Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-17 / 40. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 17. Phnom Penh első vendége Tegnap megérkezett Kambodzsába a demokratikus forradalom januári eseményei, a hazafiak győzelme után az első magasrangú kormányküldöttség. A dele­gációt Pham Van Dong, a Vitenami Szocialista Köz­társaság miniszterelnöke vezeti. Érthető, hogy a kam­bodzsai—vietnami tárgyalások iránt nemcsak a térség­ben, hanem valamennyi földrészen nagy érdeklődés mutatkozik. A Pol Pot-rezsim bukását világszerte Kína első komoly politikai kudarcának könyvelték el. Vitatha­tatlan, hogy a maóizmus kísérleti laboratóriumát — sokan és okkal így nevezték a népirtó kambodzsai rendszert — Peking mindenekelőtt Vietnam szüntelen zaklatására használta fel. A kínai vezetés évek óta arra törekszik, hogy Indokína országai és népei között békétlenséget szítson. Ehhez kapóra jött Pol Pat és leng Sary, akik — az anarchista elemeket a maóizmus tanaival elegyítve — e veszélyes politika, a kínai hege- monista célok első számú zsoldosául szegődtek. Nyilvánvaló, hogy Vietnamot kezdettől fogva ag­gasztotta a kambodzsai határon kialakult helyzet, az egyre nagyobb erők bevetésével folyó határháború. Az sem kétséges, hogy a Poi Patákkal szemben álló erők a szülőföldjükről elűzött kambodzsaiak, köztük viet­nami nemzetiségűek is — a határ túlsó oldalán, Viet­namban nemcsak átmeneti otthonra, hanem megértő támogatókra, olyan szövetségesekre találtak, akik az elnyomó rendszer elleni felkeléssel szolidaritást vál­laltak. Indokína népei az elmúlt évtizedekben közös erővel küzdöttek szuverenitásukért és önrendelkezési jogaikért. Vietnam itörténelmileg rövid idő alatt most harmadszor nyújtott testvéri segítséget a szomszédos Kambodzsának, hogy megszabadítsa népét a kínaiak bábrendszerétől. Ebben az összefüggésben is rendkívül jelentős Pham Van Dong és a kambodzsai kormányzat képvi­selőinek első hivatalos tárgyalása. Nem szabad figyel­men kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a meg­buktatott Phnom Penh-i rendszer újabb és újabb kísér­letet tesz a kambodzsai konszolidáció fékezésére. Újó­lag azon „fáradozik”, hogy a Biztonsági Tanácsnál kierőszakolják: tűzzék ismét napirendre az úgyneve­zett kambodzsai kérdést. Ilyen kérdés azonban voltaképpen nem létezik. Az országban győzött a nép, elűzték a gyűlölt vezető­ket, s most szeretnének hozzálátni a teljesen szétzi­lált társadalmi és gazdasági élet helyreállításához. Vietnam — az indokínai népek testvéri szolida­ritása, a közös ellenség ellen folytatott sikeres harc jegyében — az országépítő munkában1 Kambodzsa mel­lett áll. Pham Van Dong kormányfő Phnom Penh-i látogatása a két nép testvéri barátságának kifejezésre juttatása mellett Vietnam és Kambodzsa kapcsolat- építésének első fontos állomása. Gyapay Dénes VARSÓBAN Vizsgálják a katasztrófa okát Lázár György részvéttávirata Leverték Tabrizban a felkelést A tegnap reggelig kiadott jelentések szerint a csütörtö­ki Varsó középpontjában álló lakóépületben történt robba­nás 41 halálos áldozatot kö­vetelt. A holttestek egy ré­szét még nem sikerült azo­nosítani ; 38 személyt része­sítettek elsősegélyben és 77-et kórházban