Szolnok Megyei Néplap, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. március 18. A KULISSZÁK MÖGÖTT A színészek, rendezők, szerzők nevét, arcát, gesztusait jól ismerik a színházlátogatók. De ahhoz, hogy egy-egy 'előadás — az emlékezetes, katartikus pillanatokkal - létrejöjjön, szükség van a színház „névtelenjeinek" hajszálpontos, lelkiismeretes munkájára. A díszletesek, a világosítók, a kellékesek, a szabók az öltöztetők, maszkmesterek, a súgó, az ügyelő, a hangtechnikus és mások munkájára S noha a taps őket nem köszönti az előadások után- részük van a sikerben. Ezúttal ők a kulisszák mögött dolgozók — képriportunk főszereplői. Próbán: a rendező (Kerényi Imre) és a súgó (Ig- nácz Éva) Munkában a díszletesek A zsinórpadláson. A díszletcserétől a háttérmozgásig sok minden indul el innen A színpadon tárgyak is „szerepelnek", Szeleczky Imre kellékes A szabók műhelyében készülnek a ruhák, a jelmezek 1 Előadás előtt: munkában a fodrász, Szoboszlai Éva frizuráját „alkotja" meg Dobos Ferenc Nagy Zsolt képriportja „Kérem a szereplőket a színpadra” - Pintér Zsuzsa, a kulisszák mögötti történések „karmestere”, az ügyelő Feszült figyelemmel előadás közben: a világosító (fent) és a hangtechnikus (jobbra) Idegenek a lakásban — Átjáróház volt a lakásunk húsz éven át. Kellett a pénz, kiadtam a szobát. Bárkinek. Volt már itt minden. Diákszálló, munkásszállás, csak nyilvános ház nem. Főleg munkások laktak nálunk, akik átmenetileg Túrkevén dolgoztak, és a szállásukat a vállalat fizette. Belefáradtam, megöregedtem, megelégeltem. Most már mindenünk megvan, szépen rendbehoztuk a házat, jöjjön, nézzen csak körbe... Majd megérti... Fárasztó a szóáradat. A „nem dicsekvésként mondom, aki igényes az otthonára” kísérőszöveggel kommentált lakásnézés, a vitrinbe zsúfolt porcelánok — „Még részegen összetörnék” — a terebélyes hálószoba-bútor, a húsz éve kikímélt szőnyegek, — „nylont terítettem rá, ha bakkancsos vendégeink voltak. Nem kíméltek azok semmit. Ráadásul egyesek azt hitték, hogy szállásadójuk cseléd.” — Láthatja, ide már akárkit nem engedhetek be. Csak Túrkeve előkelő vendégei kaphatnak szállást a házamban. Engem aztán agitálhattak, hogy kössek szerződést az Idegenforgalmi Hivatallal, lépjek be a fi- zetövendég-szolgálatba. Hát nem. Ajkkor azt kell beengednem, akit ddeküldenek. Ennyi pénzért havi elszámolásban, ne vicceljenek. Az a biztos, ha ide a markomba teszik le a garast. — Mennyi a tarifája? — Egy éjszakára 50—60 forint. — Egy első osztályú fizetővendég-szoba ára is ekörül van. — Az adó meg mindenféle jutalék levonása nélkül. — Sosem fizetett adót? — Nem. Megdolgoztam én azért a pénzért tisztességesen. Túrkevén szálloda nem lévén az Idegenforgalmi Hivatal megkísérelte a fizetővendég-szolgálat megszervezését. Próbálkozása kudarcra ítéltetett. A hivatal megbízottja fél éven át hiába agitálta a tágas lakások házigazdáit. Azt mondták, ha Szádvári Andrásné maszekban csinálhatja, akikor ők miért nem. Ó sem titkolja, ablakában ott a tábla: „Átutazó vendégeknek szoba kiadó.” S ha nem látja előkelőnek az átutazó idegent? (Tudják, a vitrinek!) Baráti alapon Kisújszállás, Kunság Hotel: nyitnám a bejárati ajtót, ellenáll. „Aranyoskám, az éttermen át próbálja meg!” — tanácsolja egy idős utcai járókelő. Az étterem üres. A terített asztalok egyikénél toporgok: — Kérem, a hotelbe hogyan juthatnék be? — Pillanat. — A pincér elkiáltja magát: — Erzsit nem láttátok? — Erzsi nem jön! A pincér szaladgál. csapdossa az ajtókat, végül rám szól, menjek utána. Porszívót, vödröket kerülgetve egy