Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1979. február 20.

Rákosy Gergely forgatókönyvéből készít vígjátékot a Televízió számára Hintsch György rendező. A tévé IV-es stúdiójában rögzítésre kerülő tévéjáték operatőre Czabarka György. A főszerepeket Men- sáros László, Kabos László, Harkányi Endre és Ambrus András jótsza. A képen: Harkányi Endre, Ambrus András és Kabos László a kamera előtt

A tervek biztatóak

LÁTOGATÁS A SZOLNOKI MŰHELYBEN

Történelmi új hullám a magyar filmekben

y«m ohnl már bemutatták, de minden ■ ally dllUI filmszínházban bemutatják Gábor Pál rendező új filmjét, az Angi Verát. A történet 1948-ban játszódik és itt a pontos évszámnak jelentősége van. Egy évvel korábban, vagy egy évvel később már nem ugyanúgy játszódtak volna le a filmbeli események. A rendező ezért nem is elégedett meg a szokásos módszerrel, hogy az első kockára kiírják a történet időpontját, hanem külön „álhíradót” állított össze, amit majd mindenütt az Angi Vera előtt vetítenek. Ez a híradó csupán annyiban „ál”, hogy ígv. együtt, nem szerepeltek a benne látható események, de egyébként teljesen hiteles, 1948-ban bemutatott magyar filmhíradórészletekbő] állította össze a rendező ezt az egyet.

Szokatlan módszer, de mások is gondoltak rá már. Tudomásom szerint Kovács András is foglalkozott azzal, hogy valami hasonlót készít az 1951 táján játszódó A ménesgazda elé. Részt vehettem Fábri Zoltán Magyarok című filmjének egy olyan ankétjén, ahol korabeli híradók bemutatásának ötlete ugyan nem merült fel, de a résztvevő fiatalok azon vitatkoztak: mindez 1943/44-ben így megtörténhetett-e; milyen volt valójában az ország közvéleménye, miről mit tud ebben az időben az ország.

Valamennyi film — az Angi Vera is — a múlt esztendőben készült. (Tulajdonképoen az 1944/45-ös múltat nyomozó Legato is besorolható a közelmúlt történelmét felidéző művek sorába.) S hasonló újabbak várnak bemutatásra ebben az esztendőben. Sándor Pál — bár Mándy Iván írásainak szokásos, kontúr nélküli összemosottságában — ismét csak 1944-et idézi a Szabadíts meg a gonosztól című filmben. Elkészült Kovács András új filmje ás, az Októberi vasárnap, amelv pontosan 1944 októberének arról a vasárnapjáról szól, amikor Horthy megpróbált kiugrani a náci szövetségből. S Szabó István is most készít új filmet Bizalom címmel, amely ugyancsak a második világháborús Magyarországon játszódik. Elkészült Jancsó Miklós is az Életünket és vérünket című új produkciójának két részével, ami 1910—1945 között játszódik.

Már volt egy periódusa a magyar filmgyártásnak, amikor ugyanilyen figyelemmel fordult a közeli és valamivel távolabbi múlt felé. (Hideg napok, Húsz óra. Tízezer nap. Szegénylegények, Apa stb.) Mégis, ennek a mostani történelmi újhullámnak van valami, a korábbitól eltérő vonása és az Angi Vera elé szerkesztett híradó jól érzékelteti ezt. Míg a hatvanas évek történelmi tematikájú filmjeinek a többsége úgynevezett modellterem- tésre törekedett, addig ez a most készült sorozat láthatóan más művészi elképzelések nyomán jött létre. Jancsó filmjei kapcsán talán nem is kell bizonygatni ezt a modell- helyzetet. Jóllehet filmjei meghatározott történelmi pillanatokban játszódnak, egyre inkább arra törekedett, hogy — néhány, a kort hitelesítő mozzanatot leszámítva — kortalan típusjellemek mozogjanak a vásznon, akik a hatalom és az egyén ellentmondását testesítették meg. Kosa Ferenc Tízezer napja szinte az egész magyar szegényparasztság huszadik századi sorsát szimbolizálta. Szabó filmje, az Apa személyi kultusz lélektani mechanizmusát próbálta kideríteni. Még a Hideg napok földrajzilag konkrét történelmi eseményei mögött is az emberi felelősség, a „parancsra tettem” nemzetközi ideológiájának elemzése állt. Ezért is, hogy a történészek mégoly finomra csiszolt érveik_ vésőivel sem tudtak igazán rést találni a művek belülről — s nem a történelem felől — konstruált egységén.

