Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-20 / 42. szám
1979. február 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Dobogóról dobogóra Pillanatkép a szolnoki gyermekvédő intézetből Gépek Szokták mondani: ezeknek az embereknek a legjobb ... A gépek dolgoznak, ők pedig üldögélnek. Annyi bizonyos a tmk-sok akkor érzik jól magukat, ha megy a masina, de nem feltétlen azért, mert a működő gép sziesztájukkal párosul. Kezdjük ott, hogy egy-egy javító munkás általában több berendezésre felügyel. Mi van akkor, ha egyszerre jó néhány elromlik? Bolondokháza — vághatjuk rá, hacsak nem segít a szomszéd gépcsoport tmk-sa, hacsak nem segít a jól megszervezett karbantartási rendszer. Az utóbbi években már ilyenről is beszélhetünk. Az üzemek, a gyárak többsége eljutott addig, hogy évről évre rendszeresen felülvizsgálja, kijavítja,. elkopott termelőeszközeit. A rendszerességgel beköltözött valami a csarnokba, amit nehéz röviden megfogalmazni, hiszen jobb közérzetet, munkafegyelmet, termelékenységet jelent. Egyszóval azt mondhatnánk rá: biztonság. Sok helyen például már tudják előre a gépek orvosai, hogy rendelésükön lassan-lassan ki következik. Az imént említett rendszerességgel mód adódott újabb és újabb eszközök bevetésére. Ezek is a tervszerű megelőző karbantartás minőségét, hatékonyságát javítják. (Most ne beszéljünk arról, hogy valamelyest javult az alkatrész- és az anyagellátás, hiszen aligha találnánk olyan karbantartót, aki tökéletesen elégedett lenne a szállítások pontosságával ...) Az új eszközök sorában elsőként említhetnénk az újdonsült diagnosztikai módszerek és berendezések sokaságát, amelyekkel működés közben megállapítható a gép, a létesítmény elhaszná- lódottsága. Szinte minden nagy vállalatnál használják A szolnoki és a kengyeli vasútállomást mindössze három megálló választja el egymástól. És külsőleg vagy ötven év. A két váróterem összesen sincs nagyobb egy közepes méretű lakószobánál. A falon MÁV reklámplakátok, az ablak mellett kényelmetlen rácsos padok, a sarokban köhögő kályha, a padlón néhány csikk. A nyomasztóan alacsony mennyezet mintha bármelyik pillanatban leszakadna. Az „Idegeneknek tilos a bemenet!” feliratú ajtó mögött vasutas egyenruhás nő beszél valakivel telefonon, a kívülálló számára érthetetlen, rejtjeles nyelven. A helyiséget titokzatos gépek furcsa kattogása tölti be. Az egyik asztaltól magas, őszhajú férfi emelkedik fel. — Bállá Vilmos állomásfőnök vagyok — mondja és udvarias érdeklődéssel figyeli kócos magyarázkodásomat, hogy azért törtem be a vasutasok szentélyébe, mert érdekel, mivel töltik azt a három órát egy kis állomás dolgozói, amíg a következő vonat befut. Láthatóan meglepődik, ilyesmit még sohasem kérdezett tőle „civil”. Talán szakmabeli sem. — Hát, nem unatkozunk — kezdi elgondolkodva. — Most például a helyi Dózsa Termelőszövetkezet pellet-vagonját orvosai már a számítógépet a karbantartáshoz. Még nem szerves része a tmk-munkának? Igaz, de a „kezdő lépéseken” lassan túljutnak ezek az üzemek. Lapunkban szóltunk már arról, hogy a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egyik az úttörők között. Érthető is, hiszen 7 milliárd forint értékű állóeszközének fenntartásához, felújításához a javító munka irányításához ma már a számítógép elengedhetetlen. Ugyanígy fontos szerep jut napjainkban a karbantartó gépek, berendezések, létesítmények tervezőinek. Egy beruházásnál, egy-egy konstrukció kialakításánál nem árt gondolni a leendő javítókra. A cserélhető elemek, s részegységek a karbantartás gyorsaságát, pontosságát segítik. Megszűnik a „tűzoltás” — nyugodt körülmények között aprólékos munkával preparálhatják az elromlott gépeket. Nem az eszközök, hanem a felújító munka hatékonyságát javító módszerek között találjuk a jobb teljesítményre ösztönző béreket. A