Szolnok Megyei Néplap, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-14 / 37. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. február 14. A szerkesztoseg postájából Tanulmányi szerződés— Munkakör-változtatás Farsangi kavalkád Zene, lampionok, szerpen­tinek, feszült várakozás ... Végre megindult a menet. Apró transzparensek a né­gerré suviszkolt, arab sejknek álcázott, spanyol táncosnő díszében pompázó vagy ép­pen török basát „alakító” gyermekek kezében. Bájos kis Cso-cso-szán magyar csikós­sal, holland kislány indián harcossal ropja a táncot. A némzetközi gyermekév ihlette a Jászberényi Tanító­képző Főiskola Gyakorló Is­kolájának pedagógusait a farsangi bál megrendezésére. Beszélgettem pedagógusok­kal, szülőkkel. Nagyon keve­sen vélekedtek úgy, hogy nincs szükség az ilyen ren­dezvényekre. Inkább abban értettek egyet, hogy öröm ki­csinynek, nagynak egyaránt egy-egy ilyen mulatság. Hamar Jenőné Jászberény Lassú munka .. . Bakos Imre szolnoki olva­sónk hosszú, érdekes leve­lét böngészve önkéntelenül is egy mondás jut az eszünk­be: jó munkának idő kell... Csakhogy ő ennek éppen az ellenkezőjéről írt. Lakása ab­lakából jól „rálát” a Zagy-1 va-hídra; gyakran meditált a tessék-lássék jövés-mené­sen, aminek az eredménye is­mert — immáron több kis és nagy „tatarozásra” több mil­liót kifizettek. A legutóbbi lezárás óta időnként látott csak mozgást olvasónk a híd körül; a zöld­területen hegesztgették a provizórikus gyalogosjárda tartólábazatát. A híd mellett és alatt kiépítették a lejárót, s máris jött a víz! Elöntötte a cölöpverőgépet is. Aztán a fagy „evett” meg mindent! Levélírónk azt sem érti, ho­gyan tervezhették a híd fel­újítását éppen a magas víz-* állások időszakára. Sokallja a javításra tervezett időt is... Bakos Imre úgy véli, aki­alakított ideiglenes gyalog­járók is sürgős felülvizsgá­latra szorulnak. A Nofene ritmusai A nemzetközi gyermekév alkalmából rajzpályázatot hirdetett az újvárosi Felsza­badulási Emlékkönyvtárban működő Fiatal Utazók Klub­ja. Kisdobosoktól és úttörők­től egyaránt szép számmal érkeztek rajzok a pályázatra. Nehéz dolga volt a zsűrinek a döntésnél. Február 1-én a legjobb rajzokból kiállítás nyílt a könyvtárban. Ekkor volt az eredményhirdetés is. A díja­zottak között volt Sváb Pé­ter, Varga Zoltán kisdobos, Papp Kornélia, Szendrei Jú­lia és Roszik Éva úttörő. A díjkiosztás után a „Nophene” (Nofene) együttes Tamkó Si­rató Károly megzenésített verseiből adott vidám mű­sort, mintegy száz újvárosi iskolásnak nyújtva kellemes élményt. Gáli Erzsébet krónikás Mezőtúr Zsuzsi barátot keres Baráti szóra várva él Jász-1 karajenőn — Szolnoktól autóbusszal alig félórányira — idős édesanyjával Gólyán Zsuzsi. Születése óta szívbe­teg. Kézimunkázik, olvas, így igyekszik elviselhetővé tenni kényszerű rabságát, a négy fal „szorítását” ... Nér hány éve a helyi művelődé­si házban rendezett kiállítá­son ott voltak kézimunkái. Nagy öröm volt számára az elhangzott dicséret. Zsuzsit ritkán éri öröm. Kilenc testvére él elszórtan az országban. Egyik fivére ritkán jár haza; tengerész. Aki azonban teheti, gyakran meglátogatja a szülői házat. Éltető elemük a családi sze-* retet, az együvé tartozás. Ott- jártamkor tízen ültük körül az asztalt. Zsuzsi ilyenkor boldog, de ha elmennek a csa­ládtagok, magára marad gon­dolataival. Három éve a Nők Lapjá­ban cikk jelent meg róla. Utána sok levelet kapott a környező városok, községek üzemeinek szocialista brigád­jaitól. A levelek azonban megcsappantak, nem sikerült tartós barátságot kialakíta­nia, pedig erre vágyik. Sze­retne olyan fiatalokkal isme­retséget, barátságot kötni, akik megértenék őt, magá­nyát elűznék. Kiss Mária Kunszentmárton Kiégett izzók Korábban az ÉMÁSZ-nak volt egy kirendeltsége a köz­ségben — írta Fodor István jászjákóhalmi