ápolnak. Miután a romeltakarítási munkák még folynak, s ezek az ada­tok sem tekinthetők még véglegesnek. A robbanás csütörtökön, nem sokkal déli 12 óra után történt. A katasztrófa bekö­vetkezte után perceken belül a helyszínen voltak a tűzol­tók, a mentők, a rendőrség, s kivonultak a néphadsereg alakulatai is. A mentést rend­kívül megnehezítették a le­szakadt mennyezetdarabok, az össze-vissza görbült vas­gerendák és ablakkeretek, az összezúzott bútorok roncsai. A mentőknek pedig sietniük kellett, hiszen a sebesültek életbenmaradásának esélyeit minden percnyi késés csök­kentette a mínusz 10—15 fo­kos hideg, amelyet viharos erejű szél és meg-megújuló hófúvás tett szinte elviselhe­tetlenné. A varsói főpolgármester, Jerzy Majewski által felállí­tott különleges bizottság vizs­gálja a katasztrófa okait. A fővárosi tanács döntése alap­ján a város lakosait mélyen megrázó szerencsétlenség miatt nem tartottak a fővá­rosban és megyében szóra­koztató rendezvényeket és zárva tartottak a színházak és a mozik. * * * Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke Piotr Jarosze- wiczhez, a Lengyel Népköz- társaság minisztertanácsa el­nökéhez intézett táviratban fejezte ki részvétét a varsói PKO-fiókban bekövetkezett tragikus következményű rob­banással kapcsolatban. (Folytatás az 1. oldalról.) rások szerint Tabrizban, ahol szerdán a megdöntött rend­szer hívei jelentős erőkkel kísérletet tettek a hatalom megkaparintására, harckocsi­zó egységeket küldtek, a hadsereg, a légierő és a csendőrség alakulatait vezé­nyelték az utcára. A jelek szerint sikerült elfojtani a felkelési kísérletet, amely­nek során — nem hivatalos adatok szerint ,— mintegy 700 ember lelte halálát, s csaknem ezer szenvedett se­besülést. Walter Mondale amerikai alelnök a Mexikóban tartóz­kodó Carter elnök utasításá­ra csütörtökön téli üdülésé­ről visszatért a fővárosba, Ros Samay Moszkvában Ros Samaynak, a Kambod­zsai Nemzeti Egységfront fő­titkárának vezetésével teg­nap baráti látogatásra Moszk­vába érkezett a front kül­döttsége. Ez az első kam­bodzsai küldöttség, amely az országban bekövetkezett for­dulat óta — a Pol Pót rend­szer megsemmisülése óta — — a szovjet fővárosban jár. — Rendkívül boldogok va­gyonik. hogy a nagy Lenin országában tehetünk látoga­tást — mondotta megérkezé­sekor a főtitkár. — Szeret­ném kifejezni népünk őszinte háláját, és köszönetét a szov­jet népnek a harcunk iránt tanúsított szolidaritásért. Tudjuk, hogy a Szovjetunió a világ minden békeszerető erejének támasza. Zsivkov—Ceausescu találkozó A bulgáriai Vodenben teg­nap megkezdődtek Todor Zsivkov bolgár és Nicolae Ceausescu román államfő tárgyalásai. A megbeszélése­ken a felek tájékoztatták egymást országaik szocialista építőmunkájáról és véle­ményt cseréltek egyes idő­szerű nemzetközi kérdések­ben. Villongások Tanzánia és Uganda között Egy tanzániai kormány- közlemény szerint csütörtö­kön „nagy csatára” került sor tanzániai és ugandai csa­patok közt a két ország ha­tárán. A Dar Es Salaamban nyilvánosságra hozott kom­müniké azt állítja, hogy ugandai alakulatok támadást kezdtek Tanzánia ellen, de a tanzániai csapatok — a tá­madóknak komoly vesztesé­get okozva — visszaverték a