Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
1979. február' 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sebő-táncház Tószegen Százan járták a széki csárdást A Sebő-együttes nemrégen tért haza Franciaországból, a MIDEM fesztiválról, ahol — nagy sikert aratva — a magyar folkzenéből adott ízelítőt a cannesi közönségnek. Néhány hét múlva pedig Tószegen, a Szivárvány ifjúsági klubban találkoztunk a zenekarral. — Műsoruknak már nagyon sok országban tapsolt a közönség. Számtalan sikeres koncert van mögöttük. A kényelmesebbnek tűnő másfél órás hangversenyek mellett mégis vállalják a 3—4 órán át tartó táncházi muzsikálást is. — Nagyon kevés a szabad időnk, szinte minden percünket lekötik a szereplések, — mondja Halmos Béla, az együttes hegedűse. — Ha valaki megbetegszik, akkor veszi ki szabadságát. Ennek ellenére szívesen vállaljuk a táncházakon a közreműködést. 1972 óta Budapesten kívül sok vidéki városban, községben játszottunk. Sokkal inkább érezhető az összhang a közönséggel a táncházakban, hiszen ilyenkor ők is aktív résztvevői a műsornak, együtt teremtjük meg a hangulatot. Közben a termet a fiatalok előkészítették, kezdődhet a tánc. Kört alakítva először zenére sétálnak a lányok, fiúk, majd egyszerre fordulás az ellenkező irányba. A „bemelegítő” körök után párok alakulnak. Van aki bátran fogja partnemője derekát, mások pironkodva tartják a lány kezét. A széki csárdás alaplépéseit mutatja be a kör közepén Litkay István és partnemője Sebestyén Márta, az együttes énekese. A bizonytalan próbálkozások még gyakran egy másik pár el- sodrásával végződnek, viszont a feszélyezettség gyorsan feloldódik. Egyre bonyolultabb lépésekkel cifrázzák a táncot — ki-ki a maga módján —, majd, amikor már mindenkinek a hátához tapad az ing, egy szusszanásnyi szünetet tárt a zenekar. Leülnek a kipirult arcú táncosok is, jólesik egy cola a büfében. A táncmesterrel beszélgetünk a szünetben. — Ügyesen mozognak a fiatalok? — Valószínű gyakran járnak lakodalomba az itt lévő fíúk-lányok — vélekedik Litkay István. — Ritka eset, amikor ilyen gyorsan elsajátítják a lépéseket. A jó hangulatot is ők teremtették meg, mi csak besegítettünk. Sokan törölgetik homlokukról a verítéket. — Fárasztó volt a tánc? — Most érzem a fáradtságot, amikor abbahagytuk — mondja Péter Ilona, aki a tószegi termelőszövetkezet orsóműhelyében dolgozik. — Olyan érdekes, új, amit tanulunk^ hogy közben nincs idő erre gondolni. Mindig tetszett a néptánc, de most, ahogy belekóstoltam, még jobban megszerettem. # így van ezzel az a nyolcvan-száz fiatal is, aki eljött ma este a táncház második foglalkozására. A község termelőszövetkezetének KISZ- alapszervezete és az ifjúsági klub közösen indította be Tószegen a táncházat, mivel a fiatalok igényelték a régi táncok felelevenítését, megtanulását. öt-tíz perc múlva újra rendezettek a sorok, és folytatódik a muzsika, a tánc. A fiúk külön mozgássort tanulnak meg. A zene ritmusában egy kis szólót mutat be Litkay István: taps, bokaütés, toppantás, taps és így tovább. Fél óra múlva már biztosak a mozdulatok, nagy lelkesedéssel, szinte egymássá versenyezve mutatják be „tudományukat” a fiatalok. A táncház végefelé már pörögnek a párok, az ügyesebbek fittyegetnek, csujjogat- nak. Vidám a hangulat, mindenki olyan frissen járja, mintha most kezdte volna, pedig már három órája szól a zene. A Sebő-együttes búcsúzóul három dalt tanít meg az újdonsült táncosoknak, akik nagv tapssal köszönik meg a kellemes estét. — vfs — B Kalevipoegtöl napjainkig Ajánló bibliográfia az észt irodalomból Karcagi könyvsikerek Helyi szerző, helyi híresség A karcagi Művelt Nép Könyvesbolt 1978. évi könyvforgalma elérte a 4 millió 450 ezer forintot, ami közel