folyosón át vezet a portához. Ott van, aki után hiába kurjongatott. — Három szobát hétvégére? — ismétli a kérdésemet. — Sajnos, telt házunk lesz. — Fizetővendég-szolgálati szoba is megfelelne. —■ Sajnálom, olyan nincs a városban. Próbálja meg talán Karcagon. De lehet, hogy valmelyik magánház- ba is befogadják. Ügy gondolta kilincseljek. Hogy is van ez? Hotel, idegenforgalom, fizetővendég-szolgálat, vendégfogadás, marasztalás — nem ösz- szetartozó fogalmak? Hegy megy ez, teszem azt kisújszállási módra? Az Idegen- forgalmi Hivatal fizetőszolgálati megbízottjától reméltem, hogy megtudok valamit az efajta tájjellegű specialitásokról. — Elmondom, amit tudok, azt is, amit feltételezek, ha nem írja meg a nevem. — Mit lehet tenni, áll az alku. — Októberben kezdtük el szervezni a fizetővendégszolgálatot. Összehívtuk azokat, akik különböző vállalatoknak már bérbe adták szobáikat. Arra kértük őket, hogy a szállásadás ezentúl az Idegenforgalmi Hivatal közvetítésével történjék. Nem aratott osztatlan sikert az ötlet. — ön sem lépett be. Pedig két szobája állandóan kiadó. — így van. Most a geofizikai üzem öt dolgozója lakik nálunk. Havonta 450 forintot fizet személyenként a vállalat. — Ha fizetővendég-szoba lenne, többet kapna. — Akkor, ha első, vagy másodosztályba sorolnák. De miután nem biztosítunk fürdőszobát, a vécé is kint van az udvaron, nem felel meg az előírásoknak. — Végül azért kötöttek né- hányan szerződést a hivatallal. — Igen, velem, a megbízottal. Csakhogy vendéget nemigen tudtam hozzájuk küldeni. Volt olyan aki négy hónap alatt három na|pra tudta kiadni a szobát. Na igen, és a hotel. Ha leírja, letagadom. Ott baráti alapon intézik. Kéznél van néhány cím, ahova a „jó vendéget” küldik. Summa summárum, nem csinálom tovább. Március 15-ig vállaltam a megbízást. Nem akarom hallgatni a szállásadók szemrehányását. Bejött egy jó üzlet Kiss Kálmán novemberben kötött szerződést az Idegenforgalmi Hivatallal, nem tartozott a szemrehányók közé. de úgy véli: — Halva született dolog ez. A hivatal semmiféle kookázatot nem vállal. Csak arra a napra fizet, amikor vendég van. — Önnek most bejött egy jó üzlet. A BVM négy dolgozójának vagy két hónapig a házában lesz a szállása. Mennyiért? — Első osztályú, kétágyas szoba, két pótággyal napi 98 forint. Erre jön a fürdőszoba-használat, fűtés, összesen több mint négyezer forint egy hónapban. Ebből levonják az adót, a jutalékot. Ez néhány százalék. nagyon méltányos. Szerencsém volt, de ki tudja, hogy hány hétig, hónapig nem kopogtat be utána hozzám senki. Nem kopogtat be senki. Üjabban ezen keseregnek a szállásadók Tiszafüreden is. Ott, ahol nem most kísérletezgetnek, mert tíz éve már, hogy az IBUSZ a fizetővendég-szolgálatot megszervezte. A kezdet kezdetén évi bevételüknek harminc százalékát jelentette. Most tizet. Azok voltak a szép idők, mondják a házigazdák. Szerelők, építők gyárat, házakat építeni, üzemeket korszerűsíteni érkeztek hosszan tartó kiküldetésbe. Ök voltak állandó és biztos bevételt jelentő vendégei a fizetővendég-szolgálatnak. Munkásszállások magánházakban. Ez volt a helyzet Tiszafüreden, és tulajdon- kéjppen ez ma is. Még akkor is, ha Kiss Árpád, az IBUSZ- iroda vezetője örömmel nyugtázta, hogy tavaly 200 éjszakát töltöttek IBUSZ- szobában a külföldiek. De hogy hány turista, átutazó idegen fordult meg vagy éjszakázott Füreden, valójában senki sem tudja. A Vadász Hotel portása — még akkor sem, ha náluk telt ház van — nem hajlandó az IBUSZ-szobák közvetítésére. A hajlandóságon múlhat? A szolnoki Tisza Szálló igazgatójának, Csépe