olvasónk. Ha valamelyik villanyoszlopon kiégett az izzó, ott jelentet­ték be, s általában nem so­kat kellett várni a cserére. A kirendeltséget azonban meg­szüntették, azóta sokkal bo­nyolultabb az „élet”. A ta­nácsházán lelhető nyomtat­ványra kell beírni, hol mi a hiba. Amikor több bejelentés összegyűlik, az ÉMÁSZ jász­berényi kirendeltségére kül­dik. így mindenképpen hosz- szabb időt vesz igénybe az intézkedés. Kis dolgok ezek — tartja olvasónk —, kár is nagy port felverni miatta. Csakhogy a villanyoszlopokon az izzók gyakran kiégnek j hol az egyik, hol a másik utcán bot­ladoznak sötétben az embe­rek. Megértik, hogy az ÉMÁSZ-nak gazdaságtalan volt a kis községben egy ki- rendeltséget fenntartani. Fo­dor István azt javasolja: a község valamelyik villany- szerelőjével köthetne megál­lapodást az ÉMÁSZ, Talán olcsóbban „megúsznák” az izzócseréket. A lakosság min­denképpen jobban járna. Gazdátlan ebek Földesi Gyuláné szolnoki olvasónk tette szóvá, hogy a temetőben kóbor kutyák gar-* madájával találkozott, s örült, hogy ép bőrrel szaba­dult. Sorait január 24-én kö­zöltük, s máris megkaptuk a Szolnok Városi Tanács V. B. Termelés- Ellátásfelügyeleti Osztályának vezetőjétől a megnyugtató választ. Bakos József osztályvezető arról tájékoztatta szerkesztő'-* ségünket, hogy a lakosság'be­jelentései alapján szervezett akciók során gyűjtik össze a gazdátlan, kóborló kutyákat. A Verseghy úti barakk-épü­letek környékén, a Széchenyi lakótelepen, a Görbe-ér térJ ségében, valamint a Csokonai és a Kassai úti körzetben is volt szervezett akció. A vá­rosi gyepmester a mezőőr se­gítségével jelenleg is éppen a temetőben és közvetlen kör­nyékén tevékenykedik. 1978-» a Legfelsőbb Bíróság határozataiból ban 192 kutyát „fogtak be” ... Hiába a kérés: ha költö­zés, egyéb ok miatt nem tud­ják elhelyezni a családok az addig dédelgetett állatokat, jelentsék az osztálynak a 13-156-os telefonon vagy az állatorvosi rendelő 13J843-as számán. Két napon belül el­szállítják! Széchenyi-„szerda” Az idén alig volt olyan szerdai lapszámunk, amely­ben — A szerkesztőség pos­tájában rovatunkban — ne közöltünk volna a szolnoki Széchenyi lakótelepről fűtés­re, melegvíz-szolgáltatásra panaszkodó levelet. Noha a téma más, erre a szerdára is jutott. Akár Széchenyi-ro- vatot is „nyithatnánk”? ... Pitner György karácsony után költözött családjával másfélszobás OTP-lakásába. Alig ocsúdtak fel a boldog­ságtól, vízfoltok jelentek meg az előszoba falán, s nőttek, nőttek ... Már az áramelosz­tó környéke is nedves. Nem túlzott az elragadtatásuk az új „tapétaminták” láttán sem. Vizes a nagyszoba mind­két oldalon, kb. fél méter magasan. És cuppog a sző­nyegpadló. A levél január 30-án érke­zett, amelyben ez áll: több mint két hete jelentették a hibát a házkezelőnek. S at­tól tartanak, hogy az illeté­kesek halogatják 'az intéz- lfeddéseket -mindaddig, amíg letelik a garancia ... S az eddig megjelent panasz- áradatra következzék Komáro­mi György műszaki igazgatóhe­lyettes (Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat) válaszának lényege, aki Szolnokról, a Mátyás ki­rály út 2-ből aláírás nélkül érkezett egy levél. Kérjük íróját, „hitelesítse” panaszát, néhány sorral vagy személye­sen keresse fel tájékoztatási és olvasószolgálati rovatun­kat (hétfő és szombat kivéte­lével, I. sz. irodaház, I. em. 15.) a délelőtti vagy koradél­utáni órákban. K. J.