harckocsikkal és tüzérségi erőkkel felvonuló ugandaia- kat. hogy szemmel tartsa az iráni helyzetet. A washingtoni kül­ügyminisztériumban csütör­tökön este közölték, hogy az amerikai kormányzat két Pan Am utasszállító gépet bérelt ki honosainak elszál­lítására. A Pan Am szóvivő­je szerint a mintegy 7000 eddig Iránban maradt ame­rikait szállító légihíd már ma ' megnyílik, ha erre az iráni hatóságok engedélyt adnak. Tegnap mintegy 10 ezer emberből álló békés tüntető menet követelte Khomeini teheráni főhadiszállása előtt a sah hadseregének felosz­latását és népi hadsereg fel­állítását. A tüntetők javasolták, hogy Elfoglalt pályaudvarok, le­zárt utak, elnémult acélmű­vek, bezárt iskolák és tüntető felvonulások jelezték tegnap délelőtt valamennyi francia acélipari szakszervezet által meghirdetett harci napon az elbocsátások által fenyege­tett francia kohászati vidé­kek lakosságának „elkesere­dését és dühét”. Teljes a sztrájk az Usinor és a Chiers—Chatillon kohó­ipari óriások Longwy-i üze­meiben, a Sacilor cég dolgo­zóinak 95 százaléka tette le a szerszámot. Lotharingiában VIETNAM Nyolc súlyos határincidenst provokáltak február 10-e és 15-e között kínai fegyveres egységek a vietnami határon. Cao Bang tartományban a szóban forgó időszakban a kínai határprovokátorok két polgári lakost és két katonát meggyilkoltak, továbbá öt személyt, zömmel nemzetisé­gi lakosokat elraboltak. A tartományi határ teljes hosz- szában feszült helyzetet te­hozzanak létre „forradalmi bizottságokat azokból a ka­tonákból. akik a nép javára munkálkodtak”. Ugyanakkor a monarchia hadserege pa­rancsnokának kivégzését kö­vetelték. A Forradalom Hangja el­nevezésű rádióállomás teg­nap hírül adta, hogy ma a teheráni repülőtereken újra megindult a légiforgalom. Ibrahim Jazdi miniszter­elnök-helyettes tegnap felhí­vást intézett a Perzsa-öböl néhány országához, hogy tar­tóztassák le azokat az irá­niakat. akik a hétvégi ha­talomátvétel óta menekültek el az országból és adják át őket az iráni hatóságoknak — jelentette „A Forradalom Hangja” rádióállomás. és Nord—Pasde—Calais me­gyékben már hajnalban szá­mos utat lezártak a tüntetők, Meurthe—et—Moselle megyé­ben a sztrájkoló kohászok megszállták a jarville-i és amkouard-i pályaudvarokat. Több vonatot leállítottak a tüntetők. Számos országúton a pálya teljes szélességében vonultak fel a dolgozók, le­zárva a forgalmat, hogy ezek­kel a látványos akciókkal is tiltakozzanak az idén tavasz- szal és ősszel esedékes 20 ezer elbocsátás ellen. remtettek a kínai katonai egységek, jónéhány lakóépü­letet és gazdasági létesít­ményt megrongáltak. Lang Son tartományban a kínai hatóságok továbbra is nagy számú katonai alakulatot ál- lomásoztatnak, súlyosan ve­szélyeztetve a helyi lakosság életét, nyugalmát. A kínai alakulatok több falut ágyú- és géppuskatűz alá vettek február 15-én. TELEXEN HAVANNA Jegyzőkönyv aláírásával tegnap Havannában befeje­ződött a magyar—kubai gaz­dasági, tudományos-műszaki együttműködési kormányközi vegyesbizottság nyolcadik ülésszaka. Az ülésszak mun­kájáról szóló dokumentumot dr. Szekér Gyula miniszter­elnök-helyettes és Jose Ra­mon Fernandez, a kubai mi­nisztertanács elnökhelyettese, a bizottság két