félmillióval magasabb érték a tavalyelőttinél. A legkeresettebb alkotásnak bizonyult — 800 példány fogyott el belőle — Domanovszky György: Kántor Sándor című könyve. A példányok egy részét a helybeli Kossuth díjas fazekasművész a könyvesboltban dedikálta. Hasonló érdeklődés előzi meg dr. Bellon Tibor: Nagykunság című munkáját. Expedíciók, túrák, pályázatok A jászberényi Kókai László Üttörőházban tevékenykedő ifivezetők és a természetbarátok klubjában változatos műsorral gondoskodnak a pajtások szabad idejének hasznos eltöltéséről. A klubok idei, nyolc hónapra szóló programjában fő helyen szerepelnek a Jászberény és környéke, a Bükk és környéke expedíciók, a „Művészetek vándorútján” túrák és a képzőművészeti pályázatok. „Szelek országa ez a föld.” címmel adta ki a jászberényi városi-járási könyvtár és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság hűtőgépgyári tagcsoportja a magyarul megjelent észt szépirodalmi művek ajánló jegyzékét. A felsorolt kötetek közül a legkorábbi kiadású 1958-ban jelent meg, nagyobb részük azonban a legutóbbi évtizedben látott napvilágot. Mindez hozzájárult a bibliográfia gyakorlati feladataihoz; az abban ajánlott művek legnagyobb része a kisebb könyvtárakban is megtalálható. Hogy e művek száma nem csekély, azt jól mutatja, hogy a bibliográfia 25 önálló kiadványt ismertet a különböző antológiákban, gyűjteményes munkákban megjelent írások mellett. A kiadvány összeállítói — Fodor István és Kasnya Sándor — az egyes műveket keletkezésük illetve eredeti megjelenésük időrendjében mutatják be, így bizonyos történeti áttekintést is kapunk a testvémép irodalmáról. A könyvismertetések az észtek nemzeti eposzának, a Kalevipoegnek a bemutatásával kezdődik, majd a XX. század első felében alkotó ismert prózaírók — mint Eduard Vilde, Anton Tammsaare — regényeivel folytatódnak. (A füzet Tammsaare három magyar kiadású regényét ismerteti, d.e nem említi az elmúlt évben a szerző születésének centenáriumára megjelentetett —, Pünkösdvasárnap című elbeszéléskötetét.) Gazdag választékot kínál a bibliográfia a modern észt próza terméséből is. A legismertebb szerzők: Paul Kuus- berg, Ahto Levi, a magyar műveket :— többek között Madách Ember tragédiáját — észt nyelvre tolmácsoló Jaan Kross, a Lenin-díjas Juhan Smuul. Atvo Válton stb., A bibliográfia érdeme, hogy az egyes kötetek ismertetése előtt rövid tájékoztatót olvashatunk azok szerzőjéről, majd a mű egy jellemző — a könyv egészének megismerésére biztató —• érdekes részletét is idézik az összeállítók. Mindez szerencsésen szolgálja a kiadvány feladatát: az észt irodalom ajánlásával —, ha közvetve is — a baráti kapcsolatok elmélyítését. Ennek sikeréhez hozzájárult a Hűtőgépgyár nyomdájának gondos munkája is. Változatos betűtípusok alkalmazása, a szöveges rész sokoldalú tagolása, az illusztrációkként felhasznált eredeti észt ex librisek révén nemcsak hasznos, hanem az átlagosnál szebb kiadványt vehet kezébe az olvasó. A. A. Levéltári Füzetek Tanulmány a kisújszállási gimnáziumról A Szolnok megyei Levéltári Füzetek sorozat ötödik számaként jelent meg Vincze Sándor „Az iskolareform hatása a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban” című tanulmánya. Tizenöt évet vizsgál meg a szerző az iskola történetéből. A tanulmány azonban nem szokványos eseménytörténet, hanem annak az elemzése, hogy az 1958—1973-ig terjedő időszak oktatáspolitikai intézkedései milyen hatással voltak az iskola munkájára. Négy fő fejezetre tagolódik a terjedelmes, alapos tanulmány. Az első a jelzett időszak fontosabb oktatáspolitikai dokumentumait idézi. A második részben az intézmény nevelő-oktató munkájának tárgyi és személyi feltételeit elemzi a szerző, majd a harmadik fejezetben az