-né törökszentmiklósi olvasónk levelét — mint kér­te— nem közöljük. Javasol­juk: írja be sérelmét, észre­vételeit a vásárlók könyvébe. Számozott lapjai vannak! Pa­nasza nem kerülhet süllyesz­tőbe! Ugyanez az üzenet szól M. ÍKj-né törökszentmiklósi olvasónknak is. részben elismeri, részben vitat­ja olvasóink állításait. Január 10.: „Állítólag szabada­lom lesz” — Vincze Sándor. A panaszoslevél alapján az eddigi­nél is jelentősebb ellenőrzése­ket tartottak, amelyek nem iga­zolták a vázolt tarthatatlan hely­zetet. Vincze Sándor lakásán — és a környező lakásokban — a belső hőmérséklet elérte a ren­deletben előírtat. Az IKV által kiklsérletezett és a lakótelepen alkalmazott átalakítással jelen­tős eredményt értek el. Egyes lakásokban megszűnt a 26—28 fokos túlfűtés, illetve másutt a 18—19 fokos hőmérséklet. A Vincze Sándor bérlőnél elhelye­zett regiszter, valamint az ellen­őrző mérések bizonyították, hogy a lakásban a hőmérséklet elérte a 20 fokot. Január 17.: „Senkinek sem jó” — Papp Károlyné. A fűtési rend­szerrel kapcsolatban tett észre­vételei helyesen tükrözik a va­lóságot. Az átalakítás óta 16—1? fokos hőmérsékletet nem mér­tek a lakásokban. Korábban érkezett panaszosle­velekkel munkatársunk is meg­kereste a műszaki igazgatóhe­lyettest. A január 21-én megje­lent „Mi a helyzet a Széche- nyin?” című cikkben tett nyi­latkozata teljes részletességgel nem tartalmazhatta az észrevé­telek magyarázatát, ezért félre­értésre is okot adhatott. Ennek kapcsán Pusztai László fogott tollat, akinek levele január 31-én „Hozzáállás és felelősség” címmel jelent meg. A műszaki igazgatóhelyettes a nyílászáró­kat gyártó vállalatok megértő hozzáállására gondolt, s arra, hogy a bérlők, lakástulajdono­sok a purfix tömltő szalaggal (szivacsszigetelő) maguk is „vé­dekezhetnek a hideg ellen. Végezetül ez áll a levélben: „Vállalatunk gazdaságvezetése és dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szol­gáltatás színvonala az előírt kö­vetelményeknek megfeleljen, és a jelentkező energiaveszteségek csökkenjenek. Az energiatakaré­kosság népgazdasági érdek, és ennek gyakorlati megvalósításá­hoz a gyártók, felhasználók és fogyasztók együttes munkájára van szükség.” klubban. Már vidékről is je­lentkeztek magányos embe­rek. Érdeklődő (jelentkező) levélre szívesen válaszol a klub vezetősége. Címük: Ha-' zafias Népfront Szolnok Vá­rosi Bizottsága, „Találkoz­zunk”, 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház. T. B., Szolnok: A dolgozó nőt, és a gyermekét egyedül nevelő apát évenként — a fi­zetés nélküli szabadnapon túlmenően — a 14 évnél fia­talabb egy gyermek után 2 nap, két gyermek után 5 nap, három vagy ennél több gyer­mek után 9 szabadnap illeti meg. A vállalat a tanulmányi szerződés megszegésére alapított követelését meg­térítésre kötelező jogerős határozat nélkül a dolgo­zó munkabéréből nem von­hatja le, és tartozásként sem tüntetheti fel a dolgo­zó MIL-lapján. A felperes az alperesnél állt alkalmazásban. Az alpe­res 1976. március 8-tól jár- műelektromossági szerelő tanfolyamra küldte a felpe­rest. A felek a tanfolyam megkezdése előtt Itanulmányi szerződést kötöttek. A „nyi­latkozat” címet viselő megál­lapodás szerint a vállalat fi­zeti a tanfolyam 6800 Ft költségét, és annak kb. 11 heti tartama alatt az átlag- keresetet folyósítja a felpe­resnek. A dolgozó pedig ar­ra vállalt kötelezettséget, hogy az így folyósított mun­kabért, és a tanfolyam költ­ségét viszafizeti. ha a tan­folyam befejezését követő 2 éven # belül munkaviszonyát felmondja. A felperes a tanfolyamot 1976. augusztus 15-én meg­szüntette, mert nem volt megelégedve beosztásával. Az alperes a tanfolyam költ­ségének a le nem töltött idő­vel arányos részét, 12 619 Ft- ot, tartozásként tüntette fel a felperes MIL-lapján. A felperes panaszt nyújtott be az alperes követelésének a MIL-lapra történt feljegyzé­se miatt, mert az alperes előzetesen nem kötelezte visszafizetésre. A panaszt a munkaügyi döntőbizottság elutasította. A munkaügyi bíróság azonban a kereset­nek helyt adva, ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és a felperes MIL-lapjára vezetett tanulmányi költség tartozást törölte. A munkaügyi bíróság ál­láspontja szerint a tartozást az alperes