kezelők, akik a kényszerpihenőre ítélt gépek mellett álldogálnak, tudják legjobban, mennyire nem mindegy milyen igyekvéssel dolgozik a tmk-s. Serkentse hát erre őt bére is. Utoljára, de nem utolsósorban említhetjük az újdonságok között az ankétokat, az előadásokat, a tapasztalatcseréket. Ilyen előadássorozat — karbantartási kollokvium kezdődik ma Szolnokon, amelyre az ország számos területéről érkeznek szakemberek, hogy megvitassák a tmk-s munka helyzetét, s újabb módszerekkel gazdagítsák kelléktárukat. készítjük elő olasz exportra. Nagyon körültekintően kell eljárnunk, több helyen is ellenőrzik útközben a szállítmányt. Nem mindegy, milyen a vagon minősége, szigetelése, és megfelelő-e a tengelytáv. — Hányán dolgoznak az állomáson?. — Rajtam kívül öten. Négy forgalmi szolgálattevő és egy váltókezelő. A többiek mind fiatalabbak nálam. Én éppen harminc éve kerültem Kengyelre, a vasúthoz pedig 1941-ben. öt év múlva nyugdíjba megyek. — Az élete összefonódott a kengyeli vasútállomással. Soha nem jutott eszébe, hogy itt hagyja? A kérdés közénk feszül. Bállá Vilmos kitér előle. — A fiam a termelőszövetkezet főállattenyésztője. 1970- ben házat építettünk bent a faluban. Addig itt laktunk az állomáson. — Ha a pályaválasztókkal a vasutas szakmát kellene megszerettetnie, mivel csalogatná őket? — Csak igazat mondanék nekik. Például, hogy nálunk éjjel-nappal szolgálat van, a munkaidő havonta összesen 190 óra, hogy a felelősség milyen nagy, de milyen jó érzés, hogy az emberek ezrei bízzák ránk magukat, és hogy szinte felmérhetetlen érték függ a pontosságunktól. És persze azzal, hogy a vasutasok munkáját megII Ganz-Mávag új gyártmánya Gépek atomerőmüveknek Rz elsőt Paksra küldik Rövidesen összeszerelik a paksi atomerőműhöz készülő első hazai gyártmányú kazetta-átrakó berendezést. Ennek segítségével cserélik ntajd a fűtőanyagelemeket, a friss üzemanyagot a reaktortartályban. A Ganz-Mávag egyik csarnokában az üzemi próbákhoz 30 méter mély aknát is fúrnak, majd a berendezést szétszedve, gondosan csomagolva a helyszínre szállítják. A Ganz-Mávag gépgyárában néhány hónappal ezelőtt kezdték meg az atomerőművi berendezések gyártását. Igaz, szivattyúkat korábban is készítettek, de most új típust fejlesztettek ki, amelyet már a helyszínen szerelnek. A szivattyú a Duna és a paksi atomerőmű között továbbítja majd a vizet. A kazetta-átrakó berendezés viszont teljesen új gyártmányuk. Az elsőt az atomerőmű I-es számú reaktorában építik. A kazetta-átrakó az egyik legnagyobb precizitású, pri- merközi-berendezése az atomerőműnek. A többi ilyen gépet a szovjet ipar szállítja Paksra. A kazetta-átrakókat a Ganz-Mávag—KGST szakosítási szerződés alapján — sorozatban készíti a következő években. A hatodik ötéves tervidőszakban 10—15 ilyen berendezést gyártanak. Gazdaságos készítésükre viszonylag köny- nyen berendezkedtek, a gyár nagy teljesítményű gépei ugyanis alkalmasak az ilyen atomerőművi berendezések készítésére, megmunkálására. könnyítik a gépek, mindenkinek szabadjegye van. — Nem vagyok benne biztos, hogy ezek után rohannának a fiatalok ide az isten háta mögé. Az állomásfőnök derűs mosollyal veszi tudomásul a kö- tözködést. — Nem vagyunk az isten háta mögött. Különösen reggel háromnegyed hatkor és délután tizenhat—húszkor nem érezzük egyedül magunkat. Hatszáz kengyeli jár el minden nap dolgozni Szolnokra. Nem túlzók, ha azt mondom, majdnem mindenkit névről ismerek. Aztán napközben is megáll öt személyvonat, este és éjszaka még több. Nem beszélve a te- hervonatokról. A három sínpár csaknem állandóan foglalt. Csak a gyorvonatok nem állnak meg, a biztonságos áthaladásukért azonban mi felelünk. Sokkal változatosabb itt az élet, mint amilyennek kívülről látszik. Aki egyszer összeházasodik a vasúttal, nehezen hagyja el. Ki kell próbálni. — Szeretnek-e utazni