Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-25 / 47. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1979. február 25.

helyenként erősítik a töltést. Segítségül győri és bajai „vizesek” is érkeztek. A babaiakat Kunszentmártonban szállásolták el. a győrieket meg a tiszaugi klubkönyvtárban.

A védelemvezető dicséri a Tiszamenti Termelőszövetkezetet:

— Nagyon rendesek, szombaton és vasárnap is főznek az árvízi dolgozóknak, és ugyanolyan olcsón, mint saját maguknak. A sok eső azonban cudarul kibánt velünk. A gátakon például nem közlekedhetünk, így a gátőrházak ivóvízellátását csak vízi járművel tudjuk biztosítani.

* * *

Az ivóvíz egyébként Tiszaugon is egyre nagyobb gond. Az új lakások mind fürdőszobával épülnek, s fellendült a háztáji állattenyésztés. Aki innen kórházba került, hazai vizet kért a látogatóktól, mert az olyan jó ízű volt. Szabó Antal, a tanácsi kirendeltség vezetője hangsúlyozza:

— Készül a vízmű költségvetése és kiviteli terve. Még az idén megalakítjuk a vízműtársulatot.

Ezzel nagy gondot oldanak meg. A kirendeltségvezető mégsem teljesen elégedett:

— Mindössze ketten vagyunk a kirendeltségen, februártól kezdve mégis csökkentik a létszámot. Pedig a gondok ugyan úgy megvannak, mint akkor, amikor més önállóak voltunk. Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy ügyes-bajos dolgaikat megbeszéljék velük. Itt nincs orvos, nincs körzeti megbízott — ilyen ügyekben is sokszor kell intézkednünk.

Magánházban nincs telefon, a posta meg délután négykor bezár. Marad a tanácsi vonal.

Makai Lászlóné kisegítő a kirendeltségen. Mindezt ismerve mondja a közös tanácsról :

— Nem lehet mindent madártávlatból intézni. Egyszer már ki kell mondani valakinek azt is, hogy a beiktatott akták, s az állatkísérőlapok számából tízperces felméréssel nem lehet elbírálni a tanácsi ki- rendeltség munkáját.

— Valóban nem — ismeri el dr. Botk" János, a nagyközségi tanács elnöke. — Méltányoljuk nehézségeiket, de valljuk, hogy a közös tanács létrejöttével a kimondottan államigazgatási munkáknak csökkenniük kellett Tiszaugon, s ennek következtében bizonyos energiáknak fel kellett szabadulniok. Amennyiben ezek a csökkentett létszám mellett nem elegendőek a helyi ügyek intézésére, felül kell vizsgálnunk a szervező munkát.

— Miért? „„„ ,

— Sok lehetőség rejlik abban is. Például a társadalmi elnökhelyettes tevékenységétől is függ a tömegkapcsolatok alakulása, és a nagyközségi közös tanács is bizonyára több segítséget adhat.

— És ha az ilyen tartalékok kihasználása nyomán sem csökken a tanácsi kirendeltség túlterhelése?

— Akkor a nagyközségi közös tanács létszámából kell átcsoportosítani oda valakit. Az ilyen mérlegelésre egyébként jó alapot ad a megyei tanács segítségével most kezdőd i úgynevezett leterhelési vizsgálat.

Tiszaug alá mesés ívben kanyarodik a Holt-Tisza. Hazafelé menet mellette visz el az utunk. Fotós kollégám felsóhajt:

— Mennyi mindent ki lehetne hozni ebből a halászaton túl...

A holtág azonban egyelőre az alpári halászoké. Ha egyszer a helyi szövetkezet kérése meghallgatásra talál, s az ő bérleményükbe kerül, bizonyára sokrétűbben hasznosítják.

Nemcsak egyetlen tiszaugi ember hitvallása ugyanis, hogy „inkább felfelé törekedjen az ember, mintsem lefelé”.

Simon Béla # Fotó: T. Katona László

Ülő helyzetben találtak az egyik csontvázra, közvetlenül a Stem kastély északi sarkánál. Hátát a falnak vetette, mintha csak röpke beszélgetésre ku- corodott volna. A másik meg a kastély előtti fa aló! alig harminc centi mélyről került elő.

Ez most a beszédtéma a Tiszamenti Tsz építőbrigádjában. Ebédidő van. A portásfülke dobkályhája ontja a meleget — főleg így, hogy ajtaját kinyitva szalonnát süt az egyik munkás.

Szárnyakat kap a képzelet.

— Lehetnek ezek törökök is — mondja az egyik és komótosan falatozik, mintha éppen halotti tort ülne.