A jelek szerint ma más a helyzet. Jancsót kivéve persze, hiszen valószínűleg ő most sem mond le a Bajcsy-Zsilinszky életútjából adódó általánosítható modell megteremtéséről. Öt mindig az események mögött felismerhető legáltalánosabb törvényszerűségek érdekelték, amelyek, így vagy úgy. más időszakokban is érvényesek.

Az új történelmi filmek viszont mintha arra helyeznék a fő súlyt, amit nem, vagy nem jól ismertünk egy adott korszakról. A Magyarok arról akar beszámolni, hogy az ország lakosságában akkor oly számottevő helyet elfoglaló szegényparasztság milyen mértékben volt tájékozatlan, s hogy ez miként segítette elő részvételüket az érdekeik ellen való háborúban. A ménesgazda arra figyelmeztet, hogy az ötvenes évek elején milyen lehetőségei voltak már egy újfajta nemzeti egység létrejöttének, s hogy a személyi kultusz miként számolta fel ezt a kedvező történelmi lehetőséget. Az Angi Vera megint csak egy nagyon pontosan meghatározott történelmi pillanatban azt vizsgálja, hogy a körülmények 1948-ban miként hatottak egy kialakulatlan jellemre, hogyan teremtődtek meg a személyi feltételei mindannak, ami az ötvenes évek elején történt.

Felmerül a kérdés: van-e értelme annak, hogy a művészet mondja el azt. amit a történelemtudománynak kell — vagy kellene — elmondania. Kétségtelen: a tudomány pontosabb. árnyaltabb képet tud adni — bár ezt ma sem nagyon sieti el —, ami a tényeket, eseményeket illeti. Ám a tudomány soha nem képes arra — nem is dolga —, hogy megidézze egy /történelmi pillanatban az emberek közérzetét. Amely természetesen nem független mindattól, amit az emberek a korukról tudnak. Atéletni egy történelmi pillanatot, erre soha nem a tudomány, mindig csak a művészet képes. S amíg a hatvanas évek filmjei kívülről, a mi mai szemünkkel próbálták a történelmet szinte tudományos objektivitással megközelíteni, addig ma az a törekvés a jellemző, hogy a mai embert megpróbálja visszahelyezni a történelmi pillanatba, s így maga is átéli azt; így jut bizonyos következtetésekre.

Melyik a jobb módszer? Nehezen állítható szembe a kétféle megközelítési mód és persze nem is mindig választható szét kristály- tisztán. Inkább csak azt lehet megállapítani, hogy ma, a hetvenes évek végén, mintha nagyobb igény lenne a részletek tisztázására, mint egy évtizeddel korábban. Talán társadalmi gondolkodásunk összetettebb természete, a mai bonyolultabb világ- és a belső helyzetünk is ösztönöz erre. Egyelőre ■ csak a jelenség létét lehet regisztrálni. S arra gyanakodni, hogy most szigorúbbak lesznek — mert lehetnek — a történészek. Ha egy nagyon pontosan körülhatárolt kort akarnak megidézni a filmművészek, akkor a tudósok is nagyobb joggal kérik számon a részletek hitelességét. S ki fog igazságot tenni? Alig van erre alkalmas bíró. Mert a jó műalkotás elsősorban önmagát igazolja — esetleges történelmi tévedéseivel együtt is — s a hibátlanul megidézett történelem sem menti' fel azt a művet, ami nem tudja a maga művészi eszközeivel hitelesíteni önmagát.

Érdeklffdéssel

várjuk hát — vitára is készen — a bemutatásra kerülő új történelmi filmeket. Ha nem is tárgyaláson, de a nézőtereken mindenképpen vizsgázniuk kell. Reméljük ezt jó vagy legalábbis elfogadható eredménnyel te szik.