olvasó számára talán a legizgalmasabb rész — az iskola eredményességét vizsgálja. Mélyreható elemzéseken alapul a negyedik fejezet is, amelyben a felsőoktatásra való felkészítésről, a továbbtanulási eredményességről olvashatunk. A több mint százoldalas tanulmányt ugyanakkora terjedelmű szemléletes táblázat, ábra egészíti ki. Az olvasó képet kap a gimnázium tanulólétszámának változásairól, a diákok származásáról, az oktató-nevelő munka színvonaláról, a tárgyi feltételek alakulásáról, s mindezt az oktatáspolitikai intézkedések, határozatok tükrében láttatja a szerző. A tanulmányt lektoráló neves szakemberek igen elismerően nyilatkoztak Vincze Sándor munkájáról. Megállapították, hogy a tanulmány legfőbb értéke, újszerűsége abban rejlik, hogy egy dinamikus — néha ellentmondásos — közoktatáspolitikai korszakot mutat be egy kisvárosi, nagy hagyományokkal rendelkező gimnázium életében, de a megállapításai sok értékes tanulságot nyújthatnak más intézmények számára is. Dicsérik a szerző tájékozottságát, felkészültségét, magas színvonalú módszereit. A tanulmány ötszáz példányban látott napvilágot a Verseghy Ferenc megyei könyvtár sokszorosítójában. — tg — Diáknapok nyitányára A diáknapok rendezvénysorozata szép hagyományként a tavaszi ünnepekhez kapcsolódik, a forradalmi ifjúsági napok jeles eseményei közé tartozik. Nem véletlen, hogy éppen a tavaszi történelmi évfordulóink alkalmából kerül sor a diáknapokra. Az évszak is az ifjúságot, a haladó hagyományainkat őrző, s szép feladatainkat, társadalmi célkitűzéseinket az iskolapadokból majdan kilépve megvalósító fiúkat, lányokat jelképezi. Az idei művészeti bemutatók elé legfontosabb célként azt tűzték ki a rendezők, hogy a versenyek, a műsorok középpontjában a KMP, a KIMSZ megalakulásának és a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának hatvanadik évfordulója álljon. A művészeti csoportok, az egyéni versenyzők műsorválasztásukkal köszöntsék a gyermekek nemzetközi évét is. Ma harsan fel a diáknapok ismerős szignálja, Jászberényben és Mezőtúron. A két város ad otthont a vers- és prózamondók, valamint a néptáncosok, népi hangszeresek, zenekarok, bábcsoportok, folk- és pol- beat együttesek megyei bemutatójának. A következő két hétvégén pedig Szolnok és Törökszent- miklós lesz a házigazdája a diákszínpadok, énekkarok, kamarazene- karok szólóénekesek versenyének. Verseny is a bemutató, hiszen szakemberekből álló zsűri ítéli majd oda a legjobbaknak az arany, ezüst, bronz okleveleket, s a legsikeresebb szereplők képviselik majd megyénket május elején az egri fesztiválon. Remélhetőleg idén is jó színvonalon. Az eddigi eredmények alapján nincs miért szégyenkezniük középfokú oktatási intézményeink diákjainak, tanárainak. Minden alkalommal elnyerte valamelyik iskolánk a legjobbaknak járó fesztivál díjat, s az elsők között szerepelnek a Szolnok megyei diákok a különböző pályázatokon is. A szép eredmények mögött kiváló pedagógusok tehetségre valló, áldozatos munkája húzódik meg. Jórészt nekik köszönhető, hogy a kulturális seregszemlén évről évre — a megyében az országos diáknapok közötti évben Verseghy napokat rendeznek — többen, s egyre magasabb színvonalú műsorokkal lépnek fel. Az idén is több ezer középiskolás és szakmunkástanuló vesz részt a diáknapok rendezvény- sorozatán. Az iskolai háziversenyek alapján nem lesz könnyű dolga a zsűrinek az oklevelek odaítélésében. S hogy lesz-e az idén feltűnő irodalmi színpad, énekkar vagy szólista — egyelőre még titok. Eddig minden alkalommal volt egy-két meglepetés; váratlanul — nem ritkán kisebb létszámú iskolákból olyan csoportok emelkedtek ki a népes mezőnyből, amelyeket azóta is a legjobbak között tartanak számon. A művészeti bemutatók egyben versenyek is. Lesznek győzte-' sek. De lehetnek-e vesztesek azok között, akik valamilyen művészeti ágban vagy a pályamunka készítése közben valamilyen tudományággal elmélvülten foglalkoztak? Semmiképp. Bizton reméljük, hogy az iskolai évek befejezése után is megmarad bennük a művelődés, önképzés iránti igény. T. G. Magyar film az UMESCO-nak „Mese a nagyapámról” A nemzetközi gyermekév alkalmából az UNESCO felkérte többek közötti a BBC-t, a RAl-t, a japán és a magyar televíziót arra, készítsenek filmet a gyermekek világáról. 