társelnöke írta alá. SZÓFIA Szófiában befejeződött a bolgár gazdasági szervezetek és külkereskedelmi vállala­tok, valamint az olasz FIAT- cég képviselőiből álló vegyes bizottság negyedik ülése. A tervek szerint az eddigi kap­csolatokat a jövőben újabb területekre — a közlekedési gépgyártó üzemek rekonst­rukciójára, a vegyiparra, az idegenforgalomra és a ke­reskedelemre is kiterjesztik. KOPPENHÁGA A dán parlament tegnap megszavazta a belső önkor­mányzatot Grönland szigeté­nek. Az önkormányzat má­jus 1-én lép hatályba. BONN Egy stuttgarti bíróság teg­nap két és fél évi börtön- büntetésre ítélte Klaus Croi- ssantot, a „terroristák' ügy­védjét”. A vád szerint Croi­ssant 1973 és 1976 között üze­neteket közvetített a „vörös hadsereg frakció” szélsőséges szervezet bebörtönzött tag­jai között és tevékenyen részt vett újabb terrorakciók előkészítésében. FREETOWN Sierra Leone fővárosában megkezdődtek az etióp—szu- dáni tárgyalások a két or­szág kapcsolatainak rendezé­séről. Az etióp tárgyalókül­döttséget Mengisztu Haile Mariam, az Ideiglenes Ka­tonai Kormányzó Tanács el­nöke, a szudáni delegációt Gaafar Nimeri köztársasági elnök vezeti. HANOI Tegnap vietnami kormány- küldöttség indult hivatalos látogatásra a Kambodzsai Népköztársaságba. A delegá­ciót Pham Van Dong minisz­terelnök vezeti. NICOSIA Új politikai párt létrehozá­sát jelentette be a ciprusi tö­rök közösség. A „demokrati­kus népi párt” néven bejegy­zett új párt vezetője Nejat Kanuk, a ciprusi török szö­vetségi állam egykori minisz­tere. Szavai szerint az új párt célkitűzése egy kétnemzeti­ségű, kétövezetű, el nem kö­telezett föderatív ciprusi köz­társaság létrehozása. TEL AVIV Harold Brown amerikai hadügyminiszter tegnap reg­gel háromnapos izraeli láto­gatását befejezve Kairóba utazott. Továbbra is Ítéletidő tombol az NSZK-ban, Hamburg környé­kén. A város északi részén valamennyi utat és autósztrádát lezárták. A képen: veszteglő járművek (Telefotó — KS) Az elbocsátások elleni tiltakozásul Nagyszabású sztrájkok Franciaországban Megújuló kínai incidensek II Perzsaöböl csendőre Az elűzött iráni uralkodónak a katonai hatalomról szőtt álmai arra épültek, hagy a washingtoni patrónusok rendkívül fontos sze­repet szántak országának a kom­munizmus és a radikális nacionalizmus terjedésével szemben. Másfelől a katonai­lag erős Iránnak kellett biztosítani Szaúd- Arábia, Kuvait, az emirátusok és termé­szetesen az iráni kutak olajának útvona-, lát Japán, az USA és Nyugat-Európa felé. Más szóval az Egyesült Államok is arra törekedett, hogy Iránt az amerikai glo­bális stratégia erős láncszemévé építse ki a Japántól a Földközi-tengerig terjedő térségben. Az amerikai—iráni szövetség értéke dol­lárokban és fegyvertípusokban is lemér­hető volt. Egybehangzó jelentések szerint az elmúlt két évtizedben a közép-keleti ország 36 milliárd dollárért vásárolt mo­dern haditechnikai felszerelést, elsősorban az Egyesült Államoktól. Az utóbbi öt év­ben pedig a teljes amerikai fegyverexport felét Irán kapta. 