a vasutasok? — Én igen. A szabadjegy csábít az utazgatásra. Jártam már Burgasban, Belgrádban, Prágában és a Keletiben. Hogy csak a fontosabb állomásokat említsem. Bállá Vilmos magabiztosan tréfálkozik. Részletesen beszél külföldi tapasztalatairól, arról, hogy ha magánemberként utazik sem tudja elfelejteni, hogy vasutas, kritikus szemmel figyeli idegen kollegái munkáját, összehasonlítja a sajátjával. „Nincs szégyenkezni valónk” fejezi be a társalgást. Megcsörren a szolgálati telefon. Pár perc múlva egy gyorsvonat rohan végig a ködpárás síneken ... B. J. — Régen jobb gyermekek kerültek hozzánk — vallja egy nevelőotthoni ismerősöm. — Akkor ugyanis nem a megbomlott családi élet, hanem a szegénység juttatta egy részüket állami gondozásba. — És most? — Az alkohol és a válás dominál — mondja Patkós Gyula, a megyei gyermekvédő intézet igazgatója. — Anyagiakról nem lehet beszélni, hiszen mindenki dolgozhat. Az alkoholfogyasztás és az erkölcs megromlása párosul a legtöbb esetben, és ilyenkor a gyermek az áldozat. Sajnos, nem kis számban. Megyénkben csupán nevelőszülőknél több mint ezer van közülük, otthonokban pedig százhatvan s a kollégiumokban is jónéhány. Sokuk számára nélkülözhetetlen a tudatos, szakszerű nevelés — deháit a gyermekotthonok száma kevés, és befogadóképességük szűkös. Megyénk — sajnos — „dobogós” helyezést ért el, ha azt nézzük, hogy a megyék közül melyik a legrosszabbul ellátott. Országosan is kevés a differenciált intézet, a Tiszántúlon meg különösen az. Ha elkészül a szolnoki gyermek- város, akkor italán a kisújszállási leánynevélő intézetet át lehet majd alakítani túlkorosok vagy rehabilitációra szorulók számára, és bizonyára a tiszakürti fiúnevelőotthonnal is lehet valamit kezdepi. A legfontosabb persze az, hogy korszerű körülmények között lehet majd elhelyezni háromszázhúsz gyermeket. Kimondhatatlanul sokat jelent ez, hiszen sok a tíz éven felüli, személyiségzavarokkal küzdő, idegbeteg gyerek, akiknek elhelyezése nagyon nagy gond. Tartozni valakihez A szolnoki gyermekvédő intézet csupán átmeneti szállás. Talán azok között is a legrosszabb. Agyonzsúfolt, örökösen helyhiánnyal küzd. Alig nyiladozó értelmű kislányok és az élet „örömeit” már régen ismert kamaszok elhelyezésükig kényszerű összezártságban töltik napjaikat. '— Most is behoztak egy kislányt — mondja az intézetvezető — mert egy évig nem ment haza. Csavargással töltötte idejét. Az idekerült fiúkra — és elhelyezésükre is — ugyanez jellemző. A szülők könnyen vannak: „majd felneveli őket az állam.” Felneveli, de milyen áron? Az intézet igazgatója szerint nagy anyagi áldozatvállalással: — Évi költségvetésünk megközelíti a húszmillió forintot. Nagy összeg, de talán ez a legkevesebb. Ki tudja mérni annak a munkának értékét, amit a gyermekvédő intézet dolgozói fejtenek ki azért, hogy szülők helyett szülők legyenek, s embert faragjanak ezekből a gyermekekből. Munkájukban jogi, szociálpolitikai. pénzügyi és egyéb tényezők tömege játszik közre. Patkós Gyula örömmel nyugtázza: — Az a szerencse, hogy jó munkatársaim vannak, és a megyei tanács minden osztálya készséggel segít. Meg is érdemlik a támogatást, hiszen nehéz helyzetben vannak. Teljesen érthető az igazgató okfejtése: — A területi munkához még két ember kellene, mivel csaknem száz gyermek jut egy-egy felügyelőre. És mivel azok több községben élnek, a tartalmi munka nem könnyű. Már csak azért sem köny- nyű, mert sok az értelmi fogyatékos és az idegbeteg gyermek. A nevelőszülőket feltétlen elismerés illeti gondozásukért. Főleg azért, mert a kezük alól kikerült gyermekek többsége becsületes ember lesz, jól megállja helyét az életben. Közrejátszik ebben az, hogy érzik: tartoznak valakihez. Nem a pénzért vállalják ezt a munkát a nevelőszülőig, hiszen havi átlagban mindössze 550 forintot kapnak. Inkább