— Már hogyan volnának azok — mond ellent a társa —, hiszen láthattad, hogy a sír ásásánál elvágták a fa gyökerét. Az a fa pedig legfeljebb nyolcvanéves.

— Nem újság itt a csontváz — zárja le a vitát Vecseri Dániel. — Annakidején vízvezetéket épített itt a falunkbéli Ruzmis Antal. Ő mesélte, hogy árokásás közben minduntalan csontokra bukkantak.

Ügy tűnik, nem véletlenül tartja a néphit, hogy valamikor csatamező vagy akasztóhely volt a kastély körüli magaslat. Erre utal egyébként a határrész neve is: Akasztó.

Az öreg Vecseri szemrevételezi az egyik koponyát.

— Jó lesz a tanítónak.

— Régiségeket gyűjt?

— Nincs annak gyűjteménye, de a biológia oktatásához felhasználhatja.

Bizonyára nem véletlen, hogy a tanulók jutottak az öreg eszébe, hiszen a tavaly létesített építőtábor bővítéséhez fogtak a minap. Az új szárnyak alapozása közben találtak a csontvázakra.

Komlós Ferenc építésvezetőt inkább a közeljövő, mintsem a múlt izgatja:

— A tanév végére újabb száz diák elhelyezését kell biztosítanunk. Több mint egymillió forint értékű munka vár ránk.

És ilyenkor, télutón még az időjárás parancsol ...

A régi kastélyt építőtáborrá alakították át tavaly. Szép kilátás nyílik innen a Tiszára, a másik oldalon pedig a szőlők, gyümölcsösök végtelenbe nyúló tábláira.

Az építőtábor haszna kézenfekvő. A diákok tavaly leszedtek 1,1 millió forint értékű, exportra szállított meggyet, 300 ezer forint értékű cseresznyét, 10 vagon paprikát és 1300 mázsa szőlőt.

Érthető, hogy a termelőszövetkezet minden időt kihasználva már most munkálkodik a tábor bővítésén.

Az állattenyésztők számára sincs téli szünet. Sőt!

— Ilyenkor többet dolgozunk, mint nyáron — bizonygatja ifjú Veres Pál, aki Kocsis Jánossal és Kovács Péterrel a húshasznosítású szarvasmarhák gondját viseli.

— Miért több a munka?

— Nyáron legeltetünk. Ilyenkor sok takarmány kell.

Száznégy jószágot és azok szaporulatát gondozzák, s ráadásul egy másik istálló százharminc hízóbikájának takarmányozása is az ő gondjuk. Az éjjeli őrséget szintén ők adják.

Az istálló előtt tartanak cigarettaszünetet. Veres Pál az áradó Tisza felé néz:

— Ügy tűnik, rossz évet kezdünk. Az ősszel nagy szárazság volt, most nagy területünkön áll a víz.

A múlt gazdasági év jól sikerült. Kocsis János így sumázza:

— Száz százalékos volt a fizetésünk, de azért írni akartunk az újságnak.

— Miért?

— Az áll a szerződésünkben, hogy ha száz tehénre 96 borjút leadunk, kapunk tízezer forintot. Mi elértük ezt, a járás legjobb brigádja a mienk — mégsem kaptunk semmit. Azt mondják: nincs pénz . .

— Elcsinálták — fűzi hozzá Kovács Péter.

Veres Pál mélyet szív cigarettájából, s elgondolkodva mondja:

— El van csavarva az elnök feje. A sasiak vezényelnek.

Kocsis János a félreértést elkerülendő hozzáfűzi:

— De azért dolgozunk, mert inkább felfelé törekedjen az ember, mintsem lefelé.

A csépai Tiszamenti Tsz néhány évvel ezelőtt Tiszasas, Csépa és Tiszaug közös gazdaságaiból alakult. Veres Pál nem látja az egyesülés előnyét:

— A mi régi szövetkezetünk volt a legjobb az összes között.

Ezek után jogos a kérdés a szövetkezet csépai székházában Gazsi István tsz-el- nökhöz:

— Valóban elcsavarták az elnök fejét?

— Olyan értelemben igen, hogy nemcsak Tiszaugra tekint, hanem a másik két községre is. A vezetésben és a tagok között

: vsemnmmv;' ■

Hárman a kulcsemberek közül: Gazsi István, Szabó Antal, Nagy B. András

egyaránt harcolok a lokálpatriotizmus vadhajtásai ellen.

— És mi van azzal a bizonyos tízezer forinttal?

— A régi kis szövetkezet bérszabályzatát emlegetik. A mostaniban nincs ilyen kitétel.

— Ezek szerint joggal vallják az ugiak, hogy számukra nem volt előnyös az egyesülés?

