyen nevezetes napon születtem anyám harmadik gyermekeként. Nem sokat tudtunk a világról, mással voltunk elfoglalva. Kijártam négy elemit, aztán munkába küldtek. Benesóczy Péter nagygazdánál szolgáltam. Százhúsz holdja volt. Akkoriban nem számított ritkaságnak, hogy egy tízéves gyerek kapált vagy segített az aratásban. Az apám is nincstelen paraszt volt, a fél életét más földjén dolgozta le, világos, hogy a gyerekeinek is ez a sors kínálkozott. Az emlékek átfutnak Kele Ferenc arcán, szeméből eltűnik a huncut mosoly, komoran elnéz a fejem felett. Most már szinte csak magának mondja: — Lám, milyen az ember! Húszéves koromig meg se fordult a fejemben, hogy nem jól van ez így tűrtem, hogy a tenyeremen keményebb volt a bőr, mint a csizmatalp. Semmiért, esetleg a napi betevő falatért. Egyszer találkoztam a kocsmában egy bőrkabátos emberrel. Pálinkát ittunk, ő fizette, de nemcsak nekem, hanem még ötünknek. Arról beszélt, hogy kitört a háború, mindenkit elvisznek katonának, pedig semmi közünk az egészhez. Mint ahogy a földhöz sincs, amin dolgozunk, másnak, másért. Nem is értettük, mit akar, a pálinkáját megittuk és hazamentünk. Otthon elmondtam a bátyámnak, Mihálynak, mit beszélt a bőrkabátos. Mihály azt mondta, minden úgy igaz, ahogy hallottam. De a katonasággal szerencsém volt, letöltöttem Karcagon a két esztendőt, a frontnak még a közelében se jártam. De a bogár bent volt a fülemben. Ha a háború után nem jön más világ, biztos nem tűrtem volna úgy, mint azelőtt. Negyvenötben négy hold földet kaptam. Saját földem lett, hihetetlen öröm. A bundasapka alól újra nevet a szeme. Innen már köny- nyebben sorakoznak az emlékek. — ötvenháromban beléptem a Szabadság Tsz-be, vittem a négy holdamat. Gondoltam, többen többre megyünk. Tíz évig kocsis voltam, utána pedig teherautón rakodómunkás. Négy esztendeje vagyok rizsőr. ötven hektár földet bíztak rám. Nagy felelősség. Amikor csírázik, le kell róla engedni a vizet. Ha elkések vele, kész a baj. — Tudja, hogy a születésnapján az egész ország ünnepel? — Leginkább a gyerekeimtől tudom. Amikor a két lány és két fiú ■ iskolás volt, mindig mondták, milyen nevezetes ember az apjuk, hogy a születésnapjára feldíszítik az iskolát. Az egyik lányomból fodrász lett, a másikból boltos. A fiaim géplakatosok a Május 1. Termelőszövetkezetben. Én pedig hamarosan nyugdíjba megyek. Ez a világ rendje. A lapát egyre nehezebb már nekem ... Kele Ferenc életében semmi különös nem történt, csak véletlen, hogy 1919. március 21-én született. Ma hatvan éves... B. J. (fotó: T. F.)