emberségből végzik dolgukat. Az intézeti ellátás vagy a nevelőszülőknél való elhelyezés mellett az állam a saját hibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott családok tagjai részére is nyújt rendszeres nevelési segélyt. Az ilyen címen segélyezettek száma megyénkben majdnem eléri a hatszázat. Ezek a gyermekek otthon maradnak. Ugyanolyan ellátásban részesülnek, mint az állami gondozottak, csak esetükben nincs törvényes képviseleti joga az intézetnek. Szakmát szerezni A gyermekvédő intézet tiszteletreméltó törekvése, hogy szakmát adjon az állami gondozottak kezébe. — Ellátásuk nem gond — bizonygatja Humli Dezső, a 633. számú Szakmunkásképző Intézet igazgatója. — Lehet hogy azért nem, mert már megszoktuk, hogy ruhát, tanszert veszünk nekik, biztosítjuk teljes ellátásukat, szervezzük programjaikat, üdülésüket. A nevelőtestület külön gonddal vigyáz arra, hogy ne egyforma ruhában járjanak az állami gondozottak. — Elmegyünk velük az üzletbe, és ők választanak maguknak mindent. Az ellátással nincs is bajunk. Sokkal inkább gondot okoz számunkra az, hogy többségük lelkileg súlyosan sérült. Sze- retetigónyük óriási. Többnyire veszélyeztetett környezetből kerültek ki, és ennek, nyomait magukban hordozzák. Van köztük túlságosan ideges, és olyan is. akinek erkölcsi értékítélete nem a legmagasabb szintű. Hz álomváros Kézenfekvő a következtetés: a nevelőknek nagyon meg kell fontolniok, hogyan foglalkoznak velük, milyen módszereket alkalmaznak. El kellene érni. hogy a gondozottak kötődjenek a nevelőkhöz. Ehhez viszont sok idő és egyéni foglalkozás szükséges. És még kellene valami: a pedagógiai mellé pszichológiai képesítés. Erre célozva Humli Dezső felsóhajt: — Örülök, ha nevelőt kapok. Nem léphetek fel olyan igénnyel, hogy még pszichológus is legyen. Tegyük hozzá: amíg hatvan gyermekre jut egy nevelő, addig nevelés helyett inkább csak felügyeletről beszélhetünk. Megoldást a szolnoki gyermekvárostól vár az igazgató: — Tápláljuk azt a reményt, hogy a gyermekvárosban majd megfelelően képzett nevelők foglalkoznak az állami gondozottakkal. A szolnoki gyermekváros eredeti beruházási irányzata 43 millió forint. A várható teljes bekerülési költség 134 millió. Szerencsére az eredetileg tervezett üzembe helyezés időpontja nem változott, maradt 1980. december 31. Bárdonyi Mihály, az építkezés művezetője szerint nincs különösebb gond: — A nehezén túl vagyunk. A két épület vázát összeszereltük, minden anyag a helyszínen van. A második negyedévben kezdjük a kőművesmunkát. Pillanatnyilag utat és csatornát építenek a gyermek- városban, melynek arculata már markánsan kirajzolódott. A nagyobb négyszintes épület emeleti részén tantermek és hálószobák, a földszinten pedig orvosi rendelő, tornaterem, konyha, étterem, raktárak, műhelyek lesznek. Ide, egy különálló épületbe költözik a gyermekvédő intéztet is. Túlzás volna azt mondani, hogy a szolnoki gyermekváros megoldja megyénkben az állami gondozottak elhelyezését. De azt senki sem vitathatja, hogy biztos alapot nyújt a „dobogóváltásra”. Simon Béla H. J. Csak a gyorsvonat nem áll meg A kupé levegője vastag, mint egy kölnivel, pálinkával és cigarettafüsttel átitatott rongy. De legalább meleg. A peronon kacarászva száguldozik a huzat, odakint szitál a köd. Minden nyirkos és szürke: keserű februári reggel. Az egyik utas idege- sen, álomittas, rekedt hangon ágál a kalauzzal, a bérlete érvényessége körül folyik a vita. A pihent arcú kalauz türelmesen magyaráz. Szavaiból csak foszlányok jutnak el hozzám, de nyugodt mosolyából látom, sikerült meggyőznie a hangoskodó bérletest. Vajon honnan vette elnyűhetetlennek látszó idegrendszerét a kalauz? És honnan vették a többiek, a Diesel-mozdonyok higgadt, biztos kezű vezetői, a váltók, jelzők kezelői: a vasutasok? A szolnoki gyermekváros főépülete