Az elnök hellyel kínálja a váratlanul betoppant Nagy B. Andrást, a nagyközségi pártbizottság titkárát, s rögvest válaszol:

— A bérszínvonal nincs olyan magas, mint 1975-ben a tiszaugi téeszben volt. Ez azonban csak látszólagos visszalépés.

— Miért csak látszólagos?

— 1970 és ’75 között az árvíz és a tavaszi fagy elkerülte a tiszaugi közös gazdaságot. Az egyesülés óta viszont mindkét baj gyakran szakadt ránk. Egy rendkívüli aszályos év is tetézte a károkat. Ha figyelembe vesszük, hogy a régi tiszaugi szövetkezet földterületének 57 százaléka ártéren van, könnyű a következtetés: az egyesülés egyértelmű előnnyel járt számukra is, hiszen most is 1800 hektár földterület áll víz alatt.

Ez az előny természetesen nemcsak rövid távra szóló. Ezt bizonygatja az elnök:

— Ha megépül a Tisza III. vízlépcső, az ugi határban 6—700 hektár kerül állandó víz alá. Az abból származó jövedelemkiesést szőlő- és gyümölcstelepítéssel kell ellensúlyozni. Erre és az építőtábor létesítésére a tiszaugi tsz a saját erejéből képtelen lett volna.

Az egyesülés előnye melletti érvekért Nagy B. Andrásnak sem kell a szomszédba mennie:

— Az egyesülés óta négyezer forinttal nőtt a téesztagok átlagkeresete, s előbbre léptünk a közétkeztetésben, a dolgozók munkahelyre történő szállításában is. Hangsúlyozni kell, hogy a jövő egyik zálogául szolgáló szellemi tőke gyarapítására (huszonhárom (mérnökünk és üze(mmér- nökünk, állatorvosunk, sok ösztöndíjasunk van, s jövőre már jogászunk is lesz) szintén az egyesülés adott lehetőséget. Mindezen túl mérhetetlen politikai előnye is van az egyesülésnek. Megszűnt a „hám-" falu három szemlélet” elve. Egyre inkább jövőt látó, jövőt alapozó emberekkel van dolgunk.

* * *

Az idegenforgalom fellendülését várva a jövőt alapozza a környék egyetlen, és télen most először nyitva tartó szállodájának, a Pegazusnak vezetője, Nagy Péter is:

— Elébe megyünk a nyárnak.

Kell is az előrelátás, mert bizony korábban nemhogy nevéhez híven szárnyra kapott volna, inkább lesántult a Pegazus. Pedig jó helyen van, a Tisza medrének és holtágának találkozásánál, üdülők karéjában.

Tavaly lovasiskola volt itt, és a Pegazus budapesti irodájának szervezésében a Bu- J

Árvízvédelmi őrjárat

A régi kastélyból alakított építőtábor a bővítés kezdetén

Pihenőt tartanak a tsz fo- gatosai

gacról Hortobágyra szervezett lovastúrák egyik állomása. Az idén is terveznek hasonló túrákat. Karnyújtásnyira van innen a Budapest—Békéscsaba közötti főút. A lehetőség tehát megvan a nagyobb forgalomra. De csak a lehetőség. Tulajdonképpen nincsenek itt hagyományai az idegen- forgalomnak. Nagy Péter jól látja ezt:

— Nekünk kell kitaposnunk az ösvényt, amelyen majd járunk.

Igaz, a szálloda nem vetekszik a budapesti Hiltonnal, de nem is azt vgrják tőle. Sokkal inkább a természet közelségét, a jó ellátást.

A szálloda éttermének ablaka a Tisza gátjára néz. Rosszkedvű ember szemlélődik ott, majd betér a fogadóba. Nagy Péter az üdülősorra intve kérdi:

— Mi újság a kégliben?

— Szép csendesen úszkálnak benne a halak. Csak az a baj, hogy a nagyok nem fértek be a nyílásokon.

— Nyitva kellett volna hagyni az ablakot ...

Szó ami szó, az üdülősor nem valami szívderítő látvány. Még a lábakra épült házikók némelyikébe is befolyt a víz.

* * *

A gáthoz tapadó falu azonban nincs veszélyben. A Csongrádtól Nagyrévig terjedő hatos árvízvédelmi szakasz központjában legalábbis ezt vallja Katona Ferenc védelemvezető:

— A töltésen nem jöhet át a víz, hiszen az eddigi maximális vízállásnál másfél méterrel magasabb a gát.

Azért biztos, ami biztos alapon mégis száznegyvenen vigyáznak erre a szakaszra.

■

12

hónap

12

kisközség

TISZAUG TÉLUTÓN