B. L.

Januárban a szolnoki Műhely kiállítására invitáló meghívót kapott a szerkesztőség. Gondoltam, ahhoz, hogy egy tárlatra való festmény, grafika és egyéb képzőművészeti alkotás összejöjjön, komoly előkészületek szükségeltetnek. Kiderült, létezik is ez a komoly munka, de nem a Műhely, hanem ki- nek-kinek saját otthonában. Ami persze önmagában még nem probléma, hiszen a műhelymunka nem „helyhez kötött” alkotó tevékenységet jelent, sokkal inkább a már kész művek elbírálását, megvitatását, mesterségbeli tudás szerzését, s ezáltal útmutatást a későbbi alkotások mélyebb tartalmi, formai, technikai kifejezéséhez.

Menyhért László népművelő augusztusban vette át a szolnoki Műhely irányítását s

— mint mondja — akkor a legfontosabb az volt, hogy végre beköltözhessenek a Palla István út végén álló faházba, a hajdanvolt napközi otthonba. Az épületet megkapták, január közepéig festették, takarították. Mára úgy ahogy „kipofozták”, majd csak most kezdődik az igazi munka, amihez már a tervek készen is állnak.

— Elsőként ezt a kiállítást rendeztük — mondja miközben végigvezet a tágas termekben kifüggesztett képek között.

— Nem vagyok szakavatott műitész, de az a benyomásom, hogy a kiállított munkák igen vegyes színvonalúak.

— Pedig lezsürizték őket

— jegyzi meg alkami tárlatvezetőm. Persze az kétségtelen, hogy van még mit tanulniuk a Műhely tagjainak.

— És van-e kitől?

— Egyelőre még nincs. Most folynak a tárgyalások és úgy fest, hogy a művésztelep két művésze elvállalja a

24.

— Ne felejtsétek el — jegyezte meg Stern úr —, hogy ez az alabamai pontosan any- nyit fizetett nekünk, ameny- nyit kértünk. Egyáltalán nem alkudozott.

— Az nem jelent semmit — makacskodott mister Kane. — Becsületes ember nem jár el így. Abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy ott urán létezik, el kellett volna jönnie hozzánk, és értesíteni bennünket. Egyszóval becsapott bennünket, és most sajtókonferenciát tart. De miért tiltakozott az ellen, hogy ott urán van?

— Ez teljesen érthető. Az egész környékre kiterjesztMűhely szakmai vezetését. Jó lenne, ha a tárgyalások sikerrel járnának, hiszen felkészült vezető s szakmai útmutatás nélkül valóban nem lehet teljes az amatőr művészeti tevékenység. A gyakorlati tudnivalók elsajátítása mellett persze olyan elképzeléseink is vannak, hogy elméleti előadásokat, filmvetítéseket tartunk egy-egy művész meghívásával.

Mikus Ferenc agrármérnök, az egyik jelenlévő Műhely-tag itt kapcsolódik be a beszélgetésbe.

— Azért jelentkeztem ebbe a körbe, — mondja — mert szeretném megismerni az új képzőművészeti irányzatokat, s technikai tudásomat jó lenne fejleszteni. Gondolom, itt lesz majd lehetőség rá.

Bizonyára hasonló reményeket táplál az a hatvanegy „bejegyzett” Műhely-tag is, akik eddig igen-igen ritkán, de remélhetőleg a jövőben gyakrabban látogatja az ösz- szejöveteleket. Feltéve, ha lesz miért. Ha nem jár úgy ismét a szolnoki Képzőművészeti Műhely, mint körülbelül egy éve, amikor kellő szakmai irányítás nélkül, foghíjas programok és szervezeti hibákból adódóan sorban elmaradtak az amatőr képzőművészek. A műhely csak nevében létezett.

Az igyekezet és a tervek mindenesetre biztatóak; szakmai, de nem „művész”-kép- zés, közös s egymást segítő alkotó munka, az elméleti ismeretek gazdagítása, s mindez egy kizárólag erre a célra szentelt épületben, amelynek technikai felszereltsége sem lesz rossz. A korongozóktól a linómetszéshez szükséges eszközökig — amelyet egyénileg ugyancsak nehéz lenne beszerezni — mindent megtalálnak majd a kör tagjai.