csak akkor vezet­hette volna a dolgozó MIL- lapjára, ha annak megfizeté­sére előzetesen felszólítja, és ez az intézkedés jogerőre emelkedik. A munkaügyi bí­róság ítéleti döntését a Leg­felsőbb Bíróság is érdemben helytállónak találta, s rá­mutatott arra, hogy megtérí­tésre kötelező jogerős hatá­rozat nélkül a dolgozónak a vállalattal szembeni tartozá­sai közül csak az olyan ter­mészetbeni juttatások téríté­si díja vonható le. amelyek­nek kiszolgáltatása vagy igénybevétele kötelező; le­vonható még a fizetési elő­leg. * * * A dolgozó munkakörének megváltoztatását nem lehet — a munkaszerződés módo­sításának nem minősülő — átirányításának tekinteni. A felperes 1967 júniusától dolgozott az alperes válla­latnál, munkaköre három éven át behordó volt. 1969 júniusában az orvosi rende­lőbe helyezték át elsősegély- nyújtói munkakörbe. Az al­peres 1976 októberében kö­zölte a felperessel, hogy az orvosi rendelőből a feldol­gozó üzembe irányítja át, ahol munkaköre öblösüveg- törölgető személyi alapbére (pedig 8,50 Ft-os órabér lesz. Intézkedését azzal indokolta, hogy az átirányításra a gyári üzemegészségügyi szolgálat javítása érdekében került sor, mivel a felperes a mun­kakörére előírt képesítéssel nem rendelkezik. A felperesnek a döntőbi­zottság határozata ellen be­nyújtott keresetlevelét a munkaügyi bíróság végzésé­vel elutasította, és a döntő­bizottság határozatát hatá­lyon kívül helyezte. Arra az állásponltra helyezkedett, hogy az alperes intézkedése olyan átirányításnak minő­sül, amely miatt még mun­kaügyi vita sem kezdemé­nyezhető. A munkaügyi bí­róság végzése ellen emelt törvényességi óvást a Leg­felsőbb Bíróság alaposnak találta. ítéletének indoklásá­ban megállapította, hogy a Munka Törvénykönyve 22. §-ának rendelkezése szerint a munkaszerződésben meg kell határozni a dolgozó munkakörét és munkabérét. Előírja a törvény azt is, hogy a munkaszerződést a vállalat és a dolgozó csak az abban meghatározott közös megegyezéssel módo­síthatja. Ennek megfelelően munkakör, és munkabér megváltoztatásához is közös megegyezés szükséges. Ha pedig a vállalat a jogszabály előírása ellenére a munka- szerződést egyoldalúan mó­dosítja, intézkedését a kéz­besítéstől számított 15 na­pon belül a munkaügyi dön­tőbizottságnál sérelmezni le­het — állapította meg a Leg­felsőbb Bíróság. Szerkesztői üzenetek Nem hisszük el, amit „Vár- konyi téri lakos” olvasónk írt a minap. Rájöttünk, hogy még a neve sem „igazi” ... Gépkocsi nyereménybetét­könyv ... A lapunkban és más újságban megjelent nye­reményjegyzékek tájékozta­tó jellegűek. Azt ajánljuk, hogy ha levélírónknak mód­jában áll, keresse fel a leg­közelebbi OTP-fiókot. (Mi még azt sem tudjuk, honnan érkezett levele.) Ott megné­zik, mikor váltotta a betét­könyvet, s az azóta kiadott — és rendelkezésükre álló — hivatalos nyereményjegyzék­ből pontos választ kaphat: nyert-e gépkocsit vagy nem Megírhatja az OTP Szolnok megyei Igazgatóságának (5000 Szolnok, Ságvári krt. 31.) is betétkönyve sorozatát, számát, így is megbízható vá­laszt kap. Természetesen csak akkor, ha nevét, címét is közli I Több érdeklődő olvasónk­nak üzenjük. A budapesti Négy Évszak mintájára ta­valy decemberben Szolnokon is megalakult a magányosok klubja. Neve: Találkozzunk. Minden páros hét kedd dél­utánján, 17 órakor jönnek össze a klubtagok az alábbi címen található Barátság A szállíttatok egyre gyakrabban használják a korszerű konténeres szállítási módot. Ezt jelzi a MÁV Budapest-Józsefváros pályaudvarán feladott illetve áthaladó konténerek évről évre növekvő számai. Ebben az évben csaknem százezer konténert fogadnak, illetve továbbí­tanak. A forgalomnövekedés korszerűsítést kíván: még az idén három sínpályát „átölelő” daru. kezdi meg a munkát, amely gyorsítja és könnyíti a rakodást

Next

/
Oldalképek
Tartalom