Mihánynak más a véleménye: — Ha nincs már helyünk, máshol keresünk. A Pelikánban, a Touring Hotelben, az építők munkásszállásán. Végső esetben a fizetővendég-szolgálatot ajánljuk. Ez csak természetes. Az Idegenforgalmi Hivatal irodájának ablakában mindig ott a tábla, rajta a megbízott neve, akit bármikor felkereshet a városba érkező idegen. Csakhogy Szolnokon vendéget váró üres fi- zetövendég-szolgálati szobát ritkán találni. Pedig a hivatal által nyilvántartott több mint 1100 helynek majdnem a fele a megyeszékhelyen van. A kört mostmár az IBUSZ is szeretné bővíteni.. — Meghirdettük az újságban. többször. De a húsiz jelentkezőből csak hétnek a lakása volt megfelelő: belvárosi, összkomfortos. A felajánlott helyiségek között még mosókonyha is akadt. Szóval az idén február 1-től a szolgáltatást hét szobával kezdtük. — Bede Ferencné, a megyei IBUSZ-iroda igazgatóhelyettese az egyelőre nem túl lendületes indításról, Szabó Emőné, az Idegenforgalmi Hivatal vezetőhelyettese pedig már sok év tapasztalatairól beszélhetett. — Megyei villámkörútjá- nak benyomásait nem tudom megcáfolni. Tény, hogy legkevésbé szolgál idegen- forgalmi célokat a fizetővendég-szolgálat. Az egész országban így van. Szolnok megyére pedig ahol nem dúskálunk a szemet gyönyörködtető látnivalókban, történelmi nevezetességekben, még inkább jellemző. Kivéve Cserkeszőlőt és Berekfürdőt, ahol szezonban a több mint 400 szobánkat kizárólag az üdülők veszik igénybe. De egészében véve a szobák 80 százaléka úgynevezett kiküldetésben lévő dolgozók átmeneti szálláshelye. Végtére ezeknek az embereknek is kell valahol lakniok. Kevés a munkás- szálló. Albérlet? Keresni kell, nálunk pedig csak megrendelni. Olcsóbb lenne, nem vitás. Az más kérdés, hogy milyen. — Láttam néhányat Kisújszálláson. Egy alsó épületben köves mellékhelyiséget is, három ággyal, három embernek havi 1350 forintért. — Feltehetően ezért kaptuk az átmenetileg Kisújszállásra telepedett kirendeltségektől azt a választ, hogy nem tartanak igényt az idegenforgalmi szobákra. Lakosztály hétezerért — Ellenkező véglet: lakosztály Szolnokon havi 6—7 ezer forintért például a Növényolajgyár két dolgozójának. Magánemberek között egy ilyen, úgynevezett háziasszonymentes luxus albérlet. (két szoba összkomfortos lakás) díja maximum kétezer forint. Ennek ellenére vannak olyan feltevések, hogy az albérleti tarifa emelkedése drágítja az idegenforgalmi szobákat. — Szó sincs róla. Rendelet írja elő, hogy az adott kategóriába tartozó, különböző besorolású szobáknak annyi a díja. A legszerényebb szállodai szobák árához viszonyítva nagyon olcsó. — A szállásadók azt mondják, csak akkor jó üzlet idegent befogadni a lakásba, ha a vendégeskedés tartósnak ígérkezik Mindennapra fizetnek, nem kell az ágyneműt, a törölközőt állandóan cserélni... — Igen. A hosszabb távú igényeket igyekszünk igazságosan elosztani. Egyébként bármilyen hihetetlenül is hangzik, de többször előfordult, hogy a vendég tudván mi a jó üzlet, zsarolta a szállásadóját. A vállalat által kifizetett havi díjból levette a sápot. Visszakért néhány száz forintot, mondván, ha nem fizet, másik szállásadót keres. * * * Ez van. Mintha lenne is meg nem is fizetővendégszolgálat. Egyik helyütt kirakhatnák a teltház táblát, s a nevét mondjuk kiszállási szobára keresztelnék. Máshol van, de minek, ha a vendégek még a fő szezonban sem odd kopogtatnak be. Helyette hová? Senki- sem tudja. Rejtély például, hogy a tavaly hazánkba látogató 17 millió külföldinek több. mint a fele hol hajtotta álomra éjszaka a-fejét. Kovács Katalin