1979- ben először Budapesten júniusban lesz a nemzetközi seregszemle, ahol hazánkat Szemes Marianne dokumentumfilmje képviseli majd. — Milyen témát választott a magyar televízió? Erről kérdeztük a rendezőnőt: — Tíz-tizenkét éves gyerekek, az unokák szemével vizsgáljuk a nagyapák generációját. Milyennek látják őket? Mennyire kötődnek hozzájuk? A film ideiglenes címe is ez: Mese a nagyapámról. Eredeti gondolatunk az volt. az unoka legendás hősnek, mégis hétköznapi embernek tartja nagyapját, akihez meleg érzelmi szálak fűzik, A valóság nem egészen ezt mutatta. Jóval bonyolultabb kapcsolatokat találtunk. Helyenként meglehetősen mély szakadék választotta el egymástól a két generációt. — Mi maradt meg végül is az elképzelésükből? — Négy részre bontottuk fel a filmet. E négy rész, négy családot mutat be, négy érzelmi lépcsőfokot. Az első áll a legtávolabb, az utolsó a legközelebb a nagyapához. — Milyen társadalmi réteghez tartoznak szereplőik? — A nagyapák: mezőkövesdi volt summás, hortobágyi csikós, salgótarjáni bányász és Kossuth-díjas szobrász. — E négy, nem éppen tipikus család alapján lehetne általánosítható következtetéseket levonni? — A forgatást hosszas terepszemle előzte meg. Jártuk az országot, családokat kerestünk fel, több mint ezer iskolással írattunk dolgozatot. Szereplőinket gondosan leszűrt tapasztalatok alapján választottuk ki. — Beszéljünk részletesebben azokról, akikről a film szól... — A két generáció közötti legnagyobb távolságot a mezőkövesdieknél találtuk. A hortobágyi csikós nagyapát és unokáját a lovak szeretete köti össze, s ez erős kapocs közöttük. A bányász nagyapa részt vett abban a karancsi ellenállásban, ahol bányászok védték meg a gépeket a németektől. Ö az utolsók között jött fel a bányából. Erről az időszakról szívesen beszél unokájának, akit rendkívül érd.ekel a történet. Szobrász és unokája között legideálisabb a kapcsolat. Meleg, egyszerű, őszinte szeretet köti őket össze. Megkértük a művészt, készítsen gyermekeknek szóló kompozíciót, ennek bemutatása lesz filmünk záróképe. — Sehol sem találunk erős, drámai összeütközést. Sikerül-e érdeklődést kiváltó drámai feszültséget teremteniük? — Azt hiszem igen. Tudatosan nem a drámai, hanem az érzelmi hatásra törekszünk. Ezt impresszionista fo- tografálással és vágással próbáljuk elérni. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, nemzetközi közönségnek szánt filmet forgatunk. így a nyelvi nehézségek elkerüléséért, a lehető legkevesebb dialógussal dolgozunk. — Kik vesznek részt a film készítésében? — A forgatókönyvet Mor- vay István írta, a szakértő dr. Morvay Judit, a szerkesztő Lőrincz Zsuzsa. az operatőr Haraszti Zsolt, a vágó Di Pol Jolanda. A júniusi találkozó előzetes híreit lapozgatva érdemes végignézni, hogy a tévé stábok milyen témájú alkotással készülnek a találkozóra. A BBC például a mozgássérült gyerekek rehabilitációját, a RAI a terrorhullám, a norvégok a technokratává lett társadalom gyermekeket érintő hatását választotta. Mindezt összehasonlítva a magyar film tárgyával, úgy tűnik, a hazai alkotás ígéri az érzékenyebb társadalmi tükörképet. Soós Éva Jólesik az est végén a közös éneklés Hegy csinálja a tánctanár?