1972-ben Nixon akkori elnök teheráni látogatása alkalmával szü­letett a megállapodás: Irán bármilyen amerikai fegyvert megkaphat, kivéve az atombombát. Meg is kapott. Az amerikai hadiipari részvényesek legnagyobb örömé­re Irán a legkorszerűbb önjáró lövegeket. harckocsikat és repülőgépeket, sőt utóbb egy tengeri hatalomhoz illő mennyiségben rendelt hadihajókat is. amelyeket pedig eleve az elavulás veszélye fenyegetett, mert mire az iráni személyzet megtanulta volna kezelésüket, addigra az idő túlha­ladta volna a felszerelés egy részét. Hogy e paradox helyzeten enyhítsenek, ezerszámra érkeztek amerikai tanácsadók Iránba. A hivatalos katonai tanácsadók létszámát hétezerre becsülték, de a „civi­lekkel” és családtagjaikkal együtt létszá­muk elérte a 40—45 ezer főt, legalábbis ennyi ember elszállítására készítettek ter­vet a Pentagonban, mikor a múlt év végén forrósodni kezdett a talaj a lábuk alatt. Amerikai szakértők működtek Iszfahánban, a világ legnagyobb helikopter-iskolájában, amerikai specialisták irányításával képez­ték ki a császári testőrség és az elit ejtőernyős hadosztály katonáit; mindenhol jelen voltak a gombamódra szaporodó légi­ós haditengerészeti bázisokon, nem is be­szélve azokról az amerikai ellenőrzés alatt álló támaszpontokról, amelyek segítségével az Egyesült Államok polgári és katonai hírszerzése a Szovjetunió ellen kémkedett elektronikus berendezések segítségével. Az amerikai kongresszus egyik vizsgáló- bizottsága 1976-ban — a vietnami tapasz­talatok alapján — arra a következtetésre jutott, hogy „az iráni hadsereg a követ­kező tíz évben nem képes hadat viselni az amerikai tanácsadók nélkül, s ezzel az Eevesült Államok megkockáztatja, hogy helyi konfliktusokba sodorják”. A hivatalos amerikai magatartást azonban az itt-ott megnyilvánuló különvélemények ellenére továbbra is a hatalmi és gazdasági érde­kek határozták meg. Egyebek között az, hogy az amerikai vállalatok összesen hét- százmillió dollárt fizettek be az iráni ipar fejlesztésébe, továbbá, hogy az iráni olajért kiadott minden amerikai dollár kettőt fiadzott a fegyverkereskedelem révén. A militarizált Irán szoros kapcsolatokat épített ki a térség reakciós arab rendsze­reivel, mindenekelőtt Szaúd-Arábiával; hatókörébe igyekezett vonni Irakot. Pa­kisztánt és Afganisztánt, olyan kapcsolat- rendszert próbált kiépíteni, amelynek éle kétségtelenül a haladó arab rendszer el­len irányult, miközben szoros kapcsolato­kat épített ki Izraellel, amelynek olaj- szükségletét 60 százalékban fedezte. (Cse­rébe izraeli katonai tanácsadók, sőt tit­kosszolgálati emberek működtek Iránban.) A hadseregnek — amelynek 1978-ban 700 ezer tagja volt — természetesen nem­csak külső funkciói voltak. Az utóbbi idő­ben az ötvenezer főnyi titkosszolgálattal, a SAVAK-kal együtt egyre inkább belső, elnyomó funkciókat vállalt. S a hadsereg, amelynek tisztjei a legmagasabb fizetési kategóriába tartoztak az országban, egé­szen az utolsó pillanatig kitartott a csá­szár és az általa kinevezett Baktiar-kor- mány mellett. Egészen addig amíg a fegyveres erők soraiban meg nem indult bomlási folyamat el nem érte a tiszti­kart is, addig, amíg a katonák tömege­sen nem álltak át Khomeini oldalára. Ezen a fonton összeomlott a Közép-Kelet legerősebb hadserege, a Pahlavi-dinasztia utolsó támasza, Kanyó András KÖVETKEZIK: Ajatollahok, tábornokok, kommunisták

Next

/
Oldalképek
Tartalom