T. E.

ve váltotta ki az uránkutatási engedélyt. Nem akarja te-- hát, hogy a telekárak felszökjenek. Már biztosan vásároltatja is fel. Különben a konkurrenciától is fél. Ki is ez a MacAreck? Egy egyszerű ültetvényes Alabamá- ból. Legfeljebb néhány millió dollárral rendelkezik. Ezért szeretné MacAreck, hogy körötte most csend legyen. Addig, amíg nem szerzi meg a bankok támogatását és nem alapítja meg nagy- vállalatát. Minél nagyobb körötte a szenzáció, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a nagy konszernek a bankoknak nem engedik meg. hogy fizessenek neki és akkor majd úgy kell táncolnia, ahogy ők akarják.

— Ne félj — jegyezte meg Bracken. — Biztosan nem fizet rá erre az üzletre.

— Veszíteni nem veszít — egyezett bele Stern úr. — de nem húz belőle annyi milliót, amennyit húzhatna, ha ő lenne az első hegedűs. Ezért fontos most neki, hogy ne csapjanak körötte zajt és ezért tiltakozik az ellen, hogy ott urán van.

— A New York Herald Tribune tudósítója ügyesen rajtakapta, a Geiger-féle készülékkel — nevetett Bracken úr.

— Ö elkapta, te viszont nevetségessé tetted magadat — Kané úr könyörtelen volt. — Láttad, hogy azok a Gei- ger-féle készülékkel szaladgálnak a hányóktól a hányókig és nevettél, hogy játszadoznak, mint a gyerekek. Játszadoztak a mi kárunkra.

— Tanácskozni kell egy ügyes ügyvéddel. Talán sikerül érvényteleníteni a szerződést — töprengett Stern úr.

— Érvényteleníteni? — ismételte Bracken úr. — Várjatok csak! Hogy felejthettük ezt el?! Joan kisasz- szony — hívta be a titkárnőt a szomszéd szobából. — Adja csak ide a MacAreck-szer- ződést.

Egy pillanat múlva a titkárnő Mister Bracken elé tette a dossziét, aki felkapta a szerződést, lapozgatott ben- be aztán örömmel felkiáltott:

— Megvan! Teljesen elfelejtkeztem erről! Amikor aláírtuk ezt a szerződést, Mac.- Areck, rábeszélvén, hogy adjam el az összes részvényt, hozzáírta a szerződéshez, hogy három hónapon belül eláll a szerződéstől, ha háromszázezer dollár kártérítést kap.

— Mutasd! — mindkét úr felugrott és a szerződés fölé hajolt.

— Rendben van — határozott Stern úr. — Ez a ravasz alabamai a saját hálójában akadt fenn. Teljesen biztos volt abban, hogy az urán feltárása titok marad addig, amíg a szerződésnek ez a pontja le nem jár. Mindenekelőtt azért volt olyan dühös, hogy a sajtó megszellőztette az urán felfedezését, és olyan nagy szenzációt csapott körötted Félt, hogy leleplezzük az igazságot és élünk a jogunkkal. Na, most majd beszélünk vele.

A három úr rögtön visszanyerte jó humorát. A szerencse megint rájuk mosolygott. Behívatták a gyorsírót és hamarosan aláírásra készen

volt a levél mister Mac- Areckhez:

„Tisztelt uram!

Értesítjük, hogy meggondoltuk a Wardcityben lévő bánya eladását. A szerződés 15. paragrafusa értelmében felbontjuk a szerződést. Egyidejűleg kiadtuk az utasítást, hogy a bankunk utalja át az ön kontójára a vételár teljes összegét és a már említett 15. paragrafus értelmében a 300 ezer dollár kártérítést.

E levél kézhezvétele, és a bankátutalás után, kérjük, adja át a bányát a régi vezetőnek, akinek további utasítást adunk. Tisztelettel (pecsét és cégszerű aláírás).”

— Mister MacAreck önszántából biztosan nem enged. pereskedni fog — mondta Stern úr.

— Nem nyerhet, az ügy világos, mint a nap — mondta Bracken úr mély meggyőződéssel. — Nincs a világon olyan bíróság, amely megsemmisíthetné a szerződésnek ezt a pontját. Kételkedem abban, hogy akad ügyvéd, aki védelmébe veszi.

— A 15. pont érvényessége kétségtelen. — Kané úr jól ismerte a kereskedelmi törvényt. — De ha elég ügyes lesz, akkor beperelhet bénít A DK) híJk'itnhasszán

Mándy Iván hangjátékai

Mándy hangjátékaiban valóságos világunk, saját élményei jelenségeit ütközteti erkölcsi, etikai mércéivel — az emberi hang segítségével, a hallható párbeszédekre építve. Tehát olyan eszközökkel, amelyekkel csakis a rádió rendelkezik. Az író ugyanis nem olvasható műveket alkot, hanem mint egy zeneszerző, hallhatókat komponál. S ahhoz, hogy a hallgató közel férkőzhessék a hangjátékokhoz, nem elegendő csak a párbeszédek értelmére, jelentésére figyelni, együtt kell élni azok akusztikájával. a hangzás zenéjével is. A Mándy Iván hangjátékait bemutató sorozat elmúlt héten sugárzott darabjai közül kettőről külön is szólnunk kell. — A „Ha köztünk vagy, Holman Endre” szellemei — Holman Endre, a nyomozó Smarek és a gyilkos Halvérű Apuka — úgy tűnik, többet foglalkoznak a még élők gondjaival, mint azok a magukéival, s ráadásul sokkal reálisabban ítélik meg a meglátogatottak sorsát és saját volt szerepüket, mint azt annak idején tették.

A „Játék a téren” lány figurájának össze kellett találkoznia a kétes múltú Csuli- val. és . egy furcsa játék szenvedő alanyává kellett válnia, hogy rádöbbenjen valós helyzetére. Mindezek persze csak valamiféle vázai az egyes műveknek, keretek, amelyekben látszólag szabadon csapong az írói fantázia. Szereplők, pontosabban hangok bukkannak fel. A cselekvés kiszabadul hétköznapi béklyóiból.

Mándy hangjátékainak fontos. nélkülözhetetlen elemei a beszédhangok milyensége. A fenti két mű jó és rossz példákkal is alátámasztja ezt. Garas Dezső otthonosan mozog e különös világban, s nem átéli szerepét, hanem mint kell; megszólaltatja Holman Endrét. Olvan alkotótársa Mándynak, mint egy jó versmondó a költőnek — tehát nem szerepet alakító színész. Hasonló feladat megoldásáért kell dicsérnünk a Játék a téren Csuliját megszólaltató Harkányi Endrét és főleg a lányt, Venczel Verát. Idegen volt viszont Mándy világában Bodrogi Gyula (Smarek). nem tudott azonos hullámhosszon mozogni alkotótársaival. Varga Géza rendező a hangjátékok nagyszerű karmesterének bizonyult, kiválóan ráérzett arra a hangulatra, amely ösz- szefogta, harmóniában tartotta a műveket.

— sk —

nünket. kártérítésért, követelheti azt az összeget, amit a vétel után befektetett, és követelheti a várható nyereség egy részét, de még így is jelentéktelen az összeg.

— Bizony, fillérek — egyeztek bele társai.

Legnagyobb csodálkozásukra azonban semmiféle perre nem került sor. Két nappal később MacAreck úr igazolta a levél átvételét, a bank átutalását és értesítette a céget, hogy kérésüknek megfelelően járt el, a kereskedelmi ügyletet meg nem történtnek tekinti.

Az „Urán Wardcityben” ügy ezzel véget is ért. Egy ideig a sajtó még írogatott róla. Aztán a hatóság hivatalos bizottságot küldött ki az urán kivizsgálására. A bizottság véleménye negatív volt. A szakemberek megállapították, hogy oly kevés mennyiségű, hogy szó sem lehet a kitermelésről. Megállapították azt is, hogy Marty Brett kijelentése a sajtókonferencián teljes mértékben megfelel az igazságnak, hogy sem a bányában, sem a környékén nincs urán. Nem lehet sem őt, sem a bánya vezetőségét vádolni azzal, hogy félrevezette volna a hatóságot.

(Folytatjuk)

EdUjey Mister

MacAreck _

FORDÍTOTTA: ■

BÁBA